Szám 21,4–9. A rézkígyó
A Számok könyvének most olvasott részlete Izrael sivatagi vándorlásának egyik legkritikusabb pillanatát beszéli el. A fáradtságtól elcsigázott izraeliták Isten és Mózes tudomására hozzák elégedetlenségüket. Már odáig jutnak, hogy visszasírják az egyiptomi rabszolgaság idejét. Jól tudjuk, hogy akkor sírjuk vissza a múltat, amikor elhalványodik az álmunk, amikor lemondunk a látomásról és arról a tervről, amelyre Isten hív bennünket, hogy vegyünk részt benne. Előfordul, hogy a múlt iránti nosztalgia és a panasz felülkerekedik az ember minden más érzésén. És ekkor előtűnnek a mérges kígyók, amelyek bárkit megmarnak, és megölik az embereket. Nem Isten küldi a kígyókat, mi magunk vagyunk azok, akik mérget szórunk szét életünk mezején a keserűségünkkel, haragunkkal, követelőzéseinkkel. Amikor az izraeliták rádöbbennek bűnükre, ez arra ösztönzi őket, hogy Mózeshez forduljanak, járjon közben értük az Úrnál. És az Úr ismét közbelép. Készíttet egy rézkígyót, amelyet a földbe szúrt póznára erősítenek, és aki ránéz, miután megmarta a kígyó, meggyógyul. A pusztaság, amely a halál helyévé változott, az üdvösség helyévé alakul át e szimbólumnak köszönhetően. Ennek a bibliai szakasznak az utolsó szavai hallatán a keresztfa jut eszünkbe, amelyet néhány nap múlva fölállítanak a Golgotán, és amely arra hív mindannyiunkat, hogy szemléljük és fogadjuk a szívünkbe. Ebben a nagyböjti időszakban a bibliai részek, amelyek napról napra kísérnek minket, hatékony segítséget jelentenek számunkra, hogy megtisztítsuk a tekintetünket, és rápillanthassunk arra, „akit általdöftek” a mi üdvösségünkért.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
