Augusztus 31., péntek

 Arimateai József emléknapja. Az Úr tanítványa volt, aki „várta Isten országát”.

Mt 27,57–61. A sír

A Szent Kereszt imádsága

51És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, 52a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste. 53Föltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. 54A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: »Ez valóban Isten Fia volt.«
55Volt ott sok asszony is, akik messziről figyelték, azok, akik Galileából követték Jézust, és szolgáltak neki.56Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak anyja.

Jézus temetése

57Mikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. 58Odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki.59József fogta a testet, begöngyölte tiszta gyolcsvászonba, 60és betette sziklába vágott, saját, új sírboltjába. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített és elment. 61Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a sírral szemben.

A mai napon az egyház Arimateai Józsefre emlékezik, „előkelő tanácsos [..] aki maga is várta az Isten országát” (Mk 15,43). Mind a négy evangélista megemlékezik róla a szenvedéstörténetben. Megjegyzik, hogy Jézus tanítványa lett, de titokban, mert félt a júdeaiaktól. Jézus halálának pillanatában azonban, amikor tanítványai elhagyták Mesterüket, nyilvánosan előáll. Mikor úgy tűnt, már mindennek vége, József mégis megtalálja a bátorságot, hogy Pilátus elé menjen, és elkérje Jézus testét. A nap már nyugodni készült, és az éj kezdett leereszkedni Jeruzsálemre. A nappal ama mester szavainak fénye is kezdett kihunyni. Úgy tűnt, e szégyenteljes halállal most már mindennek vége. Elkeseredett haragja, amelyet ama vég kapcsán érzett, arra ösztönözte, hogy jelét adja a Mester iránti szeretetének. A Gonosz, aki ez idáig akadály nélkül vitte végbe tervét, most egy olyan emberre talált, aki ellenszegült hatalmának. Az a halál nem volt hiábavaló. Egy jó ember szembeszállt a gonosszal, és jelét adta az irgalmasságnak. József rátalált Nikodémusra, aki szintén titokban volt Jézus tanítványa, és ők ketten nyilvánosan is tanúságot tesznek a Mester iránti szeretetükről. Márk evangélista megjegyzi, hogy József „gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte”. Azon a péntek estén, miközben az éjszaka mindent beborított, az a két tanítvány olyan fényt hordoz, amely legyőzi a félelmet és kinyilvánítja a szeretet erejét.

A Szent Kereszt imádsága

Augusztus 30., csütörtök

Mt 24, 42–51. Legyetek hát készen!

Imádság az egyházért

42Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. 43Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. 44Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia.

Példabeszéd a hűséges és a gonosz szolgáról

45Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az úr háza népe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben? 46Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál. 47Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. 48De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében: ‘Késik jönni az én uram’, 49és elkezdi verni szolgatársait, eszik és iszik a részegekkel: 50megjön majd az ura annak a szolgának azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja. 51Elkergeti őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!

Jézus azt mondja, nem ismerjük sem a napot, sem az órát, "az utolsó napot". Ezért arra kér minket, hogy legyünk éberek. Magyarázatképpen Jézus a „hű és okos szolga” hasonlatát használja, és azt mondja, hogy minden tanítvány küldetést kap, amelyet teljesítenie kell. De nem önmagunkat vagy a saját kiteljesedésünket kell szolgálnunk, hanem a közösség növekedéséért kell fáradoznunk. Jó, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy az Úr nem egyenként üdvözít bennünket, hanem családban, népenként egybegyűjtve. Jézus ugyanis arról beszél, hogy oda kell figyelni a szolgákra, és gondoskodni is kell a jólétükről. Ezért az evangéliumi virrasztás nem értelmetlen várakozás, és nem is csak az önmagunkra fordított figyelem. Az éberség, amelyről Jézus beszél, az Úrtól kapott hivatáshoz való figyelmes és tevékeny hűség, amivel az egész házat őriznünk kell. El kell kerülnünk a gazda magabiztos viselkedését és a felelősséget vállalni nem akarók lustaságát is. Minden hívő – függetlenül attól, hogy mi a feladata – másoknak is őrzője. Ez a tanítványi lét igazi boldogsága és valódi célja, ahogyan Jézus is mondja: „Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja!”. Ez az evangéliumi tanítás megőriz bennünket attól a vallási individualizmustól, ami immár sok hívő gondolkodásába beszivárgott, és elhalványítja az evangélium lényegét, valamint a közösséget is gyengíti. Az individualista kereszténység veszekedést, meg nem értést, hatalmaskodást és irigykedést szül, s szomorúságra és elégedetlenségre ítéljük általa önmagunkat – ahogyan az evangélium is írja. Boldogok vagyunk, ha megnyitjuk szívünket az éberség előtt, ami mindannyiunkat befogad, mindenkiről gondoskodik és ahol mindannyian védelemre találunk.

