Június 30., hétfő

 

A római Egyház a Néró-féle üldöztetés idején vértanúságot szenvedett első mártírjaira emlékezik.

 

Ter 18,16–33. Ábrahám közbenjárása

¹⁶Azután a férfiak felkeltek onnan, elindultak, és Szodoma felé fordították a szemüket. Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. ¹⁷Így szólt ekkor az Úr: „Eltitkoljam-e Ábrahám előtt, amit tenni akarok? ¹⁸Mert ő nagy és igen hatalmas nemzetté lesz, benne nyer áldást a föld minden nemzete. ¹⁹Hiszen azért ismertem meg, hogy megparancsolja fiainak és háza népe utódainak, hogy tartsák meg az Úr útját, és cselekedjenek a jog és az igazság szerint, hogy az Úr így teljesítse Ábrahámért mindazt, amit mondott neki.” ²⁰Azt mondta tehát az Úr: „Szodoma és Gomorra ellen igen sok a panasz, és a bűnük nagyon súlyos. ²¹Lemegyek hát, és megnézem, valóban úgy cselekedtek-e, ahogy hozzám a panasz felhatolt, vagy sem. Tudni akarom.”
   ²²A férfiak elindultak, és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is ott állt az Úr előtt. *²³Eléje járult, és azt mondta: „Hát elpusztítod az igazat is a gonosszal együtt? ²⁴Ha ötven igaz van abban a városban, azokat is elpusztítod, és nem kegyelmezel meg annak a helynek az ötven igazért, ha van benne annyi? ²⁵Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedj, és megöld az igazat a gonosszal együtt, és úgy járjon az igaz, mint a gonosz! Távol legyen ez tőled! Az egész föld bírája ne járna el igazságosan?”
   ²⁶Azt mondta erre neki az Úr: „Ha találok Szodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.” ²⁷Erre Ábrahám azt válaszolta: „Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, noha por és hamu vagyok. ²⁸Hátha öt híja lesz az ötven igaznak? Az öt miatt már eltörlöd az egész várost?” Erre ő azt mondta: „Nem törlöm el, ha találok ott negyvenötöt.” ²⁹Erre ismét szólt hozzá: „És ha csak negyven lesz, mit teszel?” Ő azt mondta: „Nem sújtom a negyvenért sem.” ³⁰„Kérlek – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy szólok: És ha csak harmincat találsz?” Azt felelte: „Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.” ³¹„Ha már egyszer elkezdtem – mondta –, hadd szóljak Uramhoz: Hátha csak húsz lesz?” Azt mondta: „Nem pusztítom el a húsz miatt.” ³²„Könyörgök – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy még egyszer szólok: Hátha csak tíz lesz?” Erre azt mondta: „A tíz miatt sem pusztítom el.” ³³Amikor az Úr befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, az Úr elment, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére. 

„Titokban tarthatom-e Ábrahám előtt, amit tenni készülök?” – Isten úgy érzi, nem tud anélkül cselekedni, hogy meg ne ossza barátjával az emberiséget érintő döntéseit. Azt akarja, hogy Ábrahám közvetlenül részt vegyen üdvösségről alkotott tervében. Közben pedig az egekig hallatszott a panasz a bűnbe esett Szodoma és Gomorra miatt. És Isten, amint gyakran olvassuk a zsoltárokban, meghallgatja a szegények, a gonoszság és az erőszak által elnyomottak kiáltását. Eldönti tehát, hogy elpusztítja a két várost, amelyek a gonoszság és az igazságtalanság szimbólumai voltak. Ám amikor Isten megosztja vele tervét, Ábrahámban felébred az együttérzés, és meg akarja menteni a halálra elítélt várost. És olyan kitartással jár közben Barátjánál, hogy meggyőzi, álljon el a tervétől. Hosszan, ügyesen és kitartóan jár közben. Hat alkalommal kéri az Urat, hogy ne pusztítsa el a várost és vele együtt az ott lakó igazakat, akkor sem, ha kevesen vannak. Ábrahám végül tízre „alkudja le” az igazak számát. És Isten kész megbocsátani az egész városnak csupán azért a tíz igaz emberért! Ez a történet mindenekelőtt azt mutatja meg, mekkora ereje van az imádságnak, amely még magának Istennek a döntését is képes megváltoztatni. Jobban tudatában kell lennünk az imádság erejének, ami birtokunkban van: Isten közbeléphet, hogy legyőzze az erőszakot és a gonoszt, megmentse városainkat. Arra van szükség – és ez a történet másik tanítása –, hogy imádkozzunk az Úrhoz világunk városaiért, amelyeket gyakran bűncselekmények és konfliktusok sújtanak. A keresztények – ha kevesen vannak is, mint napjaink metropoliszaiban – imádságukkal megállíthatják a gonosz erőszakot. Ez alapvető jelentőségű szolgálat korunkban: a keresztények közös imádsága városainkért meghozza a béke és az egyetértés gyümölcsét.

