Szeptember 30., kedd

 

Szent Jeromos (†Betlehem, 420) egyháztanító emléknapja. Ő fordította latinra a Bibliát. Imádkozzunk, hogy a Szentírás szavát minden nyelven meghallják.

 

Zak 8,20–23. A szabadulás reménye 

 

²⁰Így szól a Seregek Ura: Még majd eljönnek a népek, számos város lakói!²¹Elmennek majd egymáshoz a lakosok és mondják: »Menjünk, esedezzünk az Úr előtt és keressük a Seregek Urát, hadd menjek én is!«²²És eljön számos nép és sok nemzet, hogy keresse a Seregek Urát Jeruzsálemben, és esedezzék az Úr előtt.²³Így szól a Seregek Ura: Azokban a napokban mindenféle nyelvű nemzetből tíz ember is megragadja és megfogja egy zsidó ember köntösének szélét, és mondja: Veletek megyünk, mert hallottuk, hogy veletek van az Úr!”

 

Zakariás próféciája egyetemes látomást tár Izrael lakói elé. Végtére is Isten nem azért tette választott népévé Izraelt, hogy határok közé szorítsa, hanem éppen azért, hogy az ő szeretettervét hirdesse minden népnek. Egyetlen nép elől sincs elzárva az üdvösség lehetősége. Isten mindannyiunk atyja. Ez az atyai szerep, mely világosan kitetszik a próféta szavaiból, a maga teljességében Jézus megjelenésében nyilvánul meg. „Számos nép, hatalmas nemzetek jönnek, hogy keressék a Seregek Urát Jeruzsálemben, és imádkozzanak az Úr színe előtt” – mondja a próféta. Annak az Istenhez vágyódásnak a képe ez, mely alapjában véve minden népet jellemez. Ezért mondja Athenagorasz pátriárka, hogy „minden nép jó”. Igen, valóban így van, hiszen alapjában véve minden nép arra vágyik, hogy újra összegyűlhessen az egyetlen Úr körül. Ez a vágy rejlik minden vallásos hit és emberséges cselekedet mélyén. S ez a vágy fejeződik ki a következő képben is: „Azokban a napokban egyetlen júdai ruhája szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: »Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!«” Ez a különböző nyelvű férfiak és nők megtérésének csodája. Nem minden nép fog megtérni – mint ahogy talán a próféta sugallja –, de bizonyos, hogy azok között, akik odafordulnak az evangéliumhoz, mindenféle nyelvű, kultúrájú és nemzetiségű ember megtalálható lesz. Bármelyikünk lehet az a ruhaszegély, amelybe az Istent kereső ember belekapaszkodhat.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Szeptember 29., hétfő

 

A három arkangyal, Mihály, Gábriel és Rafael ünnepe. Az etióp egyház, mely az elsők között alakult meg Afrikában, védőszentjeként tiszteli Mihályt.

 

Jel 12,7–12a. Az angyalok harca a sárkány ellen

⁷És nagy harcz lőn az égben: Mihály és az ő angyalai harczolának a sárkánynyal, és a sárkány hadakozék és az ő angyalai;⁸de ezek nem vehetének erőt, sem helyök nem találtaték többé az égben.⁹És levetteték ama nagy sárkány, a régi kigyó, ki ördögnek és sátánnak neveztetik, ki elcsábítja az egész világot; és a földre vetteték, és vele angyalai is letaszittattak.¹⁰És nagy szózatot hallék az égben, mely ezt mondá: Most lett az üdvösség és erő, a mi Istenünk országa és az ő Krisztusának hatalma; mert levettetett a mi atyánkfiai vádolója, ki vádolja vala őket éjjel-nappal a mi Istenünk színe előtt.¹¹És ők legyőzték azt a Bárány vére és az ő bizonyságtételének igéje által, és nem kimélték önéltöket mindhalálig.¹²Azért vigadjatok, egek, és kik azokban laktok. 

