Május 31., szombat

 

Mária látogatása Erzsébetnél

 

Lk 1,39–56. Mária meglátogatja Erzsébetet

³⁹Azokban a napokban Mária útra kelt, és sietve elment a hegyek közé, Júda egyik városába. ⁴⁰Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. ⁴¹És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. ⁴²Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! ⁴³De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? ⁴⁴Mert íme, amint meghallottam köszöntésed hangját, felujjongott méhemben a magzat. ⁴⁵Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik, amit az Úr mondott neked.”
   ⁴⁶Mária erre így szólt:

„Magasztalja az én lelkem az Urat,
⁴⁷és ujjong a szívem üdvözítő Istenemben, (Hab 3,18) 
⁴⁸mert szolgálója alázatosságát tekintetre méltatta. (1Sám 1,11) 
Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, (Ter 30,13) 


⁴⁹mert nagyot tett velem a Hatalmas, (MTörv 10,21) 
és szent az ő neve. (Zsolt 111,9) 
⁵⁰Irgalma nemzedékről nemzedékre
azokon, akik félik őt. (Zsolt 103,13.17) 
⁵¹Hatalmas dolgot művelt karjával,
a szívükben kevélykedőket széjjel szórta. (Zsolt 89,11) 
⁵²Hatalmasokat letaszított a trónról,
és alázatosakat felmagasztalt. (Zsolt 147,6) 
⁵³Éhezőket betöltött jókkal,
és gazdagokat küldött el üres kézzel. (Zsolt 107,9) 
⁵⁴Felkarolta szolgáját, Izraelt,
megemlékezve irgalmáról, (Iz 41,8-9;  Zsolt 98,3) 
⁵⁵amint atyáinknak egykor megmondta,
Ábrahámnak és utódainak mindörökké.” (Ter 17,7) 

Az Egyház ma azt ünnepli, hogy Mária meglátogatta Erzsébetet. Két nő találkozik egymással, egy fiatal és egy előrehaladottabb korú. Egyszerű jelenet, amely szépen megmutatja, minek kellene mindig történnie, amikor a keresztények találkoznak egymással: megérzik annak örömét, hogy Isten családjának tagjai. A keresztények élete találkozás, kapcsolat, barátság. A megszülető Jézus reményt jelent mindenkinek, olyan reményt, amelyet nem szabad elrejteni, hanem hirdetni kell, különösen azoknak, akiknek nincs sok reményük, akik nincsenek jól, egyedül vannak, idősek, ezernyi nehézség között élnek. Az idősek, gyengék, magányosak Erzsébet örömét érzik, valahányszor meglátogatja őket valaki. Mondhatnánk, hogy a kereszténység annyit jelent, mint találkozni egymással, meglátogatni egymást, gondját viselni egymásnak. A találkozásokból fakadó öröm a Szentlélek műve. A természetellenes, de szükséges elszigetelődésre kényszerítő tragikus világjárvány után jobban megértjük, mennyire létfontosságú, hogy találkozzunk egymással. És mennyire fontos Mária látogatásának ünnepe, amikor egy fiatal nő a távolból útra kel, hogy találkozzon egy idős, várandós nővel, akinek kétszeresen is szüksége van segítségre és társaságra. Ezzel mindketten beléptek az üdvösségnek annak a nagy tervébe, amelyet Isten szőtt az emberiség megmentésére.

A Szent Kereszt imádsága

Május 30., péntek

 

ApCsel 18,9–18. „Sok emberem van ebben a városban”

 ⁹Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, ¹⁰mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.” ¹¹Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét.
   ¹²Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzulja, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, ¹³és azt mondták: „Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!” ¹⁴Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. ¹⁵De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.” ¹⁶S elűzte őket az ítélőszéktől. ¹⁷Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit.
   *Pál Efezuson át visszatér Antiókhiába¹⁸Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét – fogadalma volt ugyanis –, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is. 