Imádság az egyházért

Augusztus 29., szerda

Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja, aki az Úr előhírnöke volt.

Mk 6,17–29. Keresztelő János halála

Imádság a szentekkel

17Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. 18János ugyanis azt mondta Heródesnek: »Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.« 19Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem volt képes rá. 20Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, ezért védelmébe vette, őt hallgatva sokszor kétkedés fogta el, és szívesen hallgatta. 21Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, 22bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: »Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.« 23Meg is esküdött neki, hogy: »Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!« (Eszt 5,3) 24Az kiment és megkérdezte anyjától: »Mit kérjek?« Az így szólt: »Keresztelő János fejét.« 25Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: »Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.« 26A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. 27Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, 28elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. 29Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték

Az egyház a kezdetek óta megemlékezik Keresztelő Jánosnak nemcsak a születéséről, hanem halálának napjáról is. Heródes ítélte őt halálra, aki inkább hallgatott egy gonosz szívű asszony szeszélyére, semmint hogy a próféta kemény, de igaz, felszabadító erejű szavaira figyelmezett volna. Ő az utolsó és a legnagyobb a próféták közt, ő az, aki előkészíti a Messiás eljövetelét. A Keresztelő az igazságról és a szív megtéréséről prédikált. A király bizalmába fogadta őt. Heródiás viszont, akit a próféta prédikálása egyre jobban bosszantott, ki nem állhatta őt. Heródesen sajnos eluralkodott a félelem, s nem hallgatott többé a próféta szavára, a megtérés is elmaradt. Az igehirdetés elutasításának keserű tapasztalata ez, amely elkerülhetetlenül a szív megkeményítéséhez vezet. Heródes, bár kedve ellenére való, végül mégis hagyja, hogy az események magukkal sodorják, még ha azokat csupán egy szeszélyes természetű asszony irányítja is, s végül embert öl, lefejezteti a Keresztelőt. Egészen máshogy viselkedtek azok, akik a Jordán-folyóhoz siettek, hogy a Keresztelőt hallgassák: felismerték, hogy ők maguk bűnösök, akik megbocsátásra, változásra és üdvösségre áhítoztak. János tanúságtétele – s az evangélium hirdetése mindenkor annak számít – felkészíti a szíveket az Úr befogadására. Így történt ez a tanítványainak némelyikével is, akik miután meghallgatták Jézusról szóló beszédét, követőivé lettek. Ha nem hallgatunk a próféta szavára, nem vesszük figyelembe intését vagy feddését, azzal mintegy fejét vesszük Igéinek, hiszen hatástalanítjuk sürgető hívását az Úr befogadására. Ne menjünk a sivatagba szél által derékba tört nádszálat keresni, vagyis egyet a sok kép közül, amelyet értetlenül nézünk; ne keressünk kényelmes, szép ruhába öltözött férfit, hisz az olyanok a királyok palotáiban vannak, ahogy a jólét megannyi biztosítéka is. Hagyjuk, hogy az szólítson meg bennünket, aki a világban jelenlévő Urat mutatja meg nekünk, mert ő lesz a várakozás embere. És csakis az ismeri fel a jelenlévő üdvösséget, aki képes várakozni, aki felkel álmából.

Imádság a szentekkel

Augusztus 28., kedd

Szent Ágoston egyháztanítóra (†430) emlékezünk, aki Hippo (ma Algéria) püspöke volt.

