Május 31., csütörtök

Mária és Erzsébet találkozásának ünnepe.

Lk 1,39–56. Mária meglátogatja Erzsébetet

Imádság az Úr anyjával, Máriával

39Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. 40Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. 42Hangosan felkiáltott: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! 43De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? 44Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. 45És boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.«
46Mária erre így szólt:
»Magasztalja lelkem az Urat, 47és szívem ujjong megváltó Istenemben, (Hab 3,18) 48mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát.. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, (1 Sám 1,11;Ter 30,13) 49mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas,, és Szent az ő Neve.(MTörv 10,21;Zsolt 111,9) 50Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. (Zsolt 103,13.17) 51Hatalmas dolgokat művelt karja erejével,  szétszórta a gondolataikban kevélykedőket. (Zsolt 89,11) 52Hatalmasokat levetett a trónról,  és kicsinyeket felemelt. (Zsolt 147,6) 53Éhezőket betöltött jókkal,  és üresen bocsátott el gazdagokat. (Zsolt 107,9) 54Felkarolta szolgáját, Izraelt,  megemlékezve irgalmasságáról, (Iz 41,8-9; Zsolt 98,3) 55amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre«. (Ter 17,7) 56És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután visszatért házába.

A katolikus és az anglikán egyház ma Mária és Erzsébet találkozását ünnepli. Az evangélium ezt az eseményt hirdeti most nekünk. Miután Mária megtudta az angyaltól, hogy Erzsébet gyermeket vár, azonnal elindul hozzá. Lukács azt írja, hogy hozzá sietett: az evangélium mindig sietségre ösztönöz, vagyis arra, hogy lépjünk ki megszokásaink, aggodalmaink, saját gondolataink világából. Hányféle gondolat lehetett Mária fejében, miután Isten szava teljesen felforgatta az életét! Az evangélium arra ösztönöz, hogy keljünk fel önmagunkból, és legyünk a szenvedők mellett, azok mellett, akiknek szükségük van ránk, mint az idős Erzsébet, akinek egy nehéz terhességet kellett viselnie. Amikor Erzsébet meglátja a házába belépő Máriát, hatalmas öröm tölti el. A gyengék és szegények öröme ez, amikor meglátogatják őket az Úr szolgái és szolgálóleányai, vagyis azok, akik hittek „annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott”. Ha hittel fogadjuk be az Úr szavát, akkor az új szövetséget teremt a világban, azt a szokatlan szövetséget, amely az evangélium tanítványait és a szegényeket köti össze. Mária lett a hívők közül az első. Ő kezdettől fogva boldog, mert meghallgatja az Isten szavát. Ez az evangélium első boldogsága, amelyet Lukács így fogalmaz meg: „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Máriának, az evangélium első tanítványának a boldogsága a Magnificat énekében nyer kifejezést. Olyan ének ez, amely annak a lánynak az örömét hirdeti, aki a birodalom peremvidékén egy kis faluban, szegénységben él, és egyszer csak azt látja, hogy az ég és a föld Ura fölé hajol, alázatos szolgálóleánya fölé. Mária nem tartja magát fontosnak, mint ahogy mi, akik elvárjuk, hogy értékeljenek minket. Tudja, hogy mindent Istentől kap, és Istentől ered nagysága, ereje; Isten, aki megszabadította Izraelt, megvédte a szegényeket, megalázta a gőgöseket, javakkal töltötte el az éhezőket, fölé hajolt és szerette őt. Ő pedig a szívébe a fogadta. Attól a naptól fogva Mária közreműködésével Isten hajlékot vett az emberek között.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Május 30., szerda

Mk 10,32–45. Krisztus azért jött, hogy szolgáljon, és az életét adja

Imádság a szentekkel

32Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük haladt. Az emberek megcsodálták, tanítványai pedig aggódva követték. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: 33»Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. 34Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.«

35Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: »Mester! Azt szeretnénk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.« 36Ő megkérdezte tőlük: »Mit akartok, hogy megtegyek nektek?« 37Azt felelték: »Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.« 38Jézus erre azt mondta nekik: »Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?« 39Ők azt felelték neki: »Meg tudunk.« Ekkor Jézus azt mondta nekik: »A kehelyből, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. 40De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.«
41Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. 42Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: »Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. 43Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a szolgátok; 44aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. 45Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.«

