Január 31., szombat

 

Emlékezzünk Modestára, a hajléktalan asszonyra, akit a római Termini pályaudvaron hagytak meghalni 1983-ban. Azért nem segített rajta senki, mert piszkos volt. Vele együtt emlékezzünk minden elhunyt, fedél és segítség nélkül hagyott hajléktalanra.

 

2Sám 12,1–7a.10–17. Dávid bűnbánata

¹Akkor az Úr elküldte Nátán prófétát Dávidhoz. El is ment hozzá, és így beszélt: „Egy városban élt két ember. Az egyik gazdag volt, a másik szegény. ²A gazdagnak rengeteg juha, kecskéje és barma volt. ³A szegénynek azonban nem volt egyebe, csak egy kis báránya, vette magának. Etette, úgyhogy megnőtt, vele magával és gyermekeivel. Evett a kenyeréből és ivott a poharából. Az ölében aludt, s olyan volt, mintha a lánya lett volna. ⁴Egyszer vendég érkezett a gazdag emberhez. De nem tudta rászánni magát, hogy a juhai vagy barmai közül egyet is elvegyen, és a vendégnek, aki érkezett, elkészítse. Ezért elvette a szegény ember báránykáját, és azt készítette el vendégének.” ⁵Dávid nagyon megharagudott az emberre, és azt mondta Nátánnak: „Amint igaz, hogy az Úr él: az az ember, aki ilyet tesz, az a halál fia. ⁶A bárányt négyszeresen vissza kell fizetnie, amiért így tett, és nem volt kímélettel.” ⁷Erre Nátán így szólt Dávidhoz: „Magad vagy ez az ember!  

¹⁰Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hettita Urijától a feleségét, hogy a te asszonyod legyen. ¹¹Ezt mondta az Úr: Nos, a saját házadból hozok rád romlást. Elveszem a szemed láttára asszonyaidat, és odaadom őket másvalakinek, hogy napvilágnál asszonyaiddal háljon. ¹²Te titokban tetted, de én egész Izrael szeme láttára, napvilágnál viszem ezt végbe!” ¹³Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg. ¹⁴De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.” ¹⁵Ezzel Nátán elment haza.

Batseba gyermekének halála; Salamon születése.

Az Úr megverte a gyermeket, akit Urija felesége szült Dávidnak, úgyhogy súlyosan megbetegedett. ¹⁶Dávid az Úrhoz fordult a fiú miatt; szigorú böjtöt tartott, s amikor hazament, éjszaka a puszta földön aludt, zsákkal takarózva. ¹⁷Udvarából a főemberek eléje járultak, és igyekeztek rábeszélni, hogy keljen föl a földről, de nem akart, s nem is evett velük.

 

Az Úr elküldi Dávidhoz Nátánt, hogy rávilágítson bűnére, és megbánásra ösztönözze. Ez a prédikáció nagy feladata, ami ma is érvényes, hiszen gyakran elvakít bennünket a gőg, és meggátol bennünket abban, hogy meglássuk a bűnt, amelybe beleestünk. Szükségünk van arra, hogy Isten szava rámutasson bűneinkre, és világosságot adjon a szívünkbe, hogy a megtérés útjára lépjünk. Nem elegendő, ha csak megvalljuk a bűneinket. Az Úr ugyanis nem a bűnös halálát kívánja, hanem azt, hogy térjen meg és éljen. Nátán, hogy megértesse Dáviddal, hogy a bűnnek milyen szakadékába zuhant, elbeszéli neki a gazdag ember történetét, aki a szegénytől elveszi annak utolsó megmaradt bárányát is. Dávid haragra gerjed, és azonnal meghozza kemény ítéletét. Meglepő, hogy nem ismer rá saját magára a vétkesben. Gőgös elbizakodottsága megakadályozza ebben. Igazából mindaddig nem érti meg, hogy őróla szól a történet, amíg Nátán egyenesen és világosan ki nem jelenti: „Magad vagy ez az ember!” Sohasem elég csak egyetlen egyszer meghallgatni Isten szavát – szükségünk van rá, hogy gyakran hallgassuk, és hogy meg is magyarázzák a számunkra, s így a szívünkig elérjen. Nátán kifejti Dávid számára a példabeszéd értelmét: először felsorolja, milyen ajándékokat kapott Istentől, azután értésére adja, hogy ő ennek ellenére „megvetette az Urat”, mivel olyat tett, ami gonosz az ő szemében. Nátán szavainak gyógyító hatása azonnal megmutatkozik. Dávid nem próbál magyarázkodni. Elfogadja Isten szavának ítéletét, beismeri bűnét, és így szól: „Vétkeztem az Úr ellen!” Dávid megvallja vétkét a próféta előtt. Az Úr pedig, Nátán által, megbocsát neki. Aranyszájú Szent János ezt így kommentálja: „Gondolj arra, hogy Isten lassú a büntetésben, de gyors a megváltásban.” Izrael hagyománya az 51. zsoltárt hívja ekkor Dávid ajkára, amely a legismertebb a bűnbánati zsoltárok közül. A keresztény hitbuzgóság pedig minden tanítvány ajkára helyezi, tudva, hogy mindannyiunknak szüksége van Isten megbocsátására.