Mt 23, 23–26. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni

Imádság az Úr anyjával, Máriával

23Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elhanyagoljátok a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. 24Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek.
25Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. 26Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Ebben a negyedik „kirohanásban” Jézus megbélyegzi a farizeusok és az írástudók képmutatását, hogy befizetik a templom fenntartására szolgáló tizedet, miközben az igazságosságot, az irgalmasságot, a hithez való hűséget elhanyagolják. A régi időkben a tizedfizetés kötelezettsége csak a föld három legfontosabb terményére, a búzára, a borra és az olajra, illetve az állatok elsőszülöttjeire vonatkozott (MTörv 14, 22). A farizeusok azonban szőrszálhasogató szabálykövetésükben kiterjesztették azt egyéb, kevésbé fontos terményekre is. Jézus ezt a kicsinyes akadékoskodást ítéli el, hiszen közben a legfontosabb előírásokat elhanyagolják. Nem gyakorolják az igazságosságot, vagyis nem tartják tiszteletben az emberi méltóságot; nem irgalmasak, vagyis nem fordulnak szeretettel mások, különösképpen a szegények felé; és elhanyagolják a hitet, vagyis nem bízzák Istenre az életüket. Az nem lehet, hogy „a szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek” – mondja Jézus. Még egy további dologban tesz szemrehányást Jézus a farizeusoknak. Lerombolják az emberi szív és a tevékenység, a belső és a külső között meglévő elengedhetetlen kapcsolatot. A hívő ember nem élhet ilyen tudathasadásban, hogy helyesen viselkedik egyes külsődleges gyakorlatokban, miközben a szíve romlásnak indult. Ezen a ponton felidézhetjük Jézus vádját azok felé, akik így élnek: fehérre meszelt sírokhoz hasonlítanak. Az élet az emberi szívből fakad. A szívünktől függ az egész életünk. Ha a szívet a szeretet alakítja, akkor szeretetcselekedetek fakadnak belőle. Ha ellenben irigység, harag, gyűlölet, gőg lakik benne, akkor keserű és rossz gyümölcsöket terem saját és mások számára. A hívő ember arra kapott meghívást, hogy táplálja magában a belső embert. Ennek útja pedig az imádság, az Írások figyelmes és gyakori meghallgatása, és a leggyengébbek iránti szeretet gyakorlása. Jézus azt kéri, hogy a szívünkből merítsünk, amelyben Isten szeretete lakik. A szívünkben döntünk a jó út mellett.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Augusztus 27., hétfő

 Mt 23,13–22. Az írástudók és a farizeusok képmutatása

Imádság a szegényekért

13Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének menni, azokat sem hagyjátok bemenni. 15Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejártok tengert és szárazföldet, hogy egy megtérőt szerezzetek, s amikor megszereztétek, magatoknál kétszer inkább a gyehenna fiává teszitek.
16Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: ‘Ha valaki megesküszik a templomra, az semmi, de aki megesküszik a templom aranyára, az kötelez.’ 17Ti ostobák és vakok! Mi a nagyobb, az arany, vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? 18És azt mondjátok: ‘Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de aki a rajta levő ajándékra esküszik, az kötelez.’ 19Ti vakok! Mi a nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? 20Hiszen aki az oltárra esküszik, megesküszik az oltárra és mindenre, ami rajta van. 21S aki a templomra esküszik, megesküszik a templomra, és arra, aki benne lakik. 22Aki pedig az égre esküszik, Isten trónjára esküszik, és arra, aki azon ül.

Ez az evangélium szigorú figyelmeztetés a korabeli és napjaink farizeusai számára. Jézus erős szavakkal fordul a farizeusokhoz, felfedi előttük, hogyan is élnek valójában. Ezzel segít nekik, hogy meglássák hogyan is élnek valójában. A farizeusok megfeddése segít a tanítványoknak is, akik gyakran csodálattal tekintettek rájuk. A „jaj nektek!” kiáltás nem fenyegetés, hanem azt célozza, hogy jobban megértsék viselkedésük következményeit. Jézus nagyon különbözik korának és minden idők tanítóitól, akik fenyegettek, megbélyegeztek, elítéltek, szigorúan és könyörtelenül ítélkeztek. Olyan tanítók, akik mások szemében képesek felismerni a szálkát, és másokra elviselhetetlen terheket rónak, ám maguk nem mozdítják egyetlen ujjukat sem. Rámutatnak a bűnökre, de nem segítenek a változtatásban. A farizeusok minden korban a törvényt szeretik és nem az embereket. A „jaj nektek!” Jézus legerőteljesebb kísérlete, hogy felidézze, akik bizalmatlanok, bezárkóznak, és azt gondolják, hogy a gonosz rajtuk kívül van. Komolyan kellene vennünk Jézus igen világos kijelentéseit, és mindenekelőtt úgy kellene értelmeznünk, mint végső kísérletét arra, hogy magunkba szálljunk. Segítenünk kellene abban, hogy megérintse a szívét annak is, aki igaznak hiszi magát, mert tiszta a keze, közben olyan, mint a fehérre meszelt sírok, amelyeknek halálszaguk van. Jézus azonban nem adja fel, hogy szóljon hozzájuk, akik magukat igaznak tartják, pontosan azért, hogy képmutatásuk börtönéből kiszabadítsa őket. Mert ez vezeti őket ahhoz a meggyőződéshez, hogy velük minden rendben van. Jézus úgy korhol, mint testvér, mint apa, mint jó barát és nem úgy, mint tanító, aki feladja a leckét vagy vizsgáztat. A gonosztól akar megszabadítani minket. Csak az erős és szenvedélyes szeretet képes felismerni a gonoszt és megszabadítani minket tőle.