Jézus tanítványaival Jeruzsálem felé tart. Az evangélista nem véletlenül jegyzi meg, hogy az Úr „elöl ment", éppúgy, mint a pásztor. Megmutatja ezzel, hogy aki szeretettel vezeti a többieket, annak igazi tekintélye van. Jézusnak hatalma van, és ez arra ösztönzi Jakabot és Jánost, hogy megkérjék, hadd üljenek a jobb és a bal oldalán, vagyis előkelő, fontos helyen. Kérésük éles ellentétben van azzal, amit Jézus épp az imént osztott meg velük (szenvedését adta ismét hírül). A tanítványok megint eltávolodtak a mester szavaitól. Izrael népe közt egyébként a messiás-várás a győzelem és a hatalom képéhez kötődött, és a tanítványok is így gondolkodtak, alkalmazkodtak a többség elképzeléséhez. Jézus azonban azt mondja: „Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak." Jakab és János mintha meg sem hallották volna (gyakran megtörténik velünk is), azt kérik tőle, tartsa fenn számukra a legjobb helyeket. Jézus ismét elmondja, mit kell érteni hatalom alatt a keresztény emberek között: „Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája." Jézus a tanítványok útját a nagylelkű és ingyenes szolgálatban, az alázatos, kemény és engedelmes munkában jelöli ki. Jézus számára az a nagy, aki a keresztény közösségben elsőként és mindenkinél inkább szolgálja a többieket. Jézus maga a minta, az egyedüli példakép azok számára, akik vállalják ezt a felelősséget: „az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért". Az Úr arra hív minden keresztény embert és közösséget, hogy úgy szemlélje Krisztust, mint mindenki szolgáját, aki megmossa a tanítványok lábát (vö. Jn 13,1–17) és meghal a kereszten mindenki üdvösségéért. Jézust követve legyünk most mi is a testvérek „szolgái".

Imádság a szentekkel

Május 29., kedd

Mk 10,28–31. Krisztus követésének jutalma

Imádság az Úr anyjával, Máriával

28Ekkor megszólalt Péter: »Íme, mi elhagytunk mindent és követtünk téged!« 29Jézus azt felelte: »Bizony, mondom nektek: mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért,30százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet. 31Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.«

Péter szavai, aki az apostolok szószólójaként fordul Jézushoz, éppen ellentétes magatartást tükröznek, mint a gazdag ember tegnap olvasott története. Hiszen ők elhagytak mindent, és követték őt. Vannak tehát, akik válaszoltak Jézus hívására: Péter többes szám első személyben szól róluk, és ez a mi vonatkozik az akkori tanítványokra és mindenkire, aki bizalommal hagyatkozik rá az Úr hívó szavára. Péter állásfoglalása alkalmat ad Jézusnak, hogy még jobban megmagyarázza, mit jelent az ő követése: nem arról van szó, hogy az ember lemond egy gazdagabb, boldogabb életről, vagy elveszíti azt. Hiszen Jézus már máskor is megmondta: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” (Mt 9,13). Az evangélium megmutatja az igazi gazdagságot, amelyet Jézus tanítványai kapnak. Ha elhagyják mindenüket, hogy Jézust kövessék, már most, ezen a földön százszorosát kapják vissza, üldözések közepette (Jézus ezt is elmondja nekik), a jövőben pedig az örök életet kapják. A százannyi nem más, mint annak a közösségnek a gazdagsága és szeretete, amelyet azok kapnak, akik Krisztust választották. A hívek közössége minden tanítvány számára anya, testvér, otthon lesz. Ráadásul ez a testvériség soha nem ér véget. A halál sem tudja lerombolni. Jézusnak ezek a szavai mindannyiunk számára teljes öröm forrását jelentik: az Úr sokkal többet ajándékoz nekünk, mint amit hátrahagyunk. A százannyi túlzó kifejezés, a bőség jelképe, és jelzi, miféle gazdagságot kap, aki az evangéliumot követi.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Május 28., hétfő

Szent Addai és Mari emlékezete, akik a káld egyház alapítói. Imádkozzunk az iraki keresztényekért.

