Augusztus 30., évközi 22. vasárnap

Jer 20,7–9; Zsolt 62; Róm 12,1–2; Mt 16,21–27

Jézus itt adja hírül először, hogy szenvedni fog, megölik, de azt is megjósolja, hogy föl fog támadni. Ezek a szavak meglepnek őszinteségükkel és realizmusukkal: Jézus nem ígér könnyű és kényelmes jövőt, hanem nehéz és keserű napok eljövetelét vetíti előre, nemcsak a maga, hanem a tanítványok számára is. Mondhatjuk, ő ezen a módon lázad a gonosz ellen, mely világunkat, városunkat, kerületünket és életünket is átjárja, és félelemmé, elutasítássá, erőszakká válik. Jézus tudja, hogy a gonosz létezik a világban, és ezért veszi határozottan az irányt Jeruzsálem felé, mert szembe akar nézni vele.

Talán ezért van az, hogy a tanítványok maguk sem akarják meghallani ezeket a szavakat. Péter pedig átveszi a szót, hogy elhallgattassa Jézust: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Péter látszólag meg akarja védeni a Mestert a bajtól. Valójában olyan embernek a szavai ezek, aki nem értette meg igazán, kicsoda Jézus, pedig kicsivel előtte még megvallotta, hogy „te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”. Szavai botránkoztatóvá válnak, mert Isten nem akarja, hogy félretegyék őt; ismeri az emberek életét, tudja, mi a gonosz, és Jézus egészen a keresztfáig megy, hogy tapasztalja is.

„Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak” – válaszol Jézus Péter szavaira. Vagyis azt mondja neki: térj vissza a helyes útra, légy tanítvány, és ne akarj mester lenni. Milyen könnyen válunk saját magunk mestereivé, és okozunk ezzel megosztottságot! „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti” – mondja majd Jézus. Igen, aki egyedül akar megmenekülni, az el fog veszni. Megszerezheti akár az egész világot, de nem menti meg lelkét. Igen, az igazi boldogság abban áll, ha fölvesszük a keresztet, nem pedig abban, ha úgy teszünk, mintha a gonosz nem is létezne – vagy éppen mindig csak mások képviselnék –, hanem abban, ha magunkra vesszük a többiek fájdalmát. Ez kiemel bennünket abból, hogy mindig áldozatnak képzeljük magunkat, és kitágítja szívünket. Mi, akik oly gyakran panaszkodunk mindennapi kis keresztjeink miatt, tágítsuk ki szívünket, hogy sok testvérünkkel együtt hordozzuk a keresztet a világban.

Az evangélium szavai bizonyára igényesek. Ám mindenekelőtt Jézus számára azok. Milyen sokszor elismétli a tanítványoknak: azért jött, hogy szolgáljon, nem pedig hogy neki szolgáljanak. Péterhez szóló szavaiban ott lüktet a minden embert üdvözíteni akaró szeretetének ereje. Az evangélium arra hív, hogy újra kezdjük el hallgatni az ő szavát. És fölfedezzük majd azok értelmét: „Aki értem elveszíti életét, az megtalálja.” Akkor pedig felfedezzük azt is, hogy napjaink értékessé váltak, telve szeretettel, hogy sokak életét derűsebbé és igazabbá tegyük.

Imádság az Úr napján

Augusztus 29., szombat

Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja: az Úr előfutára volt

Mk 6,17–29 – Keresztelő János halála

17Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. 18Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
19Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. 20Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. 21Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.
22A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, 23de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!
24Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
25Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? 26Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? 27Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? 28És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; 29mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.

