Március 31., nagykedd

 

Korunk mártírjaira, az új vértanúkra emlékezünk.

 

Jn 13,21–33.36–38. Az árulás megjövendölése

²¹E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” ²²Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. ²³A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. ²⁴Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” ²⁵Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” ²⁶Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta, és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. ²⁷A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” ²⁸De az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki. ²⁹Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.” Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. ³⁰Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt.

Az új parancs.

✴³¹Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. ³²Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. ³³Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahová megyek, oda ti nem jöhettek. 

³⁶Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?” „Ahová megyek – válaszolta Jézus –, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” ³⁷Péter fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” ³⁸Jézus leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.

 

Jézus jól tudja, hogy immár közel az óra, hogy nincs már messze a halál. Mi lesz azzal a kicsiny csoporttal, amelyet tanítványaiból összegyűjtött, gondozott, szeretett és tanított? Képesek lesznek-e továbbra is együtt maradni? Lesz-e erejük folytatni művét? Jézus így szól az apostolokhoz: „Egyikőtök elárul”. Jézus kijelentése valóban megdöbbentő, de a zsoltárban leírtakra emlékeztet: „Ha csak az fordulna ellenem, aki gyűlöl, elbújnék előle. De te voltál az, aki társam vagy, te lettél ellenségem, akiben megbíztam, akivel az Isten házában bensőséges barátságra léptem.” (Zsolt 55,13-15). Nem elég fizikailag Jézus közelében maradni, ami igazán számít, az a szív közelsége, az együttérzés, valamint a részvállalás az ő megváltó tervében. Élhetünk a tanítványok közösségében, követhetjük a hívő ember életének és szokásainak ritmusát, de ha szívünk nem kapcsolódik szorosan Isten szavához, ha nem gyakoroljuk konkrétan a legszegényebbek iránti szeretetet, ha a testvérek között nem valósul meg az egység, akkor a szívünk lassacskán eltávolodik az Úrtól. Mindaz, ami korábban Jézus iránti szeretet volt, saját magunk és dolgaink imádatává válik. És észrevétlenül haladunk az árulás irányába. A jó és a rossz, a szeretet és a bizalmatlanság közötti harc a szívünkben zajlik. E téren nem lehet kompromisszumot kötni. Ezekben a napokban Jézus szolgálatunkon túl azt is kéri tőlünk, hogy maradjunk a közelében, kísérjük el, ne hagyjuk egyedül. Ha valamire, akkor arra int bennünket, hogy maradjunk figyelmesek, s kerüljük a közhelyességet. Az ugyanis nem engedi meglátni azokat, akik mellettünk vannak, és azt sem, hogy milyen gonoszságok rejtőznek az emberek között. Ezt próbálja megértetni a tanítványokkal is. Ők azonban, kezdve Péterrel, nem értik. Túlságosan el vannak foglalva saját magukkal ahhoz, hogy Jézus szava megérintse a szívüket. Az árulás pedig olyan szívből fakad, amely képtelen a meghallgatásra. Ha félretesszük az evangéliumot, saját szavaink, saját gondolataink, saját érzéseink kerülnek előtérbe. Mindannyiunknak virrasztania kell. Péternek és a többi tanítványnak is, akik ott voltak vele azon az estén, akik hűséget fogadtak a halálig. Néhány nap, és ők is árulóvá lesznek. Ne önmagunkban bízzunk, hanem hagyatkozzunk minden nap az Úr szeretetére és védelmező gondoskodására.

Nagyheti imádság

Március 30., nagyhétfő

 

Azokra a vértanúkra emlékezünk, akik az evangéliumért haltak meg.

¹Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. ²Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált, és Lázár is a vendégek közt volt. ³Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. ⁴Az egyik tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: ⁵„Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” ⁶De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és eltulajdonította, amit rábíztak. ⁷Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. ⁸Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.” ⁹Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. ¹⁰Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, ¹¹mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban.  