Mk 10,17–27. Add el, amid van, és kövess engem

Imádság a szegényekért

17Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: »Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« 18Jézus erre azt mondta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. 19Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat! «
(Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20) 20Az illető azt felelte neki: »Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.« 21Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: »Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!« 22Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
23Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: »Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek vagyonuk van!« 24A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: »Gyermekeim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába bejutni! 25Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.« 26Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: »Akkor hát ki üdvözülhet?« 27Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: »Embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges«. (Ter 18,14; Jób 42,2)

Ez az evangéliumi rész egy olyan dologról szól, amely a leginkább meghatározza a Jézus követésére szegődött emberek életét. Az új évezred kezdetén a mi nemzedékünkhöz is erőteljes hangon szól. Sok ember „hajszol" valakit, akitől azt várja, megadja neki a boldogságot, vagy megmutatja az utat. Az evangélium egy olyan emberről beszél, aki a hajsza végén térdre borul Jézus előtt. Amikor megszólítja, „jónak" nevezi, de Jézus kijavítja: „Miért mondasz engem jónak? [...] Senki sem jó, csak egy, az Isten." Jézus nevetségessé teszi azt a mindannyiunkban élő igényt, hogy tisztának akarjuk érezni a lelkiismeretünket, jónak akarjuk érezni magunkat. Valójában ez csak kifogás, hogy ne kelljen megváltoztatnunk a szívünket, az életünket. Az az ember megtartotta a parancsokat. A hívő embernek nem az a dolga, hogy jónak érezze magát, hanem hogy határozottan kövesse az Urat, bízza rá az életét. Jézus mindennap „ránk néz és megkedvel", és azt mondja tekintetével, hogy ne tartsuk meg magunknak a felhalmozott gazdagságot, amely egyébként is elnehezíti életünket, és akadályoz az evangélium követésében. Egyetlen igazi gazdagság van, amelyért érdemes élni: Jézus tanítványának lenni. Az az ember a gazdagságot választotta és szomorúan ment el. Ha követni akarjuk, életünket nem köthetjük más gazdagsághoz. Mindent hátrahagyni mindenekelőtt azt jelenti: nem hinni abban, hogy a boldogság a gazdagságból fakad. Jaj nekünk, ha a gazdagság rabjai leszünk! Gyakran előfordul. Ha elszakadunk ettől a gondolkodástól, könnyen oda tudjuk adni minden gazdagságunkat a szükséget szenvedőknek, hogy emberhez méltóbb módon élhessenek.

Imádság a szegényekért

Május 27., Szentháromság vasárnapja

Canterbury Szent Ágoston angol egyházatya és püspök emlékezete (†605 körül). Az ortodoxok ma ünneplik a pünkösdöt.

MTörv 4,32–34.39–40; Zsolt 32(33); Róm 8,14–17; Mt 28,16–20

Imádság az Úr napján

Az egyházi liturgia a pünkösdöt követő első vasárnapon a Szentháromságot ünnepli. Az egyház éppen pünkösd napján teszi meg első lépéseit, így az összefüggés a Szentháromság misztériumával nem véletlenszerű. Miután a tanítványokra kiáradt a Szentlélek, elhagyták otthonaik szűk és zárt falait, ahova korábban „félelemből” visszahúzódtak, és elkezdték hirdetni az evangéliumot, megkeresztelni az első megtérteket. Így engedelmeskedtek Jézusnak, aki mielőtt végleg elvált tőlük, ezt parancsolta nekik: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19)

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akiket mi a Szentháromságban tisztelünk, a pünkösd napján megszületett egyház gyökere, forrása és tartóoszlopa, az emberiség egységének jele. Az egyház nem „alulról” születik, vagyis nem az egyházat alkotó emberek különböző érdekeinek egyeztetése, nem nagylelkű szívek munkájának és tenni akarásának gyümölcse, nem olyan egyének sokasága, akik egyszerűen együtt akarnak lenni, és nem is csupán jóakaratú emberek gyülekezete, amely valamely nemes célra jött létre. Az egyház a magasból születik, a mennyből, Istenből. Még pontosabban attól az Istentől, aki három személy „közössége”. Ők – próbáljuk meg valahogyan eldadogni –, annyira szeretik egymást, hogy eggyé váltak. Ebből a szeretetközösségből születik az egyház, és efelé a szeretet felé veszi útját, vonzza az egész teremtett világot. A Szentháromság az egyház eredete és célja, ahogy a teremtésé is.

