Szent József, a munkás emléknapja és a munka ünnepe
ApCsel
5,27–32.40–41; Zsolt 30 (29); Jel 5,11–14; Jn 21,1–19
Húsvét harmadik vasárnapján, amely most egybeesik a munka
ünnepével, az ismét halásszá lett tanítványokról olvasunk, akik „azon az
éjszakán semmit sem fogtak”. Keserű tapasztalat, sok nap és sok éjszaka keserű
tapasztalata ez. A világjárvány okozta válság idején sok ember elvesztette a
munkahelyét, sok család valóságosan úgy érzi, mintha leszállt volna az éj. Az
„éjszaka”, amelyről az evangélium beszél, azoknak az embereknek a kemény
helyzete, akiknek az életében nincs béke, nincs szeretet, nincs remény. Azon a
napon a tónál, amikor úgy látszott, minden szomorúan végződik, Jézus egyszer
csak megjelent a hét fáradt és lehangolt apostol mellett. Közelsége az éjszaka
végét jelezte, és még inkább egy új nap kezdetét. Jézus, akit akkor még nem
ismertek fel, barátságosan arra hívta őket, hogy máshol keressenek: „Vessétek a
hálót a bárka jobb oldalára, és találni fogtok!” És ők heten elfogadták a
hívását, engedelmeskedtek: csodálatosan nagy fogásban volt részük. Az a tanács
volt ez, amelyet Jézus még barátságuk történetének kezdetén adott nekik
ugyanannak a tónak a partján. Ezekről a szavakról és erről a fogásról
felismerték: „Az Úr az!” Amikor partra értek, égő parazsat találtak, kenyeret
és halat, amit Jézus készített számukra. Elakadt a szavuk, mint amikor a
szeretet és a gyengédség felülkerekedik az emberen.
Egyszerű
jelenet volt ez, de benne volt egy fontos kérdés: az, amit Jézus Simon Péterhez
intézett. Nem a múltról, a csalódásokról kérdezett, és a nem kevés félelméről
sem. Csak azt kérdezte tőle: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint
ezek?” Jézus a szeretetéről faggatta Pétert. Nem csak egyszer kérdezte a
szeretetről, hanem háromszor, vagyis mindig. Az Úr mindennap faggat minket a
szeretetünkről. Mindennap ránk bízza, hogy gondoskodjunk másokról. Az egyetlen
erőnk, az egyetlen jogcím, ami lehetővé teszi, hogy éljünk, az Úr iránti
szeretet. Jézus azt is mondta Péternek: „amikor fiatalabb voltál, felövezted
magadat, és oda mentél, ahova akartál”. Péter talán visszaemlékezett
ifjúságára, amikor halász volt Betániában, korán kelt, hogy halászni induljon,
amikor eljárt otthonról mindenfelé, amerre csak akart, talán visszaemlékezett a
csalódásaira és esetleg arra a helyre is, ahol először találkozott Jézussal.
Miközben ezeken az emlékeken gondolkodott, Jézus hozzátette: „Amikor azonban
megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Az
evangélium megmagyarázza, hogy a haláláról beszél. De Péter, mint minden hívő
ember, nem marad egyedül: az a szeretet, amelyről faggat minket, még nálunk is
jobban elkötelezi az Úr Jézust. Hiszen ő az, aki elsőként szeretett minket és
soha többé nem hagy el minket, akkor sem, amikor „más övez fel, és oda visz,
ahova nem akarjuk”. Ami számít, az a hűségünk ahhoz a tóparti jelenethez, amely
minden vasárnap megismétlődik számunkra. Abból a jelenetből az örökkévalóság
érződik ki, Jézus tanítványok és mindannyiunk iránti szeretetének
örökkévalósága.
Imádság az Úr napján