Az Egyház régtől fogva megemlékezik Keresztelő Jánosnak nemcsak a születéséről, hanem a halálának napjáról is. Heródes ítélte őt halálra, aki inkább hallgatott egy gonosz szívű asszony szeszélyére, mint a próféta kemény, de igaz szavaira. Ő az utolsó és a legnagyobb a próféták között. Ő készíti elő a Messiás eljövetelét. Szigorú következetessége ellentétben áll a mindent saját érdekekhez igazítani akaró viselkedéssel. A lényeghez való ragaszkodás segít megszabadulnunk attól, ami fölösleges. A Keresztelő által hozott remény pedig arra emlékeztet, hogy nem ismerhetjük fel Jézust, ha nem készítjük elő a szívünket, ha nem küzdünk meg a szívünkben és a világban lévő megannyi sivataggal. Hallgassuk hát az ő hangját, hogy utat készítsünk az Úrnak, aki eljön. A Keresztelő igazságosságot és a szív megtérését hirdette. Belelátott a király lelkébe, aki a bizalmába fogadta. Heródiás viszont, akit a próféta igehirdetése egyre jobban bosszantott, megvetette. Sajnos Heródes sem hallgatott mindvégig a próféta szavára. Félelem szállta meg a kapott szemrehányás miatt, de ez nem vezette megtérésre. Minden korábbi szempontot félresöpör: az adott szó fontosabb számára, mint a próféta élete. Heródes tehát úgy dönt, hogy lefejezteti a Keresztelőt. A király romlott szívéből született meg a gyilkosság gondolata és a kísérlet, hogy a rosszat a jó fölötti győzelemhez segítse. Egészen máshogy viselkedtek korábban azok, akik a Jordán folyóhoz siettek, hogy a Keresztelőt hallgassák: ők azért gyűltek oda, mert fölismerték, hogy bűnösök, akiknek megbocsátásra, változásra és üdvösségre van szükségük. János tanúságtétele – és az evangélium hirdetése mindenkor annak számít – felkészíti a szíveket az Úr befogadására. Ne menjünk a sivatagba szél által derékba tört nádszálat keresni, vagyis egyet a sok kép közül, amit értetlenül nézünk; ne keressünk kényelmes, finom ruhába öltözött férfit, hisz az ilyenek a királyi palotákban vannak, ahogy a jólét megannyi hamis biztosítéka is. Hagyjuk, hogy olyasvalaki szólítson meg, aki a világban jelen lévő Urat mutatja meg nekünk, mert ő lesz a várakozás embere. És csakis az ismeri fel a jelenlévő üdvösséget, aki képes várakozni, aki ezért hajlandó fölkelni álmából.

Előesti imádság

Augusztus 28., péntek

Szent Ágoston (†430), Hippó (Algéria) püspöke, egyháztanító emléknapja

1Kor 1,17–25 – A kereszt balgasága

17Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.
18Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. 19Mert írva van: »Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem«.
20Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? 21Mivel ugyanis a világ Isten bölcsessége révén nem ismerte meg bölcsességgel az Istent, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. 22Mert a zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, 23mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; 24maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, 25Isten oktalansága ugyanis bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.

Pál az én beképzeltségében, mindenkinek a saját bölcsessége fölött érzett büszkeségében fedezte fel a közösség megosztottságának gyökerét. Az üdvösség – mint Pál többször is nyomatékolja – nem saját bölcsességünkből ered, ahogyan a görögök gondolták, és nem is a saját hagyományainkból, ahogy a zsidók hitték, hanem egyedül a Jézus keresztjéből áradó határtalan szeretet balgaságának befogadásából. A kereszt titka mint a mások iránti szeretet legmagasabb rendű megnyilvánulása marad az evangéliumnak és továbbadásának a szíve. Pál arra emlékezteti a közösség tagjait, hogy körükben nem sokan vannak, akik a világ szerint bölcsek volnának, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Mégis nagyon magas méltóságra hívta őket az Úr. Az Úr választotta őket, de nem valamilyen világi számításból, még kevésbé jó szervezőképességük miatt. Gyöngeségük miatt választotta őket – írja nekik Pál. Az Úr pedig ebből a gyöngeségből visz végbe nagy dolgokat. Ezért Jézus tanítványának csak az evangéliummal szabad dicsekednie, nem pedig saját bölcsességével vagy emberi erejével. Az Úr a megváltó művét a kereszt balgasága által viszi végbe, vagyis a szeretet evangéliuma által, ami nem ismer határokat. Ezt a bölcsességet adja az Úr tanítványainak, mely erőssé teszi őket ahhoz, hogy megváltoztassák, testvériesebb, szolidárisabb és békésebb hellyé tegyék a világot.

