ApCsel 6,1–7. A hét diakónus kiválasztása
Még a keresztény közösség születésének kezdeteinél vagyunk, és az első felmerülő kérdés nem a hitbéli tanításról szólt, hanem a felebaráti szeretetről, a szegények szolgálatáról, ami a jeruzsálemi keresztény közösség életének egyik központi jelentőségű kérdése volt. A máshonnan jött, vagyis idegen özvegyek nem kaptak segítséget, míg a városban születettek igen. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az özvegyek voltak a legszegényebbek: nők voltak, ráadásul nélkülözték egy férj, egy család támogatását. Az apostolok gyűlést hívtak össze, hogy megbeszéljék a problémát, és arról határoztak, hogy újjászervezik a közösség életét, a szegényekről való gondoskodás tekintetében is. Az evangélium hirdetésének elsődleges feladata mellé bevezették a szegények szolgálatának ugyanolyan fontos feladatát. Nem volt lehetséges, hogy az igehirdetés ne táplálja a szegények szeretetét: ez utóbbi mintegy megerősítése volt az igehirdetésnek. Választottak ezért hét diakónust, szerpapot a feladatra, hogy megszervezzék a szegények, az özvegyek és mindenki szolgálatát, akinek erre szüksége volt. Minden tanítvány arra hivatott, hogy hirdesse az evangéliumot és szolgálja a szegényeket. A diakónusok feladata lett segíteni az apostolokat abban, hogy a szegények iránti nagylelkűségre buzdítsanak minden keresztényt, és gondoskodjanak arról, hogy minden a lehető legjobb módon történjen, vagyis szeretettel és buzgósággal. Az irgalmas szeretet minden hívő elsődleges kötelessége, mindenkinek meg kell találnia a módot, ahogyan gyakorolja. Ez alapján esünk ítélet alá, ahogy Máté evangélista mondja evangéliuma 25. fejezetében.
Előesti imádság