Jn 12,1–11. Jézust megkenik olajjal Betániában

A virágvasárnappal beléptünk a nagyhétbe. János evangéliuma a szenvedéstörténet elbeszélését a betániai vacsorával kezdi, Márta, Mária és Lázár házában. Ez a család nagyon kedves volt Jézus számára. A farizeusokkal és a főpapokkal való kemény összetűzések nehéz napjaiban ez lesz a megpihenés és az enyhülés helye számára. Hat nap volt már csak hátra húsvétig, és Jézus ismét együtt vacsorázott barátaival. Lázár is ott volt, akinek Jézus nem sokkal korábban adta vissza az életet. A vacsora alatt Mária felkel, Jézus lábához térdel és megkeni olajjal, azután megtörli hajával. A ház megtelik a finom illattal. Ez a gesztus lehet a szeretetteli hála jelképe a fivérének visszaadott élet-ajándékért cserébe. Mindenesetre a szeretet gesztusa ez, amely az ingyenesség illatát árasztja. Mária egyáltalán nem számol a tette nyomán bekövetkező „pazarlással”. Számára egyedül a próféta iránt érzett szeretet a fontos, aki visszaadta neki testvérét, s aki ilyen gyengéd szeretettel viseltetett a házuk iránt. Júdás egészen máshogy gondolkodik erről. Az ő szemében ez a szeretetteljes gesztus csupán hasztalan pazarlás. Júdás figyelme – amint az evangélista meg is jegyzi – valójában a pénzre irányul, nem a szegényekre. Egészen pontosan pedig a megtérülésre összpontosít. A saját tulajdon iránti sóvárgás elvakította őt. Jézus azonnal válaszol Júdásnak, s azt mondja: „Hagyd békén! Hadd tegye…” Jézus hagyja, hogy Mária folytassa szeretetből fakadó cselekedetét: ez az olaj előrevetíti azt a másik olajat, amelyikkel temetése előtt kenik majd meg. Azután hozzáfűzi: „Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.” Nem sokkal ezután kezdődik keresztútja, amely haláláig vezet. Mária az egyetlen, aki megértette, hogy Jézusra a halál vár, és ezért most szeretetre, közelségre van szüksége, mint minden halálba indulónak. Ez az asszony hagyta, hogy magával ragadja Jézus szeretete. Arra tanít minket, hogyan maradjunk ezekben a napokban e rendkívüli Mester közelében, és hogyan legyünk a gyengék és a betegek mellett mindennap. S különösen is az idősek mellett, leginkább akkor, amikor testük legyengül és ápolásra van szükségük, akár „megkenésre” is. Gyengéd és szeretetteljes gesztusa, mely egyszerű és konkrét mozzanatokból épül fel, a megváltás útját jelképezi: a szegények mellett állva Jézus közelében lehetünk.

Nagyheti imádság

 

Március 29., virágvasárnap

 

Iz 50,4–7; Zsolt 22(21); Fil 2,6–11; Mt 26,14–27,66

Akkor a tizenkettő közül egy, a kit Iskariótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz • menvén,• Márk 14,10.Luk. 22,4.15Monda: • Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? † Azok pedig rendelének néki harmincz ezüst pénzt.• Ján. 11,57.† Zak. 11,12.16És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy • elárulja őt.• 1Tim. 6,9.10.17A kovásztalan • kenyerek első napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre a † husvéti bárányt?• Márk 14,12-16.Luk. 22,7-13.† 2Móz. 12,18-20.18Ő pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én időm közel van; nálad tartom meg a husvétot tanítványaimmal.• Mát. 3,16.17.Luk. 3,21.23.19És úgy cselekedének a tanítványok, a mint Jézus parancsolta vala nékik; és elkészíték a husvéti bárányt.• Mát. 5,15.Luk. 8,16.11,33.20Mikor pedig beestveledék, letelepszik • vala a tizenkettővel,• Márk 14,17-26.Luk. 22,14-23.Ján. 13,21-26.21És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem.• rész 10,38.22És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki: Én vagyok-é az, Uram?• Gal. 4,4.23Ő pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.• Mát. 13,12.25,29.Luk. 8,18.19,26.24Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.25Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád.• Jak. 5,7.26Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; • ez az én testem.• 1Kor. 11,23-25.27És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan;66Mit gondoltok? Azok pedig felelvén mondának: Méltó • a halálra.

A nagyhét nyitányaként Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Jézus útja, amely Galileából indult, a végéhez közeledik. Az utolsó útszakasz Máté evangéliuma szerint Betfagéban, az Olajfák hegyén kezdődik. Jézus megáll, és előre küld két tanítványt, hogy szerezzenek neki egy hátasállatot. Úgy akar bevonulni Jeruzsálembe, ahogyan korábban még sohasem tette. A Messiás, aki addig a pillanatig rejtőzködött, most birtokba veszi a szent várost és a templomot, kinyilvánítva ezzel küldetését, hogy ő Izrael népének új és igazi pásztora, még ha ez –jól tudja – a halálba vezeti is. Nem kocsin vonul azonban be, mint egy felszabadító hadsereg vezére, hanem az ősi idők uralkodóinak hátasállatát használja: egy szamárcsikót (Ter 49,11). A szamár nem szegénységet vagy kevesebb méltóságot jelent: éppen ellenkezőleg. Jézus ismerte Zakariás próféta jövendölését: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.”

