November 30., szombat


Szent András apostol ünnepe

Mt 4,18–22 – Az első négy tanítvány meghívása

18Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. 19Azt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!« 20Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.
21Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. 22Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.

Az Egyház ma András apostolra emlékezik, akit Jézus elsőként hívott meg. Ez az ünnep arra emlékeztet minket, hogy a keresztény ember elsősorban tanítvány, vagyis olyan ember, aki hallgatja és követi az Urat. András, Jónás fia és Simon Péter testvére Betszaidából származott, testvérével együtt halász volt. Jézus akkor hívta meg, amikor épp hálót vetett a tengerbe. Ő pedig azonnal otthagyta hálóját, és követte a Mestert. A hagyomány szerint András Szíriában, Kis-Ázsiában és Görögországban hirdette az evangéliumot, Patrasz városában halt meg keresztre feszítve, mint Mestere. A keleti egyházak a konstantinápolyi egyház első püspökeként tisztelik. Márk evangéliuma az első négy meghívott tanítvány közé sorolja. A Jézussal való találkozás után mindannyian követni kezdik őt. Az Egyház, minden keresztény közösség, minden vallási tapasztalat mindig egy találkozással kezdődik. Itt azonban nem valami sietős köszönésről van szó, nem is szalontársalgásról. Milyen gyakran töltjük az időnket csevegéssel, pazaroljuk el hiábavaló fecsegéssel! Jézus egyszerű, világos meghívása a tanítványokhoz: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket”. András és testvére, Simon, másik nevén Péter, hallgatnak a hívásra, elhagyják hálóikat, és követik őt. Pedig miért kellene követni? Nehéz az Isten által kínált jövőről beszélni olyan embereknek, akik hozzánk hasonlóan Isten szavának és szeretetének analfabétái. A Mester megtalálja azt az egyetlen módot, ahogyan érthetően elmagyarázhatja ezeknek a halászoknak az Isten szerinti jövőt, amivel föllelkesítheti őket: „halászok maradtok, de emberhalászok”. Ezért a halászatért ott kell hagyni a megszokott bárkájukat; a víz helyett az emberek földjén kell járniuk, amely talán még a tó vizénél is ingatagabb és bizonytalanabb. Ez a tenger már nem vízből áll, hanem férfiakból és nőkből, emberek tömegéből, akik a tengerhez hasonlóan elnyelik és magukkal sodorják őket. András, másik három társával együtt, elfogadja Jézus meghívását. Nem te választasz, hanem valaki más, aki figyel, szeret és hív téged. Valójában Jézus az első emberhalász, ő hívja el ezeket a szegény halászokat. Nem a mi dolgunk megítélni, méltók vagyunk-e a meghívásra, vagy sem, illetve valaki más méltó-e rá. Az effajta ítélkezés a világ logikáján alapul. Az evangéliumi terv szerint a mi dolgunk csak az, hogy meghalljuk a meghívást, elfogadjuk, és válaszoljunk rá, ahogyan ez a négy férfi tette. Jézus követése nem a hősök és a kiválasztott lelkek választása. Az első négy tanítvány egyszerű halászember volt, aki meghallgatta Jézust, bíztak benne, és követték. Ebben rejlik a hit és az egész Egyház titka.

Imádság az apostolokkal


November 29., péntek


Dán 7,2–14 – Látomás a négy vadállatról

2»Éjszaka látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele háborút támasztott a nagy tengeren, 3és négy nagy vadállat szállt fel a tengerből; mindegyik különbözött a másiktól. 4Az első olyan volt, mint a nőstény oroszlán, de sasszárnyai voltak; láttam, hogy kiszaggatták szárnyait, majd felemelték a földről, a lábára állították, mint valami embert, és emberi szívet kapott. 5A másik vadállat íme, olyan volt, mint a medve; félig állt, a szájában a fogai között három borda volt, és azt mondták neki: ‘Kelj fel, egyél nagyon sok húst!’ 6Aztán íme, egy másik vadállatot láttam; olyan volt mint a párduc, de négy madárszárnya volt; fej négy volt ezen a vadállaton, és hatalmat kapott. 7Ezután íme, egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: rettenetes, csodálatos és igen erős volt; nagy vasfogai voltak, falt és rágott, és a maradékot összetaposta a lábával; más volt, mint azok az állatok, amelyeket előtte láttam, és tíz szarva volt. 8Figyeltem a szarvakat, és íme, még egy kis szarv támadt köztük; az előbbi szarvak közül hármat kitéptek miatta; és íme, ezen a szarvon az ember szeméhez hasonló szemek voltak, és egy száj, amely nagy dolgokat beszélt. 9Néztem,
és egyszer csak trónokat állítottak fel,
s egy Ősöreg leült;
a ruházata fehér volt, mint a hó,
és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú;
trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. 10Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt;
ezerszer ezren szolgáltak neki,
és tízezerszer százezren hódoltak neki;
a bíróság leült és a könyveket felnyitották. 11Amint néztem, láttam, hogy az elbeszélt nagy dolgok miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot, a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégessék. 12A többi vadállattól is elvették a hatalmat, és meghatározták, hogy mikortól meddig tartson életük ideje. 13Majd azt láttam az éjszakai látomásban,
hogy íme, az ég felhőiben valaki jött,
aki olyan volt, mint az Emberfia,
s amikor az Ősöregig eljutott,
az ő színe elé vitték, 14és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki,
hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon,
és hatalma örök hatalom legyen,
amely meg nem szűnik,
és országa olyan, amely el nem pusztul. 