Ebben az értelemben az, aki a szívével hallgatja az evangéliumot, részévé válik az Istennel való közösségnek, a Szentháromság misztériumába nyer befogadást. Mi az Atyában, a Fiúban, a Szentlélekben élünk. Ez hatalmas, felbecsülhetetlen ajándék. De egyben feladat is. A pünkösdkor született egyház nem semleges: létrejöttében foglaltatik küldetése, az egység és a közösség szolgálata is. Mintha megbabonázta volna világot az egyének, a csoportosulások, a nemzetek önzése, individualizmusa, akik nem képesek, vagy gyakran nem is akarják felemelni tekintetüket saját szempontjaikról és tovább látni úgynevezett nemzeti érdekeiknél. A pünkösdkor a Szentháromságból született egyháznak ezzel szemben az a feladata, hogy újjáalkossa a világ szétroncsolt testét, és újra szője a nemzetek közötti egység felfeslett szövetét. A hívők közösségében szétáradt Szentlélek új energiát ad, írja Pál a római levélben: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el.” (Róm 8,15) Jézus pedig mielőtt útjukra bocsátja az apostolokat, azt mondja nekik: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)

Az erő, melyet az Úr gyermekeinek ajándékoz, begyógyítja az igazságtalanság, a kapzsiság, a harácsolás, a háború által az emberiség testén ejtett sebeket, és olyan energiát ad, mely segít talpra állni, és elindulni az egység felé vezető úton. Az egyház a közösségből születik, és arra rendeltetett, az új évezred elején arra vállalkozik, hogy az történelem szívében az egység és a szeretet kovászaként éljen. Nemes és sürgető feladat ez, melynek fényében a belső viták és széthúzások szánalmasnak (és vétkesnek) tűnnek. Az, aki ellenáll az egység energiájának, a gonosz cinkosává válik, aki a megosztottság szelleme. Pál apostollal, aki éreztetni akarja, mennyire sürgető az egység, ma mi is ismételhetjük: „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött.” (Ef 4,26)

A Szentháromság ünnepe erőteljes meghívás, hogy vegyük át Isten lendületét, és éljük az ő életét. Az Úr a megváltás művét úgy viszi végbe, hogy – amint a II. vatikáni zsinat mondja – egyetlen nagy, határokat nem ismerő családba gyűjti maga köré az embereket. Ezért tehát az üdvösség nem egyéb, mint az Isten és az emberek közötti közösség.

Imádság az Úr napján

Május 26., szombat

Néri Szent Fülöp emléknapja (†1595), aki „Róma apostola" volt

Mk 10,13-16. Jézus és a gyerekek

Előesti imádság

13Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. 14Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: »Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. 15Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.« 16Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.

Ez a jelenet talán Jézus Jeruzsálem felé vezető útján, egyik pihenése közben esett meg. Szokás volt, hogy a gyerekeket a rabbihoz viszik, aki kezét rájuk téve megáldja őket. Amikor azonban a tanítványok meglátják, milyen sok gyerek gyűlik Jézus köré, azt hiszik, meg kellene védeniük őt. Jézus szemrehányást tesz nekik, amiért megakadályozzák, hogy odamenjenek hozzá a gyerekek. Jézus azt akarja, hogy menjenek oda hozzá, és amikor odaérnek, megöleli és megáldja őket. Különleges jelenet ez, elénk tárja, milyen figyelemmel és gyengédséggel közelít Jézus a kicsinyekhez. Hogy ne látnánk meg ebben a jelenetben azt a sok millió gyermeket, akiknek a mai világban nincs kihez menniük, akik magányban és kirekesztettségben sínylődnek? Senki nem öleli, nem simogatja meg őket. Vagy ellenkezőleg, mások azért mennek oda hozzájuk, hogy különféle kegyetlen módokon kihasználják őket. Ezért aki melléjük áll, hogy segítse, nevelje, megvédje őket, bizonyára nagy jutalmat kap majd. És amikor Jézus azt mondja: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda" – akkor az egyik legfontosabb tanítást adja a tanítványoknak. Gyakran elismétli ezt az evangéliumban. Elég, ha arra gondolunk, amit Nikodémusnak mondott: „aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát" (Jn 3,3). Jézus a gyermekek viselkedését állítja a tanítványok elé, és ezzel hangsúlyozza, hogy a tanítvány teljes mértékben Istentől függ, ahogyan a gyermek a szüleitől. A tanítvány elsősorban Isten gyermeke, aki mindent az Atyától kap, és mindenben tőle függ. A hegyi beszéd első boldogsága ez: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,3) A lélekben szegények az alázatosak, akik gyermekként állnak Isten előtt, hogy tőle függjenek, és akik mindig az Atya szeretett gyermekeinek tartják magukat. Ahogyan Pál mondja: „a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!" (Róm 8,15).

