Szeptember 30., szombat

Szent Jeromos egyháztanító emléknapja (Betlehemben halt meg, 420-ban). Ő fordította latinra a Bibliát. Imádkozzunk, hogy a Szentírás hangját minden nyelven meghallgathassák.
A zsidók ma ünneplik a Yom Kippurt ( az engesztelés napját )

Apcsel 13, 4-12 Cipruson, Elimász, a varázsló 


4Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig Ciprusba hajóztak. 5Eljutottak Szalamiszba, és hirdették Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is a szolgálatukban volt. 6Amikor bejárták Páfoszig az egész szigetet, találtak egy Barjézus nevű zsidó férfit, aki varázsló és hamis próféta volt. 7Szergiusz Paulusz prokonzullal, egy bölcs férfival volt, aki magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta Isten igéjét. 8Elimász azonban, a varázsló – a neve ugyanis ezt jelenti –, akadékoskodott, s igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. 9De Saul, akit Pálnak is neveznek, Szentlélekkel eltelve ránézett, 10és így szólt: »Te minden csalárdsággal és álnoksággal teljes ördögfia, minden igazságosságnak ellensége, nem szűnsz meg az Úr egyenes útjait megrontani? 11Íme, ezért az Úr keze most rajtad van, megvakulsz, s egy ideig nem látod a napvilágot.« Rögtön homály és sötétség szakadt rá, és körbe járva kereste, hogy valaki kezét nyújtsa neki. 12Erre a prokonzul hitt, mivel látta, hogy mi történt, és csodálkozott az Úr tanításán. 
 

A szakasz azzal kezdődik, hogy utalást hallunk a Szentlélekről aki vezeti és védi Pál és Barnabás igehirdetését. Az Egyháznak és minden közösségnek ez az örökös és időtálló állapota: az Evangélium hirdetésénél hagyni hogy a Szentlélek kegyelme vezesse a hívő embereket. A mai szakasz a földközi tengeri útvonal elbeszélésével kezdődik: a hit tavaszához érkeztünk és a sok sok nehézség ellenére a közösség növekszik, erősödik. Ciprus szigete lesz a tanítványok első választott úti célja. Pál és Barnabás nyomban bejárja az egész szigetet, nehogy bárki is kimaradjon az Evangéliumból. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője ettől kezdve fogja Sault (arám nyelv) római néven Pálnak hívni. Mondhatjuk hogy a római névvel az apostol igazibb római lesz és az Evangéliummal sem marad adósuk. Mint minden tanítványnak, neki is Isten szava az egyetlen kincs és energia, amit át kell adnia. Pál hírül is viszi, kitartóan védelmezi, mert tudja, hogy ezért a misszióért választották ki. Pál, amikor szembe találta magát a helytartó hitében áskálódó varázslóval rákiáltott: “Ördög fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal…megvakulsz és nem látod a napot egy ideig.” És így is történt. Valójában egy ezoterikus tanokkal átszőtt vallásosság lehetetlenné teszi, hogy humánusan nézzük az élet kérdéseit. Az Evangéliumot a görögöknek hirdetni kész apostol szembeszáll minden ezotériával, hogy a világ számára érthető Evangéliumról tegyen tanúságot. A római helytartó felfogja és befogadja az Evangéliumot: “Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.”
Előesti imádság

Szeptember 29., péntek

Szent Mihály arkangyal ünnepe. Az etióp egyház, amely az elsők között alakult meg Afrikában, védő szentjeként tiszteli Mihályt

János 1,47–51. A meg nyílt ég és Isten angyalai


47Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: »Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.« 48Natanael megkérdezte: »Honnan ismersz engem?« Jézus azt felelte: »Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.« 49Natanael azt válaszolta: »Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!« 50Jézus erre így szólt: »Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.« 51Aztán hozzátette: »Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.«

