Szeptember 30., hétfő

Szent Jeromos egyháztanító emléknapja (†420, Betlehem), aki latinra fordította a Bibliát; imádkozunk, hogy a Szentírás szavát minden nyelven meghallják

Zak 8,1–8 – A próféta egy félelemmel teli, beletörődött néphez beszél

Imádság a szegényekért

1És szólt a Seregek Ura: 2»Így szól a Seregek Ura:
Forró, féltékeny szeretettel szeretem én Siont,
és nagy haragra gerjedtem miatta. 3Így szól a Seregek Ura: Visszatérek én Sionhoz, és Jeruzsálemben akarok én lakni; és Jeruzsálemet majd az igazság városának nevezik, s a Seregek Urának hegyét szent hegynek. 4Így szól a Seregek Ura: ülnek még öreg emberek és öreg asszonyok Jeruzsálem utcáin, és kinek-kinek bot lesz a kezében napjainak nagy száma miatt, 5és a város terei tele lesznek fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak majd terein.6Így szól a Seregek Ura: Ha ez ezekben a napokban nehéznek is látszik a megmaradt nép szemében, vajon az én szememben nehéz-e? – mondja a Seregek Ura. 7Így szól a Seregek Ura:
Íme, én megmentem népemet a kelet földjéről,
és a napnyugatnak földjéről. 8És elhozom őket,
hogy Jeruzsálemben lakjanak,
és ők lesznek az én népem,
én pedig az ő Istenük leszek,
híven és igazán. 

Zakariás próféta Isten szeretetét prófétálja Jeruzsálem iránt. A város nehéz helyzetben van, meggyengült, az egyik pillanatról a másikra idegen hatalmak kezére kerülhet. De az Úr elküldi prófétáját, hogy beszéljen a megtizedelt, félelemmel teli néphez, amely beletörődött, hogy nála hatalmasabb nemzetek áldozata lesz. A próféta szava felrázza a félelmükbe zárkózott lelkeket, és kinyitja szemüket a reményre: „Ha ez csodálatosnak látszik majd a nép maradékának szemében (azokban a napokban), vajon az én szememben is csodálatosnak látszik majd?” Az Úr szenvedéllyel beszél, azt mondja: „Féltékeny szeretettel szeretem Siont, és nagy haragra gerjedtem miatta”. Isten féltékenysége arra a városra irányul, amely népe egészének a szimbóluma. Ezekben a szavakban világosan visszhangzik a hit kollektív dimenziója, vagyis az egybegyűjtött nép, a közös sors által egyesített egyes emberek arcai, történetei. A bibliai hit nem elvont dolog, nem ideológián vagy valami magával ragadó beszéden alapul. Nem, Isten hite száll le az emberek közé, és egyesül vele. A prófécia még mindig szól a hitetlen néphez: „Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Jeruzsálemet a hűség városának fogják nevezni, a Seregek Urának hegyét meg szent hegynek.” Az Úr szép együttélést teremt itt mindenki számára, a különböző generációknak és mindazoknak, akik az új Jeruzsálemet lakják majd. Zakariás próféciája még inkább aktuális napjaink városaiban, amelyek, úgy tűnik, szándékosan oly módon épülnek, hogy elválasszák egymástól az embereket, egyre nehezebbé tegyék a találkozást különböző emberek, különböző generációk között. Azt mondja az Úr: „Ülnek még öregemberek és öregasszonyok Jeruzsálem terein. Bot lesz mindegyikük kezében napjaiknak sokasága miatt. Tele lesznek a város terei kisfiúkkal és kislányokkal; játszadozni fognak a tereken.” Különösen aktuális ez a kép napjainkban: Isten olyan várost akar, amely újra befogadja azokat, akiket kiselejteztek, az időseket és a gyerekeket. Isten azt kéri, hogy ezt a várost építsük fel mindenütt, keleten és nyugaton. Az Úr azt akarja, hogy mindenki örömben és teljességben éljen.

Imádság a szegényekért

Szeptember 29., évközi 26. vasárnap

Isten Igéjének vasárnapja; Szent Mihály arkangyal ünnepe – az etióp egyház, amely az elsők között alakult meg Afrikában, védőszentjeként tiszteli Mihályt

Ám 6,1.4–7; Zsolt 145; 1Tim 6,11–16; Lk 16,19–31

Imádság az Úr napján

„Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak” – mondja Ábrahám a szegény Lázár példabeszédében. Ma a szegény Lázár vasárnapja van, aki a gazdag ember kapuja előtt fekszik fekélyekkel borított testtel, és szeretne jóllakni azzal, ami a gazdag ember asztaláról lehullott. És Isten igéjének ünnepe is van, annak a szónak az ünnepe, amit Isten nekünk adott „Mózes és a próféták” által, hogy mindenki üdvözülhessen. Isten szava lehetővé teszi számunkra, hogy ma sok szegény Lázárral találkozzunk, megtanít minket megrendülni sebeik fölött, megbotránkozni azon, hogy éheznek. Vegyük észre őt, mert Lázár fogad minket a mennyben, ő jár közben értünk. „Éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok.” Azt akarja Jézus, hogy az emberek ne éljenek nemtörődöm, léha módon, ahogy Ámosz próféta mondja azokról, akik eltékozolják az életüket, és azt hiszik, hogy mindenki hasonló hozzájuk. Aki gondtalanul él, elfogadja a szenvedéssel teli világot, és szakadékot ás a szeretet elé, amit aztán már nem lehet feltölteni. A mással nem törődő és felszínes szív ellentéte nem a hősies vagy mozgalmas élet, hanem az emberséges és jóságos szív.

