Május 31., péntek

Mária és Erzsébet találkozásának ünnepe

Lk 1,39–56 – Mária meglátogatja Erzsébetet

Imádság az Úr anyjával, Máriával

39Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. 40Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. 42Hangosan felkiáltott: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! 43De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? 44Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. 45És boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.«
46Mária erre így szólt:
»Magasztalja lelkem az Urat,
47és szívem ujjong megváltó Istenemben, (Hab 3,18) 48mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát.. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem
minden nemzedék, (1 Sám 1,11;Ter 30,13) 49mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas,, és Szent az ő Neve.(MTörv 10,21;Zsolt 111,9) 50Irgalma nemzedékről nemzedékre
azokra száll, akik őt félik. (Zsolt 103,13.17) 51Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, 
szétszórta a gondolataikban kevélykedőket. (Zsolt 89,11) 52Hatalmasokat levetett a trónról, 
és kicsinyeket felemelt. (Zsolt 147,6) 53Éhezőket betöltött jókkal, 
és üresen bocsátott el gazdagokat. (Zsolt 107,9) 54Felkarolta szolgáját, Izraelt, 
megemlékezve irgalmasságáról, (Iz 41,8-9; Zsolt 98,3) 55amint megmondta atyáinknak, 
Ábrahámnak és utódainak mindörökre«. (Ter 17,7) 56És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután visszatért házába.

A katolikus és az anglikán egyház ma Mária és Erzsébet találkozását ünnepli. Az evangélium ezt az eseményt hirdeti most nekünk. Miután Mária megtudta az angyaltól, hogy Erzsébet gyermeket vár, azonnal elindul hozzá. Lukács azt írja, hogy hozzá sietett: az evangélium mindig sietségre ösztönöz, vagyis arra, hogy lépjünk ki megszokásaink, aggodalmaink, saját gondolataink világából. Hányféle gondolat lehetett Mária fejében, miután Isten szava teljesen felforgatta az életét! Az evangélium arra ösztönöz, hogy keljünk föl önmagunkból, és legyünk a szenvedők mellett, azok mellett, akiknek szükségük van ránk, mint az idős Erzsébet, akinek egy nehéz terhességet kellett viselnie. Amikor Erzsébet meglátja a házába belépő Máriát, hatalmas öröm tölti el. A gyengék és szegények öröme ez, amikor meglátogatják őket az Úr szolgái és szolgálóleányai, vagyis azok, akik hittek „annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott”. Ha hittel fogadjuk be az Úr szavát, akkor az új szövetséget teremt a világban, azt a szokatlan szövetséget, amely az evangélium tanítványait és a szegényeket köti össze. Mária lett a hívők közül az első. Ő kezdettől fogva boldog, mert meghallgatja az Isten szavát. Ez az evangélium első boldogsága, amit Lukács így fogalmaz meg: „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki”. Máriának, az evangélium első tanítványának a boldogsága a Magnificat énekében nyer kifejezést. Olyan ének ez, amely annak a lánynak az örömét hirdeti, aki a birodalom peremvidékén egy kis faluban, szegénységben él, és egyszer csak azt látja, hogy az ég és a föld Ura fölé hajol, alázatos szolgálóleánya fölé. Mária nem tartja magát fontosnak, mint mi, akik elvárjuk, hogy értékeljenek minket. Tudja, hogy mindent Istentől kap, és Istentől ered nagysága, ereje; Isten, aki megszabadította Izraelt, megvédte a szegényeket, megalázta a gőgöseket, javakkal töltötte el az éhezőket, fölé hajolt és szerette őt. Ő pedig a szívébe a fogadta. Attól a naptól fogva Mária közreműködésével Isten hajlékot vett az emberek között.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Május 30., csütörtök

