Február 28., szombat

 

MTörv 26,16–19. Az Úr Izrael Istene

 16Az Úr, a te Istened a mai napon megparancsolja neked, hogy tartsd meg ezeket a parancsokat és törvényeket. Kövesd hát őket lelkiismeretesen, szíved, lelked mélyéből.17Az Úr azt akarja, hogy vedd tudomásul ma nyilatkozatát: a te Istened lesz, ha az ő útján jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit és hallgatsz a szavára. 18Továbbá azt kívánja az Úr, hogy nyilatkoztasd ma ki: az ő tulajdon népe leszel – amint mondta neked –, s szem előtt tartod a parancsait. 19Akkor minden más népnek fölébe emel, tiszteletben, hírnévben és dicsőségben, és az Úrnak, a te Istenednek szentelt nép leszel, amint megmondta.

Ez a mózesi törvénykönyv és a rá következő bibliai könyvek – Józsué könyvétől a Királyok II. könyvéig – teológiájának egyik központi eleme. Izrael egész történetét végigkíséri ez a szoros kapcsolat Isten és Izrael között, mely Isten akaratából jött létre, és amelynek viszonzását kéri. Az Úr ezt a kis népet választotta ki, hogy nevére „szentelje”; vagyis különválasztotta, elkülönítette a Föld többi népétől (ez a bibliai héber qādôš, vagyis „szent” szó értelme), hogy saját népévé tegye, amint ezt a 7. fejezetben olvashatjuk: „Nem azért hajolt le hozzátok és választott ki benneteket az Úr, mert számban fölötte álltok az összes népnek, hiszen a legkisebb vagytok minden nép között, hanem mert szeretett benneteket az Úr…” (MTörv 7,7–8)

Az Istennel kötött szövetségből következik a törvénye iránti hűség, ahogy az egyértelműen megfogalmazódik: „…a te Istened lesz, ha az ő útján jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit és hallgatsz a szavára.” (26,17) Minden a meghallgatáson alapul. A kölcsönös meghallgatáson. Izrael hitének megvallása, melyet a zsidók mind a mai napig imádkoznak, a következő szavakkal kezdődik: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!” (MTörv 6,4) A törvények megtartása, az Úr útján való járás csak akkor lehetséges, ha az odafigyelés, az Úr szavának meghallgatása jellemzi magatartásunkat. A nagyböjt alkalmas időszak arra, hogy az Úr elé álljunk, és hallgassuk az Ő szavát – az élet szavát. Csak ebben a perspektívában térhet meg a szívünk, csak így bízhatjuk az életünket Istenre, hogy ő legyen életünk egyetlen Ura.

Előesti imádság

Február 27., péntek

 

Ez 18,21–28. Eltávolodni a bűntől, hogy éljünk, és meg ne haljunk

21De ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg. 22Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. 23Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?24Ám, ha az igaz elfordul igazságától és bűnt követ el, utánozza azokat az iszonyatos tetteket, amelyeket a bűnös végbevisz, vajon élni fog? Nem emlékezem többé az igazságra, amelyet tettekre váltott, hanem hűtlensége és vétkei miatt, amelyeket elkövetett, meg kell halnia. 25Azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja.” Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak? 26Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg. 27Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amit elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét. 28Magába szállt és elfordult elkövetett bűneitől, azért életben marad és nem hal meg. 

A próféta szavai a napnál is világosabban kifejtik, hogy a jó és a rossz közötti választás felelőssége mindig személyes felelősség. Senki sem jó vagy rossz egy más által elkövetett bűn következtében, Isten pedig hajlandó mindenkinek megbocsátani, aki megtér, megváltoztatja a szívét és cselekedeteit, ha nem tesz többé rosszat, és elkötelezi magát a jó mellett. Ez a bibliai rész megmutatja Isten hatalmas irgalmát, amely lehetővé teszi mindenki számára, hogy megváltozzon és megtérjen: „Ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad, és nem hal meg.” Isten irgalmának nincsenek határai, hiszen az Úr mindig készen áll a megbocsátásra. Elkerülhetetlenül fontos azonban, hogy az emberek magukba szálljanak, fölismerjék a rosszat a szívükben, és bizalommal forduljanak Istenhez, hogy meghallgassa őket, és segítsen rajtuk. Ez vonatkozik az igaz emberre is, aki eltávolodik a helyes úttól. A próféta segít nekünk megérteni: mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy nap mint nap őrködjünk önmagunk felett, hiszen mindennap választanunk kell a jó és a rossz között. Senki sem igaz és jó önmagától. Senki sem gonosz önmagától. Mindnyájunknak mindennap vállalnunk kell a felelősséget Isten előtt a cselekedeteinkért és döntéseinkért. Isten mindig kész megbocsátani, de azt kéri, vállaljunk felelősséget tetteinkért.