„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött és dúsan lakmározott mindennap.” Ezt a névtelen férfit nem úgy ismerjük meg, mint tékozlót vagy mint szolgáit sanyargató urat. Olyan, mint mindenki más, és ugyanazt teszi, mint a hozzá hasonlók: gondtalanul él, gazdaságban, és nem veszi észre a szegény embert, aki a kapujában ül, Lázár a neve, és tele van fekéllyel. „Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült”.

A két szereplő halála után egészen más kép tárul elénk. Ekkor nyilvánvalóvá válnak Isten gondolatai és ítélete. A gazdag és Lázár mindketten Ábrahám fiai. De Lázár az utóbbiak társaságában az égi lakománál ül; a gazdag pedig nem nyert bebocsátást az örök szentélybe, hanem a szenvedések helyére zuhant.

A gazdag és a szegény ember meghal. És megfordul a világ. Ahogy a boldogmondásokban is. Jézus nem riogatja, hanem megnyugtatja az embereket. Az Úr igyekszik elmagyarázni, milyen is az élet valójában. Fölfedi a gazdag számára, hogy nem a gazdagságban találja meg az örömöt és a jövőt. A másik ember nélkül magára marad, és poklot épít magának. Mit lehet tenni? Van remény a gazdag számára? Megváltozhat a gazdag? Ez a kérdés nagyon aggasztja Jézust. Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába – mondja később. Ő szerette azt a gazdag embert, de az nem szerette őt. Mit lehet tenni? Le kell győzni a tudatlanság, a távolságtartás, a ki nem mondott szavak, a segítséget nem nyújtó kezek, a megtagadott vigasztalás szakadékait. Hidaljuk át ezeket a szakadékokat úgy, ahogy a hamis intéző, aki irgalmat gyakorolt; ahogy az irgalmas szamaritánus, aki együttérzésből jót tett egy ismeretlennel, és felebarátjává lett. Jézus – ezt az Ábrahám által a gazdagnak adott válaszából tudjuk – kitart amellett: nincs szükség csodás eseményekre ahhoz, hogy megtérjen a szívünk, hogy feltöltsük ezeket a szakadékokat. Elég az evangélium, amely megnyitja az emberek szívét, emberségessé és barátságossá teszi mások iránt. Ezért mondunk ma köszönetet Isten szaváért, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a testvérünket lássuk Lázárban, és vele együtt nekünk is legyen nevünk és történetünk, amely elvezet az üdvösséghez.

Imádság az Úr napján

Szeptember 28., szombat

A Csehországban mártírként tisztelt Szent Vencel (911–935) emléknapja; William Quijano emléknapja – a salvadori Sant’Egidio közösség fiatal tagja volt, akit 2009-ben a maras (fiatalkorúak bandáinak elnevezése) gyilkolt meg

Zak 2,5–9.14–15a – Zakariás prófétál

Előesti imádság

5Aztán felemeltem szememet, és íme, egy férfit láttam, kinek kezében mérőzsinór volt. 6Megkérdeztem: ‘Hová mégy?’ Azt mondta nekem: ‘Jeruzsálemet megmérni, hogy lássam: mennyi a szélessége és mennyi a hosszúsága?’ 7Ekkor az az angyal, aki bennem beszélt, elindult, és egy másik angyal jött elébe, 8és ennek ő azt mondta: ‘Siess, szólj annak az ifjúnak és mondd: Fal nem övezi majd Jeruzsálem lakóit, oly sok lesz benne az ember és az állat, 9és én – mondja az Úr –, tüzes fal leszek számára körös-körül, és dicsőségére leszek benne.

14Ujjongj és örvendj, Sion leánya,
mert íme, én majd eljövök
és benned lakom
– mondja az Úr. – 15Azon a napon majd sok nemzet
csatlakozik az Úrhoz
és az én népemmé lesznek.

