1Kir 18,20–39. Illés összecsap Baál prófétáival a Kármelen
Acháb király végre találkozik Illéssel, és azzal vádolja, hogy pusztulásba viszi Izraelt. Ám Illés arra figyelmezteti a királyt, hogy ő az, aki Istentől eltávolodott, és egész népét hitehagyásra csábította. Ez a valódi oka a rettenetes csapásnak, amely az egész népet sújtja. A helyzet súlyossága arra indítja Illést, hogy nyíltan szembeszálljon Baál papjaival. És éppen a Kármel hegyét választja, ahol elpusztították az oltárt, amit még Dávid emelt az Úr tiszteletére, és aminek helyére Acháb egy másik, Baálnak szentelt oltárt állíttatott. Illés azt akarja, hogy a nép újra Istent válassza egyetlen uraként, és kilábaljon a vallási bizonytalanságból, hiszen nem lehet Baált és az Urat egyszerre szolgálni; a szívet nem lehet megosztani. Illés helyre akarja állítani a szövetséget, és az egész néphez fordulva ezt kérdi: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni?”; vagyis: „Meddig akartok még két urat szolgálni?” A Második Törvénykönyvben az Úr így int: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (MTörv 6,4–5). Baál néma és tehetetlen. Az Úr szól hozzánk, és erős. Baál prófétái hiába ismétlik könyörgéseiket „egyre emeltebb hangon”. Illés kigúnyolja őket, és mint új Mózes emelkedik föléjük: „Ábrahám, Izsák és Izrael Istenéhez” imádkozik, és helyreállítja a szövetséget. Mózeshez hasonlóan tizenkét sziklából építi föl az oltárt, mely Izrael egységének jelképe. Kármel hegyén, Illés közvetítésével Izrael népe visszanyeri szívét, és ismét az Úr felé fordítja, aki egykor megmentette őt az egyiptomi fogságból, most pedig e világ megannyi bálványától.
Imádság a szentekkel
