Május 31., szerda

Mária és Erzsébet találkozásának ünnepe

Lk 1,39–56. Mária meglátogatja Erzsébetet

Imádság a szentekkel 

³⁹Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. ⁴⁰Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. ⁴¹Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. ⁴²Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! ⁴³Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? ⁴⁴Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. ⁴⁵Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

⁴⁶Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, ⁴⁷és szívem ujjong megváltó Istenemben, ⁴⁸mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, ⁴⁹mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. ⁵⁰Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. ⁵¹Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, ⁵²letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. ⁵³Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. ⁵⁴Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, ⁵⁵amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” ⁵⁶Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.

A katolikus és az anglikán egyház ma Mária és Erzsébet találkozását ünnepli. Az evangélium ezt az eseményt hirdeti most nekünk. Miután Mária megtudta az angyaltól, hogy Erzsébet gyermeket vár, azonnal elindul hozzá. Lukács azt írja, hogy hozzá sietett: az evangélium mindig sietségre ösztönöz, vagyis arra, hogy lépjünk ki megszokásaink, aggodalmaink, saját gondolataink világából. Hányféle gondolat lehetett Mária fejében, miután Isten szava teljesen felforgatta az életét! Az evangélium arra ösztönöz, hogy keljünk fel önmagunkból, és legyünk a szenvedők mellett, azok mellett, akiknek szükségük van ránk, mint az idős Erzsébet, akinek egy nehéz terhességet kellett viselnie. Amikor Erzsébet meglátja a házába belépő Máriát, hatalmas öröm tölti el. A gyengék és szegények öröme ez, amikor meglátogatják őket az Úr szolgái és szolgálóleányai, vagyis azok, akik hittek „annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott”. Ha hittel fogadjuk be az Úr szavát, akkor az új szövetséget teremt a világban, azt a szokatlan szövetséget, amely az evangélium tanítványait és a szegényeket köti össze. Mária lett a hívők közül az első. Ő kezdettől fogva boldog, mert meghallgatja az Isten szavát. Ez az evangélium első boldogsága, amelyet Lukács így fogalmaz meg: „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki”. Máriának, az evangélium első tanítványának a boldogsága a Magnificat énekében nyer kifejezést. Olyan ének ez, amely annak a lánynak az örömét hirdeti, aki a birodalom peremvidékén egy kis faluban, szegénységben él, és egyszer csak azt látja, hogy az ég és a föld Ura lehajol hozzá, alázatos szolgálóleányához. Mária nem tartja magát fontosnak, mint ahogy mi, akik elvárjuk, hogy értékeljenek minket. Tudja, hogy mindent Istentől kap, és Istentől ered nagysága, ereje; Isten, aki megszabadította Izraelt, megvédte a szegényeket, megalázta a gőgöseket, javakkal töltötte el az éhezőket, fölé hajolt és szerette őt. Ő pedig a szívébe fogadta. Attól a naptól fogva Mária közreműködésével Isten hajlékot vett az emberek között.

Imádság a szentekkel

Május 30., kedd

A zsidók ma ünneplik shavuot (pünkösd) ünnepét.

Jn 17,1–11. Atyám, dicsőítsd meg Fiadat

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával

¹E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. ²Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. ³Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. ⁴Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. ⁵Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett. ⁶Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. ⁷Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. ⁸A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. ⁹Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, ¹⁰mert a tieid – hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém –, és én megdicsőültem bennük. ¹¹Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.