Aggeus után azonnal meghívást kap Izrael népéhez egy kortársa, Zakariás próféta, az Ezekiellel kapcsolatban álló pap. Zakariás azzal van elfoglalva, hogy Isten szavával támogassa a babiloni fogságból Jeruzsálembe visszatért népet. Miután sok nehézség árán újra fölépítették a templomot, a hazatérők nem tudnak úrrá lenni csüggedésükön, amiért fáradozásaik felett nem mutatkoznak meg Isten áldásának jelei. A most olvasott szakasz a próféta harmadik látomásáról szó, amely az új Jeruzsálem látomása. A próféta olyan várost lát, ahol nincsenek többé falak, nemcsak azért, mert nagy kiterjedése miatt lehetetlen volna körbekeríteni, hanem azért is, mert arra hivatott, hogy mindenkit befogadjon: „Nem övezi majd fal Jeruzsálemet a benne lakó emberek és állatok sokasága miatt”. Maga Isten lesz a fal, tüzes fal, amely megvédi a várost: „Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége”. A mennyei Jeruzsálem jellemzője, hogy nincsenek határai, nincsenek elválasztófalai, éppen olyan, mint Isten szeretete, vagyis határok nélküli, mert senki nincs kizárva az öleléséből. Maga Isten fogja lakni: „jövök, hogy nálad lakjam”. Isten maga lesz az öröme, vigasza, védelmezője. Isten tágas, határtalan jelenléte odavonz majd minden népet. Ígéretének egyetemessége van jelen ebben a látomásban, amely a Messiás, a názáreti Jézus eljövetelével teljesedik majd be. Jézus evangéliuma lényegében az üdvösség hirdetése minden népnek, minden nemzetnek. Zakariás próféta előre megjövendölte: „Sok nép az Úrhoz tér majd azon a napon, és az ő népévé válik.” A próféta látomása már elkezdődött, mi is részesei vagyunk. Ő, aki bevont minket ebbe a látomásba, folyamatosan küld minket a föld végső határáig, hogy mások is megízlelhessék szeretetét és üdvösségét.

Előesti imádság

Szeptember 27., péntek

Agg 1,15b–2,9 – A templom dicsősége

A Szent Kereszt imádsága

Dáriusz király második esztendejében.1A hetedik hónapban, a hónap huszonegyedik napján az Úr a következő szózatot mondta Aggeus próféta által: 2»Szólj Zerubbábelhez, Salátiel fiához, Júda helytartójához, és Józsuéhoz, Joszedek fiához, a főpaphoz, és a többi néphez, és mondd nekik: 3Ki van közületek még életben, aki látta ezt a házat hajdani dicsőségében? És milyennek látjátok most? Nemde olyan a szemetek előtt, mintha nem is volna? 4Nos, bátorság, Zerubbábel! – mondja az Úr. – Bátorság, Józsue főpap, Joszedek fia! Bátorság, a föld egész népe! – mondja a Seregek Ura. – Dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok! – mondja a Seregek Ura. – 5Aszerint, amint szövetséget kötöttem veletek, amikor kijöttetek Egyiptom földjéről, és az én lelkem közöttetek lesz. Ne féljetek! 6Mert így szól a Seregek Ura: Még egy kevés idő, s én megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. 7Megrendítem az összes nemzetet, és ideáramlik minden népnek a kincse. Dicsőséggel töltöm be ezt a házat – mondja a Seregek Ura. – 8Enyém az ezüst és enyém az arany! – mondja a Seregek Ura. – 9Nagyobb lesz ez új háznak dicsősége az elsőénél – mondja a Seregek Ura –, ezen a helyen adok én békességet« – mondja a Seregek Ura.

A próféta buzdítása a templom újraépítésére kezdte meghozni gyümölcsét. Négy héttel az alapok letétele után, ahogyan Ezdrás könyve is megjegyzi (3,12–13), fölépült az új templom. Aggeus azonban észreveszi, az idősek fájdalmasan látják, hogy az új épület semmi (szó szerint: „mintha nem is volna”) ahhoz képest, amilyen a régi volt. A frigyláda az arany fedéllel és a kerubokkal már elveszett, vele együtt a kőtáblák is, a manna aranykorsója, Áron vesszeje, az Urim és a Tummim, a folyamatosan égő tűz az oltáron: mindezt elsöpörte a babiloni vészkorszak, és a másolatoknak már nem volt meg ugyanaz a jelentésük. Ám a próféta hangsúlyozza, hogy az Úr, a történelem Ura és irányítója a múlthoz képest elképzelhetetlen és ismeretlen módon is meg tud nyilvánulni. És a reményét vesztett, lesújtott nép elé a próféta olyan jövőt vetít, amely nagyobb a templomnál is: az Isten országának eljövetelét. Ebben az értelemben idézi a Zsidókhoz írt levél a próféta írásának ezt a részét (12,26): „Még egy kis idő, és megrendítem az eget és a földet”. Valóban, ahogy Isten megrendítette a földet a kivonulás idején (114. zsoltár), és a Sínai-hegyen (Kiv 19,18; Zsolt 68,8; Bír 5,4–5), úgy most még egyszer megrengeti a világegyetemet, és minden népet arra vezet, hogy legértékesebb kincseikkel teletöltsék a házát dicsőséggel (Iz 60,4–7.13; 61,6; 45,14; Jel 21,24). Aggeus megmutatja Izraelnek, hogy végül minden nép elhozza a templomba az adományát a Seregek Urának. Megmutatkozik ebben Isten uralma a történelem fölött. A próféta arra buzdítja a népet, hogy emlékezzen a csodákra, amelyeket az Úr művel, és helyezze újra belé a bizalmát. Háromszor ismétli meg Izrael népének: „Bátorság!”, és azt mondja: „Dolgozzatok!” Ezeknek a buzdításoknak az értelme jól kifejeződik Isten döntésében: „én veletek vagyok… Lelkem közöttetek lakik”. Annak a népnek a templom fölépítését kellett elvégeznie, számunkra a „Dolgozzatok!” felszólítás azt jelenti, szánjuk oda magunkat még nagylelkűbben az Egyház építésére. Jézus tanítványai számára Isten temploma már nem egy épület, hanem a keresztény közösség: „apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus” (Ef 2,20).