Előesti imádság

Május 25., péntek

Mk 10,1–12. A házasság felbonthatatlansága

A Szent Kereszt imádsága

1Ezután elindult onnan, és a Jordán túlsó partján Júdea határába ment. Újból tömeg gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.

2A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: »Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?« 3Ő így felelt nekik: »Mit parancsolt nektek Mózes?« 4Erre azt mondták: »Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elbocsássuk«. (MTörv 24,1) 5Erre Jézus azt válaszolta nekik: »A ti keményszívűségetek miatt írta nektek e parancsot. 6A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. (Ter 1,27) 7Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, 8és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. (Ter 2,24) 9Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!« 10Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. 11Azt felelte nekik: »Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. 12És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.«

Márk evangéliumának újabb egysége kezdődik itt. Folytatódik a Jeruzsálem felé vezető út, és az elbeszélésben Júdea vidékén, a Jordántól keletre eső területen látjuk viszont a tanítványokat. Az út, amiről az evangélista említést tesz, egy missziós időszakot jelent, mely lezárja a galileai működést azzal, hogy a végén Jézus megérkezik a szent városba. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Jézus most valóban „az utcán van”, hogy a tömeggel találkozhasson. Miközben nagy tömeg veszi körül, a keresztény közösség életének néhány fontos kérdéséről beszél. Az első a házasságról szól és a házastársaknak szóló parancsról, hogy legyenek hűségesek egész életükben. Jézus kijelenti a házasság felbonthatatlanságát, mint ami Isten eredeti szándékát tükrözi az emberek életével kapcsolatban. Mózes törvénye lehetővé tette, hogy a férfi válólevelet adjon az asszonynak; elég volt, ha valami kivetnivalót talált rajta. Jézus szerint ez az előírás nem más, mint az ember érzéketlenségének tett engedmény. Az Úr eredeti szándéka az örök, hűséges szeretet. A házasságkötés keresztény szertartása ezért idézi Jézus evangéliumi szavait: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” A hűség ígérete, a szilárd és életünk minden napján át kitartó egység vágya – amelyet minden jegyespár kijelent az esküvő napján – olyan érzések, amelyek mindenki szívében ott vannak, amikor a családalapítás útjára lép. Jézus értékeli és segít kibontakoztatni mindannyiunk vágyát, hogy tanuljunk meg hűségesnek lenni, és ne akarjuk egyedül megélni sem az örömet, sem a fájdalmat. Nem elvont életelvről van szó, hanem arról, hogy értsük meg: a szeretet, a hűség, a kölcsönös megértés sürget minket, sürgősen szükség van a megbocsátásra és arra is, hogy egymás társai tudjunk lenni a házaséletben. Nem csak általános alapszabályokról van szó. Jézus ezzel az ember eredeti hivatását hangsúlyozza: éljen közösségben, ahogyan ezt az Úr mindannyiunk szívébe beleírta. Nem ritkán halljuk mostanában, hogy a tartós házasság és család nem korszerű. A fiatalabbak különösen nehezen tudják elképzelni, hogy a szerelem örök és kizárólagos, egész életre szól. Jézus elmondja, hogy a hűség az a mély vágy, amelyet Isten beleírt minden ember szívébe. Arra hív minket, hogy tanuljunk meg szeretni, tegyünk erőfeszítéseket azért, hogy biztos és erős legyen a családi összetartás, hasonlóan ahhoz a szeretethez, amellyel az Úr szereti az emberiséget és az egyházat.

A Szent Kereszt imádsága

Május 24. csütörtök

A kínai Sanghaj közelében található sesani (Sheshan) Szűz Mária-kegyhely ünnepe. Imádkozzunk a kínai keresztényekért.