Előesti imádság

 

Január 30., péntek

 

Mahatma Gandhi halálának évfordulója: 1948-ban, Újdelhiben ölték meg. Vele együtt emlékezzünk mindazokra, akik az erőszakmentesség nevében a békéért munkálkodnak.

 

2Sám 11,1–4a.5–10a.13–17. Dávid bűne

¹Egy évre rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni, Dávid elküldte Joábot és vele a testőrségét, és egész Izraelt. Lemészárolták az ammonitákat, és megostromolták Rabbát. Maga Dávid Jeruzsálemben maradt. ²Az egyik nap estefelé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről, és fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött. Nagyon szép asszony volt. ³Dávid elküldött és értesüléseket szerzett az asszony felől. Így tájékoztatták: „Batseba az, Eliam lánya, a hettita Urijának a felesége.” ⁴Erre Dávid elküldte embereit, és elhívatta. 

 ⁵Ám az asszony teherbe esett. Erre elküldött, és megüzente Dávidnak: „Állapotos vagyok.” ⁶Ekkor Dávid üzenetet küldött Joábnak: „Küldd nekem haza a hettita Uriját!” S Joáb elküldte Uriját Dávidhoz. ⁷Amikor Urija elment Dávidhoz, Dávid érdeklődött, hogy áll a dolog Joábbal, a csapatokkal és a hadakozással. ⁸Aztán azt mondta Dávid Urijának: „Menj haza házadba, és mosd meg a lábad.” Erre Urija eltávozott a királyi palotából; megtisztelő ajándékot vittek utána a király asztaláról. ⁹De Urija a királyi palota kapuja előtt, ura szolgái közt tért nyugovóra, nem ment le házába. ¹⁰Amikor Dávidnak jelentették: „Urija nem ment le a házába”

 ¹³Dávid meghívta, hogy egyék és igyék nála, és lerészegítette. De Urija este kiment, és ura szolgáival tért nyugovóra, nem ment le a házába. ¹⁴Másnap reggel Dávid levelet írt Joábnak, és Urijával vitette el. ¹⁵A levélben ezeket írta: „Állítsátok Uriját előre, ahol leginkább tombol a harc. Aztán húzódjatok mögüle vissza, hogy eltalálják és halálát lelje.” ¹⁶Így esett, hogy a város ostromakor Joáb olyan helyre állította, ahol – amint tudta – bátor harcosok álltak. ¹⁷Amikor aztán a városbeliek kitörtek és Joábbal megütköztek, a népből, mármint Dávid emberei közül néhányan elestek. A hettita Urija is halálát lelte.  