Az evangélium az utolsó vacsora helyszínére vezet. A vacsora végeztével, mielőtt Jézus kimegy a Getszemáni kertbe, hosszú imádságot mond, mintha ezzel zárná „lelki végrendeletét”, amelyet tanítványainak szán. Magasba emeli tekintetét, a mennyei Atya felé. Eddig a tanítványokhoz beszélt. Elérkezett a pillanat, hogy közvetlenül az Istenhez forduljon. A kizárólag neki szóló „Atyám” megszólítással kezdi imáját. Kétszer használta ezt a megszólítást, először Lázár feltámasztása előtt, majd amikor bemutatták neki a két görögöt. Elérkezett számára az „óra”, vagyis az a pillanat, amelyért leszállt a földre. Kéri az Atyát, hogy „dicsőítse meg”, vagyis teljesítse be azt, amiért elküldte az emberek közé. Ezután bemutatja neki tanítványait, akiket kiválasztott, szeretett, akikről gondoskodott, akik ily módon barátai lettek, és örökösei annak a szeretetnek, amely összeköti őt és az Atyát. Ez volt az ő „műve”, az Atyától rábízott küldetés: egybegyűjteni a tanítványokat, elmondani nekik az Atya szeretetét, hogy belépjenek az örök életbe. „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.” Ezt a feladatot most rájuk bízza, minden tanítványra generációról generációra, ránk is. Jézus jól ismeri őket, tudja, milyen gyengék. Ezért kéri az Atyát, hogy védelmezze őket: „Értük könyörgök.” Mi is benne vagyunk Jézusnak ebben az imádságában. Ő tudja, hogy a gonosz minden eszközzel igyekszik majd kiragadni őket a kezéből, mint ahogyan a sátán és szolgái igyekeztek megtenni ezt vele. Kéri, hogy őrizze meg őket, meg is mondja, hogyan mentse ki őket a gonosz hatalma alól: „hogy egyek legyenek, mint mi”. Az az egység, amely az Atya és a Fiú között is fennáll, a biztosíték a tanítványok számára, hogy ellen tudnak állni a gonosz kísértésének, és folytatni tudják a szabadítást, amit a Fiú elkezdett, és amit be kell teljesíteni. 

 

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Május 29., hétfő

Jn 16,29–33. Bízzatok, mert legyőztem a világot

Imádság a szegényekért

²⁹Erre a tanítványok megjegyezték: „Most már nyíltan beszélsz, nem képekben. ³⁰Így világossá vált előttünk, hogy mindent tudsz, s nincs szükséged rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.” ³¹Jézus így felelt: „Most hiszitek? ³²Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. ³³Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.”

A tanítványok azt hiszik, mindent megértettek. Hiszen Jézus kinyitotta előttük szívét, kinyilatkoztatta előttük az Atyával való élet szépségét, és azt mondta, rájuk is ez vár. Azt hiszik, már most övék ez az élet. Az olyan ember felszínessége ez, aki azt hiszi, hogy a hitet egyszerűen az értelmével felfoghatja. Jézus nem veszíti el türelmét, ahogyan mi tennénk. Továbbra is jóságos és türelmes mesterként beszél hozzájuk, hogy növekedjenek az ismeretben és a szeretetben. Nem hagyja, hogy saját büszkeségük uralkodjon rajtuk, nem akarja, hogy rabságban tartsa őket az a nagyképű meggyőződés, hogy már célba értek. Szembesíti őket gyengeségükkel, életük törékenységével, hiszen nemsokára félelem vesz majd erőt rajtuk és elmenekülnek, nehogy részesüljenek mesterük szenvedésében. Ismét jelét adja annak, hogy gyengéd, irgalmas szeretettel szereti őket. Visszavezeti őket valóságos önmagukhoz, mert csak akkor tudják majd elfogadni tőle a szüntelenül felajánlott segítséget, ha felismerik, hogy szükséget szenvednek és lehetőségeik korlátozottak. Figyelmezteti őket, hogy éppen azért fognak szétszéledni, mert nem bíznak a mesterben és a tanításában. Jézus egyedül marad majd. A szenvedéstörténet és a kereszt keserű története ez. Még legjobb barátai is elmenekülnek. Csak az Atya volt mellette. Jézus jól tudja ezt, és szenvedése során az Atya az egyetlen menedéke. Számára az igazi béke az Atyával való feloldozhatatlan kötelék. És ő azt szeretné, hogy a tanítványok is részesüljenek ebből. Az igazi béke nem abból fakad, hogy nincs semmiféle gondunk, nincsenek előttünk akadályok, hanem abból a tudatból, hogy az Úr minden helyzetben kész segítségünkre sietni. Bízhatunk jóságos hatalmában, amely legyőzte a halált. A halál immár nem az élet utolsó szava, hanem olyan megpróbáltatás, amelyen át kell mennünk ahhoz, hogy találkozzunk a feltámadt Jézussal az új életben.

Imádság a szegényekért

Május 28., vasárnap: Urunk mennybemenetele

ApCsel 1,1–11; Zs 47(46); Ef 1,17–23; Mt 28,16–20

Szent Addai és Mari emlékezete, akik a káld egyház alapítói. Imádság az iraki keresztényekért.

