December 31., péntek


Hálaadás az Úrnak az elmúlt évért

 

1Jn 2,18–21. Elérkezett az utolsó óra, a döntés ideje

 

Elérkeztünk a naptári év végéhez, és a János első leveléből vett olvasmány ezzel a kijelentéssel kezdődik: „itt az utolsó óra”. Egy ősi hagyomány arra hív, hogy a Te Deumot énekeljük, az ősi hálaéneket a napokért, amelyeket az Úr adott nekünk. Jól tudjuk, hogy konvencionális dátumról van szó. Mégis jó, ha emlékezünk rá, hogy az idő nem jelentőség nélküli dimenzió az emberi létezés számára, és életünk napjai nem tartanak örökké. Sőt, a napok és az évek elmúlnak, s nekünk nem szabad ezeket eltékozolnunk, hanem igyekeznünk kell Isten jelenlétében eltölteni. Ugyanis a történelem nem üres burok, hanem az üdvösségünk helyszíne, a hely, ahol a jó és a rossz, a szeretet szabadsága és a bűn szolgasága közötti kemény küzdelem zajlik. János apostol kiemeli ezt a harcot, és rámutat az antikrisztussal azonosított hamis próféták jelenlétére. Az evangéliumokban Jézus többször is figyelmeztette tanítványait „az idők végére”, az utolsó óra eljövetelére. Márk evangélista azt mondja: „Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék.” (Mk 13,22) Amikor János azt írja, hogy „itt az utolsó óra”, nem azt érti ez alatt, hogy elközelgett a történelem vége, hanem hogy elérkezett a döntés ideje, amikor ennek a nemzedéknek véglegesen el kell köteleződnie Jézus és az evangélium mellett. Ez a keresztények minden nemzedékére érvényes.

                   János szomorúan jegyzi meg, hogy a hamis próféták (az antikrisztusok) „közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók”. Őket „nem kente föl a Szent”, nincs meg bennük Jézus Lelke, mely kiáradt a tanítványok szívébe. Nem elegendő ugyanis fizikailag a hívők közösségébe tartozni, be kell fogadnunk a Lelket, aki áthatja ezt a közösséget, és valóban részt kell vennünk az életében. Ezt jelenti, hogy a birtokunkban van a „tudomány”, vagyis az evangélium bölcsessége. Az apostol arra buzdít, maradjunk szilárdak az evangéliumban, és így közösségben maradunk az Atyával. Miközben véget ér ez az év, és elkezdődik az új, az Egyház arra hív bennünket, hogy adjunk hálát az Úrnak az elmúlt időért, és hagyjuk, hogy az elkövetkezendőkben az ő szava vezessen bennünket, ez világítsa meg a lépteinket.

                   Karácsonyi imádság

 

December 30., csütörtök

 


Laurindóra és Madorára emlékezünk, a Sant’Egidio közösség két fiatal mozambiki tagjára, akik háborúban haltak meg; velük együtt emlékezzünk meg minden fiatalról, akik a konfliktusok és az erőszak áldozatai lettek.

 

1Jn 2,12–17. Ti megismertétek az Atyát

 

János apostol ünnepélyes, hármas megszólítással fordul e levelében minden hívőhöz. „Gyermekeimnek” szólítja őket, mert az ő jóvoltából születtek a hitre, de „apáknak” is, mert az ő feladatuk, hogy az Egyház új hívekkel gazdagodjék, és „ifjaknak”, vagyis erőseknek, mert ha megőrzik magukban Isten szavát, akkor győzedelmeskednek a gonosz hatalma fölött. Ez a meghívás minden generációnak szól, és minden hívőnek is, akik mindenkor „gyermekek”, „apák” és „ifjak” a hitben. Az apostol arra buzdítja a híveket, hogy ne szeressék a világot és a világ dolgait, mert ha így tesznek, eltávolodnak Isten szeretetétől. Jánosnál a világ nem egyszerűen a teremtést jelenti, hanem a gonosz hatalmának alávetett földi valóságot is (vö. Jn 12,31), amely következésképpen szemben áll Isten országával. A Jézus által körvonalazott ellentét juthat eszünkbe: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24) A hívőnek vigyáznia kell, nehogy elsodorja a gonosz hatalma, amely a bujaság által befészkelődik a szívbe, és gonosz tettekre sarkallja azt, aki a rabjává válik. János példát is hoz erre, amikor arról ír, hogy a test kívánsága a szem kívánságában és a gazdagság kevélységében mutatkozik meg. Aki hagyja, hogy ezek az ösztönök vezessék, eltávolodik Istentől, és magával sodorja a világ gyarlósága. A világ azonban elmúlik, emlékeztet János, ahogy Pál is írta a korintusiaknak: „ez a világ elmúlik” (1Kor 7,31). Aki viszont Isten akaratát teljesíti, „megmarad örökre”, megmarad a szeretetben. A karácsonyi időszak, amelyet most élünk meg, alkalmas arra, hogy növeljük magunkban azt a Gyermeket: vele együtt maradjunk meg a szeretetben, és siettessük Isten országának eljövetelét.

