Április 30., kedd

 

Jn 14,27–31. Békességet hagyok rátok; az én békémet adom nektek

²⁷Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. ²⁸Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. ²⁹Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. ³⁰Most már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; felettem ugyan nincs hatalma, ³¹de hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy teszek, ahogy az Atya meghagyta nekem: keljetek föl, menjünk innen.

 

Jézus jól tudja, hogy a tanítványok számára nagyon nehéz és fájdalmas az elválás tőle. Már megígérte nekik, hogy megkapják a Szentlelket: „…megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” Most pedig békéjét adja nekik. Nem akármilyen békét, hanem azt, amit ő maga is megél, ami az Atyával való bizalmas kapcsolatból származik, abból a bizonyosságból, hogy nincs egyedül és sohasem lesz híjával Isten támogatásának és vigasztalásának. Ez az örökség csak a tanítványoknak jut osztályrészül, és nekik tanúskodniuk kell erről a világban. Jézus ezért buzdítja őket, hogy ne féljenek, ne nyugtalankodjanak. Megismétli a szavakat, amelyeket korábban mondott nekik: „Elmegyek, de visszajövök hozzátok.” Hozzáteszi még, hogy örülniük kellene, amiért az Atyához megy. Az „Atya jobbján” lenni nem azt jelenti, hogy eltávolodik tőlük és a világtól. Sőt, az Úr ezentúl még közelebb lesz majd hozzájuk, bárhol is legyenek, egyiküket sem hagyja többé egyedül. A tanítványok szétszélednek a világ útjain, hogy hirdessék az evangéliumot, és ő mindenhová velük megy, a saját erejével támogatja őket. Jézus nem azért távolodik el testben, mert elárul minket, amihez hozzászoktunk. Az emberek között milyen sokszor megszakad a kapcsolat, hányszor elválnak egymástól! Jézus elmegy az Atyához, és ez egy nagyobb szeretet jele, a Fiú szeretete az Atya iránt: „…a világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya megbízott.” Az Atyának való engedelmességnek ezen az útján ismerik fel a tanítványok ennek a szeretetnek az örökkévalóságát.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Április 29., hétfő

 

Sienai Szent Katalin (†1380) emléknapja: a békéért, a keresztények egységéért és a szegényekért munkálkodott.

Jn 14,21–26. Aki szeret engem, az megtartja tanításomat 

 ²¹Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.«
²²Ekkor megszólalt Júdás, nem az iskarióti: »Uram, miért van az, hogy nekünk akarod magadat kinyilatkoztatni, és nem a világnak?« ²³Jézus azt felelte neki: »Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. ²⁴Aki nem szeret engem, nem tartja meg igéimet. Az ige pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.
²⁵Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. ²⁶A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Az evangélium magának Jézusnak a szeretetét tartalmazza. Ez a szeretet pedig valójában nemcsak az ok, amiért meg kell tartani a parancsokat, hanem maguknak a parancsoknak a lényege is. Jézus kijelenti, hogy a szeretet magához vonzza a mennyei Atya szívét is, és ő maga nyilatkoztatja ki magát annak, aki szeret. Olyan lelki tapasztalat ez, amelyet minden hívő embernek meg kell élnie. Júdás Taddeus, a tizenkét apostol egyike azt kéri tőle, hogy mindenkinek nyilatkoztassa ki magát. Jézus nem válaszol közvetlenül a kérdésére, de megragadja az alkalmat, hogy tisztázza, mit jelent meglátni őt a feltámadás után. A szeretet arra ösztönzi az embert, hogy gyakorlattá tegye az evangéliumot, a tanítvány Jézus és az Atya hajlékává válik: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” Szeretet hiányában az evangélium csak üres szó, és az emberek egyedül maradnak önmagukkal, Istentől távol. Jézus figyelmezteti tanítványait erre a veszélyre, és megígéri nekik a Vigasztalót. Maga az Atya árasztja majd a szívükbe. A Szentlélek kíséri majd a tanítványokat a történelem során, megtanít nekik mindent, és emlékezteti őket Jézus szavaira, arra az értékes örökségre, amelyet tovább kell adni nemzedékről nemzedékre. A Szentlélek működése által – amely segít egyre mélyebben megérteni az evangéliumot – az Úr továbbra is jelen van az életünkben.

