Február 28., péntek

Sir 6,5–17. Az igaz barátság

⁵Szép szó sok jó barátot szerez,
és megengeszteli az ellenségeket;
nyájas beszéd jó embernél bőven adódik.
⁶Sok emberrel élj egyetértésben,
de bizalmasod ezerből csak egy legyen!
⁷Ha barátot szerzel, próba árán szerezd,
és ne bízzál meg benne túl hamar;
⁸mert van, aki jó barát a maga idejében,
de nem áll helyt a szorongatás napján.
⁹Van barát, aki ellenséggé válik,
és nyilvánosságra hozza viszályotokat.
¹⁰Van barát, aki asztaltárs,
de nem áll helyt a szükség napján.
¹¹Jóléted idején egyenlőnek tartja magát veled,
és házad népe előtt bizalmaskodik veled,
¹²ha azonban elszegényedsz, ellened fordul,
és elrejti magát az arcod elől.
¹³Tartsd magadat távol ellenségeidtől,
és légy résen barátaiddal szemben!
¹⁴A hűséges barát erős menedék,
aki ilyenre akad, kincset talál!
¹⁵Az igaz barátnak nincsen mása,
hűsége értékét nem lehet arannyal, ezüsttel mérni!
¹⁶A hűséges barát élet és halhatatlanság írja;
azok találják meg, akik félik az Urat.
¹⁷Aki féli Istent, jó barátnak is,
mert amilyen ő maga, olyan a barátja is.

Sirák fia könyve olyan képet fest elénk a barátságról, amely segít értelmezni a felebarátainkkal megélt kapcsolatainkat a Biblia tükrében. A szöveg a barátságnak egy olyan jellemzőjére mutat rá, ami a beszédre vonatkozik: a szép, szelíd beszéd építő, „sok barátot szerez” vele az ember. Keménységgel és udvariatlansággal soha nem építhetünk barátságot. Bölcs felhívással arra buzdít bennünket, éljünk békében mindenkivel, „de ezer közül csak egy adjon tanácsokat”. A barátságok valóban sokfélék, ami nem jelent távolságtartást vagy megvetést, mert mindegyiket a békés kapcsolatnak kell jellemeznie. A barátságot építeni fáradságos dolog, főleg a nehéz időkben áll próbatétel elé a baráti kapcsolat. „Van, aki asztalodnál ülve jó barátod, de balsorsod napján sehol sem találod” – van, aki a szép pillanatokban barát, de ha megalázó helyzetbe kerülsz, szégyell téged. A szakasz a „hűséges” barát dicséretével ér véget, akinek nincsen ára, aki „erős támasz”, vagyont ér, „az élet balzsama”. A barátság megköveteli az időt és a figyelmességet. Maga Jézus is „barátainak” nevezi tanítványait, akik már „nem szolgák”, és Ábrahámot és Mózest is Isten barátainak hívták. Ezért a szakasz vége a hű barátságot az istenfélelemmel köti össze: „Aki az Urat féli, abból jó barát lesz”. Valóban, Isten előtt állva mind megkapjuk a bölcsességet ahhoz, hogy barátságban éljünk másokkal, a barátság kötelékeit építsük. Mondhatnánk, hogy a barátság orvosság a magányra és győzelem az önzés fölött, mert olyanná formál minket, amilyen emberré Isten lett, vagyis az emberek barátjává.

A Szent Kereszt imádsága

 

 

 

 

Február 27., csütörtök

 

Sir 5,1–8. Ne halogassuk a megtérést

¹Ne bizakodj a vagyonodban,
és ne mondd: „Jut nekem elég a megélhetésre!”
²Ne hagyatkozz a saját erődre,
ne kövesd szíved vágyait,
³és ne mondd: „Be hatalmas vagyok!”
vagy: „Bármit is teszek, ki bír velem?”
mert Isten kemény bosszút áll.
⁴Ne mondd: „Vétkeztem, és mi bántódás ért engem?”
mert a Magasságbeli hosszantűrő megtorló!
⁵Ha bocsánatot nyertél is bűnödért, ne légy félelem nélkül,
és ne halmozz vétket vétekre;
⁶ne mondd: „Nagy az Úr irgalma,
és megbocsátja bűneim sokaságát”,
⁷mert könnyen hajlik irgalomra és haragra egyaránt,
s a bűnösökre haragja várakozik.
⁸Ne késlekedj megtérni az Úrhoz,
és ne halaszd azt napról napra,

