Július 31., szombat

Mt 14,1–12 – Keresztelő János vértanúsága

Az ebben az evangéliumi szakaszban szereplő Heródes negyedes fejedelem ugyanahhoz a királyi családhoz tartozik, amelyikkel az evangéliumi gyermekségtörténetben is találkozunk. Ez a Heródes is attól fél, hogy elveszíti hatalmát. Elődje attól a hírtől ijedt meg, amit a bölcsek hoztak, és az Írások is megerősítettek. Isten igéje ugyanis sohasem hagyja annyiban a dolgokat, mindenkit életének, viselkedésének, szívbéli gondolatainak megváltoztatására szólít fel. A Jézus gyermekkorában uralkodó Heródes, hogy hatalmát megőrizze, elrendelte az ártatlan kisdedek kegyetlen lemészárlását. Önmagunk és saját érdekeink védelme könnyedén odavezet, hogy félreállítjuk az útból, akit az ellenségünknek tartunk. Ezért Jézus kéri, hogy gyökerestől tépjünk ki magunkból minden erőszakos gondolatot. Ez az evangéliumi szakasz is kifejező: elég egy szeszély ahhoz, hogy az erőszak spiráljába kerüljön az ember, ami halálhoz vezet. Az evangélium megjegyzi, hogy Heródest szíven ütötték János világos szavai, aki szemére hányta gonosz viselkedését. Ezért aztán bebörtönöztette, és azt gondolta, hogy így el tudja hallgattatni. A gonosz bebújik egy banális szeszély mögé, csak hogy elnémítsa a prófétai szót. Mondhatjuk, ez történik akkor is, ha hagyjuk, hogy szeszélyeink eluralkodjanak rajtunk, és nem hallgatunk többé Isten szavára; szemeink elvakulnak, és a gonosz működésbe lép. A Keresztelő halála keserűséggel tölti el Jézust. Figyelmeztetés volt ez számára is. Mégsem állt meg, bár világosabbá vált számára a kereszthez vezető út. Az evangéliumban kitörölhetetlenül benne van annak lehetősége, hogy az ember az Isten országáért éljen, élete kockáztatása árán is. Mindazok, akik ma is vértanúhalált szenvednek az evangéliumért, az evangéliumi tanúságtételnek olyan példáját adják, amit gondosan és csodálattal kell őriznünk.

Előesti imádság

Július 30., péntek

 

Megemlékezünk Nunziáról, a Nápolyban 1991-ben elhunyt, szellemi fogyatékos asszonyról. Vele együtt minden sorstársáról, akik az Úrban szenderültek el.

Mt 13,54–58 – Názáreti látogatás

Jézus visszatér Názáretbe, „hazájába”, az „övéi” közé. A zsinagógában úgy beszél, mint még soha: olyan bölcsen, ami nem illik egy egyszerű családból jövő emberhez, főleg ha semmilyen iskolába nem járt és nem voltak híres mesterei. Ezt sugallja az evangéliumi történet, amikor Názáret lakóinak reakcióját leírja. A zsinagógában történt tanítás az Ószövetség néhány sorának felolvasásából és magyarázásából állt. Názáret lakói csodálkoztak rajta: „Honnan van ennek a bölcsessége és a csodatevő ereje?” Jézus prédikációjára a keményszívűek reagálnak így, akik úgy gondolják, mindenki az, aminek látszik; senki sem tud teljesen megváltozni. Ennek a reményvesztett felfogásnak a következménye, hogy bezárkózunk saját kis világunkba, és nem teszünk semmit. Ez nem realizmus, hanem szomorú beletörődés. Tulajdonképpen az élet semmibevétele. Mindenkivel kapcsolatban vagyunk, értesülünk mindenről, ami a világban történik, élőben látjuk a híreket, de nincsenek álmaink senkiről, nem törekszünk egy jobb világra, egy jobb életre. Nem tudjuk megismerni Jézust, mert kívül állunk az ő álmán, hogy megmentse a világot. Jézust a szegények, a bűnösök ismerik fel, akiknek arra van szükségük, hogy szeressék őket; akik egy jobb világot várnak. Igaza van Jézusnak, amikor azt mondja: „A prófétának csak a saját hazájában és házában nincs becsülete.” Az Úr nem ismerhető meg egyszer és mindenkorra! Folyamatosan hallgatnunk kell őt nyitott szívvel, és akkor szeretetének újabb és újabb misztériuma tárul majd föl előttünk, életünk különböző szakaszaiban.