Mk 9,41–50. Ha kezed, lábad, szemed megbotránkoztat

Imádság az egyházért

41Mert aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.

42Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék.
43Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre. 45Ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt; jobb neked sántán az örök életre bemenned, mint ha két lábaddal együtt a gyehennára vetnek. 47Ha a szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt; jobb neked fél szemmel az Isten országába bemenned, mintha két szemmel a gyehennára vetnek, 48ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.
(Iz 66,24)

49Mindenkit tűzzel fognak megsózni. 50Jó a só; de ha a só ízetlenné válik, mivel adtok ízt neki? Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek.«

Márk evangéliumának ezt a részét annak tudatában kell olvasnunk, hogy Jézus arról beszél, mi a feltétele, hogy valaki belépjen és megmaradjon Isten országa gyermekeinek közösségében. Igaz, elvárásokat támasztanak ezek a szavak, mert az Úr azért jött, hogy új és szilárd életünk legyen, és ehhez radikális döntések kellenek. Az evangélium szigorú azokkal, akik megpróbálják veszélybe sodorni a kicsinyek hitét, vagyis akik megbotránkoztatják a közösségből a gyengéket és a szegényeket. Megbotránkoztatni azt jelenti, elgáncsolni, úgy tenni, hogy elessen. A Szentírásban a botránkozás szó arra vonatkozik, ami akadályt jelent mások előtt a jó úton. Ha valaki megakadályozza másoknak, hogy megismerjék a jót, akkor becsukja előttük az ajtót, amelyen át megismerhetik Istent, a jó és a szeretet forrását. Ezért súlyos dolog a botránkozás. Az evangélium szigorúan elítéli azt, aki akadályt állít a hit elé, és aki elutasítja, hogy segítsen a szükséget szenvedőknek. Jézus még azt is hozzáteszi, hogy az ilyen számára jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tengerbe vetnék. Jézus szigorúan fogalmaz: természetesen nem szó szerint kell érteni az intését, hanem meg kell érteni, hogyan is engedelmeskedhetünk ennek az alapelvnek: senkit ne akadályozzunk a szeretet útján. Ugyanilyen szigorúságot kér az evangélium magunkkal szemben is. Személyes tapasztalatból tudjuk, hogy általában ennek az ellenkezője történik: kemények vagyunk másokkal és megengedőek saját magunkkal; bármikor megvádolunk másokat, és azonnal megbocsátunk saját magunknak. Ahogyan az evangélium egy másik része mondja: készek vagyunk meglátni a másik szemében a szálkát, és nem vesszük észre a sajátunkban a gerendát. Az evangélium segít, hogy elutasítsuk a gonoszt, a rosszaságot, az önzést. Csak így őrizhetjük meg az evangélium ízét. „Legyen bennetek só" – mondja Jézus. Vagyis legyen bennetek szeretet. A szeretetből fakad a béke.

Imádság az egyházért

Május 23. szerda

Boldog Apor Vilmos győri vértanú püspök emléknapja, aki 1945. április 2-án életét adta a püspöki palotában elbújt asszonyok és lányok védelmében.

Mk 9,38–40. Aki nincs ellenünk, az velünk van

Imádság a szentekkel

38Ekkor János azt mondta neki: »Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz, de nem követ minket. Megtiltottuk neki.« 39Jézus azt felelte: »Ne tiltsátok meg neki! Mert senki, aki az én nevemben csodát tesz, nem fog engem egyhamar szidalmazni. 40Hiszen aki nincs ellenünk, velünk van. 41Mert aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.