Dániel úgy érezte, „megrendült a lelke” (15). Amint bonyolódik az élet, a jövő bizonytalanná válik, és fenyeget a rossz, ösztönösen úgy érezzük, kevesek vagyunk, és úrrá lesz rajtunk a beletörődés. Dániel ereje abban áll, hogy nem hallgat, hanem tovább kérdezi az Urat, az egyetlent, aki segíthet megfejteni a történteket. Isten szava segít, hogy ne maradjunk csendben, hogy továbbra is keressük a válaszokat, és a történelemre ne elkerülhetetlen végzetként tekintsünk. Dániel könyvének nyelvezete, amivel János Jelenések könyvében is találkozhatunk, megpróbál a világ sötét titkain áthatolni, és segít választ találni a miénkhez hasonló nehéz és bonyolult korok kérdéseire. A négy vadállat a VII. század után egymást követő különböző birodalmakat jelképezi. Ezekhez társul az utolsó, Júdea és Jeruzsálem lakói számára talán a legrettenetesebb időszak, IV. Antiokhosz Epiphanész uralkodása (a „kicsi szarv”), a nagy üldöző, aki főként a könyv második részében tűnik fel. Egy szörnyű korszakban, amit egy mindent leigázó és szétromboló hatalom gőgje jellemez, Isten nem hagyja, hogy a rossz elhatalmasodjon népe fölött. Dánielnek megjelenik az Úr égi szolgálóival (az Ősöreg trónján ülve és ezrek, akik szolgáltak neki) és egy „Emberfiához hasonló” messiási alak, akit Jézus önmagával azonosít az evangéliumban (Mk 13,26). Isten eljön, és igazságot szolgáltat azoknak, akik hűek maradtak hozzá, és továbbra is hittek szeretetének erejében. Nem hagyja, hogy a gonosz elhatalmasodjon fölöttük. Az Emberfia, Jézus, Isten Fia, az ég felhőin jön el, és feltámadásában megmutatja mindenkinek, hogy az élet Istene győzedelmeskedik a halál fölött. Bízzuk magunkat az Úrra, hogy az mentsen meg minket, akinek ő hatalmat adott megmentésünkre.

A Szent Kereszt imádsága

November 28., csütörtök


Dán 6,12–28 – Dániel az oroszlánok barlangjában

12Így azok az emberek, akik fürkészve lesték, rá is találtak Dánielre, amint imádkozott és Istenéhez könyörgött. 13Erre elmentek, és kérdést intéztek a királyhoz a parancs felől: »Király! Vajon nem rendelted-e el, hogy mindenkit, aki harminc napon belül valamely más istenhez vagy emberhez fordul kéréssel, mint hozzád, király, azt vessék az oroszlánok vermébe?« Azt felelte nekik a király: »Úgy van a dolog, a médek és a perzsák megszeghetetlen törvénye szerint.« 14Ekkor ők feleltek, és azt mondták a királynak: »A Júda fogoly fiai közül való Dániel nem törődik törvényeddel és a határozattal, amit kiadtál, hanem naponként háromszor elimádkozza a maga imádságát.« 15Mikor a király ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, és Dániel mellé állt, hogy őt megszabadítsa, s egészen napnyugtáig azon fáradozott, hogy megmentse. 16Ám azok a férfiak megértették a királyt és azt mondták neki: »Tudd meg, király, hogy a médek és a perzsák törvénye szerint semmiféle határozatot, amelyet a király kiad, megváltoztatni nem szabad.« 17Erre a király kiadta a parancsot, és Dánielt előhozták, és az oroszlánok vermébe vetették. Azt mondta akkor a király Dánielnek: »A te Istened, akit te mindenkor tisztelsz, szabadítson meg téged!« 18Aztán hoztak egy követ, rátették a verem szájára, s a király lepecsételte gyűrűjével és főembereinek gyűrűjével, hogy semmi se történjék Dániel ellen. 19A király aztán hazament, és étkezés nélkül nyugalomra tért. Nem is hordták fel elé az étkeket, de még az álom is elkerülte őt. 20Hajnalhasadtával aztán felkelt a király, és sietve az oroszlánok verméhez ment. 21Mikor a verem közeléhez ért, síró hangon hívta Dánielt és szólította őt: »Dániel, az élő Isten szolgája, vajon a te Istened, akinek te mindenkor szolgálsz, meg tudott-e téged szabadítani az oroszlánoktól?« 22Azt felelte erre Dániel a királynak: »Király, örökké élj! 23Az én Istenem elküldte angyalát és bezárta az oroszlánok száját, és ezek nem ártottak nekem, mert ő igaznak talált engem; de ellened sem követtem el bűnt, király!« 24Igen megörült ennek a király, és megparancsolta, hogy húzzák ki Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és semmi sérülést sem találtak rajta, mert bízott az ő Istenében. 25A király parancsára azonban elővezették azokat a férfiakat, akik Dánielt bevádolták, és őket magukat vetették az oroszlánok vermébe, valamint fiaikat és feleségeiket. Még le sem értek a verem fenekére, s az oroszlánok máris megragadták őket, és összetörték minden csontjukat. 26Ekkor Dáriusz király írt minden népnek, törzsnek és nyelvnek, amely bárhol a földön lakik: »Békességtek bőségben legyen! 27Elrendeltem, hogy egész birodalmamban és országomban rettegjék és féljék Dániel Istenét,
Mert ő az élő Isten,
és örökké az marad;
az Ő országának nem lesz vége,
és hatalma örökké tart. 28Ő megment és megszabadít,
jeleket és csodákat művel
az égen és a földön;
Ő, aki megszabadította Dánielt
az oroszlánok verméből.« 