Ma az Egyház Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalokra emlékezik. A Jelenések könyvéből vett olvasmány segít megérteni, milyen fontos a szerepük Isten szeretettervében. Az Jelenések könyve képes beszédben mutatja be a harcot a sárkány ellen, amely el akarja pusztítani az asszonyt (az Egyházat) és a fiát. De íme, itt van Mihály arkangyal, aki angyalaival együtt heves csatát vív a sárkány (a sátán) ellen: legyőzi, és lehajítja az égből a poklok mélyére. A szerző néhány sorban többféle néven nevezi a sárkányt: ő az ősi kígyó, az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot, és végül a vádló. Mihály angyal és a sátán összecsapása, mely már a kezdetekkor megjelenik, végigvonul és kibontakozik a történelem során. A Bárány vérével a sátán hatalma véglegesen legyőzetett, és a gonosznak nincs többé egyeduralma a földön. Jézus kiáltására a kereszten a János által hallott kiáltás felel az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma…” A keresztény közösség különösen a mártírok tanúságtétele által részese a Bárány megváltó művének. A vértanúk és velük együtt a hívők, akik életüket az evangéliumnak szentelik, legyőzik a sátán hatalmát, és megmentik a világot az erőszaktól. A következő versekben a sátánt látjuk, aki nem nyugszik bele a vereségbe, és tovább vívja a harcát. A történelem továbbra is harcmező, ahol szünet nélkül dúl a küzdelem a sárkány és az asszony, a kígyó leszármazottai – vagyis a bűnös emberiség – és az asszony ivadékai között. Ez az a harc az igazakkal és hűekkel, amelyről a Teremtés könyve beszél (Ter 3,15). A Jelenések könyve reményre hív: a dicsőséges örökkévalóság Istené és a választottaié. Ma a főangyalok minket is arra hívnak, hogy vegyünk részt ebben a harcban az imának és annak a szeretetnek a fegyverével, amit tőlük kapunk. Bármelyikünk lehet „angyal”, aki segíti a legszegényebbek életét, és előmozdítja a jót ebben a világban.

Imádság a szegényekért

Szeptember 28., évközi 26. vasárnap

 

A Csehországban mártírként tisztelt Szent Vencel (911–935) emléknapja

William Quijano emlékezete: a San Salvador-i Sant’Egidio közösség fiatal tagja volt, akit 2009-ben a mara (fiatalkorúak utcai bűnbandája) gyilkolt meg.

 

Ám 6,1a.4–7; Zsolt 146 (145); 1Tim 6,11–16; Lk 16,19–31

 

A szegény Lázárról szóló evangéliumi példabeszéd egyenesen kegyetlenséggel vádolja a világot: sokan vannak, akik bíborba és patyolatba öltözve dúsan lakmároznak, és nem veszik észre a megszámlálhatatlan szegény Lázárt, akik magukra hagyottan hevernek az ajtajuk előtt. Kegyetlenségük még a példabeszédbeli gazdag emberénél is fájdalmasabbnak tűnik. Lázár néha egész országok neve, amelyeknek még az élelmiszersegélyek morzsái sem jutnak. A listát jól ismerjük. És tudjuk, hogy a háborúk nemcsak sok halált, hanem szörnyű szegénységet is okoznak. Még ma is keserű az evangéliumi kijelentés arról, hogy Lázár „örült volna, ha jóllakhat” akárcsak morzsákkal is! Ámosz próféta szavai nagyon kemények: „Jaj Sionban a gondtalanul élőknek (…) Elefántcsont ágyban alusznak, fekvőhelyeiken henyélnek, lakmároznak a nyáj bárányaiból (…) korsóból isszák a bort (…) József [ti. Izrael] végzete miatt bizony nem bánkódnak.”

A „gondtalanságot”, az egyének és népek önközpontúságának leányát valójában közömbösségnek nevezik. Igen, a közömbösség egy vírus, amely továbbra is fertőzi korunkat. A közömbösség pontosan az ellentéte Istennek, aki az emberek, a szegények barátja, a gyengék védelmezője, aki emberszerető. Isten, aki értetlenül áll a gazdag ember előtt, meghatódik a szegény Lázár miatt, akinek csak a neve van: Lázár (vagy Eliezer, Eleázár), ami azt jelenti: ’Isten segít’. Talán éppen ezért ő az egyetlen szereplő az evangéliumi példabeszédben, akit név szerint említenek. Kettejük halála új jelenetet nyit. A gazdag embert a földbe temetik, míg a szegény Lázárt angyalok viszik Ábrahám kebelébe. Fenekestül felfordult a világ. A gazdag ember, aki korábban mindig jóllakott, most szomjas; ha korábban lakmározott, most sír, és ráébred élete igazságára. Valójában már korábban is szegény ember volt, de büszkesége, a birtokláshoz való ragaszkodása elvakította a szívét. És egyedül marad, senki sem fogadja őt. Az evangéliumi példabeszéd mintha azt sugallná, hogy a közöny mintha még Istent is megakadályozná abban, hogy áthidalja azt a szakadékot, amelyet az ember maga körül ás. A gazdag ember tudatos kétségbeesésében még azt sem kéri, hogy más helyre kerüljön: elég lenne neki, ha nyelvével megérinthetné Lázár vízbe mártott ujja hegyét. Ez súlyos üzenet: aki önmaga köré építi az életét, az valójában a saját poklát építi.

A gazdag ember kiáltása olyan, mintha kétségbeesett ima volna, sürgető figyelmeztetés számunkra, hogy ne pazaroljuk el az időt életünk során, hanem használjuk arra, hogy irgalmasságot gyakoroljunk. „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak!” – feleli Ábrahám a reményvesztett gazdag embernek. Nem kell rendkívüli tetteket véghez vinni. Megkaptuk Isten szavát, azt kell hallgatnunk. Aki hallgatja, megtanulja meghallani a szegények kiáltását is.