A liturgiában ma emlékezünk Isten angyalaira es hírvivőire, Mihályra, Gáborra es Rafaelre. A neveikben benne rejlik a küldetésük. Mihály azt jelenti, hogy ki olyan mint Isten. Ez egy olyan név, ami emlékezteti az embereket Isten nagyságára, és arra, hogy ne gondolják magukat nagyobbnak Istennél. A bibliai hagyományban ő az, aki az ördöggel küzd. Az ördög a megosztottságot jelenti, ő az, aki az embert el akarja távolítani Istentől. Gábriel jelentése: „Isten hírnöke”. Ő az angyal, aki hírül adja az Úr eljövetelét. Ezt az angyalt megtaláljuk Dániel könyvében és Lukács evangéliumában. Ő az, aki elviszi az örömhírt Zakariásnak a jeruzsálemi templomban, és Szűz Máriának Názáretbe. Rafael jelentése: Isten orvossága. Tóbiás könyvében fő szerepet tölt be. Tóbiást átvezeti a nehézségeken. Mellette áll és védelmezi az ő és a számára kedves emberek életét.
A bibliai hagyományban az angyalok, ahogyan a Zsidókhoz írt levél írja: "Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak küldve, akik majd öröklik az üdvösséget.” (1,14). Rajuk bízza Isten azt a feladatot, hogy közvetítsek az ő akaratát. Pál apostol ugyan emlékeztet rá, hogy „csak egy közvetítő van Isten és az emberek között, maga Jézus Krisztus” (Tim2,5), az egyházak mégis elismerik Isten e hírnökeinek az üdvtörténetben betöltött szerepet. Minden alkalommal megerősítenek minket abban, hogy Isten állandóan ott van mellettünk. Ezen kívül vég nélküli mennyei liturgiát mutatnak be Isten jelenlétében, melybe a hívek is bekapcsolódnak, valahányszor a szentmisében Istent háromszor is szentnek hirdetik. Jézus Natanelhez intézett szavaival nagy igazságot tár elénk. Ő az egyetlen közvetítő Isten és ember között. Ő az, aki megnyitotta örökre az egeket. Rajta keresztül az angyalok leszállnak az égből, hogy minden égi ajándékot elvigyenek az embereknek. Rajta keresztül az angyalok felszállnak az égbe, hogy Isten elé vigyék kéréseinket. Jelen vannak az imádságban, amit minden nap az Úrhoz intézünk. „Látjátok a megnyílt egeket, amint Isten angyalai fel-le szállnak.” Az angyalok Jézus küldöttei. A kegyelmének, igazságosságának és dicsőségének küldöttei. Az Ő szeretetének küldöttei. Az embereket segítik az ég felé vezető úton. A ma hallott evangélium egyike azoknak a szentírási részeknek, amelyekben az angyalok a „föl- és le szállásukkal” bizonyságot tesznek arról, hogy az Úr állandóan jelen van az életünkben. Ezért nincs helye annak a félelemnek, amely a hívekben ébredhet a sors vagy a természet sötét erői láttán. Az Úr nem hagy el minket. Körül vesz minket angyalaival, hogy senki és semmi ki ne ragadhasson kezéből, s nehogy az ellenség, a sötétség fejedelme erőinek martalékává váljunk.
Szent Kereszt Imádsága

Szeptember 28., csütörtök

Apostolok Cselekedetei 13,1-3- A missziós küldetés


1Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére és Saul.2Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: »Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!« 3Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket.

A keresztény közösséget a kezdetektől a Szentlélek vezette, hogy zsidó közegben növekedjen és erősödjön. Az Apostolok Cselekedeteinek 13. fejezetétől kezdve a Lélek vezetésével ez a közösség megnyílik az egész világnak: Barnabás és Saul megkezdik első missziós útjukat. Ahogy Péternek - aki találkozott a római századossal Cezareában -, úgy Pálnak és Barnabásnak sem saját kezdeményezése ez a küldetés, hanem a Szentlélek sugalmazása. Amikor az antiochiai közösség imára gyűlt össze, az Úr hangját hallották: „Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik.” Jézus tanítványainak életét nem egyszerűen emberi döntések vezetik, bármennyire bölcsek és igazak is, hanem mindig a Szentlélek sugalmazása. Az evangéliumi küldetés mindenekelőtt Isten műve, és nem emberi döntés vagy munka eredménye. Az imádság marad az a hely, amelyből minden közösség élete elindul: Isten minden jó és igaz dolognak a forrása: tőle ered minden misszió, minden igehirdetés. Az imádságból fakad Pál és Barnabás küldetése is, akiket nem egyszerűen képességeik miatt választottak, hanem a Lélek indíttatására - ahogyan az apostolokkal is történt: őket Jézus közvetlenül választotta ki és hívta el. A két kiválasztott, akiket az Úr jelölt ki és a közösség küldött, ennek a közösségnek a képviselője, és ennek az üzenetnek a hordozója. Tekintélyük az Istenhez fűződő kapcsolatukon alapszik, amelyet a közösségben élnek meg.

Imádság az egyházért

Szeptember 27., szerda



ApCsel 12,1–25. Péter letartóztatása és csodálatos szabadulása

Imádság a szentekkel

1Ugyanebben az időben Heródes király felemelte kezét, hogy az egyházból néhány emberre lesújtson. 2Így karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét. 3Mivel pedig látta, hogy a zsidóknak tetszik ez, még tovább ment, és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. 4Miután elfogatta őt, börtönbe vetette, és őrizetbe adta négy, egyenként négyszemélyes katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. 5Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez.

6Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. 7De íme, megjelent mellette az Úr angyala, és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette, és így szólt: »Kelj fel gyorsan!« Erre a láncok lehullottak a kezéről. 8Az angyal pedig azt mondta neki: »Övezd fel magad és vedd fel saruidat!« Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: »Vedd magadra a ruhádat, és kövess engem!« 9Péter az angyal nyomában kiment, és nem tudta, hogy valóság-e az, ami az angyal által történik. Azt hitte, látomása van.
10Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. 11Péter pedig magához térve azt mondta: »Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amire a zsidó nép számított.« 12Ezt elgondolva, Máriának, a Márknak is nevezett János anyjának a házához ment, ahol sokan voltak egybegyűlve, és imádkoztak. 13Mikor zörgetett a tornác ajtaján, egy Rodé nevű szolgáló jött ki, hogy megtudja, ki az. 14Amint felismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki az ajtót, hanem befutott és jelentette, hogy Péter áll az ajtó előtt. 15Azok azonban rászóltak: »Elment az eszed!« De ő erősítgette, hogy bizony úgy van. Mire azok azt mondták: »Az angyala az.« 16Péter pedig egyre csak zörgetett. Mikor azután végre ajtót nyitottak, meglátták őt, és elcsodálkoztak. 17Miután intett a kezével, hogy hallgassanak, elbeszélte, hogyan hozta ki őt az Úr a börtönből. Végül azt mondta: »Vigyétek hírül ezeket Jakabnak és a testvéreknek!« Azután útra kelt, és eltávozott más helyre.
18Mikor pedig megvirradt, nem csekély zavarodás támadt a katonák között, hogy mi lett Péterrel.
19Heródes pedig, miután kereste őt és nem találta, vallatta az őröket, azután elvitette őket, majd lement Júdeából Cézáreába, és ott tartózkodott.
20Akkoriban neheztelt a tírusziakra és a szidoniakra. Ezek azonban közös akarattal eljöttek hozzá, s miután Blasztuszt, a király kamarását megnyerték maguknak, békét kértek, mert a vidékük tőle szerezte élelmét. 21A kitűzött napon azután Heródes királyi ruhába öltözve ítélőszékébe ült, és beszédet intézett hozzájuk. 22A nép pedig felkiáltott: »Isten szavai ezek és nem emberé!« 23De azonnal lesújtott rá az Isten angyala, mert nem hárította Istenre a tiszteletet. Férgek emésztették el, úgy halt meg.
24Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt. 25Barnabás és Saul visszatértek Jeruzsálemből, miután elvégezték a szeretetszolgálatot. Jánost, akit Márknak is neveznek, magukhoz vették.

Az apostolok cselekedeteinek 12. fejezete Jeruzsálembe visz vissza minket, ahol egy harmadik Heródes uralkodik, a Jézus gyermekkorából, majd szenvedéstörténetéből ismert két másik Heródes után. Erőszakosságban ő sem múlja alul elődeit: üldözni kezdi a fiatal keresztény közösséget, előbb megöleti Jakabot, János evangélista testvérét, majd – mintha kegyelemdöfésre készülne – börtönbe vetteti Pétert. Meglehetősen egyedülálló az evangéliumokban és az Apostolok cselekedeteiben szereplő Heródesek sorozata. Azt mondhatnánk, hogy bennük mutatkozik meg a gonosz ellenséges támadása Jézussal és művével szemben; a gonosz erők tervének, stratégiájának gyümölcse ő, azoké, amelyek láncra akarják verni és ki akarják iktatni Isten igéjét. Az evangélium mindig megbotránkoztat, és félelmetes Heródes hatalma számára.
Pétert a kovásztalan kenyerek ünnepén, Húsvét előestéjén tartóztatják le, ahogy Jézust is. Éjszaka pedig – ahogy Jézus is éjszaka szabadult meg a halálból – Péter bilincsei is lehullanak, és csodálatos módon kijut börtönéből. Az utcán találja magát, szabadon. Az angyal nem a templomba küldte, mint amikor először szabadult ki fogságából. Most az utcán áll, mert a keresztény közösség tovább járja a város útjait és tovább gyarapszik a világban. Erre utal az Apostolok cselekedetei szerzőjének gyakran visszatérő mondata, amellyel az első keresztény közösség életét jellemzi: „Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt”. Isten igéje és a közösség immár elválaszthatatlan egymástól. A Márk (talán az evangélista) anyjának házában összegyűlt tanítványok pedig Pétert látva mindjárt még jobban megértették, hogy Isten igéje erősebb a gonosz láncainál. Heródest viszont, aki saját erejével dicsekedett, „férgek emésztették el, úgy halt meg”. Péter, akinek erejét egyedül az evangélium jelentette, megszabadult szorongattatásaiból, és szívében új energiával eltelve „útra kelt, és eltávozott más helyre”.
Imádság a szentekkel

Szeptember 26., kedd

Szent Kozma és Damján, szíriai márírok emlékezete. A hagyomány orvosként tartja számon őket, akik ingyen gyógyították a betegeket. Emlékezzünk azokra is, akik a betegek gyógyításának és ápolásának szentelik életüket.