A korintusi egyház létszámban gyorsan növekedett, ám a bajok is sokasodtak. Pál hozzájuk intézett két leveléből látjuk, milyen életteli volt a közösség, de voltak súlyos feszültségekkel terhelt időszakaik is, melyek veszélybe sodorták a közösség egységét. Pál valószínűleg több alkalommal elbátortalanodott, és félelem kerítette hatalmába. Tudjuk ezt abból a különleges beszélgetésből, amelyet egyik éjjel folytatott az Úrral, aki egyszer csak így szólt hozzá: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked.” Lukács hozzáteszi, hogy Pál úgy döntött, még másfél évig marad Korintusban, hogy hirdesse az evangéliumot. Az apostol megértette, hogy egyedül az Úr lehet az a szikla, amelyre hatékony és erős lelkipásztori szolgálatot lehet építeni. Az Úr volt az igazi főszereplője a keresztény közösség életének, ezért mondta Pálnak a látomásban, hogy „sok emberem van ebben a városban”. Útmutatás rejlik ebben a kijelentésben, méghozzá az, hogy hirdessük az evangéliumot a városokban. Az Úr itt, a találkozásnak ezeken a helyein, a különféle életutak kereszteződéseinél akar olyan népet támasztani, amely emberibbé és szolidárisabbá teszi őket.

A Szent Kereszt imádsága

Május 29., csütörtök

 

Szent VI. Pál pápa (†1978) emléknapja

 

ApCsel 18,1–8. A korintusi közösség alapítása

¹Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba. ²Itt találkozott egy Akvila nevű, Pontuszból származó zsidóval, aki nemrégen jött Itáliából – mivel Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó távozzon Rómából –, meg a feleségével, Priszcillával, és elment hozzájuk. *³Mivel ugyanaz volt a mesterségük – sátorkészítők voltak –, náluk maradt és dolgozott. ⁴Minden szombaton vitatkozott a zsinagógában, hirdette az Úr Jézus nevét, és igyekezett meggyőzni a zsidókat és a görögöket.
   ⁵Amikor pedig Szilás és Timóteus megjöttek Makedóniából, Pál még többet fáradozott az igehirdetésben, és bizonyította a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. ⁶Mivel azok káromlások között ellentmondtak neki, lerázta ruháit, és azt mondta nekik: „A fejeteken a véretek! Én tiszta vagyok, és mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” ⁷Elköltözött tehát onnan, és betért egy bizonyos Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő férfinak a házába. Az illető háza a zsinagóga mellé épült. ⁸Kriszpusz pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész házával együtt, sőt, a korintusiak közül sokan, akik hallgatták, hittek és megkeresztelkedtek. 

 

Korintus kozmopolita görög város volt, amely kikötőiről és kereskedelméről volt híres. Amint megérkezett a városba, Pál a kikötő népes negyedei felé indult, ahol Aquilával és Priszcillával, egy zsidókeresztény házaspárral találkozott, akik Rómából menekültek el Claudius császár zsidóellenes rendelete elől. A római közigazgatás nem tett különbséget a két csoport, a kereszténységre áttért zsidók és a többi zsidó között. Pál ennél a családnál száll meg, és velük együtt dolgozik a megélhetésért. Szombaton szokása szerint a zsinagógába megy, hogy elmagyarázza mindenkinek: Jézus a Messiás. Fontos, amit a szerző mond Pálról: „Egészen a tanításnak szentelte magát.” Olyan útmutatás ez, amelynek minden mai keresztény közösséget rá kellene ébresztenie arra, hogy sürgősen hirdesse újra az evangéliumot. A misszió célja, hogy a hívők életében az Isten szava kerüljön az első helyre. Ez mozgatta Pált, aki testestül-lelkestül átadta magát ennek a küldetésnek. A gyümölcsök nem is várattak magukra: megtért Kriszpusz, a zsinagóga vezetője is. Korintusban pedig népes közösség alakult ki, akik között nagy számban voltak kereskedők, tengerészek, rabszolgák és felszabadított rabszolgák. Egy kikötővárosra jellemző, életerős, színes, dinamikus csoport jött létre, amelyben éppen összetettsége miatt nem kevés konfliktussal járt az együttélés. Ez a közösség mégis a remény kézzelfogható jele volt nem csak a kikötő, hanem egész Korintus lakói számára. Ezt kéri az Úr a mi közösségeinktől is, melyek gyakran kisebbségben vannak modern, sokszínű, pluralista városainkban: legyünk a béke és a szeretet otthonai, amelyek emberségessé teszik az egész várost.