A Szent Kereszt imádsága

Szeptember 26., csütörtök

Szent Kozma és Damján szíriai mártírok (†303 körül) emlékezete – a hagyomány orvosként tartja számon őket, akik ingyen gyógyították a betegeket; emlékezzünk azokra is, akik a betegek gyógyításának és ápolásának szentelik életüket

Agg 1,1–8 – Ismét az Urat helyezni a középpontba

Imádság az Egyházért

1Dáriusz király második esztendejében, a hatodik hónapban, a hónap első napján az Úr a következő szózatot intézte Aggeus próféta által Zerubbábelhez, Salátiel fiához, Júda helytartójához, és Józsuéhoz, Joszedek fiához, a főpaphoz: 2»Ezt üzeni a Seregek Ura: Ez a nép azt mondja: ‘Nem jött el még az idő az Úr házának felépítésére!’« 3Erre ezt mondta az Úr Aggeus próféta által: 4»Annak bezzeg itt van már az ideje, hogy ti mennyezetes házakban lakjatok, holott ez a ház még romokban hever? 5Nos tehát így szól a Seregek Ura: Fontoljátok csak meg sorsotokat! 6Sokat vetettetek, de keveset takarítottatok be; ettetek, de jól nem laktatok; ittatok, de meg nem részegültetek; öltözködtetek, de föl nem melegedtetek; és aki összegyűjtötte bérét, lyukas erszénybe rakta. 7Így szól a Seregek Ura: Fontoljátok meg sorsotokat! 8Menjetek fel a hegyre, hozzatok fát és építsétek fel a templomot, hogy kedvemet és dicsőségemet találjam benne – mondja az Úr.

Izrael összes prófétája közt Aggeus az, aki a leginkább sürgeti a templom felépítését. Prófétai tevékenységének ideje Kr. e. 520 körülre esik, amikor a jeruzsálemi templom még egy romhalmaz. Hat hónapon keresztül szinte kizárólag arról beszél, hogy föl kell építeni a templomot. El kell mondani azt is, hogy az emberek nagy része nagy szegénységben élt: a szárazság megsemmisítette a termést, éhezésre ítélte az embereket, a sivatag területeket foglalt a megművelt földekből. Ráadásul néhány évvel korábban a szamariaiak ellenségessége miatt nem merték megpróbálni a templom újjáépítését (Ezdr 4,4–5). Egyébként pedig miért is kellett volna aggodalmaskodniuk Isten jelenléte miatt, miközben a sors mostoha volt velük, idegen uralom alatt éltek? Aggeus próféta azt szeretné, hogy a nép töprengjen el nehéz helyzetén: „Gondolkozzatok el sorsotokról!” A tragédiájuk igazi oka az volt ugyanis, hogy eltávolodtak Istentől. Régen is ez történt az Úr népével, és ma is ez történik. Milyen sokszor feledkezünk meg az Úrról, mert csak magunkra gondolunk, és így egy, nemcsak a magunk, hanem mások számára is szomorú élet részeseivé válunk. Eszünkbe jutnak Jézus szavai a követőihez: „ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! (Mt 6,33.) A méltó és szolidáris élet alapja Istennek és az ő igazságosságának keresése. Aggeus számára a templom újraépítése azt jelentette, hogy újra az Urat helyezik az egyéni élet és a nép életének középpontjába. A prófétai szó megtette hatását: Zerubbábel, Józsué és a nép három hét alatt eltakarították a romokat a templom területéről, és Aggeus beszámolója szerint szeptember 21-én lerakták az új épület alapját (ezt beszélik el Ezdrás könyvének első fejezetei is). Meghívás ez számunkra is, hogy szabadítsuk meg szívünket a sok gondtól, amelyek elnehezítik, hogy Isten szent templomává tegyük.

Imádság az Egyházért

Szeptember 25., szerda

Ezdr 9,5–9 – Isten nem hagyja el a népét

Imádság a szentekkel

5Az esti áldozatkor felkeltem sanyarúságomból, tépett palástban meg köntösben meghajtottam térdemet, kiterjesztettem kezemet az Úrhoz, az én Istenemhez. 6Így szóltam: »Istenem, szégyellem magamat és nem merem felemelni arcomat hozzád, mivel gonoszságaink megsokasodtak fejünk felett és bűneink az égig növekedtek 7atyáink idejétől kezdve. Súlyosan vétkeztünk mind a mai napig, úgyhogy tulajdon gonoszságaink miatt jutottunk mi magunk, királyaink és papjaink idegen országok királyainak kezére, kardélre, fogságba és ki voltunk téve fosztogatásnak és arcpirulásnak, mint ma is. 8Most azonban egy szempillantásra kegyelmet találtunk az Úrnál, a mi Istenünknél. Meghagyott nekünk egy maradékot és leverte nekünk a sátrat az ő szent helyén és felragyogtatta szemünket Istenünk és egy kis menedéket adott nekünk szolgaságunkban. 9Igaz, szolgák vagyunk, de szolgaságunkban sem hagyott el Istenünk. Felénk hajlította a perzsa királyok kegyét, hogy életet adjon belénk, megépítse és feltámassza romjaiból Istenünk templomát, nekünk pedig védőfalat emeljen Júdában és Jeruzsálemben. 

