Bölcs 2,1a.12–22. Isten titokzatos misztériumainak fel nem ismerése
A szentíró vádló szavakat ad a „gonoszok” szájába az „igazak” ellen, s így mutatja meg azt a gonoszságot, amely gyakran sújtja a hívőket, és teszi nehézzé életüket. Az uralkodó kultúra azt sugallta, hogy az ember csak a véletlen szülötte, és élete vége, a halál teljesen értelmetlen – bölcs dolog tehát, ha valaki az életet csak önmagára szánja, vágyai kielégítésére, saját javára, hasznára törekszik. És mindazt, ami útjába kerül ezen az úton, el kell söpörni, el kell távolítani bármi áron, akár erőszakkal is. Az „igazak” tanúsága egyfajta élő ellentmondás ezzel az életmóddal szemben, már puszta jelenlétük is zavaró, szinte elviselhetetlen. Könnyű ebben a részben meglátni Jézus arcát: ő az igaz, aki szenved a gonoszság lelkének alávetett emberek miatt. Jézus mellett ott látjuk mindazon hívők arcát, akik ma is „üldözést szenvednek az igazságért” (Mt 5,10). Egy ősi keresztény szöveg, a Diognétoszhoz írott levél, amely az üldöztetés idején keletkezett, így fogalmaz: „…a keresztények azt jelentik a világnak, mint a testnek a lélek… A lélek szereti a testet, mely őt gyűlöli, és a test tagjait is; a keresztények is szeretik azokat, akik gyűlölik őket. A lélek ugyan a testbe van zárva, de a lélek tartja össze a testet; így vannak a keresztények is, a világba vannak zárva, mint börtönbe, de mégis ők tartják meg a világot.” „A világ lelkének” lenni azt jelenti, megtartani a világot a szeretet erejével.
A Szent Kereszt imádsága