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe. Az emberek mintha megéreznék ezt, eléje terítik köpenyüket az útra, ahogyan az keleten uralkodók érkezésekor szokás volt. Ugyanezért szórták Jézus elé szőnyegként a földekről hozott olajfaágakat is. A „Hozsanna” kiáltás (aminek jelentése: „segíts!”) szintén azt fejezi ki, hogy az embereknek szükségük van megváltásra és segítségre. Végre eljött a Megváltó. Jézus úgy lép be Jeruzsálembe– és a mi városainkba is–, mint az egyetlen, aki képes megszabadítani szolgaságunkból, és egy emberibb, szolidárisabb élet részeseivé tud tenni bennünket.

Az ő arca nem a hatalmas és erős, hanem a szelíd és alázatos ember arca. Már csak hat nap, és mindenre fény derül: Jézus arca a keresztre feszített, legyőzött ember arca. Virágvasárnap paradoxona, hogy egyszerre éljük át Jézus diadalát és szenvedését. A szentmisén rögtön a jeruzsálemi bevonulás evangéliumi története után a szenvedéstörténetet halljuk, mintha a liturgia fel akarná gyorsítani az időt, hogy rögtön megmutassa ennek a királynak az igazi arcát. Az egyetlen korona, amelyet a következő órákban a fejére helyeznek, a töviskorona; jogara egy nádszál; palástja egy skarlátvörös köpeny, s azt is gúnyból kapja. Mennyire igazak Pál apostol szavai: „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött…” (Fil 2,6–7)

Az olajfaágak, amelyek ma az ünneplés jelei, néhány nap múlva tanúi lesznek annak, ahogyan Jézus halálfélelmében vérrel verejtékezik azon a helyen, ahova visszavonul imádkozni. Jézus nem menekül el, hanem felveszi keresztjét, felmegy vele a Golgotára, ahol megfeszítik. Az a halál, amely a többség számára vereségnek tűnt, valójában győzelem volt: az Úrnak szentelt élet logikus végkifejlete. Valóban, csak Isten tudott így élni és meghalni, vagyis elfeledkezni önmagáról, hogy teljesen odaadhassa magát másokért.

Szép az a hagyomány, hogy mindannyian hazavisszük a megszentelt barkaágakat, miután a zsidó nép gyermekeivel együtt énekeltük: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” Ez Jézus jeruzsálemi bevonulásának emléke. Ez a kis barkaág aztán otthonainkban a béke látható jelképe lesz, amely az Úr jelenlétéből születik szívünk hajlékában. De emlékeztetnie kell bennünket arra is, hogy Jézusnak szüksége van rá, hogy elkísérjük. Éppen ott, a Getszemáni-kert olajfái alatt Jézus, halálos félelemtől szorongatva, azt akarta, hogy övéi, azok, akikre talán legjobban számíthat, mellette maradjanak. És milyen keserűek Péterhez intézett szavai: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?” (Mt 26,40) A barkaágunk legyen annak a jele, hogy az Úr mellett maradunk, különösen ezekben a napokban. Szép módja ez annak, hogy vigasztaljuk azt az embert, aki meghalni készül mindannyiunkért.

Nagyheti imádság

Március 28., szombat

 

Ez 37,21–28. A nemzetekből egy nép lesz

21így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Íme, én kihozom Izráel fiait a népek közül, bárhová kerültek. Összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre. 22Egy néppé teszem őket abban az országban, Izráel hegyein, és egy király fog uralkodni mindnyájuk fölött. Nem lesz többé két nép, és nem szakadnak soha többé két királyságra. 23Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, amelyet elkövettek, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek.Ézs 1,18-19;Jer 33,824Az én szolgám, Dávid lesz a királyuk: egy pásztoruk lesz mindnyájuknak. Akkor majd az én törvényeim szerint élnek, rendelkezéseimet megtartják és teljesítik.Ez 34,23 25Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre. 26Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek; örök szövetség lesz az. Letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet pedig közéjük helyezem örökre.Ez 34,25;Zsid 13,20 27Közöttük lesz hajlékom, én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.Ez 11,20;2Kor 6,16;Jel 21,3 28Majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre!