            Karácsonyi imádság

December 29., szerda

December 29., szerda

Szent Dávid próféta emléknapja: neki tulajdonítanak több zsoltárt; ősidőktől fogva a zsoltárokból táplálkozik a zsidók és a keresztények imádsága.

Becket Szent Tamás emléknapja, aki az igazságosságnak és az Egyház méltóságának védelmezője.

 

1Ján 2,3–11. Aki szereti testvérét, megmarad a világosságban

 

A karácsonyi időszak mai napjának első misei olvasmánya arra hív bennünket, hogy elmélkedjünk János első levelén, mintha a szeretet szavait kínálná nekünk, amelyek Jézus születésének misztériumából fakadnak. Csak az olyan szeretet, mint Istené képes megértetni velünk az Újszülött misztériumának szépségét és erejét. Erősen összefügg ez az üdvösség vágyával, amely mélyen gyökerezik minden ember szívében. Olyan vágy ez, amely nyugtalanít minket. De éppen ez a nyugtalanság az első lépés ahhoz, hogy kilépjünk önmagunkból. János apostol megmutatja az Úr megismerésének egyszerű útját. Nem arról van szó, hogy erőnket megfeszítve kell okoskodnunk, spekulálnunk, hanem egyszerűen arról, hogy tartsuk meg a parancsait. Aki meghallgatja és tettekre váltja Isten szavát, az Istenben marad, annyira, hogy azt mondhatja: „Isten szeretete valóban tökéletes” benne. Nem mi vagyunk tökéletesek a képességeink révén, hanem a szeretet tökéletes, amelyet kaptunk. Aki befogadja ezt a szeretetet, az maga is a tökéletesség útján jár, mert Isten szeretete vezeti. Az apostol hangsúlyozza, hogy a szeretet parancsa egyszerre új és régi. Az evangélium lényege: Isten Jézusban megtestesült szeretete, mellyel radikális fordulatot vesz a történelem. Jézus új perspektívát nyitott meg az emberségesség terén, új látásmódot javasolt, vele megjelent „az igazi világosság”, mely eloszlatja a világban uralkodó sötétséget. Ez Isten szeretetének világossága, mely arra készteti a hívőket, hogy mindenkit szeressenek, kivétel nélkül, még az ellenségeiket is. Aki nem fogadja be, nem éli meg ezt a szeretetet, az „a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította”. A szeretet evangéliuma az igazi újdonság, amely megváltoztatja a világot.

Karácsonyi imádság

 

December 28., kedd


Az aprószentek emléknapján imádkozzunk mindazokért, akik erőszak áldozataként halnak meg, az anyaméhtől az időskorig.