Imádság a szegényekért

Április 28., húsvét 5. vasárnapja

 

ApCsel 9,26–31; Zsolt 22 (21); 1Jn 3,18–24; Jn 15,1–8

Jézus a szőlőtő és a szőlővesszők képével annak próféciáját tárja elénk, hogy a tanítványok egységben vannak vele. Jézus ezt a képet az utolsó vacsorán adta a tanítványoknak mint végrendeletet. A próféták gyakran használták ezt a képet, hogy leírják, milyen az Isten és népe közötti szeretetkötelék. Azon az estén Jézus új módon értelmezi: a szőlőtő már nem Izrael népe, hanem ő maga: „Én vagyok az igazi szőlőtő.” És rögtön hozzáteszi: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” A tanítványok úgy kötődnek a Mesterhez, mint a szőlővesszők a szőlőtőhöz. A törzsből jut az éltető nedv a szőlővesszőkhöz, hogy gyümölcsöt teremhessenek.

            Az éltető nedv, amely az egész szőlőt életben tartja, Jézus szeretete. Nem a miénk. Az Atya és a Fiú közötti egység, amelyre mi is meghívást kaptunk, hogy a részei legyünk. Kegyelemből, nem pedig érdemből. Valójában csak annyit kér tőlünk, hogy fogadjuk be ezt a szeretetet, vagy inkább, ahogy az evangéliumi szakasz sugallja, lakozzunk benne. Jézus nyolc sorban hatszor ismétli meg: „maradjatok bennem”, „aki bennem marad, az bő termést hoz”, „aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad”, olyan lesz, mint a hulladék, amit a tűzre vetnek. Azon az estén a tanítványok nem értették, sőt, talán azon tűnődtek: mit jelent vele maradni, hiszen ő éppen elmenni készül. Jézus azért használta ezt a képet, hogy az emlékezetükbe vésődjön. Aki marad, hogy meghallgassa az evangéliumot, az Jézussal lesz, és Jézus vele. A keleti hagyományban van egy gyönyörű ikon, mely ezt ábrázolja. A festmény közepén szőlőtő látható, rajta Jézus ül, kezében a nyitott Szentírás. A tőből tizenkét hajtás tör elő, melyek mindegyikén egy-egy apostol ül, mindegyikük kezében ugyancsak a nyitott Szentírás. Az új közösség ikonja ez, melynek eredete Jézus, az igaz szőlőtő. A Jézus kezében lévő nyitott könyv ugyanaz, amit az apostolok is kezükben tartanak: az igaz életnedv, mely segít, hogy „ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal”. És ez az a könyv is, amely minden közösségünkben ott van a világon mindenütt. Ez a mi szőlőtőnk, az egyetlen szőlőtő, a szőlővesszők sokaságával. Ez Isten szava, amely egységben tart bennünket.

Imádság az Úr napján

 

Április 27., szombat

 

Jn 14,7–14. Aki engem látott, az Atyát is látta

 

⁷Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.« ⁸Ekkor Fülöp kérte őt: »Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!« ⁹Jézus így válaszolt neki: »Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát látta. Hogyan mondhatod hát: ‘Mutasd meg nekünk az Atyát’? ¹⁰Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. ¹¹Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tettekért higgyetek.
¹²Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek. ¹³Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. ¹⁴Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt.