A Szent Kereszt imádsága

Július 29., csütörtök

 

Megemlékezünk Mártáról: vendégül látta az Úr Jézust otthonában.

Lk 10,38–42 – Márta és Mária

Az Egyház ezen a napon Mártára, Mária és Lázár nővérére emlékezik. Ez az emléknap segít minket abban, hogy megértsük az evangélium erejét, mely megváltoztatja Márta szívét és életét. Márta befogadja házába Jézust és tanítványait. Nagyon szép gesztus ez azok iránt, akik Isten üzenetét hirdetik. Meg is vendégeli őket. Ám a vendéglátás nagyon lefoglalja. Az evangélista hangsúlyozza ezt, hogy fontos tanítást adjon mindazoknak, akik Jézust akarják követni. Mártának van egy húga, aki, úgy tűnik fel, nővérének az ellentéte. Amíg Mártát annyira lefoglalják a háziasszonyi teendők, hogy szinte elfelejtkezik Jézusról, Mária odaül az Úr lábához, és hallgatja. Az evangélista olyan szavakat használ, melyek pontosan leírják a tanítvány helyes magatartását a Mester jelenlétében. A jelenet paradigmatikus: Mária tanítvány, mert hallgatja Jézust. Az evangélista rámutat a Mária és Márta viselkedése közötti ellentétre. Jézus meghallgatása az első dolog, ami minősíti a tanítványt. Márta annyira csak a munkájára összpontosít, hogy nem megy oda Jézust hallgatni. Megharagszik Máriára, és Jézus szemére veti, hogy nem törődik vele. Az az ember követelőzik így, aki úgy érzi, nem becsülik meg eléggé. Márta tulajdonképpen abba a kísértésbe esik, hogy saját magát helyezi a legfontosabb helyre. Irigykedik is Máriára, aki Jézus lábainál ül. Márta persze azt is gondolhatta, hogy helytelen nem tenni semmit a vendégért. Valójában nem értette még, kicsoda Jézus.

Valahányszor önmagunkkal és a saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva, elmulasztjuk, hogy az Urat hallgassuk. A jobbik rész az, amit senki nem vehet el tőlünk: a Jézussal való kapcsolat. Mária a Mester lábához ült, és figyelmesen hallgatta szavait. Márta végül megtanulta a Jézustól kapott leckét, és ahogy többször fogadta otthonában, megnyitotta előtte a szívét is. Amikor Jézus eljött hozzájuk, hogy a halott Lázár sírjához menjen, ő volt az, aki elsőként észrevette a Mestert, és eléje futott. Megtanulta, hogy futnia kell a Mesterhez, aki őt, a húgát és Lázárt rendkívüli módon szereti. Ezen a napon az evangélium tőlünk is kéri: ne hagyjuk, hogy elhatalmasodjanak rajtunk aggodalmaink, hanem lépjünk ki otthonról, és fussunk a Mesterhez, aki meg tud menteni minket a haláltól.

Imádság az Egyházért

Július 28., szerda

Mt 13,44–46 – Példabeszéd a kincsről és a gyöngyről

Ezzel a két példabeszéddel Jézus azt akarja az emlékezetünkbe vésni, hogyan kell viselkednie a hívőnek abban a kedvező pillanatban, amikor lehetősége adódik megszerezni a mennyek országát. Először egy földműves, majd egy kereskedő döntését tárja elénk, akik úgy határoztak, mindenüket eladják, hogy elcserélhessék arra a kincsre, amit megtaláltak. Mindkét esetben ugyanaz a mondat hangzik el: „eladta mindenét, amije csak volt, és megvette…” Ez Jézus tanításának lényege. Azért jött a földre, hogy a mennyek országát, az irgalom, a szeretet, a béke, a testvériség országát hirdesse meg. Az evangélium üzenete világos: semmi sem ér föl Isten országával, és megéri mindent hátrahagyni érte. Nem csak célszerű, de okos választás egyben. Caesar Baronius, Néri Szent Fülöp tanítványa így magyarázza ezt a két példabeszédet: ahhoz, hogy megszerezzük a mennyek országát, üzletembernek kell lennünk, és nem szabad tétlenkednünk. Gyakran gondoljuk, hogy az evangélium lemondást és súlyos áldozatot követel tőlünk. Valójában az ellenkezőjéről van szó: Isten országát választani annyi, mint befogadni és megvalósítani az evangéliumot. Így részt veszünk Istennek a világról alkotott tervében, vagyis a világ testvériesebbé, igazabbá, irgalmasabbá alakításában. Mindez az énközpontúságról és a bezárkózásról való lemondást kéri tőlünk. Jézus követését választva az Isten országát választjuk, ahol teljes élet és boldogság vár ránk.

