November 28., hétfő

122 (121). zsoltár Induljunk örömmel az Úr elé!

Imádság a szegényekért

1Öröm töltött el, amikor jelezték:
Indulunk az Úr házába!
2Lábunk már átlépi
kapuidat, Jeruzsálem!
3Jeruzsálem, te nagyszerűen épült,
megerősített és fallal körülzárt város!
4Odavonulnak a törzsek,
az Úr törzsei,
Izrael törvénye szerint,
hogy dicsőítsék az Úr nevét.
6Kérjétek Jeruzsálem számára, ami békességére szolgál!
Legyen jó soruk mindazoknak, akik szeretnek téged!
7Béke lakozzék falaid között
és biztonság házaidban!
8Testvéreim és barátaim miatt
könyörgök: Jöjjön el neked a béke!
9Könyörgök az Úr, a mi Istenünk háza miatt:
áldás legyen az osztályrészed!

A 122. zsoltár Jeruzsálem városáról énekel: „Öröm töltött el, amikor jelezték: Indulunk az Úr házába! Lábunk már átlépi kapuidat, Jeruzsálem!” (1–2). A figyelem középpontjában nem a templom áll, mint a többi zsoltárban, hanem maga a város. Jeruzsálem tényleg nem akármilyen város: „Odajárnak fel a törzsek, az Úr törzsei… Ott állnak a bírói székek, Dávid házának székei” (4–5). Jeruzsálem Izrael egész népének leghőbb vágya. Az a város, ahol Isten lakik, ahogy Ezekiel mondja a templomra, mint az Úrral való találkozás helyére utalva (Ez 48,35). Így énekel róla a Sionról szóló többi zsoltár is (így a 45., 47., 75., 83., és 86. zsoltár), amelyek középpontjában pontosan ez a város áll. Az Úr hajléka, ezért őrzi erősen és szilárdan. Biztonságot nyújt a benne lakónak és a zarándokként oda érkezőnek egyaránt. Mindenki oda megy fel, mert ott mondják ki az igazságot (5. vers). A béke már a nevében is benne foglaltatik, Jeruzsálem ugyanis annyit tesz: a béke városa. A béke mégsem magától értetődő. Kérni kell, keresni, hívni, kérni. Ezt tapasztaljuk ma is, és a város történetében is. Mennyi széthúzás, mennyi háború érte! Mára mintha egyenesen a jelképévé vált volna annak a városnak, amely nem képes elérni azt a tartós békét, amelyet mindenki keresni látszik. Éppen ellenkezőleg: megosztás és a konfliktusok uralják, amelyek nemcsak zsidók és palesztinok között feszülnek, hanem a keresztények között is. Jézus e szavakkal siratta meg Jeruzsálemet: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek! Hányszor volt, hogy egybe akartam gyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartad” (Lk 13,34). A város egész történetét végigkísérte Isten iránta való szeretetének meg nem értése. Ez mindannyiunk felelőssége. Nem kértük kitartóan a békét e város számára, nem vállaltuk fel azt az értéket, amit az egész emberiség számára jelent. A városban, ahol a 87. zsoltár kifejezésével élve mindannyian születtünk, ahol mindannyian rálelhetünk gyökereinkre, hiszen testvérek és az egyetlen Isten gyermekei vagyunk, mégis megosztottságaink kerülnek felszínre. Elsősorban nem önmagunkért, hanem testvéreinkért és barátainkért mondjuk a zsoltárossal: „Béke legyen veled”, „Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad, Jeruzsálem…”. Minden nap imádkozzunk Jeruzsálem békéjéért, és szeretettel hordozzuk szívünkben sebeit, nem ítélkezve, hanem abban a reményben, hogy Isten egy nap megadja azt a békét, amelyet az emberek nem tudnak megadni neki.
Imádság a szegényekért