János apostol Jézushoz fordul és beszámol neki, hogy láttak egy embert, aki az ő nevében gyógyított, és hogy ezt megtiltották neki. Jézus ellenkezik: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni.” Jézus egyértelműen olyan mesterként tűnik fel, aki teljesen nyitott és a jót mindig szívesen fogadja, bárhonnan is jön. Nemcsak arról van szó, hogy nem zárkózik be saját csoportjába, hanem azt is elvárja, hogy tanítványai ne kövessék a szektás lelkületet. Ha valaki jót tesz, azt Isten szívesen fogadja, mert ő minden jó és igaz dolog eredete. „Aki nincs ellenünk, az velünk van” – mondja a tanítványoknak, és ezzel nagy bölcsességet és segítséget ad nekik, hogy mindegyikük kinyithassa a szívét mások előtt, ahogyan az Úr előtt kinyitották. Különösen időszerű ez az evangéliumi rész napjaink világában, amikor azt látjuk, hogy újra emelik a falakat, az etnikai határokat, amelyek szembeállítanak egymással különböző csoportokat. Az evangélium segít megérteni, mennyi jóság és szépség van a világban és az emberek szívében. Fontos, hogy a tanítványok értékeljék ezt a sok jót. Az Úr mindenkit elfogad, aki szeretetből cselekszik, amint Máté evangéliuma is megállapítja az utolsó ítélet kapcsán a 25. fejezetben. Jézus az üdvösséget már egy odanyújtott pohár vízért is kilátásba helyezi. Úgy is mondhatnánk, hogy a segítő szeretet az üdvösség útja, mindenki számára, annak is, aki nem hisz. Pál apostol is így gondolkodik, amikor így ír: „Csak Krisztust hirdessék bármi módon (...), örülök és a jövőben is örülni fogok neki.” (Fil 1,18) Ez a nyitottság és készséges hozzáállás egyáltalán nem azt jelenti, hogy áruba bocsátjuk a kereszténységet, támogatjuk a kereszténység iránti közönyt, vagy lemondunk identitásunkról. Isten szava mindenkivel szemben igényes, mindenkitől kéri a megtérést. Ugyanakkor nyitott minden jó iránt, ami minden ember szívében kicsírázhat.

Imádság a szentekkel

Május 22., kedd

Mk 9,30–37. Ha valaki első akar lenni

Imádság az Úr anyjával, Máriával

30Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. 31Oktatta ugyanis tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. 32Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni.

A tanítványok vetélkedése

33Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: »Miről beszélgettetek az úton?«34Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. 35Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: »Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.« 36Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: 37»Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.«

Az evangélista most Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának második meghirdetéséről tanúsít. Mindez külön, a tanítványok családjának belső körében történik. A tanítványok nem értik, hogyan is történhet meg ez a Mesterrel, de "félnek rákérdezni". És úgy mennek tovább, mintha Jézus szavait elfújta volna a szél. Amikor hazamennek és egyedül maradnak, távol a tömegtől, Jézus megérteti velük, milyen nagy a távolság van közöttük. Jézus szorongott a rá váró halál miatt. Meg akarta osztani a terhét a tanítványokkal, de azok nem tulajdonítottak jelentőséget a szavainak. És azon kezdtek el vitatkozni, kié legyen majd az első hely. Jézus, aki valóban jó mester volt, maga köré gyűjti őket, mintegy leereszkedik az ő szintjükre, és elfogadja a kitűnni akarás iránti vágyukat. De kifordítja az értelmét: „ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája”. A keresztény közösségben az az első, aki szolgál. Jézus ezzel a kijelentésével megerősíti a szeretet abszolút elsőbbségét, amely szeretetnek a keresztény közösségben uralkodnia kell. Ez a parancs olyan fontos volt az első közösségek számára, hogy ötször megismétlődik az evangéliumokban. És hogy még világosabb legyen, Jézus, e mondat után, egy gyermeket hívott oda közéjük, középre állította és megölelte. Kétségtelen, hogy ez fizikai értelemben jelent középpontot, de egyben a figyelem középpontjába is kerül a gyermek. A kicsiknek – mint a gyermekek, de egyben a gyengék, a szegények, a magányosak, a védtelenek – a középpontban kell lenniük, a közösség szívében: általuk válik jelenvalóvá az Úr. Aki befogad (Jézus megöleli a gyermeket) egyet is közülük, aki megnyitja a szívét a kicsinyek vagy a szegények felé, magát Istent fogadja be, és megmenekül.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Május 21., hétfő

A Santa Maria in Trastevere-bazilikában ma a békéért imádkoznak.

Christian de Chergé atya emléknapja, a algériai Thibirine város trappista közösségének priorja, akit 6 társával együtt 1996-ban terroristák elraboltak és megöltek.

