1Kir 17,1–6. Illés próféta Izraelben
Illés nevének jelentése: „Jahve az én Istenem”, ami
teljes egészében összefoglalja a próféta életét. Illés tehát a szó szoros
értelmében Isten embere. Méghozzá abban a korban, amikor a vallási válság a
tetőfokára hág: Acháb király – felesége, Izebel föníciai hercegnő hatására –
Baál kultuszát pártolta, a fővárosban oltárt építtetett neki, Jahve tiszteletét
pedig üldözte, olyannyira, hogy még prófétáit is megölette. Isten ebben a
drámai helyzetben küldi el Illést, aki hirtelen, minden előzmény nélkül bukkan
föl a történetben. Nem visel prófétai címet, de állítja, hogy Isten vele van,
és ezzel a tekintéllyel rendeli el a szárazságot. Azt mondhatnánk, ereje
egyedül szavaiban van, s így kezdi meg nyílt harcát a Baál-imádattal szemben. Ő
megkapta a Leviták könyvében leírt hitet. „…ha nem hallgattok rám, és nem
tartjátok meg parancsaimat, ha elvetitek törvényeimet, figyelmen kívül
hagyjátok utasításaimat […] Megtöröm makacs gőgötöket. Olyanná teszem az eget
fölöttetek, mint a vas, és a földet, mint az érc: erőlködéstek hiábavaló lesz,
földetek nem ad termést, és a mező fája nem hoz gyümölcsöt.” (Lev 26,14–20) Az
Úr a rettenetes csapások közepette Illést a Kerit-patakhoz küldi. Ez a hely nem
annyira rejtekhelyül szolgál, mint inkább a félrevonulást, a mindennapi
gondoktól való elvonulást jelenti, amelyben az Úr bölcsebbé tudja alakítani a
tanítványok szívét. Nem véletlen, hogy az egyiptomi szerzetesség atyjának,
Remete Szent Antalnak a keleti és a nyugati egyházra egyaránt nagy hatást
gyakorló Legendájában Illés a szerzetes archetípusaként jelenik meg, aki egész
életét az Úrnak szenteli, s akit az Úr válaszul mindenben támogat. A prófétát,
akár a tanítványt, az Úr táplálja: „S a hollók vittek neki reggel kenyeret,
este húst.” A hollók jelenléte furcsának tűnhet, mivel a Leviták könyve tisztátalan
állatnak tartja őket; mégis ők viszik az ételt a prófétának. Ami alkalmatlannak
tűnhet, azt Isten választja ki, hogy gyermekeit támogassa.
Imádság a
szegényekért