 
Apostolok Cselekedetei 11,19-30. Az antióchiai egyház megalapítása



19Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. 20De akadt köztük ciprusi és cirenei férfi is, s ezek Antióchiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust. 21Velük volt az Úr segítsége: sokan hívők lettek, és megtértek az Úrhoz. 22Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. 23Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, boldog volt és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből. 24Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek. 25Barnabás ezért elment Tarzuszba, hogy fölkeresse Sault. 26Amikor rátalált, magával vitte Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek. 27Ez idő tájt próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióchiába. 28Előállt közülük az egyik, név szerint Agabusz, és a Lélek sugallatára előre megmondta, hogy nagy éhínség fog támadni az egész földön, s ez be is következett Klaudiusz idejében. 29A tanítványok elhatározták, hogy tehetségükhöz mérten segítik anyagilag a júdeai testvéreket. 30Ezt meg is tették: Saullal és Barnabással adományokat küldtek a presbitereknek.

 
Az etnikumok között meglévő határ legyőzése után az apostolok számára megnyílt a nagy Római Birodalom. A keresztény közösség életének első időszaka Antióchiában zajlik, amely a harmadik főváros Róma és Alexandria után. Bár úgy tűnik, az első keresztény misszió oka az üldöztetésben rejlik, mintha azt hangsúlyozná, hogy a szeretet fejlődése nem szervezésből, vagy tervezésből fakad. Inkább az ellenkezője igaz, ahogy Pál mondja: “amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős”. (2Kor 12,10). És Antióchiában nemcsak a zsidóknak, hanem a pogányoknak is hirdették az igét. A közösség azonnal hihetetlen fejlődésnek indult, úgyhogy Jeruzsálemből elküldték a Ciprusról származó Barnabást, hogy segítsen a közösséget megszervezni. Éppen Antióchiában kezdték először – a 38-40-es évek körül – Jézus tanítványait „keresztényeknek” nevezni, valószínűleg azért, mert a hozzájuk jelentős számban csatlakozó pogányok miatt markánsan különbözött ez az új csoport a zsidó közösségtől. Mindaddig azokat, akik Jézusban hittek, többféleképpen nevezték, „testvéreknek” vagy „hívőknek”. Ekkor azzal a névvel illették őket, amely világosan utalt arra, kinek a tanítványai. Lukács pár sorban felvázolja, hogyan született meg a birodalom egyik nagyvárosában ez a közösség, amelyet új névvel kellett illetni, a „keresztény” névvel. Az újdonság nem az volt, hogy csatlakoztak egy tervhez vagy ideológiához, hanem az, hogy követték Jézus Krisztust.
Imádság az Úr anyjával, Máriával

Szeptember 25., hétfő

ApCsel 11,1–18. Péter igazolja a pogányok körében végzett misszióját


1Az apostolok és a júdeai testvérek meghallották, hogy a pogányok is befogadták Isten igéjét. 2Mikor tehát Péter feljött Jeruzsálembe, a körülmetéltségből valók nekitámadtak, 3és azt mondták: »Bementél a körülmetéletlen férfiakhoz, és ettél velük!«4Erre Péter hozzáfogott, hogy sorjában elmondja a történteket: 5»Joppe városában voltam és imádkoztam, amikor lelkem elragadtatásában látomást láttam. Valami edény ereszkedett le, mint egy nagy lepedő, a négy sarkánál fogva az égből, úgyhogy egészen elém ért. 6Mikor szemügyre vettem és beletekintettem, négylábú földi állatokat és vadakat, csúszómászókat és égi szárnyasokat láttam. 7Szózatot is hallottam, amely felszólított: ‘Kelj föl Péter, öld meg és edd!’ 8Én azonban azt mondtam: ‘Távol legyen tőlem, Uram, mert közönséges vagy tisztátalan sohasem jutott a számba!’ 9Erre másodszor is megszólalt a szózat az égből: ‘Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek.’ 10Ez pedig három ízben történt, mire az egész újból visszaemelkedett az égbe. 11Akkor nyomban három férfi állt ott a házban, amelyben voltam. Cézáreából küldték őket hozzám. 12Ekkor a Lélek azt mondta nekem, hogy menjek velük minden habozás nélkül. Velem jött ez a hat testvér is, és beléptünk Kornéliusz házába. 13Ő elbeszélte nekünk, hogyan látta az angyalt, aki megállt házában, és így szólt hozzá: ‘Küldj Joppéba, és hívasd el Simont, akit Péternek is hívnak; 14ő olyan igéket hirdet majd neked, amelyek által üdvözülsz, te és egész házad.’ 15Amikor aztán beszélni kezdtem, a Szentlélek leszállt rájuk, ahogyan miránk is kezdetben. 16Ekkor megemlékeztem az Úr szaváról, amely megmondta: ‘János csak vízzel keresztelt, titeket azonban Szentlélekkel fognak megkeresztelni’. (1,5; Lk 3,16) 17Ha tehát Isten ugyanazt a kegyelmet adta nekik, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy útjába állhattam volna Istennek?«18Mikor ezeket meghallották, megnyugodtak, és így magasztalták Istent: »Tehát a pogányoknak is megadta Isten az életadó bűnbánatot!« 
 