Imádság a szegényekért

Augusztus 26., évközi 21. vasárnap

Józs 24,1–2. 15–18; Zsolt 33(34); Ef 5; 21–32; Jn 6,60–69

Imádság az Úr napján

Ennek a vasárnapnak az evangéliuma lezárja Jézusnak a kafarnaumi zsinagógában a kenyérről tartott elmélkedését. Sokan hallgatták, a tanítványokon kívül mások is. „Kemény beszéd ez. Ki hallgathatja?” – hangzott a tömeg és a tanítványok reakciója.

Jézus beszéde kétségtelenül választás elé állította a hallgatókat: melyik oldalon állnak, Jézussal vannak, vagy sem. Jézus küldetése számára is meghatározó pillanat volt ez. Vagyis a kafarnaumi zsinagógában új módon, de ugyanolyan radikálisan ismétlődött meg, ami Izrael népével történt, amikor Szi-chembe értek, az ígéret földjének szívében a pátriárkák emlékéhez kötődő nemzeti szentély helyére. Józsue összegyűjtött minden törzset és megkérdezte: „Válasszatok ma, kit akartok szolgálni?”, a pogány bálványokat, vagy az egyiptomi szolgaságból kiszabadító Istent. És a nép válaszolt: „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk! Mi is az Úrnak akarunk szolgálni, ő a mi Istenünk.” Sorsdöntő válasz volt ez Izrael részéről, miközben az Istentől nekik adott földet készültek elfoglalni. És azon a napon jól választottak.

Nem így történt Jézus tanítványaival a kafarnaumi zsinagógában. „Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele” – jegyzi meg keserűen az evangélista. Jézus tehát a Tizenkettő felé fordul (ez az első alkalom, hogy ezt a kifejezést használja a negyedik evangélium), és megkérdezte tőlük: „Ti is el akartok menni?” Ez Jézus életének egyik legsúlyosabb pillanata. Az elvégzett, kimerítő munka ellenére, amellyel maga köré gyűjtötte az új nép első magját, most mégis egyedül maradhat. Mindannyiuk nevében Péter vette át a szót, és ezt mondta: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” Nem azt kérdezte, „hová”, hanem, hogy „kihez” mennénk. Péter szavai kiemelik azt a Jézussal való bensőséges viszonyt, amely meghatározza a tanítvány hitét, sőt egész életét. Számukra Jézus senkihez sem hasonlítható viszonyítási pont volt. Minden más mester felett állt. Csak az ő szavai voltak örökéletűek. A jelenlévők, és azok nevében is, akik utána jönnek majd, Péter azt válaszolta Jézusnak, hogy ő a megváltójuk. Nem értettek meg mindent, de megérezték a Jézussal való kapcsolat egyedülálló és felettébb becses voltát. Soha senki nem beszélt úgy, mint ő, senki nem szerette őket úgy, mint ő, senki nem érintette meg ilyen mélyen a szívüket, senki nem adott nekik olyan feladatot és energiát, amilyet Jézus adott. Hogyan is hagyhatták volna el őt? Azokkal a tanítványokkal ellentétben, akik „nem jártak vele többé”, Péter és a többi tizenegy tovább követte, hallgatta őt, és jót akartak tenni vele, amennyire tőlük tellett. Fukarságuk nem választotta el őket Mesterüktől. Az üdvösséget a Tizenkettő, és a mindenkori tanítványok sem amiatt nyerték el, mert hibátlanok és bűntelenek voltak, hanem mert követték Jézust. Péter szavai mindmáig megőrizték erejüket. Ugyan kihez mehetnénk mi is, hogy megtaláljuk az életet adó tanítást?