ApCsel 18,1–8 – A korintusi közösség alapítása

Imádság az Egyházért

1Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba. 2Itt találkozott egy Akvila nevű, Pontuszból származó zsidóval, aki nemrégen jött Itáliából – mivel Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó távozzon Rómából –, meg a feleségével, Priszcillával, és elment hozzájuk. 3Mivel ugyanaz volt a mesterségük – sátorkészítők voltak –, náluk maradt és dolgozott. 4Minden szombaton vitatkozott a zsinagógában, hirdette az Úr Jézus nevét, és igyekezett meggyőzni a zsidókat és a görögöket.
5Amikor pedig Szilás és Timóteus megjöttek Makedóniából, Pál még többet fáradozott az igehirdetésben, és bizonyította a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. 6Mivel azok káromlások között ellentmondtak neki, lerázta ruháit, és azt mondta nekik: »A fejeteken a véretek! Én tiszta vagyok, és mostantól fogva a pogányokhoz megyek.« 7Elköltözött tehát onnan, és betért egy bizonyos Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő férfinak a házába. Az illető háza a zsinagóga mellé épült. 8Kriszpusz pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész házával együtt, sőt, a korintusiak közül sokan, akik hallgatták, hittek és megkeresztelkedtek.

Pál, bár fölzaklatták az athéni tapasztalatok, mégis úgy gondolja, hogy a görögök nincsenek túl messze Istentől, és nem is önteltek annyira, hogy érzéketlenek maradjanak az evangélium iránt. Elhagyja a fővárost, és Korintus felé indul, amely Athéntól mintegy hatvan kilométerre fekszik: egy másik kozmopolita görög város volt, kereskedelméről és az itt rendezett iszthmoszi játékokról, de laza erkölcseiről is híres. Amint megérkezik a városba, Pál a népes kikötőnegyed felé veszi útját, ahol Aquilával és Priscillával, a zsidókeresztény házaspárral találkozik, akik Rómából menekültek el Claudius császár zsidóellenes rendelete elől. A római közigazgatás nem tett különbséget a kereszténységre tért zsidók és más zsidók között. Pál ennél a családnál száll meg, és velük dolgozik, hogy megkeresse kenyerét. Szombaton szokása szerint a zsinagógába megy, hogy mindenkinek elmondja: Jézus a Messiás. Fontos, hogy az Apostolok cselekedeteinek szerzője megjegyzi Pálról: „egészen a tanításnak szentelte magát”. Olyan útmutatás ez, amely minden mai keresztény közösséghez is szól: értsük meg, mennyire sürgető dolog, hogy az evangéliumot újra és újra hirdetni kell. A missziós távlatnak a Nyugat határain belül és azokon túl is vissza kell nyernie elsőbbségét az Egyház és a hívők szívében annyira, amennyire Pál idejében volt fontos. Gyakran csak a magunk egyházi, belső ügyei foglalják le az életünket; sokkal nagyobb felelősséget kellene éreznünk az igehirdetés iránt, hogy ahhoz is eljusson, aki még nem hallotta. Ez hajtja Pált is, aki „egészen”, testestül-lelkestül az evangéliumnak szenteli magát. És ennek gyümölcsei nem is várattak magukra: megtért Kriszpusz is, a zsinagóga vezetője. Korintusban pedig népes közösség alakult: nagy számban voltak közöttük kereskedők, tengerészek, rabszolgák és szabadok, azaz egy kikötővárosra jellemző, életerős, színes, dinamikus csoport, amelyben ugyanakkor éppen összetettsége miatt az együttélés nem kevés konfliktussal is járt. Mégis, reménysugár volt ez a közösség nem csak a kikötő, de Korintus egész városa számára. Ezt kérik a mi közösségeinktől is, amelyek gyakran kisebbségben vannak sokszínű, pluralista városainkban: legyünk a béke és a szeretet házai, amelyek emberséget sugároznak az egész városra.

Imádság az Egyházért

Május 29., szerda

ApCsel 17,15–18,1 – Beszéd az Areopáguszon

Imádság a szentekkel

15Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá.