A történelemben újra és újra megjelenik az Istenbe vetett hit miatti fenyegetettség. A hit kérdéseket vet föl, vitatja az emberi hatalmaskodást és büszkeséget. Azt kívánja tőlünk, ne csak önmagunkra gondoljunk. Irgalomra tanít egy konfliktusokkal teli világban. Dárius, a hatalmas perzsa birodalom királya, hivatalnokai tanácsára mindenkitől teljes megalázkodást követel. Ugyanakkor tiszteli Dánielt (és az ő Istenét), sőt megpróbálja megmenteni. De olykor a gonosz annyira erősnek látszik, hogy lehetetlen bármilyen módon szembeszállni vele. Dánielt az oroszlánok barlangjába vetik. Élete úgy tűnik, véget ér. Milyen ereje volt a hitének? Ez a kérdés foglalkoztatja a nehéz helyzetekben lévő hívőt, amikor megérinti a gonosz, és látja annak pusztító erejét. Dániel nem adta meg magát a legyőzhetetlennek tűnő erőnek. Hite váratlanul egészen Dárius királyig eljutott. A hit emberének imája és szavai saját várakozásain is túlmennek. A hit a hatalmasokat is megváltoztatja, emberségesebbé teszi, és így közelebb viszi őket Istenhez. Soha sem szabad elveszteni a reményt a gonosszal szemben, akkor sem, amikor ordító oroszlánként támad ránk, hogy fölfaljon, ahogy Péter első levelében olvashatjuk: „Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben…” (5,8–9.) Dániel bízott, és az Úr elküldte angyalát, hogy kiszabadítsa őt az oroszlánok barlangjából. Az Úr nem hagyja, hogy a benne bízókat fogva tartsa a gonosz vagy a halál. Ő „megment és megszabadít, jeleket és csodákat visz végbe az égen és a földön. Kiszabadította Dánielt az oroszlánok karmai közül.” Megszabadítja azokat, akik bíznak benne.

Imádság az Egyházért

November 27., szerda


Dán 5,1–6.13–14.16–17.23–28 – A próféta látomásai

1Baltazár király nagy lakomát készített ezer főemberének, és az ezrek előtt itta a bort. 2Mikor aztán már-már ittas lett, megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket atyja, Nebukadnezár hozott el a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak belőlük a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. 3Erre előhozták a jeruzsálemi templomból elhurcolt arany- és ezüstedényeket, és ittak belőlük a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. 4Itták a bort, és dicsérgették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből való isteneiket. 5Ugyanabban az órában ujjak jelentek meg a lámpással átellenben, s emberéhez hasonló kéz írt a királyi palota falának felületére, a király pedig figyelte az író kéz ujjait. 6Ekkor a király arca elváltozott, és gondolatai megrémítették őt; csípőjének izma elernyedt, és a térdei egymáshoz verődtek. 
13Be is vezették Dánielt a király elé, és a király azt mondta neki: »Te vagy az a Dániel Júda foglyai közül, akit atyám, a király, Júdából hozott ide? 14Azt hallottam rólad, hogy benned az istenek lelke van, és bőséges tudományt, értelmet és bölcsességet tapasztaltak benned. 
16Ekkor azt hallottam rólad, hogy te a homályos dolgokat meg tudod magyarázni és a csomókat megoldani; ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod mondani nekem az értelmét, bíborba öltöztetlek, aranyláncot adok a nyakadba, és a harmadik fejedelem leszel országomban.« 17Felelt erre Dániel, és így szólt a királynak: »Ajándékaid maradjanak a tieid, s házad ajándékait másnak add; az írást azonban elolvasom neked, király, és az értelmét tudtodra adom. 
23hanem felfuvalkodtál az ég Ura ellen: az ő házának edényeit hozták eléd, s te és a főembereid, a feleségeid és mellékfeleségeid bort ittatok belőlük, közben az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből való isteneket dicsérted, akik sem nem látnak, sem nem hallanak, sem nem éreznek, Istent azonban, aki kezében tartja leheletedet és minden utadat, nem dicsőítetted.24Ezért küldte ő a kézujjat, amely ezt az írást ideírta. 25Az írás, amelyet írt, a következő: Mene, Tekel, Parszin.26A dolog értelme pedig ez: Mene: megszámlálta Isten országodat, és véget vetett neki. 27Tekel: megmért téged a mérlegen, és könnyűnek talált. 28Parszin: elosztotta országodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.«