Imádság a szegényekért

Június 29., vasárnap

 

Szent Péter és Szent Pál apostol vértanúk ünnepe, akik Rómában haltak mártírhalált 60–70 körül.

A katalán Boldog Raimundus Lullusra (Ramon Llull) (1233 körül – 1316) emlékezünk: Szent Ferenc lelkiségéhez állt közel, szerette a muszlimokat, előmozdította a hívők közötti párbeszédet.

 

ApCsel 12,1–11; Zsolt 33; 2Tim 4,6–8.17–18; Mt 16,13–19

 

Ezen a napon ünnepeljük a két szent apostolt, Pétert és Pált. Emlékük végigkíséri az Egyház, különösen a római keresztény közösség történetét, ahol életük utolsó éveiben mindketten tanúskodtak hitükről egészen a mártírhalálig. Pétert akkor hívta el Jézus, amikor épp hálóját javítgatta a Galileai-tó partján. Egyszerű halászember volt, aki becsületesen végezte olykor nagyon nehéz munkáját. Ugyanakkor nem hiányzott lelkéből a nyugtalanság egyhangú élete miatt, és olyan új világra vágyott, ahonnan nem hiányzik a szeretet, ahol a közöny és a gyűlölködés vereséget szenved. Mihelyt ez a fiatal názáreti tanító tágasabb életre hívta, hogy halak helyett emberek halásza legyen,  azonnal otthagyta hálóját, és követte. Később a tizenkettő között találjuk. A heves természetű és határozott ember típusát testesíti meg. Mégis elég egy szolgáló, hogy árulásra késztesse. A gyenge Péter az igazi Péter, aki hagyja, hogy megérintse Isten lelke, és a tanítványok közül elsőként jelenti ki: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia” – amint az evangéliumban hallhattuk. Az Úr pedig ebből a gyengeségből alkotta a „sziklát”, hogy megerősítse a testvéreket.

Az ifjú Pállal azok oldalán találkozunk, akik Istvánt megkövezik: ő vigyázott azoknak a köntöseire, akik a köveket dobták rá. Buzgón küzdött a fiatal keresztény közösség ellen. Még engedélyt is kért, hogy üldözhesse őket. De a damaszkuszi úton az Úr levetette magabiztosságának és gőgjének magas lováról. Amikor a porba hullott, az égre emelte tekintetét, és meglátta az Urat, aki ezt kérdezte tőle: „Saul, Saul, miért üldözöl?” Saul érezte, hogy megérinti a szívét: az ő szeméből azonban nem könnyek fakadtak, hanem elvesztette a látását. Engedte, hogy kézen fogva vezessék Damaszkuszig, ahol – miután meghallgatta az evangéliumot – megnyílt a szeme, és hirdetni kezdte Isten szeretetét minden ember számára, ledöntve a megosztottság falait: nem számított már, hogy valaki zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad ember.

Ma az Egyház együtt emlékezik rájuk, hogy egyesítse értékes tanúságtételüket. Mindketten a maguk különböző gazdagságával, karizmájával Krisztus egyetlen Egyházát építették. Tanúságtételük ma is – amikor sokak szívében újra falak épülnek, amelyek elválasztják egymástól az embereket – szüntelenül hirdeti azt a határok nélküli szeretetet, amely egyedül képes megmenteni a világunkat. Szükség van Péter hitének erejére és Pál hitének egyetemességére azért, hogy mindenkinek meg tudjuk mutatni az üdvösség útját.

Imádság az apostolokkal

Június 28., szombat

 

Szent Iréneusz lyoni püspök és vértanú (130–202) emléknapja: Anatóliából érkezett a mai Franciaország területére, hogy hirdesse az evangéliumot.

 

Ter 18,1–15. A mamrei jelenés

¹Ezután az Úr megjelent neki Mamre tölgyfáinál, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra bejáratánál ült. ²Fölemelte tekintetét, és íme, három férfi állt előtte. Amint észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, ³és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! ⁴Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! ⁵Én pedig hozok egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán továbbmehettek, hiszen ezért tértetek be szolgátokhoz!” Azok így szóltak: „Tégy, ahogy mondtad!”
   ⁶Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: „Siess, keverj be három véka lisztlángot, és készíts lepényt!” ⁷Maga pedig elfutott az állatokhoz, hozott onnan egy fiatal és jól megtermett borjút, odaadta a szolgának, és az sietve elkészítette. ⁸Azután fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá.
   ⁹Miután ettek, azok így szóltak hozzá: „Hol van Sára, a feleséged?” Ő azt felelte: „Itt, benn a sátorban.” ¹⁰Erre az egyikük azt mondta neki: „Egy esztendő múlva, ilyen idő tájban visszatérek hozzád, és íme, akkorra már fia lesz a feleségednek, Sárának.” Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát. ¹¹Öregek voltak ugyanis mindketten, és élemedett korúak, Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok. ¹²Nevetett tehát magában, s azt gondolta: „Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem?” ¹³Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: „Miért nevetett Sára, s miért mondta: »Szülhetek-e még vénasszony létemre?« ¹⁴Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva, ilyen időtájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának.” ¹⁵Sára azonban tagadta: „Nem nevettem!” – mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: „Nem úgy van az, te bizony nevettél!” 

