SZEPTEMBER 30., SZOMBAT

 

Szent Jeromos (†420, Betlehem) egyháztanító emléknapja. Ő fordította latinra a Bibliát. Imádkozzunk, hogy a Szentírás szavát minden nyelven meghallják!

 

Zak 2,5–9.14–15. Zakariás prófétál

 

Aggeus után azonnal meghívást kap Izrael népéhez egy kortársa, Zakariás próféta, az Ezekiellel kapcsolatban álló pap. Zakariás azzal van elfoglalva, hogy Isten szavával támogassa a babiloni fogságból Jeruzsálembe visszatért népet. A próféta olyan várost lát, ahol nincsenek többé falak, nemcsak azért, mert nagy kiterjedése miatt lehetetlen volna körbekeríteni, hanem azért is, mert arra hivatott, hogy mindenkit befogadjon: „Nem övezi majd fal Jeruzsálemet a benne lakó emberek és állatok sokasága miatt.” Maga Isten lesz a fal, tüzes fal, amely megvédi a várost: „Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.” A mennyei Jeruzsálem jellemzője, hogy nincsenek határai, nincsenek elválasztó falai, éppen olyan, mint Isten szeretete, vagyis határok nélküli, mert senki nincs kizárva az öleléséből.

 

Maga Isten fogja lakni: „Jövök, hogy nálad lakjam.” Isten maga lesz az öröme, vigasza, védelmezője, akinek tágas, határtalan jelenléte odavonz majd minden népet. Ígéretének egyetemessége van jelen ebben a látomásban, amely a Messiás, a názáreti Jézus eljövetelével teljesedik majd be. Jézus evangéliuma lényegében az üdvösség hirdetése minden népnek, minden nemzetnek. Zakariás próféta előre megjövendölte: „Sok nép az Úrhoz tér majd azon a napon, és az ő népévé válik.” A próféta látomása már elkezdődött, és mi is részesei vagyunk.

 

Előesti imádság

SZEPTEMBER 29., PÉNTEK

 

A három főangyal, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael ünnepe. Az etióp egyház, mely az elsők között alakult meg Afrikában, védőszentjeként tiszteli Szent Mihályt.

 

Jel 12,7–12. Az angyalok harca a sárkány ellen

 

Ma az Egyház Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalokra em- lékezik. A Jelenések könyvéből vett olvasmány segít megérteni, milyen fontos a szerepük Isten szeretettervében. Az Jelenések könyve képes beszédben mutatja be a harcot a sárkány ellen, aki el akarja pusztítani az asszonyt (az Egyházat) és a fiát. De íme, itt van Mihály arkangyal, aki angyalaival együtt heves csatát vív a sárkány (a sátán) ellen: legyőzi, és lehajítja az égből a poklok mélyére. A szerző néhány sorban ötféle néven nevezi a sárkányt: ő az ősi kígyó, az ördög, aki megoszt, a sátán, az ellenség, a kísértő és végül a vádló. Mihály angyal és a sátán összecsapása, mely már a kezdetekkor megjelenik, végigvonul és kibontakozik a történelem során. A Bárány vérével a sátán hatalma véglegesen legyőzetett, és a gonosznak nincs többé egyeduralma a földön. Jézus kiáltására a kereszten a János által hallott kiáltás felel az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma.” A keresztény közösség különösen a mártírok tanúságtétele által részese a Bárány megváltó művének. A vértanúk és velük együtt a hívők, akik életüket az evangéliumnak szentelik, legyőzik a sátán hatalmát, és megmentik a világot az erőszaktól. A következő versekben a sátánt látjuk, aki nem nyugszik bele a vereségbe, és tovább vívja a harcát. A történelem továbbra is harcmező, ahol szünet nélkül dúl a küzdelem a sárkány és az asszony, a kígyó leszármazottai – vagyis a bűnös emberiség – és az asszony ivadékai között. Ez az a harc az igazakkal és hűekkel, amelyről a Teremtés könyve beszél (Ter 3,15). A Jelenések könyve reményre hív: a dicsőséges örökkévalóság Istené és a választottaié. Ma a fő- angyalok minket is arra hívnak, hogy vegyünk részt ebben a harcban az imának és annak a szeretetnek a fegyverével, amit tőlük kapunk. Bármelyikünk lehet „angyal”, aki segíti a legszegényebbek életét, és előmozdítja a jót ebben a világban.  

 

A Szent Kereszt imádsága

SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK

A Csehországban mártírként tisztelt Szent Vencel (903/905–929/935) emléknapja. William Quijano emléknapja: a salvadori Sant’Egidio közösség fiatal tagja volt, akit 2009-ben a maras (fiatalkorúak bűnbandáinak elnevezése) gyilkolt meg.

 

Agg 1,1–8. Ismét az Urat helyezzük a középpontba!

 

Izrael összes prófétája közt Aggeus az, aki a leginkább sürgeti a templom felépítését. Prófétaitevékenységének ideje Krisztus előtt 520 körülre esik, amikor a jeruzsálemi templom még egy romhalmaz. A zsidók, bár már visszatértek a száműzetésből, még nem építették újjá a templomot. Aggeus szinte kizárólag arról beszél, hogy föl kell építeni a templomot. El kell mon- dani azt is, hogy az emberek nagy része hatalmas szegénységben élt: a szá- razság megsemmisítette a termést, éhezésre ítélte az embereket, a sivatag területeket foglalt el a megművelt földekből. Ráadásul néhány évvel korábban a szamáriaiak ellenségessége miatt nem mertek belevágni a templom újjáépítésébe (Ezdr 4,4–5). Egyébként pedig miért Isten jelenléte miatt kellett volna aggodalmaskodniuk, miközben a sors mostoha volt velük, idegen uralom alatt éltek? Aggeus próféta azt szeretné, hogy a nép töprengjen el nehéz helyzetén: „Gondolkozzatok el sorsotokról!” A tragédiájuk igazi oka az volt ugyanis, hogy eltávolodtak Istentől. Régen is ez történt az Úr népével, és ma is ez történik. Milyen sokszor feledkezünk meg az Úrról, mert csak magunkra gondolunk, és így nemcsak a magunk, hanem mások számára is szomorú élet részeseivé válunk. Eszünkbe jutnak Jézus szavai a követőihez: „Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! (Mt 6,33).

 

Imádság az Egyházért