Február 28., nagyböjt 2. vasárnapja

 Ter 22,1–2.9–13.15–18; Zsolt 116 (115); Róm 8,31–34; Mk 9,2–10

Nagyböjt 2. vasárnapjának liturgiáját két olyan hegy határozza meg, melyek mindennapjaink szemszögéből magasak, csodálatosak és félelmetesek. A Morija-hegy és a Tábor-hegy: Ábrahám próbatételének hegye, és Jézus színeváltozásáé. A Teremtés könyve azt a háromnapos utat mutatja be nekünk, amit a pátriárka tesz meg saját próbatétele felé haladva – minden hitbéli utazás mintája ez, és magáé a nagyböjti úté is. Ábrahámnak le kell mondania saját apaságáról, hogy egyedül Isten szavára hagyatkozzon. Az ő továbbélését nem fia, Izsák fogja biztosítani, hanem csakis az Isten igéje. Isten pedig úgy teszi őt próbára, hogy saját utódainak pusztulását lebegteti meg előtte. Próbatétele után ezért Ábrahám nem úgy kapja vissza Izsákot, mint vér szerinti fiát, hanem mint az isteni ígéret gyermekét. Ő, aki hajlandó volt lemondani Izsákról, újra megkapja, és örvendezhet, éppen úgy, ahogy az evangéliumi példabeszédben az irgalmas atya, mikor újra látja fiát, aki „halott volt, és életre kelt”. Ábrahám úgy kapja vissza Izsákot, mint akit Isten ajándékozott újra neki, ezzel olyan példát mutatva számunkra a hitből, amiért zsidók, keresztények és muszlimok következő generációi is „minden hívő atyjának” nevezik. Ábrahám hite kísérjen el minket is mindennapi zarándoklatunkon!

A színeváltozás hegye, melyet a hagyomány a Tábor-heggyel azonosít, Jézus tanítványaival való közös életének kiemelkedő pontját jelenti. Az Úr bennünket is visz magával és fölvezet a hegyre, ahogyan a három legkedvesebb tanítványával tette, hogy legyenek vele az Atyával való egységének pillanatában, ami olyan mély élmény, hogy elváltoztatja az arcát, a testét, sőt még a ruháját is. Gyakran elfeledkezünk róla, hogy neki is végig kellett járnia a lelki fejlődés útját. A hegyre Jézusnak is föl kellett mennie, ahogy előtte Ábrahámnak, Mózesnek és Illésnek is, és ahogy minden hívőnek meg kell tennie ezt az utat. Jézus szükségét érezte annak, hogy fölmenjen a hegyre: hogy találkozzon az Atyával. A Tábor hegyén volt az egyik ilyen találkozás.

A színeváltozás hegyét a vasárnapi liturgiában is megláthatjuk, amire valamennyien meghívást kapunk, hogy részt vegyünk benne, és Jézussal egyesülve megéljük az Istennel való közösség legemelkedettebb pillanatát. A szentmise alatt éppen ezért mi is ismételhetnénk Péter szavait: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat.” A keresztény közösség és minden hívő számára elég maga Jézus: egyedül ő a kincs, a gazdagság, az életünk értelme, az Egyház létének értelme. A sátrat, amit Péter akart felállítani saját kezével, valójában maga Isten már felállította, mikor „az Ige testté lett, és közöttünk élt” (Jn 1,14). És Istennek ez a sátra minden szentmisén újra befogad minket. Szent Tamás mondta az Eucharisztiáról: műhely, ahol az Egyházat építik.