 

János evangéliumában az „ismer” és a „lát” ige a hit dimenziójára vonatkozik; olyan ismeretről és látásról van szó, ami túl van a látható dimenzión, és Isten túlvilágára mutat. Fülöp le akarja zárni a beszélgetést, és azt kéri: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” Jézus szomorúan így inti: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta.” A keresztény hit és mindenfajta vallásos útkeresés legmélyén járunk. Jézus világosan kijelenti, hogy Istennel, a menny és a föld teremtőjével rajta keresztül találkozhatunk. Ha látni akarjuk Isten arcát, Jézus arcára kell szegeznünk a tekintetünket; ha meg akarjuk érteni Isten gondolatait, elég megismernünk az evangéliumot; Jézus cselekedeteit kell megfigyelnünk, ha meg akarjuk érteni, hogyan cselekszik Isten. A mennyei Atya olyan közel van az emberek életéhez, amilyen közel Jézus volt. Olyan Isten, aki feltámasztja a holtakat, aki gyermekké válik, hogy a közelünkben legyen, aki sír barátja halála miatt, aki az emberek útján jár és minden ember mellett megáll, mindenkit meggyógyít, mindenkit szenvedélyesen szeret. Valóban mindannyiunk Atyja. Jézus ezután még merészebb kijelentéseket tesz, amelyeket csak ő tehetett: azt mondja, hogy ha kapcsolatban maradunk vele, mi is ugyanazokat a tetteket visszük majd végbe. Sőt, azt mondja, még nagyobb dolgokat is véghez viszünk. Az evangéliumnak hatalma van, amely abból fakad, hogy Isten szavát hordozza, amely mindig életet és szeretetet teremt. Ha az evangélium szavaival táplálkozunk, a mi szavaink is erősek és hatékonyak lesznek. Kezdve az imádsággal: „amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek”. Igen, ha Jézus nevében kérünk, imádságunk erős és hathatós: közvetlenül Isten szívéig hatol.

Előesti imádság

Április 26., péntek

Jn 14,1–6. Én vagyok az út, az igazság és az élet

 ¹Ne nyugtalankodjék szívetek. Hisztek Istenben, és bennem is higgyetek. ²Atyám házában sok hajlék van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? ³És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. ⁴Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek.«
⁵Tamás erre azt mondta neki: »Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?« ⁶Jézus azt felelte neki: »Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

 

Jézus arra vágyik, hogy a barátság kötelékei ne szakadjanak el, hanem örökké megmaradjanak. Nem hagyja el a tanítványokat, határozott vágya, hogy mindig vele legyenek. Előremegy, hogy mindannyiunknak helyet készítsen az Atya nagy házában. Jézus betekintést enged a jövőnkbe. Milyen sokszor elgondolkodunk a halál utáni életről és arról, mi történt a már halott barátainkkal, azokkal, akiket szerettünk, és akikért dolgoztunk és szenvedtünk! Az evangélium nem hagy minket válasz nélkül ezekben a kérdésekben. Ellenkezőleg, szinte tapinthatóvá teszi azt, ami a vigaszunk, úgy beszél a túlvilágról, mint egy nagy, tágas házról, amelyben a barátaink laknak, a közeli és a távoli barátok. Biztos út vezet hozzájuk, arra a helyre: maga Jézus. A vele való kötelék biztosíték rá, hogy életünkből nem vész el semmi: a szeretet egyetlen gondolata, gesztusa sem hiábavaló, mindent egybegyűjt és megőriz mint értékes kincset, amelyet új fénnyel világít meg az élet halálon aratott győzelmének húsvétkor hallott hirdetése. Úgy tűnik, Jézus meg van győződve róla, hogy tanítványai megértették az igazságot arról, mi van a halál után. Ezt mondja nekik: „Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.” Valójában nem így volt, ahogy ma sem így van. Tamás mindenki nevében kérdezi, melyik az az út. És Jézus újra világosan válaszol: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Ha egységben maradunk Jézussal, az biztosíték rá, hogy a helyes úton járunk, melyen elérünk egészen a mennyei Atyáig.

A Szent Kereszt imádsága