Ter 3,9–15; Zsolt 130 (129); 2Kor 4,13–5,1; Mk 3,20–35
Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy
még kenyeret sem ehettek. 21Mikor hozzátartozói ezt
meghallották, elmentek, hogy erővel hazavigyék őt, mert azt mondták:
»Megháborodott.«
22Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy
Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. 23Ekkor
összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: »Hogyan űzheti ki a
sátán a sátánt? 24Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az
az ország nem állhat fenn. 25És ha egy ház meghasonlik
önmagával, az a ház nem állhat fenn. 26Ha a sátán önmaga ellen
támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. 27Senki
nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg
nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. 28Bizony,
mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak,
megbocsátanak az emberek fiainak; 29de aki a Szentlélek ellen
káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja
terhelni.« 30Mert azt mondták: »Tisztátalan lélek van benne.«
31Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek
neki, és hívták őt. 32A körülötte ülő tömegből szóltak is neki:
»Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!« 33Ő így
felelt nekik: »Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« 34Aztán
végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, így szólt: »Íme, az én anyám és
testvéreim. 35Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én
testvérem, nővérem és anyám.«
A most vasárnapi evangéliumban azt látjuk, hogy Jézus a
tanítványokkal együtt visszavonul a kafarnaumi házba, és azonnal nagy tömeg
gyűlik össze az ajtó előtt, olyannyira, hogy még enni sem marad idejük. Ez
Jézus „túlzó” szeretetének képe. Olyan szeretet az övé, amely radikalitása
miatt nyugtalanít és aggaszt.
Nagyon világosan kirajzolódik két hozzáállás: egyrészt az „övéi”,
vagyis a rokonok, Jézus közeli barátai, talán még a tanítványok egy része is,
azok, akik Jézust a tulajdonuknak tekintik, olyasvalaminek, ami csak értük van,
és nem mindenkiért. Megbotránkoztatja őket, hogy Jézus a tömeg közé megy, hogy
nem kíméli magát, hogy teljesen odaadja magát másoknak. Azt mondják: megzavarodott,
elvesztette az eszét. Jézus elvesztette az eszét, mert aki igazán szeret, az
nem tehet mást, mint hogy kilép önmagából, és egész életét ajándékként éli, és
ha valaki komolyan szeret, még a fejét is elveszíti egy kicsit, és hagyja, hogy
a szíve beszéljen. A másik hozzáállás a farizeusoké és az írástudóké, akik Jeruzsálemből
érkeztek, hogy ítélkezzenek, bírálják Jézus munkáját. És itt még keményebb a
szembeszegülés, mert azzal vádolják Jézust, hogy Beelzebul küldte, ami egyike
annak a sok névnek, amelyekkel a világban munkálkodó megosztó lelket nevezik.
Amikor van valaki, mint Jézus, aki jót tesz, aki szeret, aki segít másokon,
azonnal rossz gondolatokat ébreszt a gonosz irigysége: nem lehet csak úgy jót
tenni, milyen érdek van mögötte? Ez napjaink történelme, amikor minden jó
cselekedetet azzal vádolnak, hogy csak látszatjóság, vagyis igazából gonoszság.
Mint amikor az evangélium tanítása nyomán vannak, akik idegeneket fogadnak be, míg
mások azt akarják bebizonyítani, hogy ez bűn.
Jézus mindenkinek nagyon világosan válaszol: ha egy ország
megosztott, nem állhat lábra. A gonosz megoszt és osztódik, és a gonosznak
vége: a sátán legyőzetett, mondja Jézus, mert a jó erősebb. Jézus az az erős
ember, akiről a példabeszédben szó van, aki megkötözi a gonoszt, és kiszabadítja
az embereket, akik úgy élnek, mintha félelmeik leláncolnák őket. Szent
„fosztogatás” ez, ahogy Jézus leszáll a halálba, hogy kiszabadítsa a
halottakat. És ezt nem erőszakkal vagy fegyveres erővel teszi, hanem csakis
szenvedélyes szeretetével, amelynek mindannyiunkat részesévé akar tenni. Akik
nem tudják felismerni, akik becsmérlik a világban lévő jót, azok ellenállnak
Isten Lelkének, a Szentléleknek, és ez megbocsáthatatlan bűn, nem büntetésként
kapjuk, hanem magunkat zárjuk ki ebből a szeretetből, amely minket is keres.
Imádság az Úr napján