A jeruzsálemi közösség nem értette meg azt, amit Péter tett Kornéliusszal és a családjával, ezért erős kritikával illeti. A kereszténységre áttért zsidók még a saját nézeteik foglyai nem látnak túl a zsidó törvényeken, és nem értették meg annak a szeretetnek a nagyságát, amelyet Jézus hirdet. Az eszük és a szívük megmerevedett a népükhöz való kötődésükben, még a zsidó rítusokhoz és szokásokhoz ragaszkodtak. Még hallgatniuk kellett az evangéliumot, hogy megnyissák szívüket és elméjüket. Ugyanez történik napjainkban is, amikor keresztény emberek, közösségek közé falakat emelnek faji, törzsi, nemzeti vagy kulturális okokból. Jézus azért jött, hogy leküzdjön minden széthúzást és ellentétet, bezárkózást, formális törvénytiszteletet. Péter beszél a jeruzsálemi közösséghez, és elmondja, hogy mindaz, amit tett, közvetlenül Isten sugallatára történt. A jeruzsálemi hívek, miután meghallgatták Pétert, elhallgattak, és dicsőítették az Istent: „Tehát a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot.” Egy akadályt leküzdöttek: az apostolok előtt most megnyílt az egész világ.
Imádság a szegényekért


Szeptember 24., évközi 25. vasárnap

Iz 55,6-9; Zsolt 144; Fii 1,20-27; Mt 20,1-16

 
A pünkösd utáni vasárnapok hosszú sora Jézus Jeruzsálem felé vezető útjának részeseivé tett minket. Ennek a vasárnapnak az evangéliuma nem sokkal Jézusnak a szent városba történő bevonulása előtt játszódik. Rögtön ezután az Úr bizalmasan szól tanítványainak saját közeli végéről. Nyilvánvaló volt immár, hogy szavai olyannyira idegenül csengtek az akkoriban uralkodó vallásosság számára, hogy már-már felborították annak egyensúlyát. Az ellenséges tábor nemcsak hogy kibővült, hanem megérett benne az elhatározás is, hogy Jézust meg kell ölni. Ő pedig tudatában volt ennek: jól tudta, hogy ha folytatja a megkezdett utat, az számára a véget jelenti. Mégsem állt meg. Nem vizezhette föl evangéliumát, és nem engedhetett igényességéből. Egyébként már a próféták is kiemelték, micsoda távolság feszül Isten és az emberek gondolkodásmódja között. Izajás próféta könyvének 55. fejezetében ez áll: „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim - a ti gondolataitoknál.'' (íz 55,8-9) A menny és a föld távolsága, azaz a két világ észjárása, gondolkodás- és viselkedésmódja közti különbség Izrael ősi hitének egyik dogmája volt. Legfeljebb arra áhítoztak, hogy az ég leszálljon a földre, minden különbözőségével együtt. Ebben rejlik az üdvtörténet egész titka, amely Jézusban érte el csúcspontját és teljes különbözőségét. Jézus ugyanis más, mint ez a világ, amelyet mégis a végsőkig megélt. így az utolsó órában felfogadott munkásokról szóló példabeszéd is, amelyet Máté evangéliumának huszadik fejezete elején olvasunk, ebbe a másságba illeszkedik. Nagyon furcsának tűnhetett Jézus hallgatói számára a szőlősgazda gesztusa, amellyel ugyanazt a fizetséget adta azoknak, akik egész nap dolgoztak, mint a csupán egy órányi munkát végzőknek. Ez ugyanis tökéletesen idegen volt a kor bérezési gyakorlatától. Az elbeszélés középpontjában egy mezőgazdasági vállalkozó, egy szőlősgazda áll, aki egész nap újabb és újabb munkások felvételén fáradozik (egyes feltételezések szerint a gazda a szüretet akarja gyorsan befejezni, még mielőtt beköszöntene az esős évszak). Aznap ötször megy el munkásokért. Már hajnalban kimegy a piactérre és felfogad néhány munkást, akikkel napi egy dénár fizetségben egyezik meg. (Ez volt akkoriban