Imádság az Úr napján

Február 27., szombat

 Mt 5,43–48 – Szeressétek ellenségeiteket

Jézus folytatja az Isten igazságosságáról szóló beszédét. Más ez az igazságosság, mint az embereké. Jézus fölidézi a „fogat fogért” ősi szabályát, mely a bosszúállást volt hivatott szabályozni, határt szabni neki. Az egyensúly megteremtése, az önkényes túlkapások megakadályozása volt a szerepe ennek a mózesi rendelkezésnek abban a társadalomban, ahol bármilyen okból előfordulhatott gyilkosság. Jézus, aki ismeri a „szemet szemért” elv indokait, visszájára fordít mindent. Nemcsak hogy kijelenti, nem szabad bosszút állni, még mértékkel sem, hanem a legnagyobb szeretet törvényét javasolja: szeretnünk kell még az ellenségeinket is, és imádkoznunk kell értük. Egy olyan társadalomban, ahol még azokat is csak nagy nehezen tudjuk szeretni, akik közel állnak hozzánk, akikkel az utcáinkon, tereinken találkozunk, Jézus szavai teljesen idegennek tűnnek. Ő mégis ezt a perspektívát tárja tanítványai elé. Ugyanis nemcsak arról fogják megismerni a keresztényeket, hogy hogyan szeretik egymást – vagyis nem az önző életről, aminek célja önmaguk védelme, és amiből gyakran kizárnak másokat, vagy egyenesen ellenük fordulnak –, hanem arról is, hogyan szeretik az ellenségeiket. A keresztények sajnos gyakran épp úgy viselkednek, mint akik nem követik az evangéliumot: azokat szeretjük, akik minket szeretnek, azoknak köszönünk, akik nekünk köszönnek, azokkal foglalkozunk, akik viszonozzák figyelmességünket. A keresztény élet így kiüresedik, és már nem leszünk képesek a föld sójaként és a világ világosságaként élni. Jézus parancsa szöges ellentétben áll azzal az élettel, amit megszoktunk. Így is vezeti be: „én pedig azt mondom…” Jézus azt kéri, hogy ennek az ellenkezőjét éljük meg. Mégpedig azért, mert Isten is éppen ellenkezőképpen cselekszik, mint a világ.

Előesti imádság

Február 26., péntek

 Mt 5,20–26 – Békülj ki testvéreddel

Máté evangéliumának ezen a napon olvasott szakasza a hegyi beszéd része. Jézus előtte mondta ki, hogy nem eltörölni, hanem beteljesíteni jött a Törvényt. Vagyis nem vonja ki magát a Törvény szelleme alól, sőt, inkább megragadja Istennek a Törvény mélyén rejlő gondolatát, Isten szívét. Olyan igazságosságról beszél tehát, ami Isten határtalan szeretetének átélésében rejlik. Jézus az emberek közötti kapcsolatok új felfogását kínálja. Lerántja a leplet arról, hogy mi a másik gyűlöletének alapja: pusztító erő, mely arra késztet, hogy ellenséget lássunk a másikban, olyan szembenálló felet, akit meg kell semmisíteni. A gyűlölet kicsiny dolgokkal kezdődik, mint a harag, ami túl sokszor mérgezi meg korunk társadalmát. Az ártatlannak tűnő szavak, mint amikor butának vagy bolondnak nevezünk valakit, szétszakítják a társadalom szövetét. Jézus leszögezi, hogy csak a szeretet teljesíti be a Törvényt, és csak a szeretetben léphetünk túl az ellenségeskedésen. A tiltó előírások helyett (ne táplálj haragot, ne mondd, hogy bolond, ne ölj) a barátság pozitív tetteit kell erősítenünk. A szeretet az új erő, melyet Jézus ad az embereknek, hogy ez alakítsa kapcsolataikat. Az emberi kapcsolatok ereje az, ami segít újra fölépíteni az emberiség jövőjét. Központi kérdés ez Jézus számára: az egymás közötti szeretetnek olyan nagy értéke van, hogy annak hiányában még az istentisztelet legfőbb szertartását is félbe kell szakítani. Az irgalom többet ér az áldozatnál; a szertartás mint az Istennel való kapcsolat jele elválaszthatatlan az emberek közötti szeretetkapcsolattól. A szeretetnek kell irányítania cselekedeteinket. Jézus ezért javasolja, hogy konfliktus esetén inkább béküljünk ki egymással, mintsem hogy bíróságra menjünk. Nem csupán arról van szó, hogy érdemesebb ezt tenni, mert az ember így elkerüli a börtönt, hanem arról, hogy testvéri módon kell élnünk egymással.