 

Dávid megalázó bűnét beszéli el ez a fejezet. Nem egyszeri, körülhatárolható tett volt, hanem bűnök láncolata, amelyben Dávid egyre mélyebbre, egészen az emberölés szakadékáig süllyedt: kísértés, amelynek enged, házasságtörés, az egyik legértékesebb emberének elárulása, az azt követő cinizmus, színlelés és az elkövetett igazságtalanság. Ezek az állomások megmutatják, milyen határtalan gonoszságra képes az emberi szív, ha nem őrködik éberen, nem áll készen, hogy megtörje a kísértések láncolatát. A tragédia kiindulópontja, hogy a király tavasz közeledtével szórakozásra vágyik, egy olyan időszakban, amikor a királyok háborúba szoktak menni. Seregét elküldi az ammoniták ellen, ő pedig Jeruzsálemben marad, élvezi a pihenést. Ez a kísértés első állomása: Dávid úgy dönt, hogy a saját szórakozásával törődik, és ezzel a bűn útjára lép, és arra az elgondolásra, hogy mások életével tetszése szerint rendelkezhet. A bibliai szöveg leírja annak a szomorú valóságát, hogy az ember abbéli félelmében, hogy szembenézzen a saját felelősségével, nem törődik azzal, hogy további igazságtalanságokat követ el teljesen ártatlan személyekkel szemben. Ezzel egyszersmind minden hívőt figyelmeztet a bűnre, amely mindig a szív körül ólálkodik (vö. Ter 4,7). Dávid magához veszi Betsábét (Batseba), akit feleségévé tesz, és aki fiút szül neki. Dávid tette azonban „nem tetszett az Úrnak”. Mások előtt elrejthette súlyos bűnét, de nem Isten előtt, aki a „szívet nézi” (1Sám 16,7). A próféta fel fogja fedni előtte bűnének súlyosságát. Dávidnak el kell majd ismernie vétkét, meg kell bánnia, és szívében meg kell térnie, tudatában gonosz cselekedetei szomorú következményeinek a társadalomban.

A Szent Kereszt imádsága

Január 29., csütörtök

 

2Sám 7,18–19.24–29. Dávid imája

¹⁸Erre Dávid bement, leborult az Úr előtt, és így szólt: „Ki vagyok én, ó Uram, Istenem, s mi az én házam, hogy idáig vezettél? ¹⁹S ez még mind kevés volt a szemedben, ó Uram, Istenem, mert még ígéreteket is tettél szolgád házának a távoli időkre… ó Uram, Istenem. ² 

 ²⁵Váltsd hát valóra ígéreted, amelyet szolgádnak és házának tettél, ó Uram, Istenem, minden időkre, és tégy úgy, amint mondtad. ²⁶Akkor örökké dicsőítik majd a nevedet, és így beszélnek: Izraelnek a Seregek Ura az Istene. Akkor fennmarad szolgádnak, Dávidnak a háza is színed előtt. ²⁷Mert magad nyilatkoztattad ki, Seregek Ura, Izraelnek Istene, szolgádnak: Házat építek neked. Ezért vette szolgád a bátorságot, hogy ezzel az imával forduljon hozzád. ²⁸Igen, ó Uram, Istenem, te Isten vagy, és a te szavad igazság. Magad tetted szolgádnak ezeket az ígéreteket. ²⁹Azért legyen tetszésedre, és áldd meg szolgád házát, hogy örökre fennmaradjon előtted. Mert te szóltál, Uram, Istenem, és áldásodra szolgád háza örökké áldott lesz.”  

Dávid a szövetség ládájának sátrába vonul, ahol alázatos és mélyen átélt imádság száll fel szívéből: „Ki vagyok én, ó Uram, Istenem, s mi az én házam, hogy idáig vezettél?” Ő már jól tudja, hogy mindent Istentől kap. Nem büszkélkedhet különleges érdemekkel, Isten mégis őt választotta ki, a királyság élére állította, most pedig megerősíti uralmát „a távoli időkre”. Isten népe iránti hűsége az, ami Izrael létezésének és meghívásának alapját adja: „S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye…?” Dávidot ámulatba ejti Isten nagysága és nagylelkűsége. A népét soha el nem hagyó Isten szeretetének felidézése a hívők hitének és imádságának lényeges része. Dávid könyörög az Úrhoz, hogy erősítse meg örökre az Izraelnek tett ígéretét. Merész kérés, maga Dávid is elcsodálkozik önmagán, miközben megfogalmazza. Bevallja, hogy kérése merészségének oka maga az isteni ígéret. Imádkozni annyit tesz, mint kérni, de egyben folyamatosan felidézni Isten gyermekei iránti szeretetét. Dávid Isten hozzátartozója lett, kérheti az ég áldását magára és népére. Ez valóban példa számunkra is, akik Jézus, a Megváltó Messiás hívei és tanítványai vagyunk.

