December 31., a Szent Család vasárnapja

 

Hálaadás az Úrnak az elmúlt évért

 

Ter 15,1–6; 21,1–3; Zsolt 104 (105); Zsid 11,8.11–12.17–19; Lk 2,22–40

 

Az evangélium visszavisz minket Názáretbe, hogy találkozzunk Jézus családjával. Az evangéliumok keveset beszélnek Jézus családi életéről. Csupán néhány gyermekkori történetet beszélnek el, ezek azonban megvilágítják a harminc názáreti évet. Lukács azt írja, hogy Jézus „engedelmeskedett nekik (a szüleinek). Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,51–52).

József, Mária és Jézus családja hétköznapi család volt, olyan emberekből állt, akik kétkezi munkájukból éltek. Mindazonáltal megvolt ennek a családnak a mélysége, mely abból fakadt, hogy Jézus állt a középpontjában. Ő volt a „kincsük”. Mária és József befogadták, védelmezték őt, s ahogy látták növekedni a körükben, sőt a szívükben, úgy növekedett szeretetük, és úgy értettek meg egyre többet. Ezért szent a názáreti család. Megmutatja a mi családjainknak is a szentség útját: Jézust növelni a szívünkben, az életünkben az emberi történések közepette.

Ebben a kontextusban jelenik meg Simeon és Anna jelentésekkel teli története. Mivel Jézus gyermekségének evangéliumi jeleneteihez kötődnek, bizonyos értelemben ők teszik teljessé Jézus családját mint idős családtagok. Élemedett korukban Simeon és Anna befogadják ezt a gyermeket, és ez átalakítja őket. Simeon vigaszra lel, és úgy érzi, beteltek napjai. Anna elkezd beszélni a gyermekről mindenkinek, akivel találkozik, és ezáltal második ifjúságát éli. Simeon azt érzi, növekszik szívében az Úr, Anna növeli Jézust azoknak a szívében, akik meghallgatják.

Amikor befogadjuk az evangéliumot, és engedjük, hogy növekedjen bennünk, megfiatalodunk, erőre kapunk, és az életünk gyümölcsöt terem. Ez történt abban a családban is, amelyről a mai liturgia szólt: Ábrahám családjában. Ábrahám „hitt az Úrnak” – írja a Teremtés könyve és említi a Zsidóknak írt levél –, befogadta életébe, és a hívők atyja lett. Nagy hite volt, erősebb, mint a szkeptikus Sárának, olyannyira, hogy ez a hit győzött felesége meddősége felett is. Ábrahám hitének köszönhetően az idős és reményvesztett Sárában megfogant az ígéret gyermeke.

Názáret, ez a Galilea perifériáján fekvő falucska, ahol a Szent Család hétköznapi élete folyt, pontosan megmutatja, milyen a valódi hívő ember élete: befogadja, megőrzi és növeli az Urat. Nem véletlen, hogy a „Názáret” név azt jelenti: „ő, aki megőriz”. Názáret és Mária, aki „emlékezetébe véste” mindazt, amit Jézusról hallott, jelentik a hívő ember hazáját és hivatását.

Karácsonyi imádság

December 30., szerda

 

Laurindóra (†1989) és Madorára (†1991) emlékezünk: a Sant’Egidio közösség két fiatal mozambiki tagjára, akik háborúban haltak meg. Velük együtt emlékezünk meg minden fiatalról, akik a konfliktusok és az erőszak áldozatai lettek.

 

Lk 2,36–40. Anna próféta asszony tanúságot tesz Jézusról

³⁶Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; ³⁷nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. ³⁸Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte Istent, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
³⁹Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, a városukba, Názáretbe. ⁴⁰A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.

 

