Június 30., évközi 13. vasárnap

 

A római egyház a Nero-féle üldöztetés idején vértanúságot szenvedett első mártírjaira emlékezik.

Bölcs 1,13–15; 2,23–24; Zsolt 30 (29); 2Kor 8,7.9.13–15; Mk 5,21–43

Mintha elválaszthatatlan kötelék lenne Jézus és a tömeg között. Együttérzése arra készteti, hogy e világ emberei között éljen, örömeikkel és reményeikkel, bánataikkal és aggodalmaikkal együtt, ahogy a II. Vatikáni Zsinat emlékeztet erre Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójában.

Az evangéliumban kiemelkedik ebből a tömegből egy ember, Jairus és egy beteg, névtelen nő. Mindketten segítségre szorulnak, kétségbeesetten fordulnak Jézushoz. Jairus, aki egy helyi elöljáró, utat tör magának a tömegben, és térden állva könyörög Jézushoz: „Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” Gazdag ember, de tehetetlen a gonosszal szemben. És Jézus azonnal vele megy. Milyen sokszor elmondta a tanítványoknak, hogy mind a mennyei Atya, mind ő meghallgatja azokat, akik hittel imádkoznak! Útközben pedig egy beteg asszony is elvegyül a tömegben, és Jézus közelébe kerül. Tizenkét éve próbál meggyógyulni, sikertelenül, nem kevés pénzt költve. Különleges betegsége volt, folyamatos vérfolyás, ami állandóan tisztátalanná tette. Tudta, hogy az ő állapotában nem érinthet meg senkit, de úgy gondolta, elég, ha csak Jézus ruhájának szegélyét megérinti. Hátulról közelítette meg, nehogy felismerjék. Valóban, senki sem vette észre. Kivéve Jézust. A tanítványok nem látnak mást, csak a névtelen tömeget. Jézus látja. A szeretet, ahogy XVI. Benedek mondta, olyan szív, amely lát. Jézus észrevette, hogy erő ment ki belőle, ahogy az evangélista írja. A szeretet mindig egy kiáradó erő is, amely arra készteti az embert, hogy maga is elinduljon kifelé, mások szükségletei felé.

A hírre, hogy a lány meghalt, Jairus beletörődik az elkerülhetetlenbe. Jézus azonban – mindenki megdöbbenésére – arra hívja őt, hogy ne veszítse el a reményt, kövesse őt. A gyermek mellett – aki tizenkét éves, a vérfolyásos asszony ugyanennyi éven át szenvedett a betegségétől – így szól: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” Ugyanazt az igét mondja, amelyet a feltámadásra használnak. Kézen fogja, és talpra állítja. Jézus Isten irgalmasságának az arca, amely erősebb a gonosznál és a halálnál.

Imádság az Úr napján

Június 29., szombat

 

Szent Péter és Szent Pál apostol vértanúk ünnepe, akik Rómában haltak mártírhalált 60–70 körül.

A katalán Boldog Raimundus Lullusra (1233–1316) emlékezünk: Szent Ferenc lelkiségéhez állt közel, szerette a muszlimokat, előmozdította a hívők közötti párbeszédet.

Mt 16,13–20. Péter elsősége

¹³Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: »Kinek tartják az emberek az Emberfiát?« ¹⁴Ők ezt felelték: »Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.« ¹⁵Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok engem?« ¹⁶Simon Péter válaszolt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.« ¹⁷Jézus azt felelte neki: »Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. ¹⁸Én pedig mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. ¹⁹Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.« ²⁰Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Krisztus.

 

Ezen a napon ünnepeljük a két szent apostolt, Pétert és Pált. Emlékük végigkíséri az Egyház, különösen a római keresztény közösség történetét, ahol életük utolsó éveiben mindketten tanúskodtak hitükről egészen a mártírhalálig. Pétert akkor hívta el Jézus, amikor épp hálóját javítgatta a Galileai-tó partján. Egyszerű halász volt, de vágyott arra, hogy megújuljon a világ, ezért amikor Jézus egy tágasabb életre hívta, arra, hogy halak helyett emberek halásza legyen, azonnal otthagyta a hálóját, és követte. De az igazi Péter – a tanítvány, akire Jézus rábízta nyáját – az a gyenge ember, aki hagyta, hogy megérintse a Szentlélek, és mindenki közül elsőként jelentette ki: „Krisztus vagy, az élő Isten Fia” – amint az evangéliumban olvastuk. Az Úr sziklává alakította ezt a gyengeséget, annak a lelki épületnek az alapjává, melynek mi is részei vagyunk.

Az ifjú Pállal azok oldalán találkozunk, akik Istvánt megkövezik: ő vigyázott azoknak a köntöseire, akik a köveket dobták rá. Buzgón küzdött a fiatal keresztény közösség ellen. Még engedélyt is kért, hogy üldözhesse őket. De a damaszkuszi úton az Úr úgy látta jónak, hogy leessen magabiztosságának és gőgjének magas lováról. Amikor a porba hullott, az égre emelte tekintetét, és meglátta az Urat, aki ezt kérdezte tőle: „Miért üldözöl engem?” Saul érezte, hogy megérinti a szívét: az ő szeméből azonban nem könnyek fakadtak, hanem elvesztette a látását. Engedte, hogy kézen fogva vezessék Damaszkuszig, ahol – miután meghallgatta az evangéliumot – megnyílt a szeme, és hirdetni kezdte Isten szeretetét minden ember számára, ledöntve a megosztottság falait: nem számított már, hogy valaki zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad ember.