Imádság az Úr napján

Augusztus 25., szombat

Mt 23,1–12. Mondják, de nem csinálják

Előesti imádság

1Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: 2»Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. 3Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg – de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. 4Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem hajlandók megmozdítani azokat. 5Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. 6Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, 7a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. 8Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok.9Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. 10Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. 11Aki közületek a legnagyobb, legyen a szolgátok. 12Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

Jézus a templomban van, ahol utolsó alkalommal szól a tömeghez. Egyrészt heves kirohanást intéz a „farizeusok és az írástudók” ellen, másrészt figyelmezteti a tömeget, hogy ne hagyja magát félrevezetni tanításaik által. Úgy mutatkozik meg, mint az emberek igazi pásztora, aki el akarja űzni a kufárokat. Jézus nem támadja a farizeusok tanításait. Sőt, azt mondja, hogy igazak és meg kell őrizni azokat. Más dolog azonban a viselkedésük, amely üres és rideg vallásosságról árulkodik, és csupán külsődleges cselekedetekből áll. Szélesebbre szabják imaszíjukat, bal karjukra és a homlokukra kicsiny tokokat kötöznek, amelyekben pergamentekercsek vannak bibliai idézetekkel, ennek azonban semmilyen következménye nincs az életükre nézve – mondja Jézus az őt hallgató sokaságnak. A feltűnő külsőség megölheti a hagyományból fakadó előírások valódi értelmét. Hasonlóképpen vélekedik a farizeusoknak arról a szokásáról, hogy mindig a főhelyeket foglalják el a lakomákon, és a zsinagógában is. Utolsóként pedig megkérdőjelezi azokat az „akadémikus” és hivatalos megszólítási formákat, amelyekkel a nép és a tanítványok az írástudókat és a farizeusokat illetik. Ezek közül Jézus kiemeli a legismertebbet, a rabbit, ami azt jelenti, „mester”. Jézus ebben az esetben sem zárkózik el attól, hogy tanítson. Ki akarja azonban hangsúlyozni, hogy szava mindenek fölött áll. Isten Szava hívott életre minket a hitre, és ez az oka annak, hogy Istent atyánknak nevezzük. Az evangéliumnak, és nem pedig saját szavainknak, terveinknek, van hatalma az életünk fölött. A farizeusok kísértése az, hogy még Isten Szavát is a saját vágyaikhoz és a régi ember képéhez igazítsák. Nagy a kísértés, hogy az evangéliumot alakítsuk át a mi és a világ hagyományaihoz. Jézus megbélyegzi ezt, és azt kéri tőlünk, hogy mi is cselekedjünk hasonlóképpen. Úgy fejezi be ezt a részt, hogy az evangélium hallgatásának és a szolgálatnak az elsődlegességére figyelmeztet. Aki első akar lenni a közösségben, annak elsőnek kell lennie az evangélium meghallgatásában és megvalósításában.

Előesti imádság

Augusztus 24., péntek

A galileai Kánából származó Szent Bertalan apostol ünnepe. Testét Rómában, az Isola Tiberinán álló Szent Bertalan templomban őrzik, amely az új mártírok emlékhelye is lett. Jerry Essan Masslo dél-afrikai menekültre is emlékezünk, akit Olaszországban a Sant’Egidio közösség fogadott be, és akit banditák öltek meg – vele együtt emlékezzünk minden menekültre is.

Jn 1,45–51. Találkozás Nátánaellel (Bertalan)

Imádság az apostolokkal

45Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: »Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.« 46Natanael erre megjegyezte: »Jöhet valami jó Názáretből?« Fülöp azt felelte neki: »Gyere és lásd!« 47Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: »Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.« 48Natanael megkérdezte: »Honnan ismersz engem?« Jézus azt felelte: »Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.« 49Natanael azt válaszolta: »Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!« 50Jézus erre így szólt: »Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.« 51Aztán hozzátette: »Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.«

Az egyház ma Szent Bertalan apostolt ünnepli. A galileai Kánából származott, és a negyedik evangélium Nátánael (Isten ajándéka) néven említi. Barátja, Fülöp hívja magával, és vitte Jézushoz, aki amint meglátja, azt mondja róla, hogy ő „egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság”. András és Fülöp korábbi tapasztalatához hasonlóan Bertalan életében is döntő jelentőségű a Jézussal való találkozás: hatására úgy dönt, hogy megváltoztatja életét, elhagyja otthonát és családját, és követni kezdi őt, aki a tizenkettő közé hívja. Pünkösd után a hagyomány szerint Indiában és Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt is halt mártírhalált: elevenen megnyúzták. Teste a római Szent Bertalan-bazilikában nyugszik, az Isola Tiberinán. Itt kapott helyet a XX. századi „új mártírok”, a XX. századi vértanúk szentélye is. A mai evangélium Nátánael találkozását beszéli el Jézussal. Fülöp, aki már találkozott a fiatal názáreti prófétával, beszél Nátánaelnek Jézus emberfeletti hatalmáról. Nátánael az egyenes ember realizmusával kételkedik: „Jöhet valami jó Názáretből?”  Fülöp nem próbálja meg sem tisztázni, sem oldani Bertalan kétségét, inkább elhívja, hogy találkozzon Jézussal. A hit valójában nem észérvek mentén alakul ki, hanem a Jézussal való személyes találkozásban. És tessék, Jézushoz közeledve Bertalan azt hallja, amint épp őt dicséri. A fiatal názáreti próféta az, aki megérteti Bertalannal, hogy ő már azelőtt szerette, hogy először találkoztak volna: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Jézus megvilágosítja ennek az igaz embernek a szívét, aki úgy érzi, őt nagyon is jól ismerik, s ezt mondja: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia.” Jézus pedig e hitvallás hallatán ígéretet tesz neki, hogy még sokkal nagyobb dolgokat fog látni. Jézus álma a tanítványairól az, ami Jákob ősi álma volt az angyalokkal: „Isten angyalai fel és le jártak.” (Ter 28,12) Ez arra emlékezteti Nátánáel-Bartimeust, a tanítványokat, és minden kor tanítványait, hogy Isten álma az emberiséggel még nem ért véget. Minden egyes alkalommal, amikor hagyjuk, hogy az evangélium szava megérintse a szívünket, visszatérnek, hogy kinyissák az eget a világ felett.