A Szent Kereszt imádsága

Augusztus 27., csütörtök

A szír egyház Zakeusra emlékezik, aki fölmászott egy fára, hogy lássa az Urat, és így elnyerte a szív megtérésének ajándékát

Lk 19,1–10 – Zakeus

1Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. 2Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, 3szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. 4Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: »Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« 6Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. 7Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« 8Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.« 9Jézus azt mondta neki: »Ma üdvösségköszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. 10Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.«

Az Egyház ma Zakeusra emlékezik, a vámosra, aki Jézust a házába fogadta. Lukács evangélista azt írja, hogy Jézus, Jerikó utcáin jártában fölemelte tekintetét, és megpillantotta Zakeust, aki felmászott egy fára, mivel alacsony termetű volt. Amint meglátja, Jézus a nevén szólítja őt. Jézus valóban a Jó Pásztor, aki azért jött, hogy megmentse az embereket a szomorú és erőszakos élettől. Egy olyan névtelen tömegtársadalomban, mint a miénk, Jézusnak ez a hozzáállása nagy tanulságot hordoz számunkra. Jézus hívja: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” Az evangélium mindig személyes, mindig kimondja a nevünket. Mi hagyjuk csak meg az evangéliumot az általánosságok szintjén, valami távoli érdekességnek, s nem halljuk meg… Ám képzeljük csak el Zakeus ámulatát, amikor Jézus a nevén szólítja. Ő vámos volt, azaz bűnös, Jézus mégis egyedül őt hívja. Persze ő is akarta látni Jézust. De Jézus ennél sokkal többet akart: szeretni, meglátogatni és nagylelkűvé tenni őt. Jézus hívására Zakeus gyorsan lemászik, és örömmel vendégül látja házában. Ő az a gazdag ember, aki nem távozik szomorúan a meghívás hallatán; és Jézus is eltelik örömmel. A vele való találkozás megváltoztatja Zakeust, aki immár boldog ember, új szívvel. A végén úgy dönt, visszatéríti, amit elcsalt, vagyonának felét pedig a szegényeknek adja. Így kezdődik el megtérése: már nem ugyanaz az ember, aki addig volt. A találkozás az Úrral megváltoztatta őt. Zakeus megállapítja a mértéket, saját mértékét, és alkalmazza is. Nem mondja ugyanis, hogy odaad mindent, hanem a felét. Ma Zakeus arra hív minket, hogy ne halogassuk a döntéseinket, ne engedjünk a beletörődésnek, annak, hogy azt gondoljuk, a világ soha nem változhat meg. Arra buzdít, hogy bízzunk ennek a Mesternek az irgalmában, aki az ő életét is megváltoztatta. Ha befogadjuk Jézust a szívünkbe, az átalakít minket, és segít nekünk megtalálni a mértéket az Úr követésében.

Imádság az Egyházért

Augusztus 26., szerda

2Tesz 3,6–10.16–18 – Óvás a rendetlen élettől

6Ugyanakkor Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki rendetlenül él, és nem a szerint a hagyomány szerint, amelyet tőlünk kapott. 7Jól tudjátok, miként kell minket követni, éspedig abban, hogy nem viselkedtünk köztetek rendetlenül, 8nem ettük ingyen senki kenyerét, hanem megdolgoztunk érte, fáradsággal, éjjel-nappal munkálkodva, hogy ne legyünk terhére egyikteknek sem. 9Nem mintha nem lett volna jogunk hozzá, hanem hogy magunkat követendő példakép gyanánt állítsuk elétek. 10Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. 
16A békesség Ura adjon nektek örök békességet mindenhol! Az Úr legyen mindnyájatokkal!
17Én Pál, a saját kezemmel írom azüdvözlést. Minden levelemben ez az ismertetőjel. Így írok.
18A mi Urunk, Jézus Krisztuskegyelme legyen mindnyájatokkal!

Pál közbenjár a tesszalonikaiaknál, hogy ne érintkezzenek azokkal, akik a hit szilárdságát és a közösség egységét veszélyeztetik. Érzi ugyanis annak súlyos felelősségét, hogy megóvja az Egyház közösségét azok tévedéseitől, akik saját személyes véleményüket követve az ellenség szolgálatába szegődtek. Őket el kell távolítani. Mégpedig azért, hogy számot vessenek a rosszal, amit tesznek, és magukba szálljanak. A konkrét esetben Pál hangsúlyozza, hogy minden kereszténynek szívesen kell végeznie saját munkáját. Az apostol aláhúzza a munka fontosságát, úgy is, mint ami eltartja azt, aki végzi, és úgy is, mint ami által segíteni lehet a szegényt és a rászorulót. Pál olyan akart lenni, mint mindenki más; ma azt mondanánk, világi. Így nagyobb erővel tehetett tanúságot az evangéliumról. A tesszalonikaiaknak hirdetve az igét, a városban töltött idő alatt már volt alkalma kifejteni a munkával kapcsolatos nézeteit, úgyhogy egyfajta jelszót is gyártott: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.” A tanítvány tudja, hogy a keresztény szeretet ingyenes, érdekektől mentes. Ha pedig valaki nem fogadja jó szívvel ezeket a rendelkezéseket, azt jobb belátásra kell téríteni. A közösség nem rend nélkül való család. Ezért szükség esetén közbe kell lépni, nem ítélkező, hanem építő szándékkal. Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azzal „ne bánjatok úgy, mint ellenséggel, hanem feddjétek meg mint testvéreteket”. Az evangélium az ellenségkép logikáját eltörölte és a kiigazításét állította a helyébe. Egyébként Isten is így bánt velünk. A közösségben semmilyen körülmények között nem szabad átlépni az Isten szeretete által megvont határokat.