Az Egyház együtt emlékezik rájuk, hogy újra egységbe illessze értékes tanúságtételüket. Mindketten a maguk különböző gazdagságával, karizmájával Krisztus egyetlen Egyházát fémjelzik. Tanúságtételük ma is – amikor sokak szívében újra falak épülnek, amelyek elválasztják egymástól az embereket – szüntelenül hirdeti azt a határok nélküli szeretetet, amely egyedül képes megmenteni a világunkat. Szükség van Péter hitének erejére és Pál hitének egyetemességére azért, hogy mindenkinek meg tudjuk mutatni az üdvösség útját.

Imádság az apostolokkal

Június 28., péntek

Mt 8,1–4. A leprás meggyógyítása

 

 ¹Amikor pedig lejött a hegyről, nagy tömeg követte őt.
²És íme, odajött egy leprás, leborult előtte és azt mondta: »Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!« ³Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: »Akarom, tisztulj meg!« Erre az mindjárt megtisztult a leprától. ⁴Ekkor Jézus azt mondta neki: »Vigyázz, senkinek se szólj erről, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnakés ajánld föl az adományt, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik.«

Jézus éppen befejezte a hegyi beszédet, amit a tömeg előtt mondott. Boldognak nevezte a szegényeket, a szomorkodókat, a szelídeket és azokat, akik éhezik és szomjazzák az igazságot. Most lemegy a hegyről, ahogy Mózes tette, a törvénytáblákkal. És akkor, miután kihirdette a szeretet törvényét, odamegy hozzá egy leprás beteg. Egy ember, akit a törvény elszigetelt a többiektől betegségében, tisztátalanságában, amit fertőzőnek tartottak. „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Egyszerű ima ez, de tele van hittel: „ha akarod”. Jézus, aki nem sokkal később azt mondja tanítványainak, zörgessenek, és kinyílik előttük a kapu, most azonnal kinyitja előtte az irgalmasság kapuját, kinyújtja a kezét, megérinti a leprást, beszél hozzá. És a lepra eltűnik. Jézus nem fél megállni a beteg ember előtt: gondoskodik róla, megérinti, szeretetteljesen szól hozzá. Így gyógyítja meg. Jézus, aki túllép a szertartásos rendelkezéseken, megmutatja a tanítványoknak, hogyan álljanak meg a szükséget szenvedők előtt, hogyan gondoskodjanak róluk. Ez az értelme annak, ahogyan meghallgatja, ahogyan megérinti a kezével azt a leprást, amilyen szavakat mond neki. Világosan kijelenti, mi Isten akarata: „Akarom, tisztulj meg!” Mindig ez kell hogy legyen a tanítványok és minden keresztény közösség akarata is. Jézus megmutatja, hogyan fogadjunk be másokat, ugyanakkor megtanít arra, hogyan álljunk meg őelőtte. Nyújtsuk ki felé a kezünket, és ő meggyógyít minket.

A Szent Kereszt imádsága

Június 27., csütörtök

 

Mt 7,21–29. A sziklára és a homokra épített ház 

²¹Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ‘Uram, Uram!’, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. ²²Sokan mondják majd nekem azon a napon: ‘Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ördögöket, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?’ ²³Akkor majd kijelentem nekik: ‘Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik gonoszságot cselekedtetek!’
^{(Zsolt 6,9G) 24}Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. ²⁵Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.
²⁶Mindaz pedig, aki hallgatja e szavaimat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette. ²⁷Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása.«
²⁸Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, a néptömegek le voltak nyűgözve a tanításától, ²⁹mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az ő írástudóik.

Az evangéliumnak ez a szakasza segít megérteni, mitől lesz stabil az életünk. Ebben az időben, amelyet oly sok instabilitás jellemez, amikor ráébredünk, mennyire bizonytalan a létünk és a világ élete, ezek a szavak arra hívnak bennünket, hogy sziklára építsük házunkat. Nemcsak magunknak, hanem sokaknak, akiknek nincs hová menniük. Háborús időket élünk, annak minden következményével együtt, ahogy Jézus mondja, ez az eső ideje, a folyók megáradnak, a szelek süvítenek: olyan, mint egy nagy vihar és árvíz, amely mindent el akar sodorni. De „Isten a menedékünk és az erőnk – ahogy a 46. zsoltár mondja –, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban. Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak”. Nehéz időkben erős a kísértés, hogy magányban éljünk, csak magunkra gondoljunk, ez azonban nagy önbecsapás, mert a vihar idején a homok miatt dől össze a ház. Ahogy Martini bíboros írta: „Nem szabad megfeledkeznünk az ellenségről, aki a fáradtságon, az unalmon, a frusztráción keresztül beférkőzik, hogy meggyengítse az életünket. Ott kell erővel ellenállnunk, kitartani, kitartani, kitartani!” A legerősebb szikla az, amely a mélyben van, amelyet a Biblia olvasása által tudunk megtalálni. Jézus azt mondja, hogy akik az Atya akaratát teljesítik, azok mennek be az országba, és az Atya akarata az, hogy egyetlen gyermeke se vesszen el, mindenkinek legyen helye és otthona ezentúl, és mi készítsünk helyet azoknak, akiket egyedül hagytak.