Mk 9,14–29. Hiszek, segíts hitetlenségemen

Imádság a békéért

14Amikor visszaértek a tanítványokhoz, nagy tömeget láttak körülöttük, és írástudókat, akik vitatkoztak velük.15Amint az egész néptömeg meglátta Jézust, egyszerre mindnyájan elcsodálkoztak, majd odasiettek hozzá és köszöntötték őt. 16Jézus megkérdezte őket: »Miről vitatkoztok egymással?« 17A tömegből valaki ezt felelte: »Mester! Elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van, 18mindenütt megragadja őt, a földhöz vágja, ő pedig tajtékzik, a fogait csikorgatja és megmerevedik. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.«19Ő így szólt hozzájuk: »Ó, te hitetlen nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide!« 20Erre odavitték hozzá. Amint a gyermek meglátta őt, a lélek azonnal rángatni kezdte, és a földre esve tajtékozott és fetrengett. 21Ő megkérdezte az apját: »Mennyi ideje, hogy ebbe a bajba esett?« Az ezt válaszolta: »Gyermekkora óta. 22Sokszor tűzbe és vízbe vetette őt, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk.« 23Jézus így szólt hozzá: »‘Ha valamit tehetsz’? Minden lehetséges annak, aki hisz!« 24A gyermek apja azonnal felkiáltott, és könnyeket hullatva azt mondta: »Hiszek! Segíts hitetlenségemen!« 25Amikor Jézus látta, hogy a tömeg összefut, megfenyegette a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: »Te süket és néma lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és többé bele ne menj!« 26Erre az elkezdett kiáltozni, és össze-vissza rángatva őt, kiment belőle. A gyermek pedig olyan lett, mint a halott, mire sokan azt mondták, hogy meghalt. 27Jézus pedig kézenfogva fölemelte őt; az pedig fölkelt.
28Mikor aztán bement a házba, külön megkérdezték őt a tanítványai: »Mi miért nem tudtuk kiűzni?« 29Azt felelte nekik: »Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság által.«

Jézus és a három tanítvány, akiket magával vitt, most lejönnek a színeváltozás hegyéről. Jézus ott találja a síkságon a többieket, amint a farizeusokkal vitáznak. A vita oka, hogy a tanítványok nem tudják meggyógyítani az epilepsziás fiút. Az apa Jézushoz akarta vinni a fiút, hogy gyógyítsa meg, de mivel nem találta, a tanítványokhoz vitte. Nekik viszont nem sikerült véghezvinniük a gyógyítást. Hányszor történik meg ma is, hogy Jézus tanítványai, a keresztény közösségek nem tudják meggyógyítani a betegeket, nem tudják enyhíteni a szenvedők kínjait, nem tudják visszaadni a bizalmat, a reményt azoknak, akik elvesztették, vagy hiába keresik! Sok beteg embert tör meg a szomorúság és a magány. Igen, a keresztények semmit nem tehetnek az Úr nélkül. Jézus azt is mondta: „nélkülem semmit sem tehettek”. A gőg azonban elvakítja a tanítványokat is, tehetetlenné teszi őket, mert azt hiszik, az Úr nélkül is boldogulnak. A fiú apja mindenesetre nem törődik a farizeusok és a tanítványok között dúló teoretikus vitával, hanem közvetlenül Jézushoz fordul, hogy ő maga lépjen közbe és gyógyítsa meg a fiát. Jézus azt mondja neki: „Minden lehetséges annak, aki hisz.” Az apa pedig így szól: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” Amikor Jézus látja ezt az egyszerű, de igaz hitet, azt parancsolja a „néma és süket léleknek”, hogy hagyja el a fiút. Jézus szeretete és ereje erősebb a tisztátalan léleknél: kézen fogja a fiút és visszaadja az életnek. Amikor a tanítványok megkérdezik, miért voltak tehetetlenek, Jézus az imádság erejére hívja fel a figyelmüket. Ők erre nem is gondoltak. Innen ered tehetetlenségük. Az evangélium e lapja arra hívja a ma keresztény közösségét, hogy újra gyakorlatává, vagy még intenzívebbé tegye a betegek gyógyulásáért mondott imát, legyenek akár közel, vagy távol. Egy hatalmas fegyverről van itt szó, amit Jézus egykor az apostolok kezébe adott, és amit soha nem volt még ilyen sürgető újra kézbe venni és gyakorlattá tenni.

Imádság a békéért