Az ígéret földjére való visszatérés nem biztosítja a feddhetetlenséget és az üdvösséget. Ahhoz, hogy az atyák földjén lakjanak, hűségesnek kellett lenni Isten szavához. A szövetség elárulásának következménye volt a száműzetés, amikor Izraelt megfosztották a földjétől. Ez történt Ezdrás idejében is; olyannak látjuk őt, aki össze van zavarodva, mert fölfedezi népe hűtlenségét. Isten embere nemcsak a saját, hanem az egész nép szégyenével szembesül: „Istenem, a szégyentől és pironkodástól nem merem tekintetemet feléd emelni, Istenem. Mert vétkeink úgy elszaporodtak, hogy teljesen elborítottak, és bűneink egészen az égig érnek.” A hit emberének alapvető jellemvonása, hogy tudatában van a bűnnek. Nincs üdvösség anélkül, hogy az ember nem látná az elkövetett rosszat, saját bűnét. Az imádság, amely nap mint nap kíséri a hívő ember életét, éppen ennek tudatából születik meg. Ezdrás figyelmeztet arra, hogy magunkba kell néznünk, és föl kell ismernünk Isten ingyenes szeretetét, amely előtt mindannyian olyanok vagyunk, mint akik részesültek a kegyelemben, megszabadultak a fogságból: „szolgák vagyunk, de nem hagyott el minket Istenünk szolgaságunkban”. Isten szeretete nagyobb a bűnünknél, de mindenkitől alázatot kér, hogy felismerjük a bűnt, és elhagyjuk azt a számtalan kifogást, amivel a hétköznapokban élünk. Ezdrás tudja, hogy Isten meghagyta legalább a nép kis maradékát, a száműzetés túlélőit, akik „ott vannak előtte a vétkeikkel”. Isten nem várja el, hogy mindannyian igazak legyünk előtte (ki is lehetne az?), de azt igen, hogy legalább ismerjük be bűnünket, és kérjük a bocsánatát.

Imádság a szentekkel

Szeptember 24., kedd

Ezdr 6,7–8.12b–20 – A királyok válasza és a munkálatok befejezése

Imádság az Úr anyjával, Máriával

7Hagyjátok, hogy a zsidók helytartója és véneik Istennek azt a templomát elkészítsék és Istennek azt a házát a maga helyén felépítsék. 8Elrendelem azt is, mit kell tenni a zsidóknak azon véneivel, hogy felépüljön Isten háza: a királyi pénztárból, vagyis az adóból, amely a folyamon túl levő területről befolyik, pontosan ki kell utalni a költségeket azoknak a férfiaknak, hogy fennakadást ne szenvedjen a munka. 

Én, Dáriusz, hoztam ezt a rendeletet, és megkövetelem, hogy pontosan betartsák.«

Az építés befejezése; a templomszentelés

13Erre Tatanáj, a folyamon túli terület helytartója, meg Setarbuznáj és tanácsosai pontosan úgy cselekedtek, ahogyan azt Dáriusz király megparancsolta. 14Tovább építettek tehát a zsidók vénei éspedig eredményesen, Aggeus prófétának és Zakariásnak, Addó fiának prófétai szózata értelmében. Folytatták és be is fejezték az építkezést Izrael Istenének parancsából és Círusznak, Dáriusznak meg Artaxerxésznek, a perzsák királyainak rendelete alapján. 15Istennek ezzel a házával Dáriusz király uralkodásának hatodik esztendejében készültek el, ádár hónap harmadik napján. 16Majd vígan megülték Izrael fiai: a papok, a leviták és a többiek, akik a száműzetésből visszatértek, Isten házának felszentelési ünnepét. 17Isten házának ezen a felszentelési ünnepén száz bikaborjút, kétszáz kost, négyszáz bárányt, egész Izrael bűnéért pedig Izrael törzseinek száma szerint tizenkét kecskebakot hoztak áldozatul. 18Ugyanakkor tisztükbe állították a papokat, osztályaik szerint és a levitákat, csoportjaik szerint, hogy megkezdjék Isten szolgálatát Jeruzsálemben, amint azt megírták Mózes könyvében. 19Az első hónap tizennegyedik napján pászkát is ültek a száműzetésből visszatért izraeliták.20Miután a papok meg a leviták mind egy szálig megtisztultak és mindnyájan tiszták voltak, leölték a pászkát mindazok számára, akik a száműzetésből visszatértek, úgyszintén paptestvéreik és a maguk számára is. 