Pál Athénben

16Amíg Pál Athénben várt rájuk, a lelke megrendült a bálványimádásba merült város láttán. 17Vitatkozott a zsidókkal és az istenfélőkkel a zsinagógában, s a köztéren is nap-nap után azokkal, akik ott voltak. 18Némelyik epikureus és sztoikus bölcselő vitába ereszkedett vele. Egyesek azt kérdezték: »Mit akar mondani ez a szószaporító?« Mások viszont: »Új istenek hirdetőjének látszik« – mert Jézust és a feltámadást hirdette nekik.19Aztán megragadták, és az Areopáguszra vitték ezekkel a szavakkal: »Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? 20Mert valami újszerűt mondogatsz a fülünkbe, tudni akarjuk tehát, vajon mik ezek.«21Ugyanis az összes athéni és az ott lévő jövevények semmi egyébbel nem foglalkoztak, mint azzal, hogy valami újat mondjanak vagy halljanak.
22Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: »Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. 23Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ‘Az ismeretlen istennek.’ Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. 24Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent – mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. 25Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. 26Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, 27hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják – bár nincs messze egyikünktől sem. 28Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta:
‘Az ő gyermekei vagyunk.’
29Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. 30Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, 31mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta a halálból.«
(Zsolt 96,13) 32Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: »Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.« 33Ezzel Pál eltávozott körükből. 34De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.

1Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba. 

Pál megérkezett Athénba. Bár a város már kevésbé virágzó, mint Platón idejében volt, mégis jelentős metropolisz. A városba érve Pál nem lép rögtön kapcsolatba az athéniakkal. Előbb elvegyül a főtér és a piac forgatagában, hogy megértse, milyenek is az athéniak. A helyzet nagyon kényes volt, Pál tudta ezt, és rá akart érezni kultúrájukra, szokásaikra, életfelfogásukra, az athéniek életére. Gondolatai e kérdés körül forogtak: Meghódíthatja-e Jeruzsálem Athént? Megérintheti-e az evangélium az Areopágusz, a bölcs férfiak gyülekezetének a szívét? Ma is ezt a kérdést tesszük fel magunknak a világ számos főterén, a földkerekséget és vele az emberek szívét és értelmét benépesítő különféle kultúrák között. Pál merészsége, amivel az athéni bölcsek elé állt, azt mutatja, hogy egyetlen areopágusz és egyetlen kultúra sem lehet idegen az igehirdetés, az evangélium számára. Sőt, mai városaink piacterei is tanítványokra várnak, akik bölcsen hirdetik a Jézustól jövő üdvösséget. Nagy kihívás ez, amely elől nem térhetünk ki, mert csak az evangélium teheti emberibbé ezt a világot, amiben élünk. Pál abból indul ki beszédében, hogy amikor körülnézett a városban, látott egy oltárt, amelyet az ismeretlen istennek szenteltek. Kijelenti, azért jött, hogy hirdesse annak az istennek a nevét. Az az „ismeretlen isten” jóval túl volt azon, amit az emberi értelem felfoghat. Volt – és van is – egy töréspont az evangélium és a kultúrák között. Ez a törés a kereszt botránya és a feltámadás ajándéka. A korintusiaknak – nem tudjuk, talán az athéni vereség után – azt írja: „nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából” (1Kor 2,1–4). A keresztény igehirdetés középpontja, vagyis Jézus feltámadása a holtak közül az Úr különleges és váratlan ajándéka az emberiségnek, túl van azon, amit az emberi értelemmel elképzelhettünk, ugyanakkor nem is áll szemben vele. Az apostol talán azt remélte, hogy azok a bölcsek befogadják a test feltámadásának misztériumát. Beszédével elvitte őket egészen a misztérium küszöbéig. Ám az athéniek éppen abban a pillanatban szakították félbe, és ezt mondták: „Majd még meghallgatunk máskor is erről”. Pál nagy csalódást élt át, de talán emlékezett Jézus szavaira: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad” (Mt 11,25).