A Szent Kereszt imádsága

Február 26., csütörtök

 

Esz 4,17  Mardokeus és Eszter imája

Mardokeus imája.

Eszter imája.

17Mardokeus elment és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki. Mardokeus – felidézve az Úrnak minden tettét – így könyörgött az Úrhoz: „Uram, Uram, mindenható Király! A te hatalmadban van a mindenség, és senki sem tud neked ellenállni, ha meg akarod Izraelt menteni.
Te alkottad az eget és a földet, s az összes csodálatos dolgot, amely az égbolt alatt található.
Te vagy a mindenség Ura, és nincs senki, aki ellenállhatna neked, Uram.
Te mindenről tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gőgből, kevélységből vagy dicsőségvágyból tettem, hogy nem borultam le a fennhéjázó Ámán előtt.
Izrael szabadulásáért szívesen megcsókoltam volna még a lába nyomát is.
Azért tettem, hogy ne helyezzem ember dicsőségét Isten dicsősége fölé. Nem borulok le, Uram, senki más előtt, csak teelőtted, s ezt nem kevélységből teszem.
Most pedig, Uram, Istenem, Királyom, Ábrahám Istene, könyörülj népeden! Ránk vetették ugyanis szemüket, hogy elveszítsenek bennünket.
Azon vannak, hogy örökségedet, amely kezdettől fogva a tiéd, elpusztítsák.
Ne fordulj el tulajdonodtól, amelyet kiszabadítottál Egyiptom földjéről!
Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk és dicsőítsük a nevedet, Uram! Ne engedd, hogy elnémuljon azoknak ajka, akik téged dicsőítenek!” Egész Izrael könyörgött minden erejéből, mert a halál már a szemük előtt lebegett. Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelőtt szívesörömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal:
„Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom. Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad.
De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram!
Nem elég nekik keserű szolgaságunk – kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok ajkát, akik téged dicsőítenek, kioltják házad és oltárod fényét, és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe előtt, örökké. Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg! Emlékezzél, Uram és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te isteneknek királya és minden hatalomnak Ura. Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe előtt leszek. Szívében kelts gyűlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele. Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram. Te mindenről tudsz, tudod azt is, hogy gyűlöltem a gonoszok dicsőségét, s borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától. Ismered szorultságomat, hogy dicsőségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem is viselem nyugalmam napjaiban.
Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából.
Szolgálód nem találta örömét másban, attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram.

Ábrahám Istene! Ó Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!” 

Mardokeus imája a hit megvallása és a gonosznak való ellenállás kifejezése. Eszter imája gazdagabb és személyesebb. Az ellenséggel szembesülve a hívők nemcsak azt kérik, hogy megszabadítsák őket tőle, hanem tudatában vannak saját bűneiknek is: „vétkeztünk ellened”. Az ellenség jelenlétét Izrael népe egyben feddésként és szilárdabb hitre való felhívásként is értelmezi, olyan hitre, amelyet a jólét hajszolása miatt elhanyagoltak. Eszter „az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben”. Ebből fakadt imádsága: reggeltől estig a földre borult szolgálóival együtt. Az ősök könyveiből hallott szövetség történetére emlékezve Isten védelmét kérte magára és az egész népre, hol egyes, hol többes számot használva. Elkülöníti magát a néptől, amikor saját feladatának tekinti, hogy megjelenjen a király előtt. Olyan küldetés ez, amelyben magányt, gyengeséget és szorongást érez; ugyanakkor azonosul a néppel, annak szószólójává válik, amikor az Úrhoz fohászkodik, hogy szabadítsa meg őket ellenségeiktől Isten dicsőségéért és örökségének védelméért. Királynéként, aki nem jószántából került ebbe a szerepbe, úgy jelenik meg az Úr előtt, hogy nem kér rangjának előnyeiből, mintha ez alkalmasabbá tenné őt küldetésére, melyben így csak az Úrra támaszkodhat: „Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem…” Eszter úgy áll előttünk, mint a hívő ember, aki érzi a felelősséget, hogy nem csupán önmagát, hanem egész népét meg kell mentenie.

