December 29., péntek

 

Szent Dávid próféta emléknapja: neki tulajdonítanak több zsoltárt – ősidőktől fogva a zsoltárokból táplálkozik a zsidók és a keresztények imádsága.

Canterburyi (Becket) Szent Tamás (†1170) emléknapja: az igazságosságnak és az Egyház méltóságának védelmezője.

 

Lk 2,22–35. A nemzetek világossága

²²Mikor pedig elteltek tisztulásuk napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ²³amint az Úr törvényében írva van: »Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve«, ^{(Kiv 13,2.12) 24}és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: »Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát«. ^{(Lev 12,8) 25}Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. ²⁶A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. ²⁷Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, ²⁸karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt:

²⁹»Most bocsátod el, Uram, szolgádat
a te igéd szerint békességben,

³⁰mert látták szemeim
üdvösségedet,

³¹melyet minden nép
színe előtt készítettél,

³²világosságul a nemzetek megvilágosítására
és dicsőségére népednek, Izraelnek«.

³³Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. ³⁴Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: »Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak ³⁵– és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.«

 

Az evangélium ma az öreg Simeon és az újszülött Jézus találkozását tárja elénk. Az evangélista elbeszéli, hogy Mária és József felmentek a jeruzsálemi templomba, ahol a mózesi törvény szerint föl kellett ajánlaniuk elsőszülöttjüket az Úrnak. Azon a reggelen az agg Simeon is felment a templomba. Olyan ez, mint egy kettős zarándoklat: a kis názáreti család és az idős Simeon is elindult. Simeon lelki ember volt, hívő, aki engedte, hogy Isten vezesse, lelki szemeivel folyton Isten „jeleit” kereste az életében. Simeon nem volt eltelve önmagával. Mindennap várta az Urat, és hívő tekintettel figyelte, ami körülötte történik. Istenkeresése közben megértette, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja a Messiást. Azon a napon, amikor meglátta a gyermekét bemutató kicsiny názáreti családot, szívében megvilágosodott. Igen, ha az ember folyamatosan Istent keresi, elérkezik a pillanat, amikor meglátja. Simeon karjába vette a kisgyermeket, és elmondta a Szentírás egyik legszebb imádságát: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet”. Simeon az elsők között van, akik találkoznak a gyermekkel. Az elsők között van, akik megértik különleges küldetését: ő a népek világossága. Simeon hittel teli tekintete a mélybe lát. Máriához fordul, és elmondja neki, hogy tőr fogja átjárni a lelkét. Mária talán majd visszaemlékezik ezekre a szavakra, amikor a katona lándzsája átjárja Fia szívét és vele együtt az övét is.

Karácsonyi imádság