Kiv 24,3–8; Zsolt 116 (115); Zsid 9,11–15; Mk 14,12–16.22–26.
A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti
bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: »Mit akarsz, hová menjünk
előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?« 13Akkor elküldött kettőt a
tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: »Menjetek a városba. Találkoztok ott
egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, 14és ahova bemegy, mondjátok
a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: ‘Hol van a szállásom, ahol a húsvéti
bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?’ 15Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt
készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.« 16Tanítványai elindultak és
bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és
elkészítették a húsvéti vacsorát. Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret,
áldást mondott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Vegyétek, ez
az én testem.« 23Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak
belőle mindnyájan. 24Ő pedig így szólt: »Ez az én vérem, az új szövetségé, amely
sokakért kiontatik. (Kiv 24,8; Jer
31,31) 25Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek
ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.«
26Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.
Ma üljük meg az Úr testének (Corpus Domini) ünnepét. Az európai kereszténység olyan korszakában iktatták be az ünnepek sorába, a 13. században, amikor sokan kételkedtek abban, hogy Krisztus jelen van az Eucharisztiában, és ezzel megfosztották erejétől a szent liturgiát, a keresztény élet szívét. Az Egyház ezzel az ünneppel arra akarta ösztönözni gyermekeit, hogy felfedezzék a mély értelmét annak, hogy a megszentelt kenyérben és borban Jézus valóságosan jelen van az övéi között. Minden évben újra elénk állítja az ünnepet, hogy mindannyian újra felfedezhessük Jézus szeretetének konkrét értelmét. Márk evangéliuma összeköti ezt az ünnepet az eredetével, az utolsó vacsorával, amelyet Jézus a szenvedése előtt meg akart ünnepelni a tanítványaival. És az első keresztény közösség megértette, hogy milyen központi jelentőséggel bírnak a saját életére vonatkoztatva a szavak, amelyeket Jézus azon a vacsorán mondott, amikor fogta a kenyeret, és a tanítványoknak szétosztva azt mondta: „Ez az én testem”, és mindannyiuknak odanyújtotta a borral telt kelyhet, hogy igyanak belőle, és azt mondta: „Ez az én vérem”.
A szavak, amelyeket Jézus azon a vacsorán kimondott – és amelyeket a pap szó szerint megismétel az oltárnál –, arra utalnak, hogy Jézus nem akármilyen módon van jelen a megszentelt kenyérben és borban. Úgy van jelen, mint „megtört” test, mint mindenkiért „kiontott” vér; test, amely semmit sem tart meg magának; test, amely kenyérré és itallá válik, hogy tápláljon minket és oltsa szomjunkat egész életünkön át; test, amelyet nagylelkűen és ingyen szétoszt: ez a kenyér és bor nem megvásárolható, nincs ára. Ez egy olyan Test, amely szeret és életét másokért adja. Ez Isten szeretetének teste, Jézus teste, aki teljesen odaadja magát, aki nem ismer fösvénységet, számítást, nem kíméli magát. És arra tanítja a tanítványokat, hogy mindig szeressenek, adják oda életüket másokért, ahogyan ő is tette és teszi. Az a megszentelt ostya botrányt jelent számunkra, akik mindig igyekszünk kímélni magunkat, egy olyan világ számára, amely ahhoz szokott, hogy mindent kiárusít, egy olyan társadalom számára, amely semmit sem ad ingyen. Tanítás az az ostya az Egyház számára is, hogy olyan közösség legyen, amely mások üdvösségéért él, és nem azért, hogy önmagát megőrizze.
Imádság az Úr napján