Imádság a szentekkel

 

Július 27., kedd

 

Mt 13,36–43 – Jézus megmagyarázza a konkolyról szóló példabeszédet

A tanítványok hazaérve kérik Jézust, hogy magyarázza el a konkolyról szóló példabeszédet. Vannak bensőséges percek Jézus és a tanítványok között, amikor könnyebb kérdéseket feltenni, és őszintén beszélgetni. Ezek a pillanatok azokhoz hasonlítanak, amiket minden közösség megél, mikor összegyűlik a közös imádságban. Jézus jelen van ott, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében. Isten szavának közös hallgatása nagy értékkel és különös kegyelemmel bír, ami éppen Jézus jelenlétéből adódik. Itt a lényege ennek a baráti kapcsolatnak, melyet különösképpen János hangsúlyoz, például amikor Jézus a következőket mondja a tanítványoknak: „Nem nevezlek többé szolgának benneteket… mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek” (Jn 15,15). A Jézushoz fűződő barátság lehetővé teszi, hogy az evangélium értelmének mélyére hatoljunk. Jézus elmagyarázza a tanítványoknak, hogy a jó mag és a konkoly, melyekről a példázat szólt, együtt növekednek. Az emberek történelme közös. Isten azért jött, hogy elvezesse az embereket az ő országába. A konkoly, vagyis a rossz jelen van a világban és a hívők szívében, ahogy a tanítványok közösségében is. A jó és a rossz ott lakik minden népben, minden kultúrában, minden közösségben és minden szívben. Míg a történelem – amiben jelenleg is élünk – a türelem ideje, az idők végezetén elérkezik az aratás, az ítélet és a szétválasztás napja. Az Úr azonban szíve mélyén végig reménykedik, hogy a konkoly is átalakulhat búzává, és ez mindannyiunk felelőssége. Fontos, hogy a hívők igyekezzenek átalakítani az őket körülvevő konkolyt – ami akkor lehetséges, ha a bennük lévő konkolyt is átalakítják. Ez mindannyiunk feladata. És így a világ végén az összes igazzal együtt ragyoghatunk majd, ahogy a nap ragyog az Isten országában.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

 

Július 26., hétfő

Szent Joachimnak és Annának, az Úr nagyszüleinek ünnepnapja. Emlékezünk minden idős emberre, akik szeretettel nyilvánítják ki hitüket a fiatalabbaknak. A Rómában 1992-ben pszichés betegségben elhunyt Maria emléknapja. Vele együtt az összes pszichés betegre emlékezünk.

Mt 13,31–35 – A mustármag és a kovász

Gyakran lebecsüljük az evangéliumból fakadó szerény, kezdeti lépéseket, nem vagyunk türelmesek. Rögtön akarjuk látni az evangélium hirdetésének eredményeit, az ellenségeskedések végét vagy akár saját gyengeségünk megszűnését. Ez a példabeszéd arra tanít minket, hogy a legkisebb, legjelentéktelenebb magból – ha igazán evangéliumi – a legnagyobb valóság születik meg. Ezt a tanítást ismétli a következő példabeszéd is. Egy asszony kenyeret akar sütni, ezért a liszthez egy kevés kovászt kever, összegyúrja, letakarja egy ruhával és egész éjszakára pihenni hagyja. Kora reggelre az egész tészta megkel attól a kevés kovásztól. Itt is hangsúlyozza az evangélista a szerény kezdet és a végső eredmény nagysága közötti aránytalanságot. Ilyen mindig az evangélium. Nem a csekély mennyiség és a gyöngeség számít. Isten előtt csak az számít, hogy a kovász igazi legyen. Ha a kovász jó, a tésztába keverve megkeleszti, megnöveli, és már mehet is a sütőbe. Ugyanígy a mag is: csak ha a földbe hull és elhal, hozhat gyümölcsöt. Ez a szeretet titka: csak továbbadva mutatkozik a meg az ereje. Aki meg akarja őrizni életét, elveszíti. A hívek közösségére is vonatkozik ez az igazság: a közösség kicsi és gyönge, de ha engedi, hogy az Úr Lelke vezesse, növekedésnek indul, és sokakat képes befogadni – mint a kovász, növekedésnek indítja az emberek életét.

Imádság a szegényekért