a szokásos napszám.) Majd kimegy reggel kilenckor is, azután délben, délután háromkor és végül ötkor. A legutolsók azt válaszolják neki: „senki sem fogadott fel minket". Ennek hallatán gondolhatunk a sok munkanélküli fiatalra vagy kevésbé fiatalra; nem csak, vagy nem is annyira a rendesen megfizetett állásokra, mint inkább arra a munkálkodásra, amely egy szolidárisabb életre vezet. Még rosszabb, ha nagyon fiatalon kell munkába állniuk, s olyan helyzetbe kerülnek, hogy azt már emberi lepusztulásként lehet értékelni. Nagyon sok az ilyen értelemben vett munkanélküli: azok a kiábrándult vagy a fogyasztói társadalom rabjaiként élő fiatalok, akik csak saját magukkal vannak elfoglalva, akik áldozatok és végrehajtók is egyszerre. Valószínűleg azért ilyenek, mert „senki nem fogadja fel őket". A példabeszéd folytatódik: amikor eljön az este, megkezdődik a bér kiosztása. Az utolsók megkapják az egy dénárt fejenként. Ennek láttán az elsők úgy gondolják, hogy ők majd többet kapnak. Logikus, és talán igazságos is lenne. Amikor azonban azt látják, hogy ők is annyit kapnak, mint az utolsók, zúgolódni kezdenek a gazda ellen: Ez nem igazságos! - gondolják, már-már ki is mondják. A példabeszéd hallgatói, és talán mi magunk is hajlunk rá, hogy egyetértsünk velük. Ám éppen ebben válik nyilvánvalóvá a távolság az ég és a föld között. Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy Jézus nem akar leckét adni társadalmi igazságosságból. Az ő szőlősgazdája nem átlagos munkaadó, aki - egyébként helyesen - az elvégzett munka arányában fizet. Ő egy egészen rendkívüli személyiséget állít elénk, aki nem a törvényben előírt szabályokat alkalmazza alárendeltjeivel szemben. Jézus az Atya gondolkodását, jóságát, nagylelkűségét, irgalmasságát akarja bemutatni, amelyek meghaladják az átlagos emberi gondolkodásmódot. Annyival múlják felül, amennyivel az ég magasabb a földnél. Az Úrért, az evangéliumért, az életért, nem pedig a saját érvényesülésünkért vagy egyenesen a halálért munkálkodni már önmagában nagy fizetség. Ez a rendkívüli jóság és irgalom zúgolódást és botrányt is kelt. Mégsem arról van szó, hogy Isten önkényesen jutalmazna, puszta szeszélyből kinek többet, kinek kevesebbet adva. Isten senkivel sem igazságtalan. Hatalmas jósága arra készteti, hogy mindenkinek szükségletei szerint adjon. Isten igazságossága nem valamilyen elvont egyenlőségben keresendő, hanem gyermekeinek szükségleteihez igazodik. Ez a példabeszéd arra figyelmeztet minket, milyen nagy bölcsesség rejlik abban az útban, amit az Úr mutat nekünk. A fizetség abban áll, hogy az Úr elhívott bennünket a szőlőjébe dolgozni, és abban a vigasztalásban, amit maga a meghívás nyújt. Nem számít, életünk melyik órájában fogadtak fel az élet urának szőlőjébe!
Imádság az Úr napján

Szeptember 23., szombat

Apcsel 10, 44-48 Kornéliusz házára leszáll a Szentlélek


44Miközben Péter ezeket a szavakat mondta, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik az igét hallgatták. 45A körülmetéltségből származó hívek, akik Péterrel jöttek oda, elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt. 46Hallották ugyanis őket nyelveken beszélni és magasztalni Istent. 47Ekkor Péter azt mondta: »Vajon megtagadhatjuk-e a keresztség vizét azoktól, akik a Szentlelket éppúgy elnyerték, mint mi?« 48Elrendelte tehát, hogy kereszteljék meg őket Jézus Krisztus nevében. Ekkor megkérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig.