Ebben a szakaszban egy egész sor tiltást találunk. Gyakori módja ez annak, ahogy Isten szava meg akarja szólítani az olvasót, különösen is a bölcseleti könyvekben. Egyik-másik parancsolat is ilyen, amelyet Mózes öt könyvének törvényeket közlő szakaszaiban találunk. Ez a szakasz egy korábban is elhangzott meghívással kezdődik, amely a gazdagságra vonatkozik: „Sose hagyatkozz a vagyonodra”. A 8. versnél már így jelenik meg ugyanez: „Ne hagyatkozz csalfán szerzett kincseidre”. A Biblia gyakran óva int bennünket attól, hogy a vagyonba, gazdagságba vessük bizalmunkat. Maga Jézus is figyelmezteti erre tanítványait, s egészen addig megy, hogy a boldogságmondásoknál ezt közli: „jaj nektek, gazdagok” (Lk 6,24). A gazdagságban való bizakodással egyenesen összefügg a gőgösség („elég vagyok magam magamnak”), ami arra késztet, hogy biztonságban érezzük, s arrogáns módon mindenki felett állónak higgyük magunkat: „Ne kérdezd hencegve: »Ki parancsol nekem?«” Ez a célzás azokra az alkalmakra vonatkozik, amikor a bűnt normális, súly és következmények nélküli dologként fogjuk fel: „Ne mondd: »Vétkeztem, és mi bántódás ért?«” Így még Isten bocsánata is magától értetődőnek, természetesnek tűnik, egyfajta ingyenes felmentésnek. Van, hogy egészen megszokjuk a bűnt, annyit követünk el mi magunk is, és azt gondolva: ugyan, mégis mi történhet? Sirák fia könyvében azonban ott a figyelmeztetés: „Halogatás nélkül térj hát az Úrhoz, megtérésed napját ne halaszd későbbre.” A megtérést halogatni önbecsapás, de sajnos könnyű azt ismételgetni, hogy mindig van még idő. Amikor Isten szava megszólít bennünket, nem szabad halogatnunk, különben magunknak ártunk vele, és elutasítjuk a lehetőséget, melyet az Úr ajánl fel nekünk arra, hogy átformáljuk az életünket.

Imádság az egyházért

 

Február 26., szerda

 

Sir 4,11–19. A bölcsesség gyümölcsei

¹¹akkor engedelmes fia leszel a Fölségesnek,
s ő anyádnál is jobban megkönyörül rajtad!
*Az életre vezető út¹²A bölcsesség életet lehel fiaiba,
oltalmába fogadja azokat, akik keresik.
¹³Akik szeretik, az életet szeretik,
akik virradatkor keresik, kegyelmet találnak nála.
¹⁴Akik megragadják, azoknak élet jut osztályrészül;
ahová belép, ott áldásban részesít Isten.
¹⁵Akik szolgálnak neki, a Szentnek szolgálnak,
akik szeretik őt, azokat Isten is szereti.
¹⁶Aki hallgat rá, népek fölött ítélkezik,
aki figyel rá, biztonságban lakik.
¹⁷Aki bízik benne, el is nyeri,
és utóda bizton birtokolja;
¹⁸mert kísértően jár el vele,
s előbb próbára teszi őt;
¹⁹félelembe, rettegésbe ejti és megkísérti,
fenyítése sanyarúságával sújtja őt,
amíg csak ki nem próbálja gondolkodását,
és meg nem bízik benne.

A bölcsesség értékének leírásával, s az általa megérlelt gyümölcsökkel találkozunk ebben a szakaszban, melyeket azok élvezhetnek, akik hűséggel keresik. A bölcsesség és Isten szava kéz a kézben járnak Sirák fia könyvében. Az előbbit keresni azt jelenti, az utóbbira figyelünk. A szerző rögtön rámutat a bölcsesség titkára is: „Aki szereti, az az életet szereti…” Ezért kell keresnünk már a nap első óráitól kezdve, hogy aszerint, és ne a magunk feje szerint éljünk, ami mindegyikünk állandó kísértése, hiszen olyan könnyű saját tanítómesterünkké válnunk. Az igazi bölcsességet tisztelni, meghallgatni, ráhagyatkozni – ez az a meghívás, amelyet azért kapunk, hogy teljes életünk lehessen. Szükségünk van rá ahhoz, hogy megértsük a kort, melyben élünk, s ahhoz is, hogy megismerjük önmagunkat. A szerző tudja, hogy az Istentől származó bölcsesség megszerzése fáradozással jár. Nem tehetünk rá szert azonnal. A bölcsesség „kanyargós utakon vezeti először” birtoklóját, s „hagyja, hogy félelem s rettegés szállja meg. Addig fegyelmezi, míg megbízhat benne”. Ez azt jelenti, hogy el kell fogadnunk a bölcsesség szerinti élet fáradalmait, s azt, hogy az Ige, amely Istentől jön, nem mindig azonnal egyértelmű a számunkra, és hogy olyan fegyelmet kíván, amely fárasztónak is tűnhet. Ha azonban elfogadjuk ezeket a fáradalmakat, a bölcsesség megvidámítja és örömmel tölti meg az életet, segít kiszűrni a gonoszt és szégyellni a bűnt. Létezik ugyanis egy olyan „szégyen”, amely valójában a helyes önismeret, a saját korlátok tudása, s amely ezért dicsőséget és kegyelmet hoz. Zárjuk szívünkbe ennek az eszmefuttatásnak a gazdagságát, hogy mindannyian képesek legyünk vállalni azt a fáradságot, amit az Isten szavának iskolájában való előrejutásunk jelent.