Végre elérkeztünk a templom felépítésének idejéhez. A szerző drámai módon számol be róla, nem érdekli a történelmi pontosság, a részletek ellentmondók, anakronisztikusak. Az a szándéka, hogy megmutassa, a templom munkálatainak befejezésével a végéhez érkezik egy hosszú történet, amely az asszír királyok elnyomásával kezdődött, és a templom lerombolásához vezetett. Most minden véget ért. Az Úr Dávidnak tett ígérete beteljesedett. Isten nem feledkezik meg szaváról. Eléri a célját annak ellenére, hogy Izrael népe tagjainak bűnei és a történelem hányattatásai fékezni látszanak Isten tervét. Így nemcsak a templom lesz készen, ami az Isten nép közötti jelenlétének legfontosabb jele, hanem újra megülhetik az ünnepeket is. Az ünnep pillanatait a nép öröme és egysége jellemzi: „Izrael fiai, a papok, a leviták és a többiek, akik hazatértek a fogságból, örömmel ünnepelték meg Isten házának fölszentelését”. Olyan öröm ez, amely hosszan tart. Hét napon át ismétlődik, vagyis örökre: „Örömmel ülték meg hét napon át a kovásztalan kenyér ünnepét, mert az Úr örömmel töltötte el őket”. Nem állhatunk az Úr előtt annak az embernek a szomorúságával, aki nem tudja, hogy a védelme alatt áll. Azon a helyen lakni, ahol megmutatkozik Isten jelenléte, azt jelenti, szabadnak lenni a szomorúság és a magány – az önszeretet gyümölcsei – súlyától. Ez az öröm különösen a húsvétban és a kovásztalan kenyér ünnepében mutatkozik meg, amelyek később a zsidó hagyományban egy ünneppé váltak. Ezeken az ünnepeken emlékeztek meg Izrael szabadulásáról az egyiptomi fogságból, és megerősödött a hitük az Úrban, mint olyan Istenben, aki megszabadít minden szolgaságtól. A szabadulásra való emlékezés mindig azt jelenti, hogy az ember újra örömmel szolgálja az Urat, újra engedi, hogy elvezesse magához és törvényéhez. Az újra fölépített templom ünnepe nem kezdődhetett másképp: az emberek Istent dicsőítették, s miközben visszaemlékeztek a megszerzett szabadságra, egy népként voltak ott Isten jelenlétében.

Imádság az Úr anyjával, Máriával

Szeptember 23., hétfő

Ezdr 1,1–6 – Rendelet a templom felépítéséről

Imádság a szegényekért

1Círusznak, a perzsák királyának első esztendejében felébresztette az Úr Círusznak, a perzsák királyának lelkét, hogy beteljesedjék az Úr szava, amelyet Jeremiás szája által mondott. Erre ő egész birodalmában, írásban is, a következő rendeletet hirdette ki: 2»Így szól Círusz, a perzsák királya: A föld valamennyi országát kezembe adta az Úr, a mennynek Istene, és ő meghagyta nekem, hogy házat építsek neki Jeruzsálemben, amely Júdeában van. 3Ki való közületek az ő egész népéből? Legyen vele az ő Istene. Menjen fel Jeruzsálembe, amely Júdeában van, és építse fel az Úrnak, Izrael Istenének templomát. Ő az az Isten, aki Jeruzsálemben lakik. 4A megmaradtak közül mindenkit, bárhol lakjék is, segítsék meg az ő helységének emberei mindenütt ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal, azonfelül, amit önként ajánlanak fel Isten jeruzsálemi temploma javára.«5Elindultak erre a családfők Júdából meg Benjaminból, és a papok meg a leviták, egyszóval mindazok, akiknek Isten arra indította lelkét, hogy felmenjenek és megépítsék az Úr templomát Jeruzsálemben. 6Mindazok pedig, akik körülöttük laktak, önkéntes adományaikon felül ezüst- és aranyedényekkel, felszereléssel, jószággal és egyéb holmikkal segítették őket. 

Az Úr szava nem szól hiába. Ezt igazolja Ezdrás könyvének eleje, amikor leírja, hogy a prófétai szó megvalósul, ráadásul egy idegen, Cirusz műve által. Ő lesz az eszköz Isten kezében, hogy megszabadítsa népét a száműzetésből, és visszatérhessen Jeruzsálembe, újra felépíthesse a templomot. Ez a perzsa király meghódította Babilóniát, legyőzte a régi birodalmat, amely nemcsak a száműzetésért volt felelős, hanem Jeruzsálem és a templom lerombolásáért is. Már Izajás Isten küldöttét látta benne: „Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket…” (Iz 45,1). Ezért úgy jelenik meg, mint kiválasztott, Isten fölkentje. Az Úr nem korlátozza tevékenységét Izraelre, hanem kiterjeszti minden népre. Szava csodákat művel bárkivel, akivel csak akar. A próféta kortársainak, de Ezdrás könyve olvasóinak is meglepő lehetett egy idegen királyban látni Izrael Istenének küldöttét. Az alapvető cél, amelynek betöltésére meghívást kapott, a jeruzsálemi templom fölépítése volt. A száműzetésből visszatérő Izrael számára a legfontosabb a templom volt és a Tóra, az isteni tanítás. A templomban lehetett találkozni az Úrral, hozzáfordulni imádsággal, felajánlani az áldozatot. Izraelnek – ahogyan nekünk is – szüksége volt egy konkrét helyre, ahol találkozni tudott az Úrral. Isten házában mindenki személyesen, és a testvérek közössége együtt odafordulhat az Úrhoz, kérheti irgalmát és megszerezheti bocsánatát. A száműzött közösség közös gondja volt a templom felépítése. Mindenki értékes tárgyakat ajánlott fel, mert Isten jelenléte a legértékesebb dolog, amit egy ember birtokolhat. Ezért a könyv első része teljes egészében a templom felépítéséről szól majd.