 

Ezekiel próféta föl akarja éleszteni Izrael szabadságvágyát, s ezért a közeli szabadulást hirdeti nekik. Mint tudjuk, Babilóniában, a száműzött zsidók között teljesíti küldetését. Leírja nekik a látomást, hogy mi történik majd az Úr jóvoltából. Ezekiel próféta közvetlenül ezelőtt a kiszáradt csontokról beszélt, amelyek a Szentlélek műve által újra összeálltak és megelevenedtek (Ez 37,1–14). Ezzel arra világított rá, hogy az Úr a legdrámaibb helyzetben is képes új életet támasztani. És az Úr ismét kezdeményez, közbelép, hogy megszabadítsa népét a szolgaságból: „Lám, kiragadom Izrael fiait a népek közül, ahová elhurcolták őket. Összegyűjtöm őket mindenhonnan, és a saját földjükre viszem őket. Egy néppé teszem őket országomban…” Világosan látszik, hogy közvetlenül maga az Úr cselekszik, aki újraegyesít mindenkit egyetlen néppé, megosztottság nélkül. Elküldi szolgáját, Dávidot, hogy ő legyen az egyetlen vezetőjük, az egyetlen pásztor. Amikor a nagyhét előestéjén halljuk ezeket a szavakat, nem tudjuk nem látni az egyetlen pásztorban magát Jézust, akit holnap elkísérünk, amikor belép a szent városba. Ő a pásztor, aki összegyűjti a bárányokat, zöldellő legelőkre vezeti őket, és örökre érvényes új szövetséget hoz létre a mennyei Atya és a tanítványok népe között, akiket egybegyűjtött, és folyamatosan gyűjt egybe az elkövetkező évszázadok során is.

Előesti imádság

 

Március 27., péntek

 

Emlékezzünk Ferenc pápa 2020-ban, a világjárvány idején a Szent Péter téren elmondott imádságára. Imádkozzunk a koronavírus- és minden járvány áldozataiért.

 

Jer 20,10–-13. A láncokban sínylődő próféta imádsága

10Hallom sokak gyalázkodását:„Rettegés mindenütt!Jelentsétek föl! Följelentjük!”Még azok is, akik barátaim voltak,bukásomra lestek:„Hátha valamiképp tőrbe csalhatnánk,legyőzhetnénk,és bosszút állhatnánk rajta.”11De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll.Ellenfeleim meginognak,s nem bírnak velem,szégyent vallanak és elbuknak.Örökké tartó, soha el nem múlógyalázatban lesz részük.12Te pedig, Seregek Ura, igazságos Bíró,aki a vesék és szívek vizsgálója vagy,engedd, hadd láthassam,miként állsz rajtuk bosszút,mert eléd tártam ügyemet.13Énekeljetek az Úrnak!Dicsőítsétek az Urat!Mert kiszabadította a szegény lelkéta gonoszok kezéből.

A börtönben töltött nehéz időszak és a templom papjainak fellépése a próféta prédikációival szemben arra készteti Jeremiást, hogy elgondolkodjon kapott hivatása értelmén. És Istenhez fordul segítségért, az Úr közelségének bizonyosságával: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél” – kezdi vallomását a próféta, néhány sorral a ma olvasott szakasz előtt. Az Isten által rábízott prófétai üzenet azonban éles ellentétben áll a világban jelen lévő gonosz erővel. Ez az a történet, amelyet minden keresztény generáció átél: az Isten szeretete és a gonosz erőszakossága közötti ütközés. Ezt tapasztaljuk az Egyház életében is, különösen azoknak a keresztényeknek a történetében, akiket a múltban üldöztek, és azokéban, akik ma is szenvednek hitük miatt. Jeremiás szavai hangsúlyozzák ennek az összeütközésnek az erőszakosságát és keménységét. De a hívő, aki meghallgatta az Úr szavát, szinte megszállottjává válik az Úr szavának és az ige erejének. Mert ha egyszer megízleljük Isten szavát, nehéz elszakadni tőle. A próféta még a nehézségek közepette is megtalálja a szavakat, hogy Isten dicsőségét énekelje. Jeremiás nem hagyja, hogy erőt vegyen rajta a csüggedés, és még erősebben veti az Úrba bizalmát: „De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak.” A nehézségek hatására sem zárkózik magába, nem forral bosszút, nem táplál magában dühöt. Megmarad ugyanakkor benne a felháborodás Izrael keményszívűsége miatt, ám ez csak megerősíti őt a prófétai küldetésben. Tudja, hogy az Úr mellette áll. Imádságának nézőpontja még ószövetségi, hiszen bosszút kér ellenségeire. Evangéliumi perspektívában ez a kérés már a megbocsátás imádsága lesz, hogy érje el őket is Isten irgalma, és változtassák meg életüket.