Imádság az Egyházért

Február 25., szerda

 

Jón 3,1–10. Isten újra szól Jónáshoz

¹Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: ²„Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” ³Jónás fölkelt és elment Ninivébe az Úr parancsa szerint. Ninive nagy város volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. ⁴Jónás bement a városba, egynapi járásnyira, és hirdetni kezdte: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” ⁵Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek. ⁶Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ő is leszállt trónjáról, levetette palástját, és zsákruhába öltözve hamuba ült. ⁷Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: „Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék. ⁸Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt. ⁹Ki tudja, hátha irgalmas lesz és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!” ¹⁰Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg.  

Az Úr másodszor fordul Jónáshoz, hogy egy fontos küldetéssel bízza meg: Ninive nagy városában kell Isten szavát hirdetnie. Az Úr már korábban kérte ezt tőle, ahogyan a könyv elején olvashatjuk, de Jónás akkor elmenekült a hívása elől. Ninive félelemmel töltötte el. Érthető: Izrael legnagyobb ellensége volt, a zsidó királyság lerombolására törekvő, ellene számos háborút indító Asszír Birodalom fővárosa. A szöveg kiemeli, milyen nagy városról van szó. Eszünkbe jutnak napjaink milliós metropoliszai azzal a rengeteg problémával, amelyek ijesztő módon felhalmozódnak bennük. Könnyű tehát elmenekülni, bezárkózni saját, elzárt világunkba, és csak magunkra gondolni. Jónást is magával ragadta a félelem, de amikor Isten kitartóan szólongatta, végül hallgatott a szavára, és elindult Ninive utcáin. Egyértelmű és félelmet keltő szavakkal hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Valójában minden igehirdetésnek az a célja, hogy a szív megtéréséhez, a viselkedés megváltozásához vezessen. Ha hagyják, hogy a gonosz szabadon növekedjen az emberek szívében és az élet valóságában, az elkerülhetetlenül ezeknek a városoknak a pusztulásához vezet. Jónás még csak a város harmadát járta be, egy napot töltött a három nap alatt bejárható város útjain, és íme, Ninive lakói máris komolyan veszik, amit mond: „hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek…” Amikor a király fülébe jutott Jónás prédikációja, maga rendelte el, hogy az egész város gyakoroljon bűnbánatot. A király és egész népe böjtölt, és remélte, hogy ezáltal Isten meggondolja magát, megenyhül, lecsillapul a haragja. A böjt és az imádság hatására Isten valóban megváltoztatta szándékát, a város és lakói megmenekültek. Jónás története megmutatja, hogy mindig reménykednünk kell Isten szavának erejében: valahányszor hirdetjük, véghez viszi a változás csodáját. Senki, még a legádázabb ellenség sincs arra kárhoztatva, hogy mindig ugyanolyan maradjon. Isten szava valóban mindig és mindenütt képes véghez vinni a megtérés csodáját, képes győzelemre vinni a jót a gonosz felett.

Imádság a szentekkel

Február 24., kedd

 

Iz 55,10–11. Isten szava hatékony

¹⁰Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ¹¹éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.

Ezek a sorok zárják Izajás könyvének második részét, amely a 40. fejezettel kezdődik, és egy olyan próféta műve, aki a babiloni fogság idején élt. Nehéz időszak volt ez Izrael számára. Habár a száműzetés vége nagy reményeket ébresztett a népben, fontossá vált a kérdés, hogyan alapozzák meg újra az életüket a Jeruzsálembe való visszatérés után. Világosan tudják: újra Isten szava kell hogy legyen az alap és a gyökér, amely táplálja majd Izrael egész népének hitét. Igen, az Úrba és az Ő segítségébe vetett hitnek újra a nép erejévé és reményévé kellett lennie, ahogyan ma is azzá kell lennie az egész keresztény közösség és minden egyes hívő számára. Isten szavának ugyanis hihetetlenül nagy átformáló ereje van, még ha mi ezzel kapcsolatban mindig is szkeptikusak voltunk. Isten azért küldte el hozzánk, hogy hatása legyen, hatékony legyen: megváltoztassa az emberek szívét és a történelmüket. A próféta kijelenti: ahogyan az eső és a hó öntözi és termékennyé teszi a földet, úgy hat Isten szava is.  Ha meghallgatjuk és szívünkbe fogadjuk azt – s ez a magvető példabeszédének értelme –, sok gyümölcsöt terem. Ezért jó, ha feltesszük magunknak a kérdést: készségesen meghallgatjuk-e az Urat, aki szól hozzánk? Az evangélium sokszor elismétli, hogy az elhintett szónak mindenképpen van hatása. Bízzunk ebben az evangéliumi igazságban, amely azt kéri tőlünk, hogy ne hanyagoljuk el Isten szavának hallgatását, mert az mindenképpen gyümölcsöt terem. A próféta megerősíti, hogy Isten szava nem tér vissza az Úrhoz „eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem”. Kérjük az Urat, hogy ajándékozzon nekünk meghallgatásra kész szívet, hogy valóban megtérhessünk, mert ezt kéri mindnyájunktól ebben az időben.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Február 23., hétfő

