DECEMBER 25., HÉTFŐ, URUNK SZÜLETÉSE

 

Iz 9,1–6; Zsolt 95 (96); Tit 2,11–14; Lk 2,1–14

 

¹Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augusztusz császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. ²Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kvirínusz kormányozta. ³El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába. ⁴Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, ⁵hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. ⁶Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, ⁷és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
⁸Azon a vidéken pásztorok tanyáztak, és őrizték nyájukat az éjszakában. ⁹Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Úr fényessége körülragyogta őket. Nagy félelem vett erőt rajtuk. ¹⁰Az angyal ezt mondta nekik: »Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. ¹¹Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. ¹²Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.« ¹³Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent:

¹⁴»Dicsőség a magasságban Istennek,
és a földön békesség a jóakaratú emberekben!«

 

 

A karácsonyi evangélium beszámol József és Mária utazásáról. Azt mondja, fölmentek Názáretből Betlehembe. Nekünk is „föl” kellene mennünk Betlehembe, ahhoz a barlanghoz, és ott, nekünk is azt mondhatja az angyal: „Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.”

Abból a jászolból indul el az új történet, mely az alázatos és megvetett pásztorok kicsiny csoportjával veszi kezdetét. Nem tűnik különösebben nagyszabású és fontos történetnek, mégis gyökeresen megváltoztatja a világot. A karácsony arra kér minket, fogadjuk be a gyermeket, akiről Izajás azt mondja, hogy ő a „Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége”. Abban a gyermekben megtestesül mindaz a sok-sok gyermek, akik sírnak a háborúk és az erőszak miatt. A betlehemi gyermek arra kér bennünket, hogy hallgassuk meg azok véget nem érő panaszát, akik többé nem bízhatnak a jövőben. Abban a gyermekben összpontosul a megújult és megmentett világ álma. Ahogy Pál apostol írja Titusznak: „…üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket.” Igen, ezen az éjszakán – egy embertelen világ éjszakájában – ismét megjelenik a karácsony titka, hogy még erőteljesebben hirdessük az evangélium üzenetét a szegényeknek; hogy az eljövendő béke még kézzelfoghatóbbá váljon.

Fogadjuk be a karácsony titkát! Ne féljünk újjászületni azzal a gyermekkel. Ő megad nekünk mindent, és velünk együtt azt szeretné, hogy története az egész világon elterjedjen. Tőlünk mindössze annyit kér, szülessünk újjá vele, hogy a szeretetéből élhessünk. Ugyanazt kéri tőlünk, amit a pásztoroktól is, akik miután látták a gyermeket, „hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik”. Eszükbe sem jutott, hogy megvessék. Örömmel befogadták, és rögtön beszélni kezdtek róla: „Amikor meglátták, elmondták, amit erről a gyermekről mondtak nekik.” Befogadták, és emberek pásztorai lettek. Tudatlanok voltak, de új, bölcs szavakat kaptak, hogy továbbadhassák a karácsony örömét, s velük vette kezdetét az új történet, mely századokon átívelve egészen napjainkig tart. Sokan várják az evangéliumot, hogy újjászülethessenek egy derűsebb életre; sokan várják a közösségeket, hogy együtt álmodhassanak a békéről; kopogtatnak az ajtóinkon, hogy segítséget kérjenek; kinyújtják a kezüket, hogy valaki kézen fogja és elkísérje őket. Az a gyermek válasz a világunkban jelen lévő szeretetvágyra.

Karácsonyi imádság