Imádság a szegényekért

Szeptember 22., évközi 25. vasárnap

Ám 8,4–7; Zsolt 112; 1Tim 2,1–8; Lk 16,1–13

Imádság az Úr napján

A mai evangélium egy intézőről és annak többé-kevésbé jogszerű ügyleteiről szól. Jézus egy gazdag ember intézőjének példáját mondja el, akit megvádolnak uránál, hogy hivatalát hűtlenül látja el. A vádak pedig valószínűleg olyannyira nyilvánvalók voltak, hogy a gazda úgy dönt, azonnal elbocsátja; annyi időt hagy csak neki, hogy elszámolást készítsen. Az ügy azonban váratlan fordulatot vesz. Az intéző előtt két lehetséges út áll: vagy koldulni kezd, vagy elmegy kapálni; két, számára elképzelhetetlen megoldás. Azért, hogy ezt elkerülje, újabb csalást eszel ki gazdája kárára. Végigjárja ura adósait, megvesztegeti őket, levon tartozásaik összegéből. Cserébe ők majd felkarolják és eltartják, amikor elbocsátják. Meglehetősen gátlástalan alak áll előttünk; és valóban hihetetlenül hangzik az evangélista végkövetkeztetése: „Az úr dicsérte a mihaszna intézőt, hogy okosan járt el”.

Példaként áll előttünk az az ügyesség, amivel ez az ember a szabadulást kereste. Jézus azt az ügyességet, amelyet oly sokan követnek a mindennapi élet dolgaiban, át akarja emelni az üdvösség síkjára. Vagyis mintha azt mondaná a hallgatóinak: „Hogyan menekül meg az intéző? Hogyan kerüli el, hogy kapálnia vagy koldulnia kelljen? Hogyan biztosítja be jövőjét?” A válasz: „Úgy, hogy bőkezű az adósokkal”. Valójában jövője, sőt, maga az élete is a bőkezűségén múlott. Így lekötelezte az adósokat. Jézus hozzáteszi még: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy ha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba”.

Barátokat szerezni – de figyelem! A barátságot nem lehet megvásárolni, nagylelkűséggel kell fölépíteni. Ebben rejlik a mai példabeszéd lényege: az adósok (vagyis a szegények és az elesettek) iránti bőkezűség menti meg életünket és jövőnket.

Imádság az Úr napján

Szeptember 21., szombat

Szent Máté apostol és evangélista ünnepe

Mt 9,9–13 – Máté meghívása

Imádság az apostolokkal

9Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: »Kövess engem!« Az fölkelt és követte őt.
10Történt pedig, hogy amikor asztalhoz telepedett a házban, sok vámos és bűnös jött, és asztalhoz ült Jézussal és tanítványaival együtt. 11Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: »Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?« 12Ő meghallotta ezt és így szólt: »Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. 13Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ‘Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot’. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.«

Az Egyház ma Máté apostolt és evangélistát ünnepli. Héberül Lévinek hívták, vámos volt, a tisztes polgárok között rossz hírű, mert az idegen, elnyomó hatalom nevében szedte az adót. A vámosok általában fösvények voltak, és megtévesztették az embereket, hogy beszedjék az adót. Mátéval azonban váratlan, az emberek számára hihetetlen dolog történt. Jézus, miközben Kafarnaumban sétál, amely határváros, az adófizetés helyszíne, útközben meglátja őt, és ahelyett, hogy elmenne mellette, másokhoz hasonlóan megvetően elfordítaná a fejét, megáll, és magával hívja: „Kövess engem!” Elég ez a hívás, és Máté „felállt, és követte”, amint ő maga visszafogottan elbeszéli. Jézus számára nem létezik olyan ember, akit ne tekintene alkalmasnak a meghívásra életkörülményeitől függetlenül, még akkor is, ha olyan rossz híre van, mint Máténak. Nem számít az élethelyzet, csak az, hogy készségesen befogadja-e szívébe az evangéliumot. Máté, a vámszedő éppen ezt tette. És élete egy pillanat alatt megváltozott. Addig a pillanatig csak azzal törődött, hogy önmaga számára gyűjtögessen, de amikor meghallotta a Mestert, már csak őt követte. Nem áldozat volt ez számára, éppen ellenkezőleg: ünnep. Megértette, hogy Jézus nem akarja elvenni az életét, vagy szomorúvá tenni, hanem azt szeretné, hogy részese legyen a világról szóló nagy álmának. Máté annyira boldog volt, amiért a Mester a követésére hívta, hogy azonnal lakomát rendezett Jézusnak, ami meghívta barátait is, vámosokat és bűnösöket. Különös vendégsereg volt ez, a keresztények és a szegények közötti későbbi szövetség előképe, amelyet Jézus maga is megélt és tanított. Ettől a pillanattól kezdve Máté soha többé nem szed adót, hanem tanítvány lesz, és meghívja a bűnösöket, hogy együtt ünnepeljék vele Jézust. A világ nem érti, ami itt történik, de az evangélium újdonsága éppen ez, ami előtt a többség értetlenül áll: mindenkinek, kivétel nélkül mindenkinek megérintheti a szívét, és megváltozhat bárkinek az élete, kezdve a bűnösöktől. Jézus jobban megvilágítja ezt azoknak, akik nem akarták, nem akarják megérteni: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek”. Írva van: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” A nevét viselő evangéliumban Máté folyamatosan Isten szavának központi jelentőségét hangsúlyozza: elég egy szó, mint az ő esetében, és megváltozik az ember élete. Hallgassuk mi is Isten szavát, ahogyan Máté és a különböző korok tanítványai tették, és induljunk mi is Jézus nyomában.