A Szent Kereszt imádsága

Március 26., csütörtök

 

Ter 17,3–9. Ábrahám, a népek sokaságának atyja

3Erre Ábrám arcra borult, Isten pedig azt mondta neki: 4„Nézd, ez az én szövetségem veled. Te népek sokaságának atyja leszel. 5Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek. 6Szerfölött megsokasítlak, néppé teszlek, és királyok származnak tőled. 7Szövetséget hozok létre köztem és közted, majd utánad utódaid Istene leszek. 8Neked és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.”9Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: „De tartsd meg szövetségemet, te és utánad utódaid minden nemzedéken át. 

A számkivetés és az idegen uralom – az az időszak, amikor a most olvasott bibliai szakaszt lejegyezték – Izraelt kicsiny maradékká zsugorította, amelynek nehéz próbatételként kellett szembenéznie Isten ígéretével, miszerint nagy és népes nemzetté válnak majd, termékeny földek birtokosai és lakói lesznek; hazára lelnek, amelyet felvirágoztatnak és ahol biztonságban és békében élnek. A szolgasors, a nélkülözés, a szenvedés idején Izrael visszaemlékezik „az örök szövetségre”, amit Isten Ábrahámmal kötött, amely szerint „népek sokaságának lesz atyja”, és Kánaán földjén fog lakni. Amikor fölidézi ezt a szövetséget, Izrael népe nem pusztán egy régi emléket hoz elő, hogy a dicső múlton merengjen, hanem jelenvalóvá teszi ezt az ígéretet. Ez történik velünk, Jézus tanítványaival is minden alkalommal, amikor a Szentírást hallgatjuk. Amikor kinyitjuk, főként a közös imádságok alkalmával, az Úr az, aki ismét leszáll népe körébe, és szól hozzánk. Újjáalkot minket, olyan néppé, amely hallgatja az ő szavát, és megerősít Szentlelkével. Megajándékoz álmával, azzal a hivatással, hogy tanúi lehetünk a világban az ő szeretetének, és a jövő ígéretét nyújtja számunkra. Ezért kérheti Ábrahámtól és tőlünk is: „…tartsd meg szövetségemet, te és utánad utódaid minden nemzedéken át”.

Imádság az Egyházért

Március 25., szerda, Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)

 

Boldog Omeljan Kovč (†1944) ukrán görögkatolikus pap emlékezete: a majdaneki koncentrációs táborban gyilkolták meg, mert az üldözött zsidók védelmére kelt.

 

Lk 1,26–38. Az angyali üdvözlet

²⁶A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába ²⁷egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. ²⁸Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” ²⁹E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. ³⁰Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. ³¹Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. ³²Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, ³³és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” ³⁴Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” ³⁵Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. ³⁶Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, ³⁷mert Istennél semmi sem lehetetlen.” ³⁸Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.  

Az Egyház liturgiája ezzel a különleges ünneppel arra a napra akar emlékeztetni minket, amikor az Úr elküldte angyalát Názáretbe, hogy hírül adja Máriának: ő lesz Jézus édesanyja. Kapcsolat van a mai ünnep és a húsvét misztériuma között, amelynek ünneplésére most készülünk. Már az angyali üdvözletben is jelen van az Atya szeretete, aki annyira szereti az embereket, hogy elküldte Fiát, hogy megváltsa őket. Mondhatnánk, hogy Isten szeretetének története van, amely ebben a híradásban újrakezdődik. Isten nemcsak hogy nem felejtette el az emberiséget, hanem elküldi saját Fiát, annak a názáreti lánynak az „igenje” által. Mária fiatal lány, olyan, mint bárki más többi. És mégis, az Úr tekintete megpihent rajta, és ő lett az első, aki felajánlotta életét az Atya szeretet-tervének megvalósítására. Ezen az ünnepen, amikor az Úr szeretetének nagyságát szemléljük, mi is csodálattal gondolunk annak a galileai lánykának az „igen”-jére. Mária elfogadta az Atya meghívását, és ezután soha nem fordult el ettől a szeretettől: teljes mértékben elfogadta a meghívást, hogy egy nagyobb terv szolgálatába álljon. Nem volt ez sem könnyű, sem magától értetődő. Amikor az angyal azt mondta neki, hogy telve van kegyelemmel, Mária zavarba jött. Nem tartotta különösebben nagyra önmagát. Úgy érezte, hogy Isten előtt ő senki és semmi. Az angyal azonban megnyugtatta: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz […] és Jézusnak fogod elnevezni.” Nem tudhatjuk, milyen gondolatai támadtak Máriának abban a pillanatban. Mondhatott volna nemet, megmaradhatott volna addigi, nyugodt életében, de ő igennel válaszolt. Így aztán egész élete– és vele együtt az emberiség élete és történelme–átalakult.

Imádság a szentekkel