Imádság a szentekkel

Február 25., kedd

 

Sir 2,1–11. Az Úr szolgálata és félelme

¹Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz,
légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben,
és készülj fel a megpróbáltatásra!
²Alázd meg szívedet és légy állhatatos,
hajtsd füledet a bölcs igék befogadására;
ne légy elhamarkodott a kísértés napján!
³Viseld el, ha Isten késni látszik;
ragaszkodj Istenhez és tűrj,
hogy végül is gyarapodjon életed!
⁴Fogadd el mindazt, ami rád ki van szabva,
tűrd el, szenvedve bár,
és viseld békével megaláztatásodat,
⁵mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára,
a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében.
⁶Bízzál Istenben, ő majd gondodat viseli;
remélj benne, akkor egyenes úton járhatsz,
maradj félelmében, és öregedjél meg benne!
⁷Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát;
el ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek!
⁸Akik félitek az Urat, higgyetek benne,
akkor nem marad el jutalmatok;
⁹akik félitek az Urat, bízzatok benne,
akkor gyönyörűségtekre lesz az ő irgalma;
¹⁰akik félitek az Urat, szeressétek őt,
akkor szívetek felderül!
*¹¹Nézzétek, fiaim, a régi nemzedékeket, és lássátok be:
senki sem vallott szégyent, aki bízott az Úrban!

Sirák fia könyve azt kéri a hívő embertől, hogy legyen készen az élet megpróbáltatásaira, hogy bölcsességet szerezzen: „Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra.” A lelki tanító figyelmezteti a tanítványt, hogy az Úr ismer minden megpróbáltatást és szenvedést, amiben az életben részünk van, és nem hagy támasz nélkül, nem vonja meg segítségét, így aki benne bízik, az a jót hozza ki a nehézségekből, amelyeket át kell élnie. Az élet megpróbáltatásai különböző módokon jelennek meg, és gyakran elbátortalanítanak bennünket, vagy eltávolítanak az Úrtól, hogy aztán inkább saját magunkban, emberi erőforrásainkban keressük a megoldásokat. Az Úr, aki bölcs nevelő, tudja, hogyan fordítsa jóra a hívő embert érő megpróbáltatásokat. A viszontagságok nem büntetést jelentenek annak az embernek a számára, aki az Urat követi, hanem a megtisztulás pillanatai. A Példabeszédek könyve bölcsen figyelmeztet: „Az Úr megfeddi azt, akit szeret, mint apa a fiát, akinek jót akar.” (Péld 3,12) A hívő embernek az Úrra kell hagyatkoznia a próbatétel idején, és növekednie kell a belé vetett bizalomban, nem hagyva fel soha a Szentírás hallgatásával. A szentíró ezért figyelmezteti a hívőt: „Mindent, ami rád szakad, tűrj el békességgel, maradj hűséges a megaláztatásban. Mert az aranyat tűzben próbálják, a kiválasztottakat meg a balsors kohójában.” Ez nem azt jelenti, hogy Isten küldi a megpróbáltatásokat, ahogyan gyakran hiszik. Az Úr inkább mellettünk van a póbatételekben. Ezért változott meg (Olaszországban – a ford.) a Miatyánk végének fordítása: „Ne hagyj magunkra minket a kísértésben, de szabadíts meg a gonosztól.” A Jézus által választott út ez, ahogyan az evangéliumokban is látjuk: ott van a betegek és a szenvedők mellett, egészen odáig, hogy ő maga válik szenvedővé, egészen a kereszthalálig. A mester egyértelmű buzdítást ad a tanítványnak: „Bízzál az Istenben: gondodat viseli, járj egyenes úton és reménykedj benne.”

Imádság az Úr anyjával, Máriával