Imádság a szentekkel

Május 28., kedd

Szent Addai és Mari emlékezete, akik a káld egyház alapítói; imádkozzunk az iraki keresztényekért

ApCsel 16,22–34 – A börtönőr megtérése

Imádság az Úr anyjával, Máriával

22A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat, és megvesszőztették őket. 23Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. 24Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket, a lábukat pedig kalodába zárta.
25Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. 26Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. 27Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját, és meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. 28Pál azonban fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk!« 29Az erre világosságot kért, beljebb ment, és remegve borult Pál és Szilás lábához. 30Azután kivezette őket és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?« 31Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« 32Aztán hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. 33Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, s mindjárt megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan. 34Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik, és örvendezett háza népével együtt, hogy híve lett Istennek.

A kereszténység első tapasztalatai között gyakori a börtön. Valahányszor az evangélium ellenségei el akarják hallgattatni az igehirdetést, börtönbe vetik Jézus tanítványait. Mondhatjuk, hogy különösen közeli kapcsolat van az evangélium és a börtön között. Talán épp ezért hangsúlyozza Máté, hogy mindenkinek, nem csak a tanítványoknak, kötelessége a foglyok látogatása. A keresztények számára az első évtizedekben ismerős gyakorlat volt ez, de így maradt később is, és tömeges méreteket öltött a XX. század totalitárius diktatúráinak idején, a Gulagon és a megsemmisítőtáborokban is. Ezért a mai időben mindennél fontosabb a keresztények felelőssége, hogy vigasztalást vigyenek a börtönökbe, különösen oda, ahol az életkörülmények embertelenek. Pál és Szilás előtt nemcsak a falak és a bilincsek nyíltak meg, de a börtönőr szíve is, aki egész családjával együtt megtért az evangéliumnak. A szeretet azt is megváltoztatja, ami lehetetlennek látszik. Valahányszor az evangéliumot tettekre váltják, korábban teljesen elképzelhetetlen csodáknak leszünk tanúi. Ez az eset, amely az evangélium Európába érkezéséhez kapcsolódik, a Jézussal történtekre emlékeztet: az evangélium mindenütt ellenzőkre talál, miközben a szabadulás gyümölcseit termi. A kereszténység mindig élet-halál harcot vív, és így az embertől küzdelmet kér, amely elsősorban belső harc. Ez a harc bennünk, minden ember szívében kezdődik, mert a szív megváltoztatásával kezdődik a világ megváltoztatása. A szívben megy végbe az első harc az evangélium és a gőg között, az önszeretet és mások szeretete között. Innen indul a világ megváltozása. Valahányszor engedjük a szívünkben győzedelmeskedni az evangéliumot, azonnal meglátjuk gyümölcseit a körülöttünk élőkön. Pál és Szilás esete a börtönőrrel és családjával így akár velünk is megtörténhet.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Május 27., hétfő

Canterburyi Szent Ágoston püspökre, az angol egyház atyjára emlékezünk (†605 körül)

ApCsel 16,11–15 – Szabadulás a börtönből

Imádság a szegényekért

11Elhajóztunk tehát Troászból. Egyenesen Szamotrákiába jutottunk, másnap Neápoliszba, 12innen pedig Filippibe, amely Makedóniának ebben a részében az első telepes város. Ebben a városban töltöttünk néhány napot, és beszélgetéseket folytattunk. 13Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóvízhez; úgy gondoltuk, hogy ott az imahely. Leültünk ott, és szóltunk az asszonyokhoz, akik összegyűltek. 14A hallgatóságban volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy hallgasson mindarra, amit Pál mondott. 15Miután ő és háza népe megkeresztelkedett, így könyörgött: »Ha úgy ítéltek meg, hogy hűséges vagyok az Úrhoz, térjetek be házamba és maradjatok nálam.« És erővel rá is vett minket.