Imádság az Egyházért

Június 26., szerda

 

Lorenzo Milani (†1967) firenzei papra emlékezünk, aki Barbianában volt plébános, és a gyerekeket, fiatalokat tanította az általa alapított népiskolában.

Mt 7,15–20. Gyümölcseikről ismeritek fel őket 

 

¹⁵Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok. ¹⁶A gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajon szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bogáncsról fügét? ¹⁷Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. ¹⁸A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. ¹⁹Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. ²⁰Tehát a gyümölcseikről ismeritek fel őket.

Jézus óva int, nehogy hamis próféták hálójába kerüljünk, vagyis ne engedjünk egy látszólag könnyebb és azonnali sikerrel kecsegtető élet csábításának, mely valójában mohó farkasként elrabolja az életünket. Az embernek eszébe jut a sok „szemfényvesztő”, akik sokfelé, különösen a szegényebb országokban, a „jólét vallását” hirdetik. Csalás az ilyen igehirdetés, nem az üdvösséget hozza el. Félrevezet és kárt okoz. Ezért Jézus figyelmezteti a tanítványokat, hogy óvakodjanak a farizeusok viselkedésétől. A hit külsőséges, szertartásos megéléséről van itt szó, arról, hogy alkalmazkodunk a világ egocentrikus mentalitásához. Sok keresztény azt hiszi, hogy úgy éli meg az evangéliumot, ha bezárkózik a saját kis kerítése mögé. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kísértések mindig hízelgőnek és észszerűnek tűnnek, mint a báránybőrbe bújt farkasok. Hogyan lehet leleplezni őket? Jézus megjelöl egy biztos szempontot: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket.” Hamis prófécia minden olyan gondolat és sugalmazás, ami meddővé teszi az életet, hogy ne teremhessen jó gyümölcsöt, sem saját maga, sem pedig mások számára. Pál apostol felsorolja azokat a cselekedeteket, amelyek azokból fakadnak, akik hagyják, hogy a test, vagyis az önszeretet vezesse őket: „kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók”. Rögtön utána felsorolja, milyen gyümölcsöt terem az, aki engedi, hogy a Lélek, az evangélium vezesse: „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. És így zárja: „Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.” (vö. Gal 5,19–26)

Imádság a szentekkel

Június 25., kedd

 

Mt 7,6.12– 14. Az aranyszabály

 ⁶Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket.

¹²Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták.
¹³A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. ¹⁴S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!

 

„Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé.” A kép ősi szertartást idéz fel, miszerint fel kellett ajánlani Istennek az áldozati állatot és a föld gyümölcseit, a Leviták könyvének előírásai szerint (Lev 22,1–14). A szent dolgot nem a kutyáknak kell adni, amik eltapossák, a gyöngyöket nem a disznók elé kell vetni, amik nem fogadják el. Ez a mondat nem arról szól, hogy vannak emberek, akik nem alkalmasak az evangélium befogadására. Jézus arra hív, hogy ne viszonyuljunk könnyelműen az evangéliumhoz, hanem tartsuk nagyon fontosnak saját életünkben és másokéban. Nem szabad elherdálnunk az evangélium szavait, nem szabad szélnek ereszteni az igehirdetés szavait. Az evangélium nagyon drága kincs, becsben kell tartani, nem dobhatjuk el csak úgy. Ez történik azzal az igehirdetővel, aki nem őrzi tisztelettel Isten szavát, és ez történik Isten szava hallgatóival mindennap, amikor semmibe veszik az igehirdetést, mert annyira magukba vannak fordulva, hogy már senki mást nem hallgatnak meg. Az evangélista Jézus egy másik mondását is idézi: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” Így lehet megtartani a Törvényt és a próféták szavait. Aranyszabálynak nevezzük ezt az előírást, mely szinte minden nagy vallásban jelen van. Odafentről jövő bölcsesség van benne, amit Isten minden ember szívébe beleplántált. Máté határozott kijelentésként írja le, mintegy hangsúlyozva, hogy nem elég tartózkodni a rossztól, a jót kell tenni. Az evangélium az a szűk kapu, amely az üdvösségre vezet. Mondhatjuk szűknek, mert kicsiny könyv, hasonlít egy kis ajtóhoz. De ez az az ajtó, mely Isten országára nyílik. Nagy, tág azonban az egoizmus, a gőg, a gyűlölet, az erőszak kapuja, ami a romlásba vezet – mondja Jézus. Bízzuk magunkat az evangéliumra, és fénye elvezet minket Isten országába.

Imádság az Úr anyjával, Máriával