Péter találkozása a római századossal és családtagjaival az Evangélium és a pogány családok közti első kapcsolatfelvétel. Úgy is mondhatjuk hogy egy új Pünkösd, de nem Jeruzsálemben, hanem Cezáreában. Lukács így ír: “Péter még be sem fejezte a beszédet, s a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást.” A Szentlélek a pogányokra is leszállt. Ezt rögtön megértették a zsidó-keresztények, akik Péterrel jöttek: “A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad.” Ez volt a Szentlélekkel való megkeresztelkedés , még jóval a vízben való megkeresztelkedés előtt. Isten történelemben való megjelenésének új jele volt, ami megértést, befogadást, magyarázatot kért. Péter interpretálta ezt az Isteni jelet, és kiterjesztette a nem megkereszteltekre is, azaz a pogányokra. Kornéliusz házában az Evangélium elkezdte új útját a pogányok között, elérkezett hozzánk is és újból kéri, hogy ma is járjunk rajta. A cezáreai Pünkösdhöz hasonlóan a mai Pünkösdöket is meg kell élni, meg kell valósítani, azokkal a jóakaratú férfiakkal, és nőkkel, akiket az Úr elénk vezet.
Előesti imádság

Szeptember 22., péntek

Apostolok Cselekedetei 10,34-43 Péter beszéde Cornelius házában


34Akkor Péter beszélni kezdett: »Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, 35ellenkezőleg, kedves előtte bármelyik nép fia, aki féli őt és igazságot cselekszik. 36Isten elküldte igéjét Izrael fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által, aki mindennek az Ura. 37Ti is tudjátok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában, a János által hirdetett keresztség után; 38hogy miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt. 39Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő a zsidók országában és Jeruzsálemben tett. Fára függesztve megölték őt. 40De Isten harmadnapon feltámasztotta, s megadta neki, hogy megjelenjen, 41nem az egész népnek, hanem Isten által előre kijelölt tanúknak, minekünk, akik ettünk és ittunk vele, miután a halálból feltámadt. 42Meg is parancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és bizonyítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt. 43Róla tesz tanúságot az összes próféta, hogy az ő neve által mindenki elnyeri a bűnök bocsánatát, aki csak hisz benne.«

Péter beszéde Sámuel első könyvéből vett mondattal kezdődik, amikor azt mondja, hogy Isten nem személyválogató. (1 Sam 16,7). Az apostol ezt minden népre érti, egyetemes tekintettel. Engedi, hogy vezesse a Szentlélek. Az Úr nem részesít előnyben senkit, Péter azt mondja, hogy „mindenki kedves előtte, aki féli és az igazságot cselekszi, bármely nép fia is.” Mély bölcsességgel találkozunk ebben a mondatban, amely ellentétben áll a jóról és a rosszról alkotott manicheus felfogással. Az apostol kihangsúlyozza, hogy Jézus minden ember Megváltója, innen senki nincs kizárva. Az üdvösség mindenki számára elérhető megkülönböztetés nélkül. Ez Jézusból árad, az ő életéből, a halálából és legfőképpen a feltámadásából. Az apostolnak ezen beszéde azt mutatja, hogy az evangélium nem doktrínák összessége vagy az igazság együttese, amelynek engedelmeskedni kell, hanem egy konkrét személy, maga a Názáreti Jézus, akit Isten küldött a földre, mert benne tudunk új életre támadni. Aki hisz benne, és aki engedi, hogy halála és feltámadása által megismerje őt, az megtalálja az üdvösséget.

A Szent Kereszt imádsága

Szeptember 21., csütörtök

Szent Máté apostol és evangélista ünnepe.

Mt 9,9–13. Máté meghívása


9Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: »Kövess engem!« Az fölkelt és követte őt.
10Történt pedig, hogy amikor asztalhoz telepedett a házban, sok vámos és bűnös jött, és asztalhoz ült Jézussal és tanítványaival együtt. 11Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: »Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?« 12Ő meghallotta ezt és így szólt: »Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. 13Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ‘Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot’. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.« 
 

Az egyház ma Máté apostolt, evangélistát ünnepli. Lévinek is nevezték, vámos volt, városának lakói megvetették, mert az idegen, elnyomó hatalom nevében szedett adót. A vámosok általában fösvények voltak, és gyakran becsapták az embereket, csakhogy beszedjék az adót. Mátéval azonban váratlan, emberi szemmel hihetetlen dolog történt. Jézus, amikor Kafarnaumban tartózkodik, amely határváros, és az adófizetés helye, az út mentén meglátja őt, és ahelyett, hogy elmenne mellette, másokhoz hasonlóan megvetően elfordítaná a fejét, megáll, és magával hívja: „Kövess engem!” Elég ez a hívás, és Máté „felállt és követte” - írja ő maga szűkszavúan. Jézus számára nem létezik olyan ember, akit ne tekintene alkalmasnak a meghívásra életkörülményeitől függetlenül, még akkor is, ha olyan rossz híre van, mint Máténak. Nem számít az élethelyzet, csak az, hogy készségesen befogadja-e szívébe az evangéliumot. Máté, a vámszedő éppen ezt tette. És élete egy pillanat alatt megváltozott. Addig csak a saját hasznával foglalkozott, de amikor meghallotta ezt a mestert, attól kezdve már csak őt követte. Nem volt ez áldozat a számára, éppen ellenkezőleg: ünnep. Megértette, hogy Jézus nem akarja elrabolni vagy szomorúvá tenni az életét, hanem azt szeretné, hogy részese legyen a világról szóló nagy álmának. Máté annyira boldog volt, hogy azonnal lakomát rendezett Jézusnak, amelyre meghívta barátait is, vámosokat és bűnösöket. Különös vendégsereg volt ez, a keresztények és a szegények közötti későbbi szövetség előképe, amelyet Jézus maga is megélt és tanított. Ettől a pillanattól kezdve Máté soha többé nem szed adót, hanem tanítvány lesz, és meghívja a bűnösöket, hogy együtt ünnepeljék vele Jézust. A világ nem érti, ami itt történik, de az evangélium újdonsága éppen ez: mindenkinek képes megérinteni a szívét és megváltoztatni az életét, különösen a bűnösökét. Jézus jobban megvilágítja ezt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.” Írva van: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” A nevét viselő evangéliumban Máté folyamatosan Isten szava központi jelentőségét hangsúlyozza: elég egy szó, és megváltozik az élet. Ez történt vele is. Hallgassuk mi is Isten szavát, ahogyan Máté tette, és szegődjünk mi is Jézus nyomába.