Pál apostol „Jézus Lelkétől vezérelve” Európába érkezik. Mondhatjuk, hogy Európa az evangélium hirdetésére várt, ezt fejezte ki a macedón férfi kiáltása is. Valójában Rómában már voltak követői Jézusnak, valószínűleg zsidó származásúak, amint arról szintén az Apostolok cselekedetei tesz említést pünkösd napján. Missziós szempontból ennek az utazásnak szimbolikus jelentősége van. Filippi Pál munkásságának első állomása az isteni ige hirdetésének Róma felé vezető útján. Ez a város, amely nevét Nagy Sándor apjától származtatta, római kolónia volt. És talán éppen emiatt Pál úgy gondolta, ez lesz az első állomása. A szöveg innentől kezdve többes számban íródik, azt sugallva, hogy Lukács csatlakozott Pál és Szilás missziós útjához. Pált Filippiben asszonyok egy csoportja fogadja, a vezetőjük Lídia, egy textilkereskedő, aki istenfélő asszony. Ő, miután meghallgatta Pált, megtér, és szeretne megkeresztelkedni. Csak egyetlen emberről van szó, Lukács mégis elidőzik rajta, hogy kiemelje ezt az epizódot. Az evangélium hirdetése ugyanis nem a csatlakozók számától függ. Az evangélium az egyes emberek szívét hivatott megváltoztatni. És az egyes emberekben történő változásból fakad a keresztény testvériség. Az apostoli igehirdetés az emberek szívében hoz létre változást, testvéri kapcsolatban köti össze az egyes embereket. Lídia kitartó kérése, hogy vendégül láthassa Pált és a társait, ebben az értelemben az evangéliumi megtérés fontos gyümölcse. A Jézusban való megtérés nem saját magunkért van, nem az önmegvalósítás a célja. A megtéréssel kilépünk önmagunkból, és ez lehetővé teszi a fivéreinkkel és nővéreinkkel való egyesülést, hogy együtt alkossuk Isten egyetlen népét, amely azt a feladatot kapta az Úrtól, hogy szavakkal és példájával hirdesse az ő szeretetének nagyságát.

Imádság a szegényekért

Május 26., húsvét hatodik vasárnapja

Néri Szent Fülöpre (1515–1595), Róma apostolára emlékezünk

ApCsel 15,1–2.22–29; Zsolt 66; Jel 21,10–14.22–23; Jn 14,23–29

Imádság az Úr napján

Miközben pünkösd ünnepéhez közeledünk, a liturgia az utolsó vacsorához visz minket, és Jézus egyik beszédét tárja elénk. János evangéliuma 14. fejezetének 23–29. verse annak a beszédnek a része, amelyben Jézus a Szentlelket megígérve megerősíti ennek az első kis közösségnek a hitét és a szeretetét. Az első fontos dolog, amiről Jézus beszél, a tanítványok szeretetkapcsolata az Úrral. Jézus tisztázza: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála”. Jézus szoros kapcsolatba hozza az iránta való szeretetet és szavának megtartását. Az Istennel való találkozáshoz nincs szükségünk csodákra, sem rendkívüli látomásokra, sem új kinyilatkoztatásokra. Aki meghallgatja és gyakorlattá teszi az evangéliumot, az szereti az Urat. Jézus hozzáteszi: „A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.” Az evangélium Isten szava. És ez elég nekünk. Valaki erre azt mondhatná, hogy immár kétezer éve hallgatják az emberek, és kevés dolog vagy semmi sem változott. Új szavakra van tehát szükség, megfelelő szervezetekre, és így tovább… Alekszandr Meny orosz ortodox pap, akit Zagorszkban öltek meg a 90-es évek elején, bölcsen ezt mondta: „Ne higgyétek, hogy az evangélium már mindent elmondott, mert valójában ma még csak kezdjük érteni azokat a szavakat.” Csak az elején vagyunk az evangélium igazi megértésének, amihez szenvedélyes és teljes odaadásra van szükség. Nincs szükségünk más szavakra: az egyetlen igét, amit Isten adott, kell szenvedélyes sietséggel elmélyítenünk és szeretnünk. Ezt mondta Jézus a tanítványainak, és ma nekünk is megismétli: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” Jézus látta, mennyire feledékenyek és értetlenek a tanítványok; és mi sem vagyunk mások. Ezért teszi hozzá, hogy el fogja küldeni a Lelket, aki a tanítványok és minden hívő belső mestere lesz. Az lesz a feladata, hogy emlékeztessen a szavakra, amelyeket Jézus mondott, és megértesse velünk őket. Az evangéliumra „emlékezni” a Lélek segítségével azt jelenti, hogy úgy szeretjük azokat a szent szavakat, mint a legdrágább, a legvágyottabb, a leggyakrabban ismételt szavakat, és mindig arra törekszünk, hogy tettekre váltsuk őket.

