Január 31., péntek

 

Emlékezzünk Modestára, a hajléktalan asszonyra, akit a római Termini pályaudvaron hagytak meghalni 1983-ban. Azért nem segített rajta senki, mert piszkos volt. Vele együtt emlékezzünk minden elhunyt, fedél és segítség nélkül hagyott hajléktalanra.

 

Zsid 10,32–39. Az állhatatosságnak nagy a jutalma

³²Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, ³³s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. ³⁴Mert részetek volt a foglyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandó javatok van. ³⁵Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma. ³⁶Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet.

³⁷Mert még egy kis idő,
s az, aki eljövendő, eljön és nem késik.

³⁸Az én igazam a hit által élni fog;
de ha meghátrál,
a lelkem nem leli benne kedvét.

^{(Hab 2,4G) 39}Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére.

 

Elkezdődik a Zsidóknak írt levél harmadik része. Szerzője arra buzdítja a keresztényeket, hogy legyenek szilárdak és állhatatosak a keresztény életben. Különösen nehéz idők voltak azok az akkori keresztény közösségek számára, akikkel szemben sokan ellenségesnek bizonyultak. Bizonyára voltak, akik engedtek a nyomásnak, vagy lanyhult a tanúságtételük, talán mert inkább a maguk módján élték meg kereszténységüket, s ezáltal az vesztett jelentőségéből, kevésbé volt prófétai. A szerző emlékezteti őket, milyen tüzes lelkesedés jellemezte őket megtérésük idején, amikor bármilyen áldozatra készen álltak az evangélium melletti tanúságtétel érdekében: nemcsak hogy nem hátráltak meg a nehézségek és veszélyek láttán, de közösen és örömmel állták őket. A szerző felidézi nekik, amikor még „szidalmazásnak és szorongatásnak voltak kitéve”, egymás között pedig mély szolidaritásban éltek: „Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elkobzását is örömmel elviseltétek…” E mögött a bátorság mögött annak tudata állt, hogy „értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek”. A levél írója arra szólít fel bennünket, hogy fedezzük fel újra az állhatatosság erényét, vagyis tartsunk ki az evangélium követésében, és ne hagyjuk veszni a „parréziát”, azt az Istenbe vetett bizalmat, amely a hívő ember valódi erejét jelenti, s amely által szilárd maradhat az evangéliummal ellenséges világban is. A lustaság és a fáradtság annak a kockázatát rejti, hogy bezárkózunk a jelenbe, és lanyhul a várakozásunk az Úr eljövetele iránt. A jobb jövő iránti várakozás nélkül kevésbé érezzük szükségét az imádságnak és az elkötelezett cselekvésnek, és könnyen átadjuk magunkat az individualizmusnak és a világi mentalitásnak.

A Szent Kereszt imádsága

 

 

 

Január 30., csütörtök

 

Mahatma Gandhi halálának évfordulója: 1948-ban, Újdelhiben ölték meg.

Vele együtt emlékezzünk mindazokra, akik az erőszakmentesség nevében a békéért munkálkodnak.

 

Zsid 10,19–25. Buzdítás arra, hogy Krisztuson keresztül közeledjünk Istenhez

 

¹⁹Mivel tehát bízunk abban, testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe: ²⁰ő új és élő utat nyitott meg számunkra a függönyön, azaz a saját testén keresztül. ²¹Miután van főpapunk Isten háza fölött, ²²járuljunk oda igaz szívvel a hit teljességében, hintsük meg és tisztítsuk meg szívünket a rossz lelkiismerettől, és mossuk le testünket tiszta vízzel. ²³Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett – mert hűséges az, aki az ígéreteket tette –, ²⁴és figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzduljunk, ²⁵ne hagyjuk el összejövetelünket, mint némelyek szokták, hanem bátorítsuk egymást, annál inkább, minél inkább látjátok a napot közeledni.

 

A Jézusról mint főpapról szóló elméleti fejtegetés lezárása után a szerző felhívja a hívek figyelmét az ebből levonható következtetésekre. A Krisztus testével való egyesülés által mi is bebocsátást nyerünk abba a szentélybe, ahová ő belépett. A Krisztus testével való egyesülés ugyanis az Istennel, tehát a testvérekkel való közvetlen egyesülést jelenti. A szerző a „parrézia” kifejezést használja, amelyet a „nyíltság” vagy az „őszinte szív” kifejezéssel fordíthatunk le. Az ókori görög világban a „parrézia” joga azt jelentette, hogy egy város teljes jogú polgára legyen valaki, és nyíltan, szabadon felszólalhasson. A hívők közösségében azt jelenti, hogy szabadon, közvetítők nélkül fordulhatunk Istenhez, és teljes gyermeki bizalommal beszélgethetünk vele. Ez az az út, amelyet Jézus megnyitott előttünk, és a levél is arra biztat, hogy félelem nélkül járjunk rajta: „Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le.” Közösségben élni, a testvéri közösséggel együtt részt venni a szentmisén, megélni a szegények iránti szeretetet, az elkötelezettséget, hogy mindenki élete nyugodtabb, szebb legyen: ezt jelenti az az út, amelyet Jézus megnyitott előttünk. Ezért buzdítja a levél szerzője a híveket, hogy kölcsönösen biztassák egymást a szeretetre és arra, hogy legyenek nagylelkűek a jó cselekedetekben. Aki pedig nem vesz részt a közösségi összejöveteleken, annak tudnia kell, hogy ily módon eltávolodik a szentélytől, sőt, magától Istentől. Az aposztázia, vagyis a hitelhagyás veszélye nem annyira elméleti kérdés, mint inkább a szív dolga. Fontos megértenünk, hogy az eltávolodás nem az egyik pillanatról a másikra következik be. Azzal kezdődik, hogy elmaradozunk az összejövetelekről, hallgatunk, mígnem lassacskán megszakítjuk a többiekkel való közösséget. Így aztán – figyelmeztet a levél (10,29) – odáig juthatunk, mint aki „lábbal tiporja az Isten Fiát”, és „kigúnyolja a kegyelem Lelkét”.