 

Szent Polikárp püspök emléknapja, aki János apostol tanítványa volt, és vértanúhalált halt (†155).

 

Lev 19,1–2.11–18. „Legyetek szentek, mert én szent vagyok”

¹Így szólt az Úr Mózeshez: ²„Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez és mondd meg nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok!

 

¹¹Ne lopjatok, ne tagadjatok le semmit és ne csalja meg egyiktek a másikat! ¹²Ne esküdjél nevemre hamisan, hogy meg ne szentségtelenítsd Istened nevét – én vagyok az Úr! ¹³Ne keress ürügyet felebarátod ellen, és erőszakkal se nyomd el őt! Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad! ¹⁴Ne átkozz süketet és ne tégy gáncsot vak elé: féld az Urat, a te Istenedet – mert én vagyok az Úr! ¹⁵Ne kövess el jogtalanságot és ne ítélj igazságtalanul! Ne nézd a szegény személyét, s ne légy tekintettel a hatalmas arcára: igazság szerint ítélj felebarátodnak. ¹⁶Ne légy rágalmazó, se besúgó a nép között. Ne törj felebarátod vérére – én vagyok az Úr! ¹⁷Ne gyűlölködj szívedben testvéreddel szemben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. ¹⁸Ne állj bosszút, és ne tarts haragot néped fiaival szemben: szeresd felebarátodat, mint önmagadat – én vagyok az Úr!

A Leviták könyvének ezt a szakaszát, mely olyan, mint egyfajta tízparancsolat, két parancs foglalja keretbe: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” és „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat”. A szentség nem más, mint Isten állapota. Ő tehát „más”, mint mi, elkülönült, transzcendens, de nem zárkózik be saját létezésébe. Sőt, azt kéri tőlünk, vegyünk részt az életében. Íme tehát a felhívás: „Legyetek szentek”. Mintha csak azt mondaná nekünk: ne féljetek részt venni az én létezésemben, az én tökéletességemben. A felebarátunk iránti szeretet megvalósítja a szentségre való hívást, lehetővé teszi mindenki számára, hogy részt vegyen az Isten életében és állapotában. Ez a két kérés keretként magába foglalja azokat a parancsokat, amelyek kijelölik a szentté válás útját. A parancsok elsősorban arra vonatkoznak, aki szükséget szenved: ne nyomd el felebarátodat, ne foszd meg javaitól, fizesd meg a munkásokat, ne átkozd a süketet, ne tégy akadályt a vak útjába, ne légy igazságtalan az ítélkezésben, ne rágalmazz, ne törj embertársad életére (talán arra utalva, hogy valakit hamis tanúvallomással el lehet ítélni, ahogy például Nabot esetében történt, vö. 1Kir 21), ne táplálj magadban gyűlöletet felebarátod iránt, hanem nyíltan fedd meg, ne légy bosszúálló és ne gyűlölködj. Ahogy magunk is megállapíthatjuk, bár a nyelvhasználat a korabeli joggyakorlatot tükrözi, ezek a parancsok ma is aktuálisak, és segítenek, hogy elgondolkodjunk azokon a konkrét viselkedésmódokon, amelyek akadályozzák, hogy a szentség útján járjunk. Az Úr nem kér tőlünk lehetetlen dolgot. Ha azonban belegondolunk, mennyire szereti mindenki önmagát, elképzelhetjük, mennyire más lenne az életünk, ha ugyanolyan mértékben szeretnénk másokat is.

Imádság a szegényekért