Imádság az Úr napján

Május 25., szombat

ApCsel 16,1–10 – Kis-Ázsián túl

Előesti imádság

1Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívővé lett zsidó anyának és pogány apának volt a fia. 2A testvérek, akik Lisztrában és Ikóniumban voltak, jó véleménnyel voltak róla. 3Pál azt akarta, hogy vele menjen az útra, azért magához vette és körülmetéltette, tekintettel a zsidókra, akik ezekben a helységekben voltak; mindenki tudta ugyanis, hogy az apja pogány volt. 4Amikor sorra járták a városokat, s tudatták, mihez kell tartaniuk magukat, közölték velük a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak, akik Jeruzsálemben voltak. 5Így az egyházak megerősödtek a hitben és gyarapodtak számban napról-napra.

Kis-Ázsián át Troászba

6Amikor keresztülmentek Frígián és Galácia tartományán, a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék Isten igéjét. 7Míziába érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte őket. 8Ezért átmentek Mízián, és lementek Troászba. 9Itt látomás jelent meg Pálnak éjnek idején: egy makedón férfi eléje állt és könyörgött neki: »Jöjj át Makedóniába, és segíts rajtunk!« 10Miután ezt a jelenést látta, késedelem nélkül igyekeztünk elindulni Makedóniába. Biztosan tudtuk, hogy Isten hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

Az Apostolok cselekedeteinek 16. fejezetében Isten szava elhagyja Ázsia határait. A szerző hangsúlyozza: nem Pál apostol személyesen elhatározott terve volt, hogy átkeljenek Európába. Kérésnek tett eleget, amely a birodalom szívéből érkezett hozzá. Egy macedón férfi hívta őt. Ez az európai férfi látomásban jelent meg Pálnak: „Egy macedón férfi állt előtte, és kérte: »Gyere át Macedóniába, és segíts rajtunk!«” Sürgető kérés, szinte felszólítás. Akárhogy is, látomásban hangzik el. Az apostol nem leszegett fővel végzi küldetését, az evangélium hirdetése számára nem rideg ügyintézést jelent. Folyton az foglalkoztatja, hogyan lehetne mindenütt hirdetni az evangéliumot; hagyja, hogy elérjen hozzá a szükséget szenvedők kiáltása. Pál meghallgatja az üdvösségért szenvedők kiáltását, gondolkodik azon, hogyan fogalmazza meg prédikációit, és hogyan érintse meg minden ember szívét. Pál magáévá tette az evangélium álmát, Jézus missziós látomását, amit az apostoloknak adott át. Ettől a naptól kezdve konkrét formát ölt az Európáról alkotott látomása. Pál válaszol a kiáltásra, a keresztény igehirdetést kiterjeszti az egész Nyugatra. Az evangéliumnak át kell lépnie Kis-Ázsia fontos, de szűk határait, hogy eljusson Európába, Róma felé, a Római Birodalom szívébe. Ez a kiáltás ma sem veszít erejéből: az európai országokból, a perifériákról, amelyeket erőszak és gyűlölet sújt, valamint közöny és bezárkózás. Európa keleti országai felől száll felénk a kiáltás, amelyeket előbb vasfüggöny zárt el, ma viszont rabul ejtett és cserben hagyott a fogyasztói társadalom ígérete. Európának szüksége van az evangélium újbóli hirdetésére. A macedón férfi kiáltása ma a szegények, az idegenek, a peremre szorultak, a bebörtönzöttek, az idősek és sokak kiáltása, akiket magukra hagytak és kirekesztettek. És a globalizáció korában a macedón férfi nem csak egy ország, nem csak egy kontinens, hanem minden ország és minden kontinens, ahol erőszak és igazságtalanság uralkodik. Európának, az európai keresztény egyházaknak idejében meg kell hallaniuk a kiáltást, ahogyan Pál is tette azon az éjszakán: ezt a hatalmas kiáltást, fohászt, amely a világ déli részén élő népektől száll fel, akik támogatást és segítséget kérnek. Az egész világ szegényei, elesettjei kiáltanak a keresztény egyházakhoz: „Gyertek el hozzánk, és hozzatok segítséget!”

