JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK

 

Mt 6,7–15. A Miatyánk

⁷Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. ⁸Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.

⁹Ezért ti így imádkozzatok:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;

¹⁰jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.

¹¹Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;

¹²és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

¹³és ne vígy minket kísértésbe;
de szabadíts meg a Gonosztól.

¹⁴Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is megbocsát a ti mennyei Atyátok. ¹⁵De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

Jézus arra inti a tanítványokat, hogy az imádságban ne szaporítsák a szót. Az imádság lényege abban áll, hogy teljes bizalmunkat Istenbe vetjük; biztosan tudjuk, hogy nem hagy el bennünket, és megadja nekünk mindazt, amire szükségünk van. Jézus megtanítja nekünk ezt az egyedülálló imádságot, a Miatyánkot. Mintha az egész imádság az első szóban sűrűsödne össze: „Atya”, „Abba” (’papa’, ’apu’). Amikor Jézus ezt a szót adja az ajkunkra, valódi vallási forradalmat hajt végre. Elegendő csak arra gondolni, hogy a zsidó hagyomány megtiltja Isten nevének kimondását. Az imádság nem alacsonyítja le hozzánk Istent, hanem minket emel fel az Atyához, „aki a mennyekben van”. Helyénvaló dolog tehát azt kérni, hogy legyen meg az ő akarata, és jöjjön el az ő országa. Az imádság második része a hétköznapi életre vonatkozik. Jézus arra buzdít, hogy kérjünk kenyeret, a mindennapit, hogy szinte kezünkkel érinthessük Isten szeretetének konkrét voltát. És ő egyszerre a megfogható kenyér és Isten szavának kenyere. Két kenyér, két lakoma, mindkettő nélkülözhetetlen. És mindkettőt el kell készíteni, sőt meg kell szaporítani mindenki számára. És akkor egy súlyos kérést ad ajkunkra: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Ha elismerjük, hogy adósok vagyunk, akkor újra a megfelelő dimenzióban látjuk, hogy kik vagyunk Isten és a felebarátunk előtt, és megnyitja szívünket, hogy már itt a földön megéljük Isten érzéseit.

Imádság az Egyházért