A történet tele van talányokkal. Ezeket Dániel könyve látomások és álmok formájában írja le. Föl kell tárnunk a jelképek, szavak, számok mögötti értelmet. De nem ezoterikus – vagy rosszabb esetben babonás – látomásokról van szó, mint manapság gyakran előfordul. Dániel könyvének nyelvezete, akárcsak a Jelenések könyve, bővelkedik a jelképekben és számokban, ily módon vezet rá minket, hogy túlhaladjunk azon, amit általában felületesen látunk. Isten szavának segítségével képesek leszünk felfogni a titkot, és nem csupán a puszta tények felszínén maradunk. Az események sorrendjének értelme van; különböző okok vezérlik az emberek lépéseit és a történet eseményeit. Miért érnek véget a leghatalmasabb uralmak és birodalmak? Dániel könyve ezzel a rövid szöveggel ad magyarázatot: „Amikor azonban szíve felfuvalkodott, és lelke kevélységében óriásnak érezte magát, lezuhant királyi trónjáról, és dicsőségét elvették tőle” (20). A büszkeség a világon uralkodó birodalmak összeomlásának oka. Dániel, Isten bölcse, túllép a gazdagság és a hatalom múlékony dicsőségén, mely úgy tűnhet, bizonytalan időre a nemzetek fölé emelkedik. A bibliai bölcselet szerint a bálványok nem mások, mint birtoklásvágyunk és a magunk fölöttibe vetett hitre való képtelenség kifejeződése. Szükség van Isten emberének bölcsességére ahhoz, hogy megértsük a történelem titkait, nehogy egy másokat elnyomó, nem pedig felszabadító hatalmi logika rabjaivá váljunk.

Imádság a szentekkel


November 26., kedd


Dán 2,31–45 – Nebukadnezár álma


31Te király, íme, valami nagy szoborfélét láttál; ez a nagy és magas szobor előtted állt, és ránézni is rettenetes volt. 32Ennek a szobornak a feje igen finom aranyból volt, a melle és karja ezüstből, a hasa és ágyéka rézből; 33a lábszára vasból, a lába pedig részint vasból, részint agyagból. 34Így láttad, míg le nem szakadt a hegyről egy kő, anélkül, hogy kéz érintette volna; ez nekivágódott a szobor vas- és agyaglábának és darabokra zúzta. 35Ekkor egyszerre összetört a vas, az agyag, a réz, az ezüst és az arany, és olyanná lett, mint a nyári szérű pora, amelyet elragad a szél, úgyhogy a helye sem található; a kő pedig, amely összetörte a szobrot, nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet. 36Ez az álom. A magyarázatát is megmondjuk neked, ó király! 37Te vagy a királyok királya; s az ég Istene országot, erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. 38Mindent, ahol emberek fiai és mezei vadak és égi madarak laknak, a te kezedbe adott, és mindent a te hatalmad alá vetett; te vagy tehát az arany fő. 39Utánad más birodalom támad, kisebb, mint a tied, ezüstből való; azután egy másik, harmadik birodalom, amely rézből való lesz, és ez az egész földön fog uralkodni. 40A negyedik birodalom olyan lesz, mint a vas; miként a vas mindent összetör és összezúz, úgy fogja ez összetörni és összezúzni amazokat mind. 41Mivel pedig azt láttad, hogy lába és lábujjai részint fazekas-agyagból, részint pedig vasból vannak: az a birodalom meg fog oszlani, de azért vas lesz az alapja, úgy, amint láttad, hogy vas volt keverve az agyag sarába. 42Mivel lábujjai részint vasból, részint meg agyagból voltak: az a birodalom részben szilárd és részben törékeny lesz. 43Mivel pedig azt láttad, hogy vas és agyagos sár volt összekeverve: részei az emberi mag által össze fognak ugyan vegyülni, de össze nem forrnak, mint ahogy a vas nem vegyülhet össze az agyaggal. 44Ezeknek a birodalmaknak az idejében az ég Istene egy más birodalmat támaszt, amely soha meg nem szűnik; annak uralma más népre soha át nem száll: ez összetöri és tönkreteszi mindazokat a birodalmakat, maga azonban fennmarad örökké, 45úgy, amint láttad, hogy a hegyről emberi kéz közreműködése nélkül leszakadt egy kő, és összetörte az agyagot, a vasat, a rezet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten megmutatta a királynak azt, ami egykor történni fog; s az álom igaz, és megfejtése biztos.« 