Előesti imádság

Május 24., péntek

A kínai Sanghaj közelében található sösani (Sheshan) Szűz Mária-kegyhely ünnepe; imádkozzunk a kínai keresztényekért

ApCsel 15,22–31 – Az apostoli levél

A Szent Kereszt imádsága

22Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást – ők a testvérek között vezetők voltak –, 23és kezük által ezt az írást küldték: »Üdvözlet az apostoloktól és a presbiter testvérektől a pogányokból lett testvéreknek, akik Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában vannak!24Mivel hallottuk, hogy némelyek, akik közülünk kerültek ki, megzavartak titeket szavaikkal, és feldúlták lelketeket, bár tőlünk megbízást nem kaptak, 25jónak láttuk, miután megállapodásra jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és küldjünk el hozzátok a mi igen kedves Barnabásunkkal és Pálunkkal, 26ezekkel az emberekkel, akik életüket adták a mi Urunk, Jézus Krisztus nevéért. 27Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik mindezt személyesen, élőszóval is tudtotokra adják. 28Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, csak azt, ami szükséges: 29hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Jó egészséget!«

A határozatok kihirdetése Antióchiában

30Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a sokaságot, és átadták a levelet. 31Amikor elolvasták, örültek a vigasztalásnak.

Amikor befejeződik az Egyház első zsinata Jeruzsálemben – amelyen jelen volt Pál és Barnabás is –, a jelenlévők elfogadják, amit Jakab megfogalmazott, és lefektetik az első zsinati határozatot, amit azután elvisznek az antiochiai közösségnek, ahol leghevesebben lángolt fel a vita. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a zsinat megfogalmazta, mi a különbség a zsidó vallás és a kereszténység között. Eddig a keresztény közösség inkább úgy tűnt fel, mint egy zsidóságon belüli csoport, és nem úgy, mint egy új közösség. A jeruzsálemi zsinat a Szentlélek vezetésével tisztázta, hogy az üdvösség az evangéliumból származik, és nem a szertartásos gyakorlatokból. Ezért a levél így fogalmaz: „Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet”. Innentől kezdve lett világosabb a különbség a kereszténység és a zsidó vallás között, noha ez nem jelenti azt, hogy megszűnt volna a szoros és kitörölhetetlen kapcsolat. Kimondhatjuk, hogy a keresztény identitás részét alkotja a zsidósággal ápolt mély és erős kapcsolat. Nem csupán a gyökereink közösek, hanem bizonyos értelemben a várakozásunk is. A zsidók most is a Messiást várják. A keresztények ezzel szemben tudják, hogy a Messiás már elérkezett, ám várják második eljövetelét, az idők végezetekor. Ebben a várakozásban egyek vagyunk. A keresztények tudják, hogy Jézussal kezdetét vette Isten országának új korszaka, halálával és feltámadásával új országot hirdetett meg. Ez az újdonság természetesen ajándék, ugyanakkor felelősséget is jelent, hogy mindenki munkálkodjon a világ átalakításán az evangélium kovászával. Felelősségeink között – amelyeket most világosan látunk – ott van az is, hogy küzdenünk kell az antiszemitizmus minden fölbukkanása ellen. Sajnos, ez a múltban nem volt mindig így. Ezért helyes, ha fenntartjuk a párbeszédet és testvéri találkozásokat a zsidókkal, akikkel különleges és széttéphetetlen kötelék fűz egybe minket.