Imádság az Úr napján

Ma a mennybe felmenő Jézus misztériumát szemléljük. Lukács evangélista úgy beszél róla, mint Jézus útjának csúcspontjáról. A Jeruzsálembe vezető út elején jelzi már, amikor ezt írja: „Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy” (9,51). A mennybemenetel zárja az evangélium elbeszélését. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a mennybemenetellel a húsvét eléri beteljesedését, és kezdetét veszi a tanítványok útja a világ útjain. Jézus Jeruzsálemen kívülre viszi őket, Betánia felé. Miközben vele vannak, és talán tudják, milyen ünnepélyes a pillanat, megkérdezik mesterüktől: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Fontos kérdés volt ez, egy kicsit olyan, mintha azt kérdeznék: „Vége lehet végre az aggódásunknak, a várakozásunknak? Egyszer és mindenkorra legyőzettek a gonosz erői? Megvalósul végre a Messiás országa?” Valójában nem ez volt az első alkalom, hogy a tanítványok megkérdezték Jézustól, elérkezett-e a pillanat, amikor minden feltárul, minden világossá válik. Abban a kérdésben a végre véglegesen megváltott világ iránti jogos vágyon túl talán ott rejtőzött az a vágy, az a lustaság is, hogy ne kelljen többet fáradozni, küzdeni a megosztottsággal, a nehézségekkel, a gonosz ereje ellen a világban. Mintha azt mondanák, hogy nem lehet állandóan feszültségben élni. Jogos kérdés, hogy mikor győz majd a szeretet, mikor szenved vereséget örökre a halál, mikor törlik le az emberek minden könnyét. Jézus mégsem válaszol a tanítványoknak erre a kérdésére, hanem tisztázza: „Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.” Az akkori tanítványokhoz hasonlóan sokszor mi is keveset értünk az életből, és könnyen leszűkítjük az életet arra, amit személyesen meg tudunk érteni belőle, amit számunkra jelent. Jézus azonban mintha azt sugallná, hogy az élet sokkal nagyobb és összetettebb ennél, és egyébként sem tartozik ránk, hogy ismerjük az időpontokat! Az Úr azonban nem hagyja a tanítványokat bizonytalanságban egy bonyolult és olykor ráadásul ellenséges világban. Megígéri nekik az igazi erőt, a Szentlélek erejét:  „megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét.”

Jézus mennybemenetele tehát nem azt jelenti, hogy egyszerűen eltávolodott a tanítványaitól, inkább azt, hogy elért az Atyához és mellette ül a dicsőségben. Mennybe menni azt jelenti, végleges kapcsolatba kerülni az Úrral. A magasba emelkedés, amiről a Szentírás beszél, azt sugallja, hogy amint az ég befed és betakar minket, a mennybe ment Úr úgy fed és takar be mindenkit. Nem eltávolodásról van szó, hanem inkább arról, hogy közelebb kerül hozzánk, tágabb és magával ragadóbb módon. A tanítványok megérzik ezt és ezért eltelnek örömmel, ahogyan Lukács írja: „Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe” (Lk 24, 52). Hogy lehetséges örülni, miközben az Úr éppen távolodik? Az apostolok megértették, hogy Jézus örökre velük marad, bármerre is mennek, ahogyan egyébként el is mondta nekik azokkal a szavakkal, amelyeket Máté jegyzett le: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (28,20)