Imádság a szegényekért

Augusztus 25., kedd

2Tesz 2,1–3a.13–17 – Buzdítás az állhatatosságra

1Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, 2ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna. 3Semmiképp seámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie.
13Nekünk pedig mindenkor hálát kell adnunk Istennek értetek, testvérek, akiket Isten szeret, azért, mert Isten kiválasztott titeket első zsengéül az üdvösségre a Lélek megszentelése és az igazság hite által. 14Meg is hívott titeket erre evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. 15Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.
16Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, 17bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben.

Pál arra a kegyelemre emlékezteti a tesszalonikaiakat, amit kaptak: övék az első város Macedóniában, ahol hirdették az evangéliumot. Mi pedig úgy jellemezhetnénk, mint Európa első keresztény közösségét. Elsők voltak, akik elnyerték az evangéliumot, és elsőként is kellett tanúságot tenniük róla. Valójában az ige kisugárzásának központjává lettek: „Tőletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk” (1Tesz 1,8). Pál azt akarta, hogy a tesszalonikaiak folytassák az evangélium továbbadását, hogy az emberek szívében fölhangozzék magának Istennek a hangja. Az igehirdetés terjedése mindenkit az üdvösség felé terel: vagyis hogy „részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében” (2 Tesz 2,14). De míg ezen a földön zarándokként járunk, senki sem mondhatja biztosan magáénak az üdvösséget. A kísértés és a küzdelem idején a keresztény mindig veszélyben van, és hiábavalóvá teheti az elnyert ajándékot, ahogyan az apostol emlékeztet rá. Senkinek sem szabad elhanyagolnia Isten parancsát, különben kockára teheti és elveszítheti a valódi életet: „részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében” (2Tesz 2,15). A hirdetett evangélium és a közösség élete között szoros kapcsolat van. Pál mondja a korintusiaknak: „Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé.” (1Kor 15,1–2) Majd kéri az Urat, hogy „vigasztalja meg szívüket, és szilárdítsa meg őket »minden jótettben és szóban«”. Mert mindennek az Atya szeretete a forrása, aki vigaszt és reménységet ad.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Augusztus 24., hétfő

Szent Bertalan apostol ünnepe: a galileai Kánából származott, földi maradványait a római San Bartolomeo all’Isola bazilikában őrzik, amely az új mártírok emlékhelye is; emlékezzünk a dél-afrikai Jerry Essan Masslóra, akit menekültként a Sant’Egidio közösség fogadott be, 1989-ben ezen a napon gyilkolták meg banditák; vele együtt emlékezzünk minden menekültre

Jn 1,45–51 – Natánael meghívása

45Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: »Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.« 46Natanael erre megjegyezte: »Jöhet valami jó Názáretből?« Fülöp azt felelte neki: »Gyere és lásd!« 47Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: »Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.« 48Natanael megkérdezte: »Honnan ismersz engem?« Jézus azt felelte: »Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.« 49Natanael azt válaszolta: »Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!« 50Jézus erre így szólt: »Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.« 51Aztán hozzátette: »Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.«