A Szent Kereszt imádsága

 

Február 25., csütörtök

 Mt 7,7–12 – Aki kér, az kap

Miután megajándékozott minket a Miatyánk imádságával, Jézus tovább taglalja az imádság hathatós erejét. Félreérthetetlenül fogalmaz: „Kérjetek és kaptok.” Jézus jól tudja, az ember könnyen engedi, hogy eltérítsék kétségei, bizonytalanságai. Ezért arra buzdít, hogy ne kételkedjünk az Úrban és az ő szeretetében. A gyermekei vagyunk, és ő Atyaként figyel az imádságunkra. Isten meghallgatása az imádságaink alapja. Jézus kitartóan meg akarja értetni velünk, hogy az Atya meghallgat. Egy könnyen érthető kép segítségével magyarázza: lehet-e süket egy apa a gyermekei kérésével szemben? Talán látta a tanítványok tekintetében, hogy még mindig hitetlenkednek, ezért tovább magyarázza, hogy elűzzön minden bizonytalanságot: „aki kér, az kap, aki keres, az talál.” Fontos megjegyezni, hogy ennek a meggyőződésnek az alapja nem az imádságunk minősége (ami persze szintén fontos), hanem Isten határtalan irgalma. Jézus továbbra is szerető Atyaként mutatja be Istent, aki természetesen nem adhat mást gyermekeinek, mint jó dolgokat. Figyelmeztet: ha a halandó apák nem adnak gyermekeiknek kenyér helyett követ, mennyivel inkább gondoskodik a mennyei Atya – aki valóban jó – a gyermekeiről, mennyivel inkább védelmezi őket! Az imádság ezért mindig hatékony. Még ha nem is a mi dolgunk ezt mérlegelni. Olyan szabállyal – aranyszabállyal – zárul ez az evangéliumi rész, mely más vallási hagyományokban is jelen van: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” Ezek a szavak, melyek szerint maga Jézus is élt, a határtalan szeretet újdonságát rejtik magukban: szeretetét ajándékozta nekünk, anélkül, hogy bármit is elvárt volna tőlünk viszonzásként. Ez a mindennapi élet aranyszabálya.

Imádság az Egyházért

Február 24., szerda

 

Lk 11,29–32 – Az Emberfia jele

Jézust sokan veszik körül. Az evangélista a köré sereglő népről beszél. Ahogy annak idején, úgy most is sokan keresik azokat a szavakat, melyek vigaszt és segítséget nyújtanak, hogy ne kelljen megadniuk magukat az életüket megneheztítő sokféle félelemnek. Kiszolgáltatottá váltunk egy olyan járványnak, ami az egész bolygót megrendítette. Sokan emelték a tekintetüket az égre segítségért. Bőrünkön éreztük a félelmet, hogy minket is magával sodor. Mindenkin úrrá lett az elveszettség érzése. A leggyöngébbeket érintette leginkább. A nagyvárosokban – amilyen Ninive volt Jónás idejében – még súlyosabb volt az elveszettség érzése. A nagyvárosok peremkerületeiben a lét ma is keményebb és erőszakosabb, és ez leginkább a legszegényebbeket sújtja, idősek és fiatalok érzik úgy, bezárulnak előttük a jövő kapui. Egyre több és súlyosabb testi és lelki bajt, szegénységet és kirekesztődést, kétségbeesést és szorongást tapasztalunk. És ahogy Jézus idejében is, az emberek jelet kérnek, valamilyen többé-kevésbé csodás eseményt, mely megszabadítja őket a szorongástól. Ilyenkor egy „szabadítót” akarnak, aki képes mindent kézbe venni, azt az illúziót keltve, hogy varázslatos, de valójában inkább zsarnoki módon megoldást tud találni. De nincsenek csodás események, melyek megváltoztathatnák az életet, nincsenek váratlan szerencsés fordulatok, melyek az ember napjait földerítik. Igazi „jelre” van szükség, ami segít, hogy megváltozzon az emberek szíve, szolidárisabbá és befogadóbbá teszi őket, képesebbé a szeretetre. Ez a jel maga Jézus. Ő az ugyanis, aki megváltoztatja a szíveket. Arra van szükség – és ez az olvasott evangéliumi szakasz tanítása –, hogy városaink utcáit és tereit újra átjárja az evangélium hirdetése, ahogy Ninivében, Jónás által történt. Az evangélium segít a szív átformálásában, hogy újra húsból, és ne kőből való legyen. Ennek a kornak a keresztényei arra kaptak meghívást, hogy a mai nemzedéknek hirdessék a szeretet evangéliumát. Az evangélium az egyetlen erő, mely emberibbé teszi az embereket.

Imádság a szentekkel