Imádság az apostolokkal

Augusztus 23., csütörtök

Zakeusra emlékezünk, aki felmászott a fára, hogy láthassa az Urat, és szívének megtérése ajándék volt a számára.

Mt 22,1–14. A királyi menyegzőről szóló példabeszéd.

Imádság az egyházért

1Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: 2»Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. 3Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. 4Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ‘Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre.’ 5De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, 6a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték.
7Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette.8Azután azt mondta a szolgáinak: ‘A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.’ 10A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel.
11Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. 12Azt mondta neki: ‘Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?’ Az nem szólt semmit. 13Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ‘Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!’ 14Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.«

Az Úr továbbra is példabeszédekkel tanít. Egy királyról beszél, aki fiának esküvői lakomát szervez. Az Úr üdvösségre vonatkozó meghívása ez, amelyet minden néphez és minden emberhez folyamatosan intéz. Sajnos ma is sokan visszautasítják a meghívást. De a király nem adja fel, folyamatosan kopogtat szívünk ajtaján, annyira vágyik arra, hogy üdvözöljünk. Újabb szolgákat küld tehát, vagyis az evangélium tanítását folyamatosan hirdetik nekünk. De ott van visszautasítás a király meghívására. A felháborodott király sereget küld szolgái gyilkosai ellen, és vagyonuk megsemmisítésére is parancsot ad. A saját javainkkal való kizárólagos törődés versennyé válik, amely gyakran olyan kegyetlenné fajul, hogy egymás kölcsönös elpusztításához vezet. A király nem adja meg magát és újra elküldi szolgáit, hogy hívjanak meg a menyegzői lakomára mindenkit, akivel csak találkoznak. Ez az evangéliumi meghívás egyetemessége: minden ember és minden nép meghívást kap az üdvösség befogadására. És ezúttal a meghívás meghallgatásra talál, és a terem megtelik vacsoravendégekkel. Az evangélium megjegyzi, hogy jók és rosszak egyaránt helyet kaptak. Úgy tűnik, hogy Istent nem érdekli, milyenek vagyunk, ő csak azt akarja, hogy ott legyünk. A teremben ott van mindenki. Az evangélium más helyeivel szólva azt mondhatnánk, hogy a szegények és a bűnösök, az utcanők és a vámosok megelőzik az igazakat. Mindenesetre bárki is érkezik, fogadtatásra lel. Első látásra a teremben nem lehet megkülönböztetni, hogy ki a szent és ki a bűnös, ki a tiszta és ki a tisztátalan. És a király, aki a szívekben olvas, látja, hogy „menyegzőre vagyunk-e öltözve” vagy sem, azaz viseljük-e az irgalmasság ruháját. Olyan ruha ez, amelyet mindannyiunknak viselnünk kell, emlékezvén arra, hogy az irgalom a bűnök jelentős számát elfedi. A szeretet és az irgalmasság hiánya teszi az életet már idejekorán pokollá. Ezzel ellentétben a szeretet és az irgalmasság meg tudja nyitni a mennyek kapuit már a földi élettől kezdve.

Imádság az Egyházért

Augusztus 22., szerda

Boldogságos Szűz Mária királynő. A muzulmánoknál az áldozat ünnepe (Aid al-Adha).