Ez Jézus jelenléte, amelyet a szent liturgiában élünk meg. A zsidókhoz írt levél, amikor elmondja, hogy Jézus felmegy az égi szentélybe, amely nem emberi kézzel készült, azt sugallja, hogy a szent liturgia az a szentély, amelyben az Úr fogad minket. Mindannyian Isten jelenlétébe jutunk, és újra átéljük az Atyához felemelkedő Jézus misztériumát, mint az apostolok. Az ambóról – ahogyan Betánia magas hegyéről – Jézus szava továbbra is szól és áld. És a felhő, amely betakarta, elrejtve Őt övéi szeme elől, hasonló a tömjén füstfelhőjéhez az oltár körül, amely beborítja a szent kenyeret és a megváltás kelyhét, miközben felemeltetnek az ég felé. A tanítványokhoz hasonlóan mi is megélhetjük az apostolok vallásos tapasztalatát, vagyis az Úr közelségét, aki jelen van közöttünk, beszél hozzánk és nekünk adja a lelkét. Nekünk is az eszünkbe jutnak a szavak, amelyeket a tanítványok hallottak Jézustól: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) A mennybemenetel napján teljes mélységében megértették ezeket a szavakat: ha a föld bármely részén, bármely korban, bármely órában összegyűl az Úr két vagy három tanítványa, Ő ott lesz közöttük. Attól a pillanattól kezdve Jézus jelenléte még tágasabb a térben és az időben; mindig, mindenképpen elkíséri a tanítványokat, akárhol járnak. Ebből ered a nyomós ok az örömre, amelyet Lukács hangsúlyoz. Most már senki a világon nem tudta eltávolítani Jézust az életüktől. A tanítványoknak ez az öröme most már a mi örömünk is.

Az ég tehát nem a mi énünk, nem a mi meggyőződéseink helye, hanem Jézusé. „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment” – figyelmeztet a két fehér ruhás férfi. Arra hívnak, hogy szívünk tekintetét mindig Jézusra irányítsuk, az ő megsebzett, ugyanakkor dicsőséges testére. Nem kísértet, nem egy új, tökéletes testben jelenik meg, hanem saját testében, amelyre rányomta bélyegét a történelem, az erőszak, a sebek. A feltámadt és még sebzett Jézus konkrétsága szoros kötelékbe kapcsolja a földi és az égi életet, ahogyan Pál apostol sugallja a kolosszeieknek írt levélben: „Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1,19–20) A mennybemenetel a jövő, amelyet Isten a Fiával, egyszülött Fiával kezd el. Jézussal lenni azt jelenti, a felmenni vele oda, ahol Ő már helyet készített számunkra is, ahogyan mondta a tanítványoknak: „Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek…, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” Igen, kedves testvéreim, a menny már elkezdődik akkor, amikor összegyűlünk Jézus nevében, amikor úgy szeretjük egymást, ahogyan ő szeretett minket, amikor találkozunk a szegényekkel, a gyengékkel és a testvéreinknek érezzük őket. Igen, még gyenge és hitetlen emberek vagyunk, de az Úrtól a szívünkbe árasztott Lélek erőssé tesz minket és képessé arra, hogy tanúskodjunk szeretetéről a föld végső határáig.

Imádság az Úr napján

Május 27., szombat

Canterbury Szent Ágoston angol egyházatya és püspök emlékezete (†605 körül). A muzulmánoknak ma kezdődik a böjti hónap, a Ramadan.

Jn 16,23-28 Kérjetek a nevemben, mert az Atya maga is szeret titeket

Előesti imádság

²³Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. ²⁴Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen. ²⁵Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát. ²⁶Azon a napon majd a nevemben kértek, s nem mondom azt nektek, hogy kérem értetek az Atyát, ²⁷mert az Atya maga is szeret titeket, mivel ti is szerettetek, és hittétek, hogy az Atyától jöttem. ²⁸Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához.”