Az Egyház ma Szent Bertalan apostolt ünnepli. Teste a római Szent Bertalan-bazilikában nyugszik, a Tiberis-szigeten (Isola Tiberina). Itt kapott helyet a XX. és XXI. századi új mártírok szentélye is, amit a Sant’Egidio közösség gondjaira bíztak. Ebben a bazilikában az apostol emlékét a hit megannyi más tanújának emlékével együtt őrzik, akik a világ minden táján ma is életüket adják az evangéliumért. A hagyomány úgy tartja, Bertalan egészen Örményországig hirdette az evangéliumot, átkelve Szírián és a mai Irak területén, amit ma is megjelöl sok, hitük miatt üldözött keresztény szenvedése. Jobban megértjük azokat a szavakat, melyekkel Jézus Bertalanhoz (akit a hagyomány a János evangéliumának 1. fejezetéből ismert Natánaellel azonosít) szólt: „De nagyobb dolgokat is fogsz még látni!” Mindig van még nagyobb szeretet, amit az Úr mutat és tanít meg nekünk, életét is odaadva értünk. Mi pedig ennek a szeretetnek vagyunk a tanúi. Ez a tanúságtétel szívből szívbe adódik tovább. Ahogyan akkor, amikor Fülöp elmondta Natánaelnek, hogy megtalálta, „akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát”, Natánael meglehetősen sommás ítélettel válaszol neki: „Jöhet valami jó Názáretből?” Ez az előítélet sújt mindent, ami kívülről érkezik, ami nem rólam szól, ami nem a saját énemet helyezi mindennek a közepébe. Milyen gyakran akadályoz minket is az előítélet! Ilyenkor leragadunk beszűkült látásmódunk, szegényes ismereteink mellett, és nem fogadjuk el Isten nagy tervét a világról. Amikor Jézus látja Natánaelt közeledni, így kiált föl: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael-Bertalant megérintik ezek a szavak: megérzi, hogy szeretik őt és elismeri Jézust az élet és a történelem Urának. E hitvallás révén kíséri majd el egész életén át. Amikor meghallgatjuk az igét, és rábízzuk magunkat, egy nagyobb életnek és a földre megnyíló ég látomásának tanúi leszünk, melyben az angyalok föl és le szállnak, hogy elkísérjék az embereket.

Imádság az apostolokkal

Augusztus 23., évközi 21. vasárnap

Iz 22,19–23; Zsolt 137; Róm 11,33–36; Mt 16,13–20

Galileai igehirdetése után Jézus gyakorlatilag egyedül marad. Megpróbálta a tömegből, amely követte őt, Isten „új népét” létrehozni, de tudomásul kellett vennie első kudarcát: mindenki elhagyta. Egyedül van, mindössze néhány tanítványának kicsiny csoportjával. Hűségesnek tűnnek, igaz: de vajon kitartanak-e mindvégig? Elfogadnak-e majd egy megfeszített Messiást? Legyőzik-e a félelmet és az ellenállást, hogy közölni tudják a szeretet evangéliumát, anélkül hogy meggyengítenék üzenetét? Ez és sok más hasonló kérdés kavarog Jézus gondolataiban. Magával viszi tanítványait egy távoli helyre, Fülöp Cezáreájába, és megkérdezi tőlük, hogy mit gondolnak róla az emberek. Az emberek körében ugyanis nagy volt a várakozás a Messiás érkezésére, de épp ilyen nagy volt a bizonytalanság is alakját és fellépését illetően.

