Korunk mártírjaira, az új vértanúkra emlékezünk.
Jn 13,21–33.36–38. Az árulás megjövendölése
Jézus jól tudja, hogy immár közel az óra, hogy Júdás el fogja árulni. Szívében kimondhatatlan szomorúsággal ezt mondja nekik: „Egyikőtök elárul.” Nem elég fizikailag Jézus közelében maradni, ami igazán számít, az a szív közelsége és az ő megváltó tervének befogadása. Mi is élhetünk a tanítványok közösségében, követhetjük a ritmusát, de ha szívünk nem kapcsolódik szorosan Isten szavához, ha nem gyakoroljuk konkrétan a legszegényebbek iránti szeretetet, ha a testvérek között nem valósul meg az egység, akkor a szívünk lassacskán megkeményedik és eltávolodik. Mindaz, ami korábban Jézus iránti szeretet volt, saját magunk és dolgaink imádatává válik. És természetes módon csúszunk bele az árulásba. A jó és a rossz, a szeretet és a bizalmatlanság közötti harc a szívünkben zajlik. Nem lehetséges kompromisszumot kötni. Júdással ez történt. Ezekben a napokban Jézus nem annyira azt kéri, hogy szolgáljuk őt, inkább hogy maradjunk mellette, kísérjük el, ne hagyjuk egyedül. Ezt próbálja megértetni a tanítványokkal. Ők azonban, kezdve Péterrel, nem értik. Túlságosan is el vannak foglalva önmagukkal, hogy engedjék, hogy Jézus szavai megérintsék szívüket. Ha félretesszük az evangéliumot, saját szavaink, saját gondolataink, saját érzéseink kerülnek előtérbe, melyek tele vannak ellentmondással. És akkor arra is képesek leszünk, hogy eláruljuk Jézust. Mindannyiunknak virrasztani kell. Péter és a többi tanítvány is vele maradtak azon az estén, megvallva hűségüket mindhalálig – és néhány nap elteltével előbb magára hagyták, majd megtagadták őt. Ne önmagunkban bízzunk, hanem hagyatkozzunk mindennap az Úr szeretetére és védelmező gondoskodására.
Nagyheti imádság