Imádság az Úr napján

Szeptember 26., péntek

 

Szent Kozma és Damján (†303 körül) szíriai mártírok emléknapja: a hagyomány orvosként tartja számon őket, akik ingyen gyógyították a betegeket. Emlékezzünk meg mindazokról, akik a betegek gyógyításának és ápolásának szentelik életüket.

 

Ag 1,15b–2,9. A templom dicsősége

¹A hatodik hónapban, a hónak huszonnegyedik napján, Darius királynak második esztendejében.²A hetedik hónapban, a hónak huszonegyedik napján, lőn az Úr igéje Aggeus próféta által, mondván:³Szólj Zorobabelnek, Szalátiel fiának, Júda vezérének, és Jézusnak, Jozedek fiának, a főpapnak, és a többi népnek, mondván:⁴Ki maradott meg közőletek, ki látta ezt a házat az ő első dicsőségében? s mint találjátok ezt ti most? vajjon nem olyan-e szemeitek előtt, mintha nem is volna?⁵De most erősödjél meg, Zorobabel! úgymond az Úr; és erősödjél meg Jézus, Jozedek fia, főpap! és erősödjél meg, e föld minden népe! úgymond a seregek Ura, és teljesítsétek (mert én veletek vagyok, úgymond a seregek Ura)⁶az igét, melynélfogva szövetséget kötöttem veletek, mikor kijöttetek Egyiptom földéről; és az én lelkem közöttetek leszen, ne féljetek.⁷Mert ezeket mondja a seregek Ura: Még egy kevés idő vagyon, és én megrendítem az eget és földet, a tengert és szárazat.⁸És megindítok minden népet; és eljő, a kit minden nemzetek óhajtanak; és betöltöm e házat dicsőséggel, úgymond a seregek Ura.⁹Enyém az ezüst, és enyém az arany, úgymond a seregek Ura.

A próféta felhívása a templom újjáépítésére lassan meghozta gyümölcsét. Négy évvel az alapkőletétel után (Ag 2,1), ahogyan Ezdrás könyvében is szerepel (Ezd 3,12–13), felépül az új templom. Aggeus rámutat azonban, hogy milyen szomorúan látják a vének, hogy az új épület „mintha nem is volna” az előzőhöz képest. Valójában a frigyláda, az engesztelés fedelével és a kerubokkal már korábban elveszett, és vele együtt a kőtáblák és az összes szent felszerelés is. A próféta azonban újfent emlékeztet arra, hogy az Úr, a történelem fejedelme és irányítója ez idáig elképzelhetetlen és ismeretlen módon is megnyilvánulhat. A csüggedt és nyomorúságos népnek pedig Aggeus a templomnál is nagyobb jövőt jósol, nevezetesen Isten országának megalapítását. Ebben az értelemben idézi a Zsidóknak írt levél (Zsid 12,26) a próféta e sorait: „Még egy kis idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet.” (Ag 2,6) Mert ahogyan Isten megrengette a földet az Egyiptomból való kivonulás idején (Zsolt 114) és a Sínai-hegyen történt szövetségkötés idején (Kiv 19,18; Zsolt 68,8; Jak 5,4–5), úgy most is „még egyszer” megrengeti a kozmoszt, és minden nemzetet arra indít, hogy dicsőséggel telítse meg házát, megtöltve azt a legdrágább kincseivel (Iz 60,4–7.13; 61,6; 45,14; Jel 21,24). Aggeus megmutatja Izraelnek, hogy végül minden nép eljön a templomba a Seregek Urának szánt áldozataival. Ez Isten történelem feletti uralmának megnyilvánulása. A próféta arra buzdítja az embereket, hogy emlékezzenek azokra a csodákra, amelyeket Isten már véghez vitt, és ezáltal újra bízzanak benne. Háromszor ismétli el az Úr népének: „Bátorság… bátorság… bátorság”, majd: „Dolgozzatok!” (Ag 2,4) E buzdítások értelmét jól kifejezi Isten döntése: „…én veletek vagyok! (…) Lelkem közöttetek lakik!” (Ag 2,4–5). Ha annak a népnek a templom felépítése volt az elvégzendő munkája, akkor számunkra a „Dolgozzatok!” felszólítás azt jelenti, hogy még nagylelkűbben szenteljük magunkat az Egyház építésének. Jézus tanítványai számára Isten temploma már nem egy kőház, hanem a keresztény közösség, amely „Apostolokra és prófétákra alapozott épület (...), s a szegletkő maga Krisztus Jézus” (Ef 2,20).

A Szent Kereszt imádsága