Imádság az egyházért

Szeptember 20., szerda



ApCsel 10,24–33. Péter találkozása Kornéliusszal
Imádság a szentekkel

24A következő napon megérkezett Cézáreába. Kornéliusz már várta őket. Összehívta rokonait és bizalmas barátait. 25És történt, hogy amikor Péter belépett, Kornéliusz elébe jött, és a lábaihoz borulva hódolt neki. 26Péter azonban fölemelte őt és így szólt: »Kelj föl, én magam is ember vagyok!« 27Azután beszédbe elegyedett vele, betért hozzá, és sokakat talált összegyűlve. 28Ezeknek azt mondta: »Tudjátok ti is, hogy a zsidó ember mennyire visszariad attól, hogy idegennel barátkozzon, vagy hogy belépjen a házába. De Isten értésemre adta, hogy senkit se mondjak közönségesnek vagy tisztátalannak. 29Azért ellenkezés nélkül eljöttem a meghívásra. Kérdezem tehát: Mi okból hívtatok engem?« 30Kornéliusz erre azt mondta: »Ebben az órában éppen négy napja, hogy kilenc órakor imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt elém fehér ruhában. 31Azt mondta: ‘Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidról megemlékeztek az Isten színe előtt. 32Küldj azért Joppéba, és hivasd el Simont, akit Péternek is hívnak. Simon tímár házában szállt meg a tenger mellett.’ 33Mindjárt hozzád küldtem tehát, és te jól tetted, hogy eljöttél. Íme, most mindnyájan itt vagyunk előtted, hogy meghallgassuk mindazt, amit az Úr parancsolt neked.«
Rendkívüli és emblematikus jelenet ez az Egyház számára, minden korban. Péter Cezáreába érve egy római századossal találja szemben magát. Valójában az egész pogány világ ott áll előtte, mi is. Azt mondhatnánk, hogy elkezdett megvalósulni az, amiért Jézus az utolsó vacsora termében imádkozott, amikor azt kérte az Atyától, hogy óvja meg övéit és mindazokat, akik szavukra hinni fognak benne. Íme, elérkezett az a pillanat. Péternek az a küldetése, hogy megvigye a világnak az evangélium tanítását. Kornéliusz üdvösségvágyában ott van a föld minden népének vágya az üdvösségre. Péter a Szentlélektől (és nyilván nem hagyományaitól vagy szokásaitól) vezetve átlépett azon a korláton, amely az embereket egy néphez, kultúrához vagy fajhoz való tartozásuk alapján minősítette tisztának vagy tisztátalannak. Amikor pedig a százados térdre borul előtte, az apostol felemeli, hiszen jól tudja, hogy ő maga is egy egyszerű, bűnös ember, akit az Úr megmentett. Sőt, éppen azóta követte nagyobb lendülettel az Urat, amióta felismerte saját esendőségét. Most is tanulja, hogyan hagyatkozzon a Szentlélek vezetésére és kövesse oda is, ahova nem akart volna, vagy eszébe sem jutott volna elmenni. Amikor belép Kornéliusz házába, az bemutatja neki az ott egybegyűlteket, és így szól: „Íme, most mindnyájan itt vagyunk előtted, hogy meghallgassuk mindazt, amit az Úr parancsolt neked”. Kornéliusz – hasonlóan ahhoz a másik, kafarnaumi századoshoz, akiről Jézus azt mondja: „Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél” – hiteles példája az igazi tanítványnak, aki rábízza önmagát az evangélium hirdetésére.

Imádság a szentekkel


Feliratkozás: Megjegyzések (Atom)