Jézus Szentséges Szívének ünnepe
Mt 11,25–30. „…szelíd vagyok és alázatos szívű”
Ma az Egyház Jézus Szentséges Szívét ünnepli. Ez a liturgikus emléknap mindannyiunkat arra hív, hogy figyelmünket az Úr szeretetének misztériumára fordítsuk: egy húsból való szívre, nem kőszívre – amilyen oly sokszor a miénk. Jézus nyilvános élete ennek a szívnek az irgalmából és együttérzéséből indult ki. Máté evangéliuma írja, hogy Jézus, amikor Galilea városaiban és falvaiban járt, meghatódott a hozzá özönlő tömegek láttán, mert fáradtak és kimerültek voltak, mint a pásztor nélküli juhok. És elkezdte őket összegyűjteni és gondoskodni róluk. Máté evangélista az evangéliumban, amelyet nekünk is hirdettek, megmutatja, meddig terjed az Úr szeretete nyájának „kicsinyei”, vagyis a szegények és alázatosok iránt, akiket már Izajás próféta is bemutatott, amint együtt örülnek az Úrban: „A szelídek újra örülnek az Úrban, és a szegények ujjonganak Izrael Szentjében.” (Iz 29,19) Jézussal ez az öröm teljes mértékben megvalósul, mert az ő szeretete mindenki életét betölti. Azonban az, aki úgy véli, hogy színültig telve van bölcsességgel és nincs szüksége Isten vigaszára és támogatására, kizáródik ebből az örömből, nem azért, mert az Úr nem szereti ugyanolyan mértékben, hanem azért, mert bezárkózik önmagába és ellenáll az ő szeretetének. Isten megismerése ugyanis nem filozófia vagy tudomány, hanem elsősorban az, hogy úgy szeressünk, ahogy ő szeret, hogy szívünkbe fogadjuk az ő szívét, amely lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk és találkozzunk vele, törékeny vállainkra véve azt az igát, amelyet Jézus vett magára azzal, hogy hozzánk kötötte magát a szeretetével. Igen, igát jelent ez, mert egymáshoz köt bennünket, ugyanakkor ez a szabadságunk kulcsa is, mert megszabadít minket attól a rabszolgaságtól, hogy eltévedjünk az önző, magányos utakon, amelyek sehová sem vezetnek.
A Szent Kereszt imádsága