A tanítványok válaszai az általános bizonytalanságot türközik: némelyek a feltámadt Keresztelőt látják benne, mások Illést, megint mások Jeremiáshoz vagy más prófétákhoz hasonlítják. Így vagy úgy, mindenki nagy prófétának tartja. Persze nem olyannak, mint akiből maga Isten szól és aki által cselekszik. Valójában Jézus szándéka arra irányult, hogy megismerje róla való gondolataikat. Ezért megkérdi: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Péter mindnyájuk nevében (ezért nevezi őt korifeusnak a keleti egyház), hitvallással válaszol: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus pedig így válaszol neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.” Péter megkapta Isten kinyilatkoztatását. Ő is azok közé a kicsinyek közé tartozik, akiknek kinyilvánították a teremtés kezdete óta elrejtett titkot (Mt 11,25–26). Ő, amint Pál írja, megízlelhette, „mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának!” (Róm 11,33) Majd Jézus új nevet ad neki: „Péter (Kéfás) vagy”, azaz szikla (görögül Petrosz). Új nevet kapni annyi, mint új hivatást nyerni, új történetet kezdeni. A Kéfás név az építésre utal. Persze a kőszikla maga Jézus. Ő a szegletkő, melyre fölépül a ház. Péter a tanítványok közül az első, minden hívő példaképe minden helyen és időben. Maga mondja el nekünk: „Őhozzá járultatok, az élő kőhöz… és magatok is mint élő kövek épüljetek lelki házzá.” (1Pt 2,4–5) Minden hívő részese Péter nevének, történetének, hivatásának, hogy felépüljön a lelki építmény, amely a hívők közössége. Abban a munkában, ami által fölépül Krisztus temploma, az Egyház, mindenki megkapja „a kulcsok hatalmát”, vagyis az oldás és kötés hatalmát, ki-ki a neki juttatott karizmának megfelelően. Minden tanítványnak el kell oldoznia azokat a kötelékeket, melyek személyes vagy csoportos, törzsi, etnikai vagy nemzeti önzésének béklyóiba verik. Ezek a kötelékek tesznek rabszolgává és erőszakossá, ezeket kell sürgősen kioldozni. Össze kell fűzni ugyanakkor a barátság, a szolidaritás, a kölcsönös szolgálat kötelékeit. Ezek a kötelékek sürgősen rögzítendők. Jézus azt mondja, ezeket a földön megkötött kötelékeket a mennyben is megerősítik: a gonosz nem tudja kikezdeni őket, és szilárdak maradnak a halálon túl is. Nagy vigasz tudni azt, hogy amit megkötünk a földön, meg lesz kötve a mennyben is – vagyis örökre. Ami számít, az a szeretet; ez marad meg. Erre a sziklára, egy ilyen minőségű szeretetnek a sziklájára építi föl Jézus Egyházát és az új világot.

Imádság az Úr napján

Augusztus 22., szombat

Boldogságos Szűz Mária királynő

Ezekiel 43,1–7 – Az Úr visszatér

1Aztán elvitt engem a kelet felé néző kapuhoz. 2És íme, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől. A zúgása olyan volt, mint sok víz zúgása, és fölségétől felragyogott a föld. 3Láttam a jelenést, amely hasonló volt ahhoz, amelyet akkor láttam, amikor eljött, hogy elpusztítsa a várost. Olyan volt a jelenés, mint az a jelenés, amelyet a Kebár folyó mellett láttam; és arcomra borultam.
4Akkor az Úr fölsége a kelet felé néző kapun át bevonult a templomba. 5A lélek pedig felemelt engem és bevitt a belső udvarba; és íme, a ház betelt az Úr dicsőségével. 6Hallottam, hogy valaki a házból hozzám beszélt, és a férfi, aki mellettem állt, 7így szólt hozzám: »Emberfia, ez az én királyi székem helye és lábam nyomának helye, ahol örökké lakom majd Izrael fiai között. Izrael háza nem szentségteleníti meg többé szent nevemet – ők és királyaik – paráznaságaikkal, királyaik holttesteivel és magaslataikkal. 8Küszöbüket az én küszöböm mellé építették, és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé, úgyhogy csak egy fal volt közöttem és közöttük; és meggyalázták szent nevemet utálatosságaikkal, amelyeket cselekedtek; ezért is semmisítettem meg őket haragomban. 9Most azonban távol tartják majd tőlem paráznaságukat és királyaik holttesteit, és közöttük lakozom mindenkor.
10Te pedig, emberfia, mutasd meg Izrael házának a templomot, hogy szégyenkezzenek gonoszságaik miatt; mérjék meg az épületet, 11és restelkedjenek mind amiatt, amit cselekedtek. Mutasd meg nekik a ház alakját, szerkezetét, kijáratait és bejáratait, egész tervrajzát és minden szabályát, egész rendjét és minden törvényét, és írd le szemük előtt, hogy egész tervrajzához és törvényeihez tartsák magukat, és megvalósítsák őket. 12Ez a törvénye a háznak, amely a hegy tetején áll: Egész területe körös-körül szentséges. Ez tehát a háznak a törvénye.«
13Ezek pedig az oltár méretei teljes könyökben, amely egy könyöknyi és egy tenyérnyi: alapzatának foglalata egy könyök magas volt, és egy könyök volt a szélessége; a szélén körülfutó párkányzat egy arasz volt; ennyi volt az oltár magassága is. 14A földön álló alapzattól az alsó kiszögellésig két könyök volt, szélessége pedig egy könyök; a kisebb kiszögelléstől a nagyobb kiszögellésig négy könyök, a szélessége pedig egy könyök. 15Maga a tűzhely négy könyök volt, és a tűzhelytől felfelé négy szarv emelkedett ki. 16A tűzhely hossza pedig tizenkét könyök és szélessége tizenkét könyök volt, tehát egyenlő oldalú négyszög volt. 17Kiszögellésének hossza tizennégy könyök, és szélessége tizennégy könyök volt mind a négy oldalán; a szegélye körös-körül fél könyök, és alapzatának foglalata körös-körül egy könyök volt; lépcsői kelet felé voltak.