Az elmúlt napokban János evangélista arról a szeretethálóról írt, amely összeköti az Atyát, a Fiút és a Szentlelket és kiárad a tanítványokra is. Ennek a szétáradó szeretetnek gyümölcse: az öröm. Örülhetnek a tanítványok, hogy nincsenek többé egyedül, nincsenek magukra hagyva a bűnben és a halálban. A Jézussal való egység meghatározza a tanítványi létet: ő már Isten gyermeke. A hívő ember éppen ezért bármit kérhet az Atyától, ő megadja neki. Ez a bizonyosság a „teljes” öröm forrása. „Eddig nem kértetek semmit a nevemben” – mondja Jézus a tizenkettőnek, vagyis hogy nem egyesültek vele Lelkének közösségében. Hitük még éretlen volt, emberi érzésekkel, e világi kategóriákban közeledtek Jézushoz. Ahhoz, hogy megértsük a Mestert és egyesüljünk vele, ahhoz be kell fogadnunk szívünkbe az Ő szent Lelkét. A tanítványok pünkösd napján kapják meg a Szentlelket, aki velük lesz életük minden napján. Mi is megkapjuk a szentségi jelekben, és minden alkalommal, amikor hirdetik nekünk szavát. Ahogy az akkori tanítványoknak, úgy nekünk is megnyílik a szívünk, és megértjük a minket körülölelő szeretet hatalmas misztériumát. Ez előtt nem sokkal azt mondta Jézus: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló... megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14, 25–26) A Jézussal való közösség nem elvont és külsődleges ismereteket gyümölcse, hanem szeretet-közösség és bizalommal teli ráhagyatkozás. Pál apostol, akit átjárt ez a szeretet, ezt mondta: „Hiszen számomra az élet Krisztus” (Fil 1, 21) A Jézussal való egység megérteti velünk a következő szavakat: „Azon a napon majd a nevemben kértek, s nem mondom azt nektek, hogy kérem értetek az Atyát, mert az Atya maga is szeret titeket, mivel ti is szerettetek, és hittétek, hogy az Atyától jöttem.” Jézus a tanítványoknak és nekünk is elmondja, hogy azért jött a világba, hogy egy legyen a tanítványokkal, hogy így az Atya keblére vezesse őket. Nemsokára elhagyja ezt a világot és az Atyához megy. Nem egyedül tér vissza hozzá, ahogyan tőle eljött, hanem a múlt, a jelen és a jövő tanítványaival, mindenkivel, akit vére által megváltott. Köszönjük meg az Úrnak szeretetét, amely körülölel és megment minket.

 

Előesti imádság

Május 26., péntek

Néri Szent Fülöp emléknapja (1515–1595), aki „Róma apostola” volt

Jn 16,20–23. Szomorúságotok örömre változik

 A Szent Kereszt imádsága

²⁰Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. ²¹Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. ²²Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. ²³Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.

Az Úrral való barátság nem magától értetődő dolog, és nem csak a világ ellenségessége miatt, hanem azért sem, mert feltétele a valódi újjászületés. Ezt maga Jézus is megmondta Nikodémusnak. Jézus ezért a hitet, vagyis a hozzá való bizalom teli kötődést – a születéshez hasonlítja, amely hosszú és fáradságos várandósság gyümölcse. A hit nem abból fakad, hogy valaki hirtelen megvilágosodottnak érzi magát, vagyis kész hinni, és nem is spontán módon következik hétköznapi létállapotunkból. Úgy is mondhatnánk, hogy ebben a részben érthetővé válik: kereszténynek nem születik az ember, hanem azzá válik, méghozzá némi erőfeszítés árán. A várandósság alatt a nő maga is részt vesz a méhébe fogadott élet növekedésében, ugyanakkor a gyermek fejlődése nem az ő képességeinek, ügyességének gyümölcse. Így Isten szava, ha szívünkbe fogadjuk, nem azért növekszik és fejlődik, nem azért teremt új életet, mert különösképpen érdemesek vagyunk rá, mert jobbak vagyunk másoknál, hanem azért, mert ez a szó nagy erővel munkálkodik abban az emberben, aki befogadja és hagyja működni, még ezer nehézség között is. Nem szabad hagyni, hogy legyőzzenek a nehézségek, amelyekbe olykor bizony beleütközünk, amikor Isten szavát be akarjuk fogadni. Könnyebbnek tűnik, ha távol tartjuk tőle magunkat, ha természetesen jelen lévő, vagy haszontalan dolognak tartjuk. Ha türelmesen munkálkodunk azon, hogy befogadhassuk, akkor mély, bensőséges viszonyba kerülünk vele, képesek leszünk megízlelni az evangélium minden szavának édességét. Megízlelhetjük keserűségét is, amikor arra késztet, hogy változtassunk gondolkodásunkon, szokásainkon. Erről az ajándékról beszél az evangélium, ezt senki nem tagadhatja meg, nem veheti el tőlünk, mert az ige hűséges hallgatásának gyümölcse, és ezt bárki megélheti, ha akarja.

A Szent Kereszt imádsága

Május 25., csütörtök

Jn 16,16–20. Jézus hirdeti közeli visszatérését

Imádság az Egyházért 

¹⁶Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok.” ¹⁷A taníványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: „Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek?” ¹⁸Így töprengtek: „Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani.” ¹⁹Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: „Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő és viszontláttok? ²⁰Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik.