Lk 1, 39–47

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával

39Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. 40Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. 42Hangosan felkiáltott: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! 43De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? 44Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. 45És boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.«
46Mária erre így szólt:
»Magasztalja lelkem az Urat,
47és szívem ujjong megváltó Istenemben, (Hab 3,18)

A liturgikus naptár ma a Boldogságos Szűz Mária királynőről emlékezik meg. Mondhatni, ez az ünnep bizonyos szempontból az augusztus 15-én ünnepelt mennybevétel ünnepét egészíti ki. Tulajdonképpen a Jézus édesanyját övező misztériumról van szó. A II. vatikáni zsinat ugyanis kimondta: „A szeplőtelen szűz… földi életének végén testében és lelkében fölvétetett az égi dicsőségre. Az Úr a mindenség királynőjévé tette őt, hogy Fiához hasonlatossá váljék, aki Úr az uralkodók fölött, aki legyőzte a bűnt és a halált.” Ez a nagyszerű misztérium megnyitja számunkra a jövőt, ami felé mindannyian tartunk, és olyan Édesanyát ad nekünk, aki Isten végtelen irgalmasságának jeleként mindig a szemünk előtt áll. Az Erzsébetnél tett látogatásról szóló evangéliumi rész megmutatja nekünk, hogy Mária milyen készségesen válaszolt az Úrnak. Gyakorolta az irgalmasságot, amit elsőként ő fogadott be. Lukács azt írja, hogy Mária rögtön elindult meglátogatni Erzsébetet, miután megtudta az angyaltól, hogy rokona gyermeket vár. „Sietett” – jegyzi meg az evangélista. Az evangélium mindig sietségre ösztökél, biztat, hogy lépjünk ki megrögzött szokásaink, aggodalmaink, gondolataink közül. Minden bizonnyal Mária gondolatai is egymást kergették azokban a percekben, amikor az Isten Szava fenekestül felforgatta az életét! Az evangélium arra biztat, hogy lépjünk ki önmagunkból, és menjünk oda ahhoz, aki szenved, vagy akinek szüksége van rá, hogy mellette legyünk, ahogyan az idős Erzsébetnek is, aki nehéz anyaság előtt állt. A keresztény megy, keresi a másikat, aki szükséget szenved. Így aztán egymást segítik abban az oly fontos változásban, ami Istennek kegyelmével a remény valóra válását jelenti. A kegyelmet pedig nem lehet egyedül megélni, meg kell osztani. Két asszonyt látunk itt, akik magukkal hordozzák a beteljesülés kezdetének várakozását. Képesek azt látni, még akkor is, ha az a méhükben rejtve van jelen. Amikor Erzsébet meglátta a házához közeledő ifjú Máriát, egész testét lelkét átjárta az öröm. Így örvendeznek a gyengék és a szegények is, amikor meglátogatják őket az Úr „szolgái” és „szolgálói”, csupa olyan ember, „ki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”. Isten Szava új szövetséget hoz létre a földön, eladdig szokatlan szövetséget az evangélium követői és a szegények között.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Augusztus 21., kedd

Mt 19,23–30. A gazdagság veszélyei. A lemondás jutalma

Imádság az Úr anyjával,  Máriával

23Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: »Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. 24S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.« 25Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: »Akkor hát ki üdvözülhet?« 26Jézus rájuk tekintett és így szólt: »Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges«. (Ter 18,14; Jób 42,2) 27Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: »Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?« 28Jézus azt felelte nekik: »Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. 29És mindenki, aki elhagyta házát, fivéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.
30Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.