Dániel könyvének második fejezete Nebukadnezár király álmát írja le. A történet titka álmon és vízión keresztül tárul elénk, amit csak az Úr segítségével lehetséges megérteni. Már József is Egyiptomban egy álmon keresztül (Ter 37–41) értette meg Isten üzenetét a jövőbeli eseményekkel kapcsolatban. Nehéz azonban megérteni, ha nem vagyunk hűségesek az Úrhoz, ha nem vagyunk vele mindennapi kapcsolatban. Máté evangéliumában is az álom lesz az, melyen keresztül Isten föltárja Józsefnek, mi történik majd Jézussal. Nebukadnezár király hatalmas, különböző anyagokból – aranyból, ezüstből, bronzból, vasból és kőből – készült szoborról álmodik. Ezek az anyagok az egymást követő birodalmakat ábrázolják a Kr. e. VII. századtól a IV. századig: a babiloni, a méd, a perzsa és a görög birodalmat. Csak az Isten szavát értő bölcs ember képes megmagyarázni a király álmát. Hiszen a bölcsesség Istentől származik. Az ő szava segít felismerni az idők jeleit, áthatja a történelmi eseményeket, hogy könnyebben megértsük őket. Babilonban egy bölcs sem tudta megfejteni az álmot. „De van Isten az égben, aki feltárja a titkokat” (28), mondja Dániel a királynak. Aki hittel rá tudja bízni magát az Úrra, képes lesz megérteni a történelem menetét, és a jövőbe tekinteni. Isten csodálatosan kinyilatkoztatott és hittel fogadott szava képessé tesz rá, hogy messzebbre lássunk a jelennél. Mi is áldjuk az Urat, mert nem hagy minket a sötét világi hatalmak fogságában, hanem szavai által megérthetjük a jelent és a jövőt, és nem félelemben, hanem hitben fogunk élni.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

November 25., hétfő


Dán 1,1–6.8–20 – A zsidó nép a külvilággal szemben


1Joakimnak, Júda királyának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Babilon királya, felvonult Jeruzsálem ellen és ostrom alá vette. 2Az Úr a kezébe adta Joakimot, Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét, s ő elvitte ezeket Sinneár földjére, istenének házába, és bevitte az edényeket istenének kincstárába. 3Azután meghagyta a király Asfenáznak, az udvari tisztek főnökének, hogy vigyen be Izrael fiai közül olyan királyi és fejedelmi származású 4ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, akik szép külsejűek és minden bölcsességben jártasak, tudással bírnak és ismeretekkel rendelkeznek, egyszóval alkalmasak arra, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek, és tanítsa meg őket a káldeaiak írására és nyelvére. 5A király ellátást is utalt ki nekik minden egyes napra a saját ételeiből és ugyanabból a borból, amelyet ő maga ivott, hogy miután három esztendeig így nevelkedtek, a király színe előtt szolgálatot teljesítsenek. 
8Dániel azonban elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és azzal a borral, amelyet az ivott; arra kérte tehát az udvari tisztek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. 9Isten kegyelmet és irgalmat ébresztett Dániel iránt az udvari tisztek főnökében, 10ám az udvari tisztek főnöke ezt mondta Dánielnek: »Félek uramtól, a királytól, aki számotokra az ételt és az italt megszabta; ha azt látja, hogy arcotok soványabb a többi, veletek egykorú ifjúénál, veszedelembe sodorjátok fejemet a királynál.« 11Azt mondta erre Dániel a felügyelőnek, akit az udvari tisztek főnöke Dániel, Ananja, Misaél és Azarja fölé rendelt: 12»Tégy, kérlek, tíz napig próbát velünk, szolgáiddal, és adjanak nekünk enni növényi ételt, inni pedig vizet. 13Aztán nézd meg majd a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak az arcát, akik a király ételét eszik, és tégy szolgáiddal tapasztalatod szerint.« 14Az hallgatott is erre a beszédre, és próbára tette őket tíz napig. 15Tíz nap múlva az ő külsejük szebbnek és teltebbnek látszott, mint mindazoké az ifjaké, akik a király ételét ették. 16Ettől fogva a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt és boritalt, és növényi ételt adott nekik. 17Ezeknek az ifjaknak Isten tudományt és jártasságot adott minden könyvben és bölcsességben, Dánielnek pedig minden látomás és álom megértését is. 18Mikor pedig elmúlt az az idő, amely után a király parancsa szerint be kellett őket vinni, az udvari tisztek főnöke bevezette őket Nebukadnezár színe elé. 19Amikor a király beszédbe elegyedett velük, úgy találta, hogy az összes között nincs senki olyan, mint Dániel, Ananja, Misaél és Azarja. Ők aztán a király szolgálatába álltak. 20Minden olyan dologban, amely bölcsességet és értelmességet kívánt, és amelyet tőlük kérdezett, a király tízszerte különbeknek találta őket, mint egész országa valamennyi jósát és varázslóját. 