Imádság az Egyházért

 

Május 28., szerda

 

Szent Addai és Mari emléknapja, akik a káld egyház alapítói. Imádkozzunk az iraki keresztényekért!

 

ApCsel 17,15–18,1. Pál Athénba megy

¹⁵Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá.
   Pál Athénben¹⁶Amíg Pál Athénben várt rájuk, a lelke megrendült a bálványimádásba merült város láttán. ¹⁷Vitatkozott a zsidókkal és az istenfélőkkel a zsinagógában, s a köztéren is nap-nap után azokkal, akik ott voltak. ¹⁸Némelyik epikureus és sztoikus bölcselő vitába ereszkedett vele. Egyesek azt kérdezték: „Mit akar mondani ez a szószaporító?” Mások viszont: „Új istenek hirdetőjének látszik” – mert Jézust és a feltámadást hirdette nekik. ¹⁹Aztán megragadták, és az Areopáguszra vitték ezekkel a szavakkal: „Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? ²⁰Mert valami újszerűt mondogatsz a fülünkbe, tudni akarjuk tehát, vajon mik ezek.” ²¹Ugyanis az összes athéni és az ott lévő jövevények semmi egyébbel nem foglalkoztak, mint azzal, hogy valami újat mondjanak vagy halljanak.
   ²²Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: „Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. ²³Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: »Az ismeretlen istennek.« Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. ²⁴Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent – mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. ²⁵Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. ²⁶Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, ²⁷hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják – bár nincs messze egyikünktől sem. ²⁸Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta:

»Az ő gyermekei vagyunk.«
 
   ²⁹Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. ³⁰Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, ³¹mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban (Zsolt 96,13)  egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta a halálból.”
   ³²Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: „Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.” ³³Ezzel Pál eltávozott körükből. ³⁴De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.  

¹Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.  

 

Lukács elbeszélése alapján az evangélium hirdetése szempontjából Jeruzsálem után és Róma előtt Athén stratégiai szempontból fontos város volt, a kor kulturális fővárosa. Pál előbb rá akar érezni az athéniak kultúrájára, szokásaira, életfelfogására, mindennapjaira. Lukács különleges módon írja le, ahogyan Pál mint valami turista járja a város utcáit, és érdeklődve figyel. Merészsége, amivel az athéni bölcsek elé áll, azt mutatja, hogy egyetlen kultúra sem lehet idegen az evangélium számára. Sőt, mai városaink „areopáguszai” is tanítványokra várnak, akik bölcsen és határozottan hirdetik a Jézustól származó üdvösséget. Pál beszédében bibliai témákat vet össze egyes, a görög filozófiához közel álló témákkal. Szeretné, ha a két kultúra párbeszédet folytatna egymással, hogy az evangélium a görög kultúra kovásza legyen. Az „ismeretlen isten” oltárára tett utalás alaposan átgondolt bevezető. Pál nagyon bölcsen mutatja meg nekünk, hogyan adjuk tovább az evangéliumot, hogy más kultúrákhoz tartozó emberek is megértsék, és aztán az magától működjön a szívükben és a társadalmukban. Nem hallgathatott ugyanakkor a feltámadás kulcsfontosságú témájáról sem: ez az élet értelme, az emberi történelem és a teremtés célja. Az evangélium mint plus ultra. Az athéniak, bár hittek a lélek halhatatlanságában, nem tudták elfogadni, hogy a „testet”, a „port”, ami vagyunk, Isten annyira szereti, hogy megajándékozza a feltámadás leheletével.

Imádság a szentekkel