A gazdag ifjú éppen szomorúan távozik. Inkább a gazdagságot választotta, nem tudott lemondani róla, és Jézust követni. Sokkal inkább javai foglalják el a szívét, semmint ez a mester. Jézus rögtön ezután a tanítványokhoz fordul, és – szomorúan, amiért nem sikerült meggyőznie ezt az ifjút – felfedi előttük, hogy „...a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába". Nem azt mondja, lehetetlen. Nem állítja manicheus módon, hogy a gazdagság bűn. Olyan körülmény azonban, amely megágyaz a kapzsiságnak, hajlamosabbá tesz a fösvénységre, ahhoz vezethet, hogy könnyebben elfeledkezünk másokról, és elősegíti az anyagi javakhoz való ragaszkodást. Jézus egy igazán megdöbbentő példát hoz, hogy érthetőbbé tegye e nehézségeket: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába." Túlzó kijelentés, amely elgondolkoztat. A tanítványok rögtön rá is kérdeznek: „Hát akkor ki üdvözülhet?" Ennek a kérdésnek nagy erővel kellene felhangoznia egy olyan világban, ahol a javak birtoklása a legelszántabban kergetett, és bármi áron elérni próbált célok egyike. Jézus több alkalommal is figyelmeztette a tanítványokat, hogy nem szolgálhatnak egyszerre két úrnak, istennek és a mammonnak, vagyis a pénznek (Mt. 6,24). Sajnos a mai társadalomban a pénz, a gazdagság, az anyagi javak olyan bálványokká váltak, amelyek teljes elköteleződést kívánnak. Oltáraikon könnyedén feláldozhatjuk akár az életünket is. Lehetetlenségnek tűnik, hogy egy gazdag ember üdvözüljön. Jézus azonban rögtön visszavág: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges." A hit, és az Istenre hagyatkozás eltántorítja az ember szívét az anyagi dolgok birtoklásától. Péter kezdi megérteni, és azt kérdezi Jézustól, hogy mi lesz azoknak a jutalma, akik lemondanak mindenükről, és Istenre bízzák magukat. Jézus nem mindennapi válasza megmutatja Isten nagylelkűségét azok irányába, akik rábízzák magukat. „Százannyit" kapnak majd, mint amit otthagytak. Vagyis fivérek és nővérek veszik majd körül őket és elborítják szeretetükkel. A halál után pedig elnyerik az örök életet. Mindez éppen az ellentéte annak, amit általában gondolnak az evangéliumi életről: nem foszt meg semmitől, sőt gazdaggá teszi a földi életet és az utána következőt is.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Augusztus 20., hétfő

Szent István magyar király ünnepe (†1038). Megtért, és előmozdította az ország evangelizációját.

A Santa Maria in Trastevere-bazilikában ma a békéért imádkoznak.

Mt 19,16–22. A gazdag ifjú

Imádság a békéért

16Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: »Mester! Mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« 17Ő azt válaszolta neki: »Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.«
18Az megkérdezte: »Melyeket?« Jézus ezt felelte: »Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, ne tanúskodj hamisan,19tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat«. (Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20; Lev 19,18) 20Az ifjú erre azt mondta neki: »Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?« 21Erre Jézus így szólt hozzá: »Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.« 22E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.

Hogy miként juthatunk el az örök életre? A gazdag ifjú kérdése mindannyiunk kérdése, főként mivel legtöbben egy jómódú világ gyermekei vagyunk, akik saját dolgainkhoz erősen ragaszkodunk. Hogy bármiféle félreértést elkerüljön, Jézus rögtön kijelenti, hogy csak az Isten jó, mi nem vagyunk azok. Talán segíteni akarja őt, hogy felfogja: megtalálta az egyetlen jót, és hogy minden, ami jó, Istentől származik. Ez az ifjú azt válaszolja, hogy mindig tisztelte és megtartotta a parancsokat. Talán van benne valami nyugtalanság, mégsem lát túl a vallási előírásokon. Érti, hogy ezek az előírások nem elégségesek, talán keresne továbbiakat, vagy talán csak biztatásra vágyik. Az örök életet valójában nem a saját érdemeink által szerezzük meg. Az örök élet annyi, mint minden más dolognak, önmagunknak és vagyonunknak elébe helyezve Jézust választani. Jézus nem azzal válaszol, hogy egy tizenegyedik parancsolatot ad hozzá, hanem csak ennyit mond: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” Magasabb eszményt kínál tehát: „ha tökéletes akarsz lenni”. A tökéletesség mindenki számára elérhető, hozzáférhető, mert szív kérdése. A szív akkor működik tökéletesen, amikor szeret és hagyja magát szeretni. Csak a szeretet tesz lehetővé ilyen alapvető változást, ahogyan a kereskedővel is történik, aki értékes gyöngyöt talál, vagy azzal a gazdával, aki a szántóföldbe rejtve kincset talál, és örömmel eltelve mindenét eladja azért, hogy megvásárolhassa. A tökéletes hívő úgy szeret, mint a gyermek, aki tud bízni és hagyja, hogy szeressék, olyan, mint egy azok közül, akiket Jézus magához ölelt. Ha Istent mindenek fölött szeretjük, abból emberileg következik, hogy vagyonunkat szétosztjuk a szegények között. Szent Ferenc a tökéletes ember példája, aki gazdag ifjúként nem szégyellte mindenét visszaadni apjának, csak hogy a mennyei Atyát szerethesse és mindent birtokolhasson, éppen mert mindenben szegény volt. Isten országa Ferenc örömével kezdődik, abban a ferences lelkületű boldogságban, amely az Úr, a felebarátok és a szegények iránti szeretet gyümölcse.

Imádság a békéért