Ezekiel könyve Isten dicsőségének nagy látomásával kezdődött, mely a maga teljes ragyogásában nyilvánult meg az emberek előtt. János evangélista már evangéliumának elején így ír: „S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.” (Jn 1,14) Isten dicsőségének fényét persze gyakran elhomályosítja a bűn, így a mi bűnünk is. Ezekiel próféta a 11. fejezet végén írja meg ezt, amikor Isten dicsősége elhagyja a templomot és Jeruzsálemet: „Az Úr dicsősége fölemelkedett, elhagyta a várost, és azon a hegyen állt meg, amely a várostól keletre van” (11,23). A most meghallgatott szakaszban a próféta az ő visszatérését hirdeti: „És lám, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől.” A templomba, amit újjáépítettek és megtisztítottak (40–42. fejezet), újra bevonul az Úr és dicsősége. Ismét népe körében van. Mindenki örvendezhet jelenlétének. Amint Ezekiel, mi is boruljunk arcra az Úr rendkívüli és ragyogó jelenléte láttán. Senki, még mi sem mondhatjuk magunkat igaznak és jónak az előtt az Isten előtt, aki odáig ereszkedik le, hogy közöttünk lakozzék, bűneink és fogyatékosságaink ellenére. Csak ha fölismerjük, mennyire kicsinyek és szegények vagyunk, egyedül akkor tudunk majd örülni ennek a jelenlétnek. Imádkozzunk, hogy soha ne távolodjunk el jelenlététől: ő megment minket az önzés rabságából, mely magába zár és a büszkeségtől, mely elvakít. Maradjunk meg Isten jelenlétében: ő megnyitja szemünket és szívünket arra, hogy örvendezzünk kegyelmén és az ő útján járjunk.

Előesti imádság

Augusztus 21., péntek

Ez 37,1–14 – A kiszáradt csontok

1Akkor az Úr rám helyezte kezét, az Úr lelkében kivezetett és letett a mező közepén, ami telve volt csontokkal. 2Körülvitt engem azok mellett mindenfelé; igen nagy volt a számuk a mező színén, és teljesen ki voltak száradva. 3Azt mondta nekem: »Emberfia, vajon életre kelnek még ezek a csontok?« Azt feleltem: »Uram Istenem! Te tudod!« 4Erre így szólt hozzám: »Prófétálj ezekről a csontokról, és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr igéjét! 5Így szól az Úr Isten a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! 6Izmokat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be, és lelket adok nektek, hogy éljetek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.« 7Erre én prófétáltam, amint megparancsolta nekem. Miközben prófétáltam, zaj támadt és íme, zúgás hallatszott, és egyik csont a másikhoz közeledett, mindegyik a saját ízületéhez. 8És láttam, hogy íme, izom és hús nőtt rajtuk, és bőr feszült rájuk, de lelkük nem volt. 9Akkor azt mondta nekem: »Prófétálj a léleknek; prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az Úr Isten: A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek, és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek!« 10Prófétáltam, amint megparancsolta nekem; erre beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg.
11Akkor azt mondta nekem: »Emberfia, ezek a csontok Izrael háza; ők azt mondják: ‘Kiszáradtak csontjaink, elveszett a reménységünk, elvesztünk!’ 12Azért prófétálj és mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én megnyitom sírhantjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem, és bevezetlek titeket Izrael földjére. 13És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor megnyitom majd sírjaitokat és kihozlak titeket sírhantjaitokból, én népem! 14A lelkemet adom belétek, hogy életre keljetek, és nyugodt lakóhelyet adok nektek földeteken; akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és meg is cselekedtem« – mondja az Úr Isten.