Imádság az Egyházért

Január 28., szerda

 

2Sám 7,4–17. Isten utódokat ígér Dávidnak

⁴Még akkor éjszaka történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: ⁵„Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyemül? ⁶Azóta, hogy kivezettem Izrael fiait Egyiptomból, sose laktam házban mind a mai napig, hanem ide-oda vándoroltam egy sátorban – az volt a hajlékom. ⁷Amíg Izrael fiaival ide-oda vándoroltam, mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái közül, akiket pásztornak rendeltem népem, Izrael fölé, egyetlen egynek is: Miért nem építetek nekem cédrusfából házat? ⁸Ezenkívül mondd még meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy. ⁹Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szerzek neked, olyat, mint a föld nagyjaié. ¹⁰S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig, ¹¹attól az időtől kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítom minden ellenségétől. Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. ¹²Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom utánad magvadból származó utódodat, és megszilárdítom királyságát. ¹³[Az házat épít nevemnek, én meg minden időkre megszilárdítom királyi trónját.] ¹⁴Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Ha eltévelyedik, az emberek módjára bottal fegyelmezem, s olyan csapásokkal, amelyek az emberek fiait érik. ¹⁵De irgalmamat nem vonom meg tőle, amint elődödtől megvontam. ¹⁶Nem, házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad.” ¹⁷Nátán ezeket a szavakat és ezt az egész kinyilatkoztatást mind elmondta Dávidnak.

Ez a rész Sámuel második könyvének teológiai csúcsa: jövendölés Dávid utódairól és a királyságról. A Dávid utódaira és országára vonatkozó ígéretet gyakran idézik fel a zsoltárok (Zsolt 89 és 132), és megemlítik Izrael életének kiemelkedő pillanataiban, valamint a próféták történetében is. Az Újszövetség hajnalán pedig Gábriel arkangyal szavai visszhangozzák majd, aki Jézus születését hirdeti Máriának (Lk 1,30–33). Az ősegyház azt hirdeti, hogy Krisztusban valóra vált a Dávid utódaira vonatkozó ígéret (vö. Zsid 1,5; ApCsel 2,29–30). Az elbeszélés úgy kezdődik, hogy Dávid összehasonlítja a saját, cédrusfából készült szép palotáját azzal a hellyel, a sátorral, ahol a szövetség ládája lakik. Elhatározza hát, hogy templomot épít az Úrnak. Isten azonban még aznap éjjel rácáfol. Nem Istennek, hanem Izrael népének van szüksége otthonra. Ő már a kezdetekkor kijelölte a szertartások helyét (Ter 12,7–8; 28,20–22; 35,14), és megépíttette a sátortemplomot is (Kiv 26; 33,7–11), ezek voltak a nép között való jelenlétének jelei. Isten maga döntött úgy, népével együtt járja az utat, és osztozik a történelem nehézségeiben, ezért figyelmezteti Dávidot, hogy ahogyan a múltban sem kérte soha templom építését, úgy most sem kéri ezt. Az Úr vezette a népet és magát Dávidot is minden vállalkozásában, és soha nem volt állandó lakhelye, háza. Az Úrnak nincs szüksége falakra – inkább az utcán élők bizonytalan helyzetében osztozik, akik hosszú utakat tesznek meg jobb jövőt keresve. Ezért Isten maga épít házat népének. Ez a ház nem az ember keze által emelt templom lesz, hanem az a templom, amelyről Jézus így fog beszélni: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” (Jn 2,19)

Imádság a szentekkel