1Jn 2,18–21. Elérkezett az utolsó óra, a döntés ideje
Elérkeztünk a napév végéhez, és a János első leveléből vett olvasmány ezzel a kijelentéssel kezdődik: „Itt az utolsó óra.” Egy ősi hagyomány arra hív, hogy a Te Deumot énekeljük, az ősi hálaéneket a napokért, amiket az Úr adott nekünk. Jól tudjuk, hogy konvencionális dátumról van szó. Mégis jó, ha emlékezünk rá, hogy az idő nem egy jelentőség nélküli dimenzió az emberi létezés számára, és életünk napjai nem tartanak örökké. Sőt, a napok és az évek elmúlnak, és nekünk nem szabad eltékozolnunk, inkább Isten jelenlétében kell megélnünk őket. Ugyanis a történelem nem egy üres burok, hanem az üdvösségünk helyszíne, a hely, ahol a jó és a rossz, a szeretet szabadsága és a bűn szolgasága közötti kemény küzdelem zajlik. János apostol kiemeli ezt a harcot, és rámutat az antikrisztussal azonosított hamis próféták jelenlétére. Az utolsó óra a döntő ütközet ideje. Az Újszövetség nyelvén az a kijelentés, hogy itt az utolsó óra, nem azt jelenti, hogy elközelgett a történelem vége, inkább azt, hogy elérkezett a döntés ideje, amikor ennek a nemzedéknek véglegesen határoznia kell Jézus és az evangélium mellett. Arra kaptunk meghívást, hogy a mai világot – napjaink világát – tegyük igazzá és békéssé. János szomorúan jegyzi meg, hogy a hamis próféták (az antikrisztusok) „közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók”. Őket „nem kente föl a Szent”, nincs meg bennük Jézus Lelke. Nem elegendő ugyanis fizikailag a hívők közösségébe tartozni, be kell fogadnunk a Lelket, aki áthatja azt: belsőleg is részt kell vennünk az életében. Ezt je- lenti, hogy birtokunkban van a „tudomány”, vagyis az evangélium bölcses- sége. Miközben véget ér ez az év, és elkezdődik az új, adjunk hálát az Úrnak az időért, amit nekünk ajándékozott, kérjük Istent, hogy segítsen minket az új évben, és hagyjuk, hogy az ő szava vezessen bennünket: ez legyen a vi- lágosság lépéseinkhez.
Karácsonyi imádság