Imádság az egyházért

Január 29., szerda

 

Zsid 10,11–18. Krisztus áldozatának hatékonysága

¹¹Minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem törölhetik el a bűnöket; ¹²ő pedig egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökké Isten jobbján ül, ¹³arra várva, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék. ^{(Zsolt 110,1) 14}Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket. ¹⁵Tanúságot tesz nekünk erről a Szentlélek is, mert miután így szólt: ¹⁶»Ez pedig az a szövetség, amelyet kötni fogok velük azok után a napok után – mondja az Úr –, a szívükbe adom törvényeimet, elméjükbe írom azokat, ^{(Jer 31,33G) 17}és bűneikre s gonoszságaikra többé már nem emlékezem«. ^{(Jer 31,34G) 18}Ahol pedig ezek bocsánatot nyertek, nincs többé bűnért való áldozat.

A Zsidóknak írt levél szerzője ismét hangsúlyozza, hogy az üdvösség nem rituális áldozatok vagy szabályok betartása által érhető el. A keresztény misztériumban nem az ember az, aki önnön erőfeszítései által feljut Istenhez. Éppen az ellenkezője igaz: Isten jön le a földre, hogy megváltsa az embert a szolgaságból, amelyben él. Az üdvösség teljes egészében Isten és a Fiú műve, aki annyira szeretett minket, hogy életét adta értünk. Azt kéri tőlünk, hogy fogadjuk be ezt a szeretetet, amely olyan nagy, hogy a saját vére ontásáig megy, hogy megváltson minket. A keresztről jön az üdvösségünk. Isten szeretetének csúcspontja mutatkozik meg előttünk benne. Az a halál megváltotta a világot. S annak okán Jézus „örökre helyet foglalt az Isten jobbján”, ahogy a levélben olvassuk. Jól visszhangozza ez Pál apostol Filippieknek írt levelének himnuszát: „Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban.” (Fil 2,8–10) A levél szerzője maga is emlékeztet arra, hogy az Úr Jézus a mennyei dicsőség trónjáról várja, hogy ellenségei zsámolyul boruljanak le lábai elé (Zsolt 110,1). Halálával és feltámadásával örökre legyőzte a gonoszság fejedelmét. És a meghalt, de feltámadt Jézus emlékezetét megülni összegyűlt keresztény közösség – különösen az Eucharisztia bemutatásakor – ezt a győzelmet éli meg. Tudjuk azonban, hogy még várnunk kell a „tökéletességre”, amire a meghívásunk szól, de az út véglegesen eldőlt: aki részesül Krisztus testéből, már elérte az üdvösséget.

Imádság a szentekkel

Január 28., kedd

 

Zsid 10,1–10. Áldozatot és felajánlást nem kívánt

¹Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják. ²Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az imádók egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk? ³De éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre. ⁴Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.

⁵Ezért mondta, amikor a világba jött:
»Áldozatot és ajándékot nem akartál,
de testet alkottál nekem;

⁶az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked.

⁷Akkor azt mondtam: Íme, eljövök –
a könyvtekercsben meg van írva rólam –
hogy megtegyem, Isten, a te akaratodat!«

⁸Először azt mondja: az »áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked«, amelyeket a törvény szerint mutatnak be. ⁹Akkor azt mondta: »Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat«. Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. ^{(Zsolt 40,7-9G) 10}Ezzel az akarattal nyertük el a megszentelést Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.

 

A levél írója visszavezet minket a keresztény misztérium középpontjához: nem az ment meg minket, ha egyre több áldozatot mutatunk be, hanem egyedül Krisztus áldozata. Üdvösségünk oka az a szeretet, amely odáig vitte Jézust, hogy életét adja értünk, egészen a kereszthalálig. Már a zsoltáros is utalt erre, megjövendölve Jézus megtestesülését: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem testet készítettél nekem.” (Zsolt 40, Káldi-Neovulgáta) Ez Jézus eucharisztikus testére utal. Pál apostol is úgy mutatja be az Eucharisztia ünneplését, mint az Úr halálának és megváltó erejének hirdetését (vö. 1Kor 11,26). A régi áldozatok nem mentettek meg a bűntől, mert nem alakították át az emberek szívét, viszont amikor részesülünk Krisztus „testéből” az Eucharisztiában, akkor ez átformálja a hívőket Krisztus testévé, aki feltámadva Isten jobbján foglalt helyet. Ahogy az apostol írja: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,20) Jézus pedig mennyei trónjának dicsőségéből várja, hogy „minden ellenségét lába elé tegye zsámolyul” (vö. Zsolt 110,1). A halálból való feltámadásával Jézus örökre legyőzte a halált és a gonosz fejedelmét. Mi pedig vele egyesülve várjuk, hogy teljességében megnyilvánuljon a győzelme. S valahányszor a keresztény közösség egybegyűlik az Eucharisztia körül, ezt a győzelmet ünnepli. Ugyanakkor tudjuk, hogy még csak várakozunk a „tökéletességre”, melyre meghívást kaptunk: a Krisztussal és a testvérekkel való teljes közösségre. De már most megtapasztaljuk ennek első gyümölcseit, miközben várjuk a szeretet kiteljesedését.

Imádság az Úr anyjával, Máriával