Ábrahám és a három zarándok találkozása olyan pillanatban zajlik, amely nem tűnik a legkedvezőbbnek, vagyis a nap legforróbb órájában. A hely Hebron, pontosabban a Mamre tölgyes liget, egy szentély, amely később nagy hírnévre tett szert. Ábrahám sátra ajtajában ül, amely mindig egy kissé távolabb van az úttól. Ábrahám nem látja őket jönni, de amint észreveszi őket, odamegy hozzájuk. Lehetnének mindenre kész ellenségek vagy kereskedők is, mint azok, akik megveszik Józsefet, és elhurcolják rabszolgának Egyiptomba (vö. Ter 37). Ábrahám azonban nem fél, felkel, és eléjük megy; kegyelemnek tekinti érkezésüket. Vannak, akik azt hangsúlyozzák, hogy „az isteni mindig meglepetésként érkezik”, ezért a legjobbat kínálja nekik, ami abban az időben és körülmények között adható a vendégeknek. Valójában az Úr abban a három idegenben rejtőzött el, ahogy maga a Biblia szövege mondja, és ahogy a Szentháromság ősi ikonja is ábrázolja, amely abban a három zarándokban látja az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Ebben a látogatásban egy olyan ember életének nagy ígérete is megmutatkozott, aki nem rejtette véka alá bizonytalanságát és félelmét, hanem Sárával ellentétben Istenre bízta magát; aki örömmel nyitja meg szívét mindenkinek, még az idegennek is; találkozik Istennel, és megkapja az élet ígéretét. A Zsidóknak írt levél, amely ezt a bibliai helyet visszhangozza, ezt ajánlja: „Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül.” (Zsid 13,2)

Előesti imádság

Június 27., péntek

 

Jézus Szentséges Szívének ünnepe

 

Jn 19,31–37. Lándzsaszúrás

³¹A zsidók pedig, mivel a készület napja volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. ³²Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztre feszítettnek, aztán a másiknak. ³³Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték el a lábszárát, ³⁴hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz folyt ki. ³⁵Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. ³⁶Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját meg ne törjék”. (Kiv 12,46;  Zsolt 34,21)  ³⁷Egy másik Írás pedig azt mondja: „Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak.” (Zak 12,10)  

Az Egyház ezen a napon Jézus Szentséges Szívét ünnepli. János azt írja: „…az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle.” A liturgiában való emlékezés meghívás mindannyiunk számára, hogy figyelmünket annak a szívnek a misztériumára fordítsuk, amely kiüresítette magát a mi üdvösségünkért. Hússzív, amely megrendült, sírt, gyengéd lett, szenvedélyre gyúlt, soha nem önmagáért, hanem csakis másokért. Senkit nem részesített előnyben, kivéve a legszegényebbeket, a legkisebbeket, a leggyengébbeket, a bűnösöket. Nem olyan szív, mint a miénk, mely gyakran kőből van, érzéketlen még az ilyen nagy szeretet láttán is. Ennek a szívnek az együttérzéséből, megrendüléséből indult ki Jézus nyilvános működése. Máté azt írja, hogy Galilea városait, falvait járva Jézus szíve megesett a tömegeken, akik hozzá mentek, mert fáradtak és kimerültek voltak, mint a pásztor nélküli juhok (Mt 9,36). Elkezdte összegyűjteni őket, és gondoskodni róluk. Jézussal elérkezett végre a Jó Pásztor, akiről Ezekiel próféta beszélt: „Nézzétek, magam gondoskodom nyájamról és magam ügyelek rájuk. Amint a pásztor szemlét tart nyája fölött, amikor elszéledt juhai között van, én is szemlét tartok juhaim fölött, amelyek azon a napon szétszóródtak. Visszahozom őket mindenünnen…” (Ez 34,11–12) János evangéliuma arra hív, szegezzük tekintetünket a keresztre feszítettre, arra a szívre, mely hagyta, hogy átszúrják értünk, hogy újra erőt adjon az embereknek a szeretetre.

A Szent Kereszt imádsága