A liturgia keretében az egyházi év utolsó hetében Dániel könyvéből olvashatunk néhány részletet. A könyv eszkatologikus mivoltának köszönhetően a történelem végső titkán gondolkodhatunk. Nebukadnezár bábeli király Jeruzsálem elleni hadjáratának említése a zsidó nép új helyzetét, vagyis az őket körülvevő külvilággal való nehéz szembenézést hangsúlyozza. Bábel és Jeruzsálem városok említése emblematikus. Nem annyira a történelmi leírás, mint inkább az a szándék, hogy egyértelmű legyen, Isten irányítja népének történelmét, akkor is, amikor a külvilággal kell kapcsolatba lépnie. A négy előkelő családból származó – legszebb és legokosabb – zsidó ifjú kiválasztását is, hogy Bábel városának királyi udvarában kitanítsák, Isten akarata szabja meg. Nem szegik meg a törvényt, nem esznek a tiltott ételekből. Csak zöldségeket esznek, és nemhogy nem fogynak le, de valósággal egészségesebbnek tűnnek bábeli társaiknál. Erről a ragyogásról eszünkbe juthat József története, aki egészen az irányítás csúcsáig jutott az egyiptomi király udvarában. Egyszóval ha Izrael hívei hűek maradnak Istenhez, be fogják tudni teljesíteni a rájuk bízott küldetést Izrael határain kívül is – sugallja a szerző. Csakugyan, a királynak bemutatott ifjak közül senki sem volt olyan bölcs, mint Dániel és társai. Aki hűséges Istenhez, bárhol meg tudja mutatni, milyen bölcsesség fakad a szívéből. Persze nem egyszerűen a személyes tulajdonságai és érdemei miatt, hanem főként azért, mert hű marad az Úrhoz. Ha a hívek meghallgatják az Isten szavát, és követik, az egész társadalomnak különleges bölcsességet ajándékozhatnak, amely épp az Úr szavának hallgatásából fakad.

Imádság a szegényekért


November 24., vasárnap: Krisztus, a mindenség királya


2Sám 5,1–3; Zsolt 121; Kol 1,12–20; Lk 23,35–43

Ezzel a vasárnappal lezárul a liturgikus év. Egyfajta egyetemes aggodalom jellemzi a mai ünnepet: emberiség és a világmindenség üdvözüléséért. A liturgia föl szeretné hívni a hívők figyelmét az emberi történelem végére: az egyetemes üdvösségre, amit Jézus teljesít be. Ezért nevezik a „mindenség királyának”. Isten szava, mint mindig, most is kézen fog minket, és bevezet Jézus királyságának misztériumába. Megértjük, hogy nem kívülállóként szemléljük ezt a misztériumot: benne vagyunk. Pál apostol arra buzdít mindnyájunkat a Kolosszeieknek írt levélben, hogy adjunk hálát Istennek, aki „kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába” (Kol 1,13). Mi valóban áthelyezettek, vagy másképp szólva kivándorlók vagyunk: ebből a világból, ahol a sötétség az úr, egy másik világba tartunk, ahol Jézus uralkodik. És hogy Jézus világa tényleg más, mint a mi világunk, azt világosan mutatja a ma olvasott evangéliumi szakasz, amely Jézus királyságát ábrázolja: a kereszten függ, két lator között.
A kereszten tehát Jézus legyőzi a mi dogmánkat. A szeretet lerombolja az emberek életében uralkodó legmélyebb meggyőződést: mindenki saját magát próbálja menteni, kivéve Jézust, aki nem magára gondol, hanem másokra. Ebben az értelemben a királyi hatalom éppen a kereszten éri el legmagasabb fokát. Azonnal látjuk ennek hatását is. Jézus király nem enged az utolsó kísértésnek, hogy megszabadítsa saját magát, és megmenti az egyik latort, csak azért, mert az meglátta, mire képes a szeretet. Jézus a latorral együtt kivétel nélkül mindenkit üdvösségre akar vinni. Elég egy ima. Krisztusnak, a világmindenség királyának ünnepén azt a szeretetet magasztaljuk, amely teljesen odaadta magát az emberekért, utolsó csepp véréig. Ezen alapul a reménységünk, a jelenünk és a jövőnk.