Imádság az apostolokkal

Szeptember 20., péntek

1Tim 6,2c–12 – Az eretnekek felfuvalkodottsága és pénzsóvársága

A Szent Kereszt imádsága

Ezeket tanítsd, ezekre ints! 3Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez és az istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz, 4az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szócséplés betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, 5a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet nyerészkedésnek tekintő emberek torzsalkodása.
6Az istenfélelem természetesen nagy nyereség, ha megelégedés kíséri. 7Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit. 8Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal. 9Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, kelepcébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert. 10Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak.

Timóteus buzdítása

11De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságosságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. 12Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást.

Az apostol immár harmadszor óvja Timóteust azoktól, akik meghamisítják az evangéliumi tanítást (1,3–20; 4,1–11). Ők valójában eltávolodnak a közösségtől, mert nem követik az Úr „üdvös szavait”, pedig egyedül azok jelentik az üdvösség forrását, mert megszabadítanak a bűntől és a haláltól. Aki engedi, hogy büszkesége eluralkodjon, azt leigázza a büszkeség, és nem lát mást, mint saját magát. Vakká válik, ami oda vezet, hogy „semmit sem ért”, ahogy az apostol mondja, és „betegesen vitázik, üres szóharcot folytat”. Ez az arrogáns, felfuvalkodott viselkedés nem ártalmatlan, káros saját magára és a közösségre is. A gőg keserű gyümölcsei az „irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszindulat gyanúsítás…, torzsalkodás”. Az apostol különösen erőteljesen figyelmeztet rá: az eretnekek visszaélnek az istenfélelemmel, hogy személyes előnyökhöz jussanak általa. A tanítvány számára éppen az ellenkezője igaz: „az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá (4,8). Az igaz evangéliumi hit által irányított élet gazdagságot jelent a jelenben és a jövőben is. Fontos azonban, hogy mindig kapcsolódjon hozzá szelídség, mértéktartás, az ember maradjon szabad a pénzsóvárságtól, elégedjen meg azzal, amit Isten adott neki. Pál egy olyan gondolattal hangsúlyozza, mit jelent a földi javak helyes birtoklása, amely már szerepelt a Szentírásban: „semmit sem hoztunk erre a világra, s nem is vihetünk el semmit”. Ősi bölcsesség rejlik ebben a mondásban, amely nem a földi javak megvetéséről szól, de nem is magasztalja fel azokat, hogy végül rabjává váljon.

A Szent Kereszt imádsága

Szeptember 19., csütörtök

1Tim 4,12–16 – A lelkipásztor példamutatása

Imádság az Egyházért

12Senki meg ne vessen téged ifjú korod miatt, de légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban. 13Amíg odamegyek, fordíts gondot az Írás felolvasására, az intésre és a tanításra. 14Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kézföltétele által kaptál. 15Ezekre a dolgokra legyen gondod, ezeknek szenteld magad, hogy haladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. 16Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.

Pál azt kéri Timóteustól, hogy senki ne becsülje le ifjú kora miatt (körülbelül harmincéves volt akkor, 13 éves kora óta volt vele). Talán volt valaki, aki fiatal kora miatt nem vette számításba. Pedig nagyon világos, hogy a közösségben a tekintélyt nem az évek száma adja, hanem az Úrral való találkozás és az evangéliumhoz való megtérés. Pál mindenesetre arra buzdítja Timóteust, hogy legyen példakép „beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban”. Ez a lelki nagyság megadja majd neki a kellő tekintélyt, hogy bölcsen vezethesse a közösséget. Pál már korábban kifejezte szándékát, hogy a lehető leghamarabb elmenjen hozzá, de addig is ajánlja, érkezéséig töltse be azt a feladatot, hogy felolvassa a Szentírást az egyházi közösségben. Ehhez kapcsolódik a „buzdítás és a tanítás”, az apostol ezt is kéri tőle, hogy Isten szava elérjen a közösség életének mélyére. Ahhoz azonban, hogy az ember tekintéllyel beszéljen, hogy igehirdetésében elmagyarázza az evangéliumot, szükség van az Úr segítségére. Pál emlékezteti Timóteust arra a kegyelmi ajándékra, amelyet maguknak az apostoloknak és a presbitériumnak a kézföltétele által kapott. Erősen buzdítja Timóteust, hogy gondoskodjon mindenről. Kéri: „Légy állhatatos benne”. Így növekszik majd bölcsességben, erősödik a tanúságtétele, és „előrehaladását mindenki látja”. Pál arra is buzdítja, mélyüljön el a Szentírás tanulmányozásában, élje meg mindennap. Az adja meg neki a kellő tekintélyt a közösség vezetéséhez, ha növekszik a Szentírás ismeretében és az Úr szeretetében. A maga és a közösség üdvössége attól függ, hogyan halad ezen az úton, hogyan tud jó példát adni és hirdetni az evangéliumot.

Imádság az Egyházért