A Szent Kereszt imádsága

Május 23., csütörtök

Boldog Apor Vilmos győri vértanú püspök emléknapja, aki 1945. április 2-án életét adta a püspöki palotában elbújt asszonyok és lányok védelmében

ApCsel 15,7–21 – Az apostoli zsinat

Imádság az Egyházért

7Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: »Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. 8És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. 9Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. 10Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? 11Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.«
12Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk.
13Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: »Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! 14Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. 15Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint meg van írva:
16‘Ezután majd visszatérek, 
és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, 
kijavítom falainak repedéseit, 
és ami romba dőlt, megújítom,
17hogy keresse az Urat
a többi ember és minden nép, 
amely segítségül hívta nevemet
– így szól az Úr, és meg is teszi azt’, (Ám 9,11-12) 18ami ismert volt öröktől fogva. –
19Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez,20hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. 21Mert akik Mózest hirdetik, a régi időktől fogva ott vannak minden városban a zsinagógákban, és minden szombaton felolvassák azt.«

Az apostolok és a presbiterek egybegyűltek Jeruzsálemben. Az Apostolok cselekedetei arról számol be, hogy meglehetősen heves vita támadt közöttük. Végül Péter vette magához a szót, és beszédében utalt Kornéliusz esetére. Elmondta, hogy a Szentlélek leszállt a római századosra és családjára is: „(Isten) nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket”. Péter – a maga tapasztalatából kiindulva – igazat ad tehát Pál és Barnabás álláspontjának: egyedül a kegyelem, és nem a szertartások szerzik az üdvösséget. Most mindenki azt várta, hogy Pál és Barnabás mutassa be a pogányok körében végzett hittérítő munkájuk értékes gyümölcseit. Azok a csodák, amelyek Isten szava hirdetésének köszönhetően végbementek a pogányok között, nyilvánvalóan megmutatták az evangélium erejét és ezáltal azt is, melyik utat kell választania az Egyháznak. Ez így zajlott le a kereszténység tapasztalatának kezdetekor, és ugyanígy kell végbemennie ma is. Arra van szükség, hogy hirdessük az evangéliumot, hogy növekedhessen az emberek szívében, egybegyűjtse a szétszéledteket, és létrejöjjön általa a hívőkből Isten egyetlen nagy családja, amely egy határokat nem ismerő szeretetről tesz tanúságot. Nem elegendő pusztán elvont igazságokat hirdetni vagy csak megőrizni azt, ami már megvan, és az sem elég, ha bezárkózunk a kerítéseink közé. Ki kell lépni – amint Ferenc pápa sokszor elmondta –, és hirdetni kell az evangéliumot mindenhol a világon, hogy eljusson azok szívéig, akik hallgatják, és elvezesse őket Isten népébe. Jakab a zsinat végén magához ragadja a szót, és Péter szavaira hivatkozva maga is védelmébe veszi Pál álláspontját: az evangéliumba vetett hit az, amely üdvözít, és nem a törvény; a szenvedélyes szeretet növeli az Egyházat, és nem a hideg és kiszámított szertartásosság. Az Egyház olyan emberek gyülekezete, akiket nem külsődleges szabályok vagy szertartások tartanak egyben. Olyan nép, amit Isten gyűjtött egybe, rábízta a szeretet evangéliumát, hogy hirdessék a világ végső határáig.

Imádság az Egyházért