Az Úr keze „kivezérel”; föl, a síkságra vezeti a prófétát, és kiszáradt csontokkal teli pusztaságot mutat neki: „Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: »Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.«” Olyan, mintha világunkban sokan ugyanezt mondanák: férfiak és nők, akik elveszítették a reményt, akiknek élete elsorvadt a fájdalomtól és a szeretet hiányától; mint azok az idősek, akiket egy-egy intézetben hagynak meghalni; a háborúkban erőszakot szenvedett emberek, akiket a végsőkig elcsigázott a nyomorúság. A csontokkal teli síkság nem nagyon különbözik világunktól, mely mintha darabokra esne szét. Túlságosan gyakran kiszáradnak az érzések, eltűnik az irgalom, elapad a remény. A borúlátás és az önsajnálat hatalmukba keríti az emberek szívét, és ilyenkor a jövő sötétnek látszik. A beletörődés kiolt minden reményt. Lehetetlennek látszik, hogy ezek a száraz csontok életre keljenek, hogy a világ megváltozzon, hogy mindaz, ami kiszikkadt, életre támadjon, ami elpusztult, fölépüljön. Milyen sokszor vesszük észre a bennünket körülvevő szárazságot, saját életünkben is! Szinte félünk tőle, és továbbmegyünk. Ma az Isten szava hozzánk is meghívást, szinte parancsot intéz: „Jövendölj ezekről a csontokról! Így beszélj: Ti kiszáradt csontok… éltető leheletet adok nektek, és élni fogtok.” Isten Lelke, akárcsak a teremtés elbeszélésében, életre tudja kelteni a kiszáradt csontokat, vissza tudja adni az életet. A Lélek a négy szél hazájából jön el, a világ négy égtája felől. Mintegy azt mondja ezzel, hogy Isten szava új középpontot, új életet teremt.

A Szent Kereszt imádsága

Augusztus 20., csütörtök

Szent István (†1038) magyar király főünnepe: megtért, és előmozdította az ország evangelizációját

Ez 36,23–28 – Megszentelni az Úr nevét

23Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a nemzetek között, amelyet meggyaláztak közöttük, hogy megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, mondja a seregek Ura, amikor megmutatom szentségemet köztetek az ő szemük láttára. 24Mert kiviszlek titeket a nemzetek közül és összegyűjtelek minden országból, és elvezetlek saját országotokba. 25Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. 26Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. 27Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek. 28Azon a földön laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, és ti az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek. 

A próféta elénk tárja Istennek népéhez intézett szavait: „Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük.” Izrael bűnös viselkedése magát Istent is érinti, elcsúfítja, bemocskolja. Isten maga avatkozik be majd, megtisztítva Izraelt, Isten szentségének és szent nevének tanújává téve. A Miatyánkban Jézus erre tanít: „Szenteltessék meg a te neved.” Isten nevének megszentelése nem más, mint részt venni az ő szentségében, közösségre lépni vele, aki mindenható és irgalmas Úr. A keleti szertartásokban a név imádsága nagy hangsúlyt kap; a szív imádságának is hívják. Ezt ismétlik: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, irgalmazz nekem, bűnösnek.” Ismert úgy is, mint az orosz zarándok imádsága: ez az ember keresett valakit, aki megtanította volna imádkozni, de nem talált ilyet. Végre találkozott Istennek egy emberével, egy sztareccel, aki ezt mondta neki: Nem kell mást tenned, mint ismételgetned a Jézus-imát, benne a feltámadásnak ebben a névben rejlő hitével. Szenteljük meg Jézus nevét, hívjuk segítségül a nevét, és bízzuk magunkat őrá. Szenteljük meg életünkben mindennap, egyesüljünk vele, hogy vele együtt vigyük végbe az ő csodáit. Az Úr megtisztítja majd szívünket, egybegyűjt minket életünk szétszóratásából, hogy az ő népévé tegyen minket, a megújított szövetség népévé. Ezt mondja ugyanis: „Az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.”. Szükségünk van rá, hogy megtisztuljunk gondolatainkban, érzéseinkben, cselekedeteinkben, amiket végbeviszünk, mert időnként szívünk kővé válik, keménnyé a többiekkel szemben, a fájdalom, a szenvedés, a szegények láttán. Szívünk gyakran eltelik saját magunkkal és aggodalmainkkal. Az Úr szavával új szívet, hússzívet ad nekünk, az övéhez hasonló szívet, mely képes az együttérzésre és az irgalomra. Hívjuk segítségül az Úr nevét az imádságban, hogy elnyerhessük a hússzív ajándékát.

Imádság az Egyházért