Jézus tovább beszél a tanítványokhoz. Bejelenti nekik, hogy hamarosan eltávozik, majd azt követően rövid időn belül visszatér. Korábban már mondta nekik, hogy az Atyához megy majd, és elküldi nekik a Vigasztalót. Feloldja szomorúságukat, megígéri nekik, hogy csak rövid ideig lesz távol, hamarosan viszontlátják: „Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok”. A tanítványok nem nagyon értik ezeket a szavakat, amelyekkel Jézus valójában halálára és föltámadására utal. Ezt jelenti az, hogy távol lesz tőlük, de ez a távolság hamarosan közelséggé változik. Jézus valójában a haláláról és a feltámadásáról beszél, de még mielőtt a tanítványokon úrrá lenne az elkeseredés és a csüggedés, el akarja magyarázni nekik, hogy eltávozása fájdalmas hirtelenséggel következik majd be, mert elhagyja a földet és visszatér az Atyához, valójában azonban nem szakad el tőlük. Halálát feltámadása követi, amely az élet győzelme a halál fölött. Ez a győzelem lehetővé teszi minden távolság legyőzését. Az a fontos, hogy az akkori és a mai tanítványok ne szűnjenek meg őt keresni, és mindig vágyjanak rá, hogy a közelében legyenek. A tanítványokat megzavarja ez a paradox helyzet: hogyan változhat a fizikai távolság még szorosabb közelséggé? Jézus nem hagyja válasz nélkül kérdésüket. Azt mondja nekik, hogy a tőlük való eltávozása felett érzett fájdalom és szomorúság olyan fohásszá válik, amely képes a távolság miatt érzett szomorúságot az újra megtalált közelség miatt érzett örömre változtatni. Miután Jézus felment a mennybe az Atyához, minden ember, éljen a föld bármely szögletében is, megtapasztalhatja az Úr közelségét és segítségül hívhatja őt. Az Úr szólni fog szívükhöz szava, az eucharisztia és a közösség szeretete által.

Imádság az Egyházért

Május 24., szerda

A kínai Sanghaj közelében található sesani (Sheshan) Szűz Mária-kegyhely ünnepe. Imádkozzunk a kínai keresztényekért.

Jn 16,12–15. A Lélek elvezet benneteket a teljes igazságra

Imádság a szentekkel 

¹²Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. ¹³Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. ¹⁴Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. ¹⁵Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

Jézus tovább beszél, mint aki nem akar elszakadni tanítványaitól. A vacsora azonban már a vége felé közeledik, és így szól hozzájuk: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.” Nincs szemrehányás a szavaiban. Ő maga választotta ki őket, és pontosan ismeri korlátaikat. Nem hallgat erről. Úgy véli, a tanítványok még nem képesek hordozni az evangélium teljes súlyát. Az evangélium nem a bölcseknek szól, Jézus nem a hatalmasokat és az erőseket kereste, nem rájuk akarta bízni küldetését. Sőt, éppen ellenkezőleg. Szava nem bonyolult doktrína, nem összetett ideológia, amelyet csak kevesen képesek megérteni, mélységében értelmezni. Tanításából egyszerű és erős energia árad, amely az emberek szívébe költözik, átalakítja életüket, és ezt az energiát bárki befogadhatja és megélheti. A szeretet energiája ez. A tanítványoktól csak azt kéri, hagyják, hogy működjön ez az energia, ne akadályozzák, ne szabjanak neki gátat. A Szentlélek elvezet majd minket „a teljes igazságra”, ráébreszt, milyen szűk az a tér, ahová bezárjuk életünket. A Szentlélek megszabadít szűklátókörűségünktől és egy olyan szeretetáramlás részévé tesz, amelynek segítségével átöleljük testvéreinket, megállunk útközben a szegények mellett, rátalálunk a szavakra, amelyek megérintik azok szívét, akik barátságot és megértést keresnek. Segít legyőzni azt a gondolkodásmódot, amely a másoktól való elkülönülésre, mások legyőzésére ösztönöz. Hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen, és bepillanthatunk a jövőbe, más jövőt álmodhatunk. A Lélek, aki az élet forrása és éltető fuvallat, segít minket, hogy az Úrral együtt alakítói legyünk magunk és mások jövőjének.

Imádság a szentekkel