Miután elbeszélte Simeon és a Gyermek találkozását, Lukács evangéliuma beszámol egy másik aznapi találkozásról: az idős Anna próféta asszony és a kis názáreti család találkozásáról. Anna már nyolcvannégy éves. Életét a templomban éli. Azt gondolhatnánk, számára nincs más hátra, mint változatlanul leélni a napjait, egészen a haláláig. Ám a Gyermekkel való találkozás megváltoztatja az életét. Míg Simeon a Nunc dimittis himnuszt zengte („Most bocsásd el, Uram…”), Anna új erőt merített a találkozásból, új hivatást kapott. Évei nem jelentenek terhet többé, az idős asszonyból az evangélium hirdetője lesz. Isten számára valóban semmi sem lehetetlen. Anna példát ad mindenkinek arról, hogyan változik meg életünk, ha valóban találkozunk Jézussal. Nem számítanak az évek, nem számít, mit tettünk, egyedül az számít, engedjük-e, hogy az Úr megérintse a szívünket. Keresztény közösségeinket felszólítja ez az evangélium, hogy segítsék az időseket annak felfedezésében, milyen feladatot bíz rájuk az Úr. Lehet, hogy csak imádkozniuk kell és beszélgetniük a fiatalokkal vagy akár a kortársaikkal. Ez az idős asszony „dicsőítette az Istent”, imádkozott, és „beszélt róla (a gyermekről) mindenkinek”, tehát mai szóval mondva: evangelizált. Lukács annak elbeszélésével zárja ezt az evangéliumi szakaszt, hogy Mária, József és Jézus visszatértek Názáretbe. Majd néhány szóban összefoglalja Jézus „rejtett életét”, harminc évet. Pál a filippieknek szóló levelében azt írja: Jézus „hasonló lett az emberekhez” (Fil 2,7), hogy megmutassa, az üdvösség megvalósulása nem idegen a hétköznapoktól. Mindennapi életünk során nekünk is növekednünk és erősödnünk kell, el kell telnünk bölcsességgel és Isten kegyelmével, ahogy Jézussal történt. Olyan mértékben növekszünk majd, ahogyan az evangéliumot nap mint nap fellapozva igyekszünk azt tettekre váltani.

Karácsonyi imádság

 

December 29., péntek

 

Szent Dávid próféta emléknapja: neki tulajdonítanak több zsoltárt – ősidőktől fogva a zsoltárokból táplálkozik a zsidók és a keresztények imádsága.

Canterburyi (Becket) Szent Tamás (†1170) emléknapja: az igazságosságnak és az Egyház méltóságának védelmezője.

 

Lk 2,22–35. A nemzetek világossága

²²Mikor pedig elteltek tisztulásuk napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ²³amint az Úr törvényében írva van: »Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve«, ^{(Kiv 13,2.12) 24}és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: »Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát«. ^{(Lev 12,8) 25}Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. ²⁶A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. ²⁷Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, ²⁸karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt:

²⁹»Most bocsátod el, Uram, szolgádat
a te igéd szerint békességben,

³⁰mert látták szemeim
üdvösségedet,

³¹melyet minden nép
színe előtt készítettél,

³²világosságul a nemzetek megvilágosítására
és dicsőségére népednek, Izraelnek«.

³³Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. ³⁴Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: »Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak ³⁵– és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.«

 

Az evangélium ma az öreg Simeon és az újszülött Jézus találkozását tárja elénk. Az evangélista elbeszéli, hogy Mária és József felmentek a jeruzsálemi templomba, ahol a mózesi törvény szerint föl kellett ajánlaniuk elsőszülöttjüket az Úrnak. Azon a reggelen az agg Simeon is felment a templomba. Olyan ez, mint egy kettős zarándoklat: a kis názáreti család és az idős Simeon is elindult. Simeon lelki ember volt, hívő, aki engedte, hogy Isten vezesse, lelki szemeivel folyton Isten „jeleit” kereste az életében. Simeon nem volt eltelve önmagával. Mindennap várta az Urat, és hívő tekintettel figyelte, ami körülötte történik. Istenkeresése közben megértette, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja a Messiást. Azon a napon, amikor meglátta a gyermekét bemutató kicsiny názáreti családot, szívében megvilágosodott. Igen, ha az ember folyamatosan Istent keresi, elérkezik a pillanat, amikor meglátja. Simeon karjába vette a kisgyermeket, és elmondta a Szentírás egyik legszebb imádságát: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet”. Simeon az elsők között van, akik találkoznak a gyermekkel. Az elsők között van, akik megértik különleges küldetését: ő a népek világossága. Simeon hittel teli tekintete a mélybe lát. Máriához fordul, és elmondja neki, hogy tőr fogja átjárni a lelkét. Mária talán majd visszaemlékezik ezekre a szavakra, amikor a katona lándzsája átjárja Fia szívét és vele együtt az övét is.

Karácsonyi imádság

December 28., csütörtök

 

Az aprószentek emléknapja. Imádkozzunk mindazokért, akik erőszak áldozataként halnak meg, az anyaméhtől az időskorig.

 

Mt 2,13–18. A betlehemi gyermekgyilkosság

¹³Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: »Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.«
¹⁴Erre ő fölkelt, éjjel maga mellé vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba.

¹⁵Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott:
»Egyiptomból hívtam ki fiamat«.

^{(Óz 11,1) 16}Akkor Heródes, látva, hogy kijátszották a bölcsek, nagy haragra lobbant, és embereit elküldve megölette az összes fiúgyermeket Betlehemben és annak egész környékén kétévestől lefelé, annak az időnek megfelelően, amelyet megtudakolt a bölcsektől. ¹⁷Így beteljesedett az ige, amit Jeremiás próféta mondott:

¹⁸‘Hang hallatszik Rámában,
nagy sírás és jajgatás:
Ráchel siratja fiait,
és nem akar vigasztalódni,
mert nincsenek többé’.