 

Mt 2,13–18. A betlehemi gyermekgyilkosság

 

A keleti és a nyugati egyház egyaránt tiszteli az aprószenteket, akiket Heródes azért mészároltatott le, hogy elpusztítsa Jézust. „Még nem beszélnek, és már Krisztus hitvallói! Még nem képesek harcba szállni, de már győzedelmesen viselik a mártírhalál koszorúját” – énekli az egyik egyházatya. A félelem, hogy egy kisded által elveszíti a hatalmát, hallatlan kegyetlenségre sarkallja Heródest. Mindenáron meg akarja menteni trónját, és soha nem tapasztalt, semmivel sem igazolható mészárlásra is képes érte. Ma is vannak ilyen értelmetlen tragédiák, mint például a bevándorlók halála. A gonosz kegyetlenségével József áll szemben, akinek semmiféle hatalma nincs, ereje a hitében gyökerezik. Ismét hallgat az angyalra, és engedelmeskedik: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba”. Ez az evangéliumi rész nem csak a múltról szól, sőt hihetetlenül aktuális. Gyermekek millióval végez ma is az éhínség és a betegségek. Sokan esnek erőszak, gyermekrablás és kizsákmányolás áldozatául. Hány és hány gyermek leli halálát háborúk és konfliktusok elől menekülve, a tengeren vagy a sivatagon való átkelés közben, azok kegyetlen közönyétől körülvéve, akiknek a szíve nem indul meg még ezeknek a kicsinyeknek a láttán sem, akiket pedig teljes joggal nevezhetünk új aprószenteknek. E kegyetlenség láttán föl kell lángolnia a haragnak! A keresztényeknek és a jó szándékú embereknek Józsefhez hasonlóan meg kell hallgatniuk az Úr angyalát, és magukhoz kell venniük ezeket a kicsinyeket, hogy megmentsék őket a gonoszság fejedelmének gyilkos haragjától.

Karácsonyi imádság

 

December 27., hétfő


Szent János apostol és evangélista ünnepe: ő volt a tanítvány, akit kedvelt Jézus, és aki a kereszt alatt Máriát saját anyjaként fogadta magához.

Boldog Salkaházi Sára vértanúságára emlékezünk, akit 1944-ben ezen a napon lőttek a Dunába, mert üldözött asszonyok és lányok életét mentette.

 

Jn 20,2–8. János és Péter az üres sírhoz fut

 

János egyike annak a négy tanítványnak, akiket Jézus elsőként hívott magához. A Tibériás tavánál történt találkozásnak még a pontos időpontjára is emlékszik az evangélista: a tizedik óra körül járhatott. Hogyan is felejthette volna el? Így arra is emlékszik, amikor Andrással, Péter testvérével együtt hallgatták a Jordán partján Keresztelő Szent Jánost. Villámként hasított beléjük, amikor a Keresztelő azt mondta Jézusról: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Otthagyták Keresztelő Szent Jánost, és Jézus nyomába szegődtek. Vele töltötték az egész délutánt. Ezek az órák János egész életét örökre meghatározták, ahogy Péterét is. A hagyomány úgy tartja, hogy János az a tanítvány, „akit kedvelt Jézus”. Az utolsó vacsorán egyedül ő hajthatta fejét Jézus keblére, majd Péterrel és Jakabbal együtt elkísérte őt az Olajfák hegyére, amikor a halállal vívódott. A többi tanítványhoz hasonlóan azonban ő is elmenekült, és magára hagyta Jézust, hogy aztán visszatérjen, és kövesse a kereszt lábáig, ahol elfogadja a meghívást, hogy magához vegye Máriát. Ebben az evangéliumi részben húsvét napjának hajnalán találkozunk vele, amikor Péterrel együtt a sír felé fut. Fiatalabb volt Péternél, ezért hamarabb ért oda, látta a gyolcsot a földön, de nem ment be. Megvárta Pétert, aki idősebb volt nála. Az egyházatyák így kommentálják ezt: a szeretet gyorsabban fut, és előbb ér oda. János mégis meg tudta várni, hogy testvére megérkezzen, és együtt menjenek be a sírboltba. Az ember soha nem fut egyedül. János már megtanulta, hogy Jézus tanítványai mindig kettesével járnak. S amint belépett: „Látta, és hitt.” Megértette, hogy Jézus testét nem lophatták el (hiszen ott voltak a leplek, ahová letették), és hitt. A negyedik evangéliumban és a leveleiben őrzött tanúságtételének középpontjában az Isten és a testvérek szeretetének hirdetése áll. Ez mestere üzenetének lényege, szíve.

                   Karácsonyi imádság