Imádság az Úr napján

November 23., szombat


1Makk 6,1–13 – Antiokhosz Epiphanész vereségei és halála



1Amikor Antióchosz király a felső tartományokat járta, azt hallotta, hogy Perzsiában van egy igen neves város, Elimaisz, amely ezüstben és aranyban bővelkedik. 2Temploma is igen gazdag, és ott vannak azok az arany páncélok, vértek és pajzsok, amelyeket Sándor, Fülöp fia, Makedónia fejedelme hagyott ott, aki először Görögországon uralkodott. 3Elindult tehát és megpróbálta bevenni és kifosztani azt a várost, de nem bírta, mert a város lakói előre értesültek a tervről. 4Felvették vele a harcot, úgyhogy menekülnie kellett onnan. Ő nagy szomorúsággal távozott, és visszatért Babilóniába. 5Ekkortájt jött valaki és azt a hírt hozta neki Perzsiába, hogy azok a seregek, amelyek Júdea földjén voltak, megfutamodtak, 6és hogy Líziász kivonult egy hatalmas sereg élén, de menekülnie kellett a zsidók elől. Ezek megerősödtek a fegyver és a gazdag zsákmány által, amelyet a megvert seregtől vettek el; 7lerombolták azt az utálatosságot, amelyet ő a jeruzsálemi oltáron épített, és a szent helyet magas falakkal vették körül, mint azelőtt, valamint az ő városát, Bétszúrát is. 8Történt pedig, hogy amikor meghallotta a király ezt a jelentést, megrendült és igen felindult. Majd ágynak dőlt és bánatában beteggé lett, mivel nem az történt, amit ő akart. 9Ott is maradt sok napig, mert kiújult nagy szorongása, és már úgy érezte, hogy meg kell halnia. 10Ezért előhívatta valamennyi barátját és így szólt hozzájuk: »Eltávozott az álom a szememtől, le vagyok sújtva, a szívem elcsüggedt az aggodalomtól, 11és így töprengtem magamban: Mily nagy nyomorúságba jutottam és milyen tengerébe a bánatnak, amelyben most vagyok. Pedig hát kedves voltam és szerettek uralkodásomban. 12Visszagondolok most azokra a gonoszságokra, amelyeket véghezvittem Jeruzsálemben, mert elvittem onnan zsákmányul minden ott lévő arany és ezüst tárgyat és elküldtem, hogy kiirtsák Júdea lakóit ok nélkül. 13Tudom, hogy ezért zúdultak rám ezek a csapások, és íme, nagy bánatomban idegen földön pusztulok el.« 

IV. Antiokhosz Epiphanész halálával a szerző olyan ember szomorú végét mutatja be, aki hagyja, hogy a gazdagság utáni fékezhetetlen sóvárgás vezesse. Kísértés ez, sajnos minden generációban, a mi korunkban is megjelenik. Aki enged neki, óhatatlanul gonosz cselekedetekre ragadtatja magát az emberek és Isten ellen. Antiokhosz a perzsiai hadjárata során hírt kap hadserege számos vereségéről a zsidókkal szemben, akik nem csak megszégyenítették seregét, de vissza is foglalták Jeruzsálemet, és újjáépítették a templomot. A királyt mélyen megrázták ezek a hírek: nem csak megrémült, hanem belebetegedett – írja a szerző. Háromszor is hangsúlyozza a király lelkiállapotát, a „nagy” kifejezést hozzátéve: nagy szomorúság, nagy nyomorúság, nagy bánat. Az égető kudarcok a királyt a múltról való elmélkedésre indítják. Végül eljut oda – egyfajta bűnvallás keretében –, hogy fölismeri szerencsétlenségeinek okát, vagyis a templom kifosztásában vállalt irányító szerepét (1,20–24) és a rendeletben előírt mészárlást (1,29–32). A háttérben pedig bizonnyal a gazdagság iránti olthatatlan vágy állt, ami ezekre a gonosz cselekedetekre vitte. A gazdagság megrontja hívő és nem hívő szívét is. Antiokhoszt is megrontotta a gazdagság. Ezúttal őt, de azt később látni fogjuk, hogy Mattatiás fiai – apjukkal ellentétben – is hagyják majd, hogy megrontsa őket az arany, az ezüst, és mindannyiuk élete erőszakos halállal ér véget. Már a próféták is elítélték a pénz, a vagyon szolgálatát. Jézus, aki beteljesíti a Szentírást, egyértelműen figyelmeztet: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24.) A mai materialista kultúrában még erőteljesebben hangzanak ezek a szavak – ahogy Antiokhosz példája is jól mutatja – hogy távol tartsanak bennünket a kapzsiságtól.

Előesti imádság

November 22., péntek


1Makk 4,36–37.52–59 – Megtisztulás és a templom felszentelése


36Júdás és testvérei pedig így szóltak: »Íme, ellenségeink megsemmisültek. Menjünk tehát fel, tisztítsuk meg és szenteljük fel újra a szentélyt!« 37Össze is gyűlt a sereg teljes számban, és felmentek a Sion hegyre. 
52A száznegyvennyolcadik esztendőben, a kilencedik hónapnak, azaz kiszlev havának huszonötödik napján pedig már kora reggel nekiláttak 53és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozatok oltárán.54Ugyanabban az időben és azon a napon, amelyen a pogányok tisztátalanná tették azt, újra felszentelték ének, lant, koboz és cintányér mellett. 55Az egész nép pedig mély hódolattal arcra borult és az égben magasztalta Azt, aki sikerre vitte ügyüket. 56Nyolc napon át ülték az oltárszentelés ünnepét, és örömujjongva mutattak be egészen elégő, hálaadó és dicsőítő áldozatokat. 57A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették. Megszentelték a kapukat és a kamrákat is, s ajtókkal látták el őket. 58Igen nagy volt az öröm a népnél, mert megszűnt a pogányok okozta gyalázat. 59Júdás pedig, a testvérei és Izrael egész gyülekezete úgy határozott, hogy évről-évre a maga idejében, mégpedig kiszlev hó huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik majd az oltárszentelés ünnepét. 