A keleti és a nyugati egyház egyaránt tiszteli az aprószenteket, akiket Heródes azért mészároltatott le, hogy elpusztítsa Jézust. „Még nem beszélnek, és már Krisztus hitvallói! Még nem képesek harcba szállni, de már győzedelmesen viselik a mártírhalál koszorúját” – énekli az egyik egyházatya. Heródes a gonosz nyers erejét testesíti meg. Szívében gyilkos indulat dúl, melyet fájdalom, sírás, kiáltozás és panasz kísér. Megszállottan ragaszkodik a hatalomhoz, mindenáron meg akarja tartani, semmivel sem igazolható, kegyetlen mészárlásra is képes érte. Vajon mi szegülhet szembe ezzel a kegyetlenséggel? Az evangélium a szelíd Józsefről beszél nekünk. Semmiféle hatalma nincs, ereje a hitében van. Szenvedélyesen szereti a gyermeket, ezért ismét hallgat az angyalra: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba”. Ez az evangéliumi rész nem csupán a múltról szól, sőt hihetetlenül aktuális. Hány és hány gyermek leli halálát ma háborúk és konfliktusok elől menekülve, azok kegyetlen közönyétől körülvéve, akiknek a szíve nem indul meg még ezeknek a kicsinyeknek a láttán sem, akiket pedig teljes joggal nevezhetünk új aprószenteknek. A gyermekekkel szembeni kegyetlenség szörnyű dolog, amely az egész világot érinti. A keresztényeknek és a jó szándékú embereknek Józsefhez hasonlóan meg kell hallgatniuk az Úr angyalát, és magukhoz kell venniük ezeket a kicsinyeket, hogy megmentsék őket az erőszaktól.

Karácsonyi imádság

December 27., szerda

 

Szent János apostol és evangélista ünnepe: ő volt a tanítvány, akit kedvelt Jézus, és aki a kereszt alatt Máriát saját anyjaként fogadta magához.

Boldog Salkaházi Sára vértanúságának emléknapja, akit 1944-ben ezena napon lőttek a Dunába, mert üldözött asszonyok és lányok életét mentette.

 

Jn 20,2–8. János és Péter az üres sírhoz fut

²Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: »Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!« ³Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. ⁴Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. ⁵Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. ⁶Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat ⁷és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve. ⁸Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. 

 

János egyike annak a négy tanítványnak, akiket Jézus elsőként hívott magához. A hagyomány úgy tartja, hogy János az a tanítvány, „akit kedvelt Jézus”. Az utolsó vacsorán egyedül ő hajthatta fejét Jézus keblére, majd Péterrel és Jakabbal együtt elkísérte őt az Olajfák hegyére, amikor a halálfélelemmel küzdött. A többi tanítványhoz hasonlóan ő is elmenekült, és magára hagyta Jézust, de aztán visszatért, és követte egészen a keresztig, ahol elfogadta a meghívást, hogy magához vegye Jézus anyját, Máriát. Ebben az evangéliumi részben húsvét napjának hajnalán találkozunk vele, amikor Péterrel együtt a sír felé fut. Fiatalabb volt Péternél, ezért hamarabb ért oda, látta a leplet a földön, de nem ment be, megvárta Pétert. Az egyházatyák így kommentálják ezt: a szeretet gyorsabban fut, és előbb ér oda. János mindenesetre meg tudta várni, hogy testvére megérkezzen, és együtt menjenek be a sírboltba. Az ember soha nem fut egyedül. Jézus tanítványai számára a „mi”, vagyis a közösség mindig többet ér, mint az „én”. Jézus ezt nyilvános működése idején megtanította nekik, amikor mindenhová kettesével küldte őket. Ketten léptek be a sírba. S amint János belépett: „Látta, és hitt”. Megértette, hogy Jézus testét nem lophatták el (hiszen ott voltak a leplek, ahová letették őket), és hitt. A negyedik evangéliumban és a leveleiben őrzött tanúságtételének középpontjában az Isten és a testvérek szeretetének hirdetése áll. Ez a Mester üzenetének lényege. Elmondják róla, hogy amikor jó pár évvel később egy székben elvitték a keresztények gyűlésére, folyamatosan a szeretet parancsát ismételgette. Amikor megkérdezték tőle, miért ismételgeti, azt mondta: „Mert ez az Úr parancsa! Ha valaki ezt gyakorolja, az elég.”

Karácsonyi imádság