A hallott szentírási rész Júdás Makkabeus tetteiről szóló szakaszhoz tartozik, aki hat éven keresztül vívott háborút a külső és a belső ellenségek ellen. Jeruzsálembe érve meg akarja tisztítani a templomot, amit a bálványimádás gyakorlata megszentségtelenített, és helyre akarja állítani az eredeti vallásgyakorlatot. A templomhoz érve drámai látvány tárult a szeme elé: „Látták az elpusztított szentélyt, az égőáldozat megszentségtelenített oltárát, a fölégetett kapukat, az előudvarokban a bozótot, amely mint valami erdőben vagy hegyen, úgy elburjánzott, és a szétrombolt helyiségeket” (38). A szent könyv írója bemutatja Júdás népének szomorúságát és fájdalmát a pusztítás láttán. Júdás úgy döntött, hogy csapatának egy részét a magukat bástyákkal körülvevő szír helyőrség ellenőrzésére küldi, miközben ő maga a templom megtisztításán és a vallásgyakorlat körülményeinek visszaállításán fáradozik. Elsőként leromboltatja a pogányok által átépített oltárt, amelyen „szörnyű undokságokat” vittek végbe (1,54). A megszentségtelenített köveket elkülönített helyre vitték, hogy ott várják be egy olyan próféta érkezését, aki majd tudni fogja, hová helyezzék őket. Nem mindig egyértelmű, mit kell tennünk, így bölcs döntés lehet az is, ha kivárjuk, amíg az Úr megfelelő iránymutatást ad. A szentély újraépítése viszont sürgető feladat volt. Azonnal munkához láttak, hogy az oltárt újra fölépítsék a törvény előírásának megfelelően, tehát még faragatlan, vas által nem érintett – mert az a mózesi törvény értelmében megszentségtelenítené (Kiv 20,25) – köveket használva. Nem egyszerűen az épület felújításáról volt szó, hanem a szövetségről is, amihez továbbra is hűnek kellett maradni. Ezért bevezették az oltár felszentelésének ünnepét, amit minden év decemberében meg is ülnek. Arról az ünnepről van szó, amelyről János evangélista a görög nevén emlékezik meg az „encenia” kifejezéssel (10,22), míg a zsidók a mai napig a „hanuka” szót használják erre, aminek jelentése: felszentelés.

A Szent Kereszt imádsága


November 21., csütörtök


A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban, emléknap – ez a jeruzsálemi eredetű, és Keleten is megtartott ünnep egyszerre emlékezik a régi templomra, és arra, hogy Mária felajánlotta életét az Úrnak

Mk 3,31–35 – Jézus valódi családja


31Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. 32A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: »Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!« 33Ő így felelt nekik: »Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« 34Aztán végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, így szólt: »Íme, az én anyám és testvéreim. 35Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.«


Mária templomban való bemutatásának az ünnepe a jeruzsálemi új Mária-templom 453-as felszenteléséhez kötődik, melyet a Templom-hegyen építettek. Mária, a Theotokosz (Istenszülő), igazi templom, amelyben az Istennek egyedül kedves áldozatot mutatják be. Ezzel az emléknappal a Jakab protoevangéliumából származó hagyományt kanonizáljuk, ami elbeszéli a fiatal Mária Istennek szentelését. A Márk evangéliumából vett jelenet arra hívja föl figyelmünket, hogy sietve kövessük Jézus tanítását. Az evangéliumnak ez a része látszólag keményen bánik Jézus édesanyjával. A valóságban Mária mindig is az ott leírt utat követte. Az elbeszélés szerint Jézus egy házban tartózkodik, és sokan gyűlnek köréje, hogy meghallgassák. Amikor anyja és rokonai odaértek, hívatták őt. A rokonok kint maradtak – jegyzi meg az evangélista, és ezzel nem csak térbeli elhelyezkedésükre utal. Azok az ő igazi családja – mondja Jézus –, akik bent vannak, szavait hallgatják. Ebből a meghallgatásból születik meg a keresztény közösség, amely Isten szavának hallgatásában él. Vigyáznunk kell: ne essünk abba a kísértésbe, hogy családtagoknak tartva magunkat úgy gondoljuk, nincs már szükségünk rá, hogy köréje gyűljünk, és hallgassuk őt. Mintha természetes, magától értetődő volna, hogy hozzá mehetünk. Az üdvösséghez nem elegendő a keresztények csoportjához tartozni. Mindennap be kell lépnünk a közösség belsejébe, és hallgatnunk kell az evangéliumot, amit az Egyház közvetít számunkra. Nem válhatunk egyszer és mindenkorra tanítványokká! Mindennap meg kell hallgatnunk az evangéliumot, és befogadnunk a szívünkbe. A templomban bemutatott Mária példája értékes útmutatás minden keresztény közösség számára, hogy a szeretet iskolája legyen. Döntő fontosságú a keresztény családok számára is, hogy elköteleződjenek a hit átadása mellett, kezdve a legkisebbektől, hogy ők is „bölcsességben, korban és kedvességben” (Lk 2,52) nőjenek fel, mint Jézus.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Feliratkozás: Megjegyzések (Atom)