Mk 12,28–34. A főparancs
28Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki
hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte
őt: »Melyik a legelső az összes parancs közül?« 29Jézus így
felelt neki: »Az összes parancs közül a legelső ez: ‘Halld, Izrael! A mi
Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! 30Szeresd Uradat, Istenedet
teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden
erődből!’Ez az első parancsolat. (MTörv 6,4-5}<fs) 31A
második pedig ez: ‘Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!’Ezeknél nincs
nagyobb parancsolat.« (Lev 19,18}<fs) 32Az
írástudó ekkor azt mondta neki: »Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy
az Isten, és nincs más rajta kívül; 33és hogy őt szeretni
teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a
felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat – többet ér minden égő és
egyéb áldozatnál.« 34Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan
felelt, azt mondta neki: »Nem vagy messze az Isten országától.« Ezután senki
sem merte őt többé kérdezni.
„Nem jársz messze az Isten országától” – válaszolja Jézus a
bölcs írástudónak. Írástudónak lenni azt jelentette, ismerni a Szentírást és a
törvényeket, és az írástudó már bölcsességről tesz tanúbizonyságot, amikor
azzal a kérdéssel fordul hozzá, melyik az első a parancsok közül. Nem gondolja,
hogy ő már mindent tud, újra és újra kérdéseket tesz fel, kérdezi a mestereket,
a Szentírást és az Urat. Amikor azt hisszük, hogy már mindent tudunk, amikor
mindent magától értetődőnek veszünk, amikor nem teszünk már fel kérdéseket,
akkor valójában lemondunk arról, hogy megváltoztassuk önmagunkat és a világot
magunk körül. Válaszában Jézus a szeretetről beszél, a Szentírás szavait
idézve: „Halld, Izrael!” Az Úr, az Istenünk az egyetlen Úr: „Szeresd Uradat,
Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden
erődből!” A „Sema Jiszraél”-t, a „Halld, Izrael”-t idézi, a
legfontosabbat minden zsidó imádság közül, a hitvallást, amelyet naponta
háromszor elmondtak. A rabbik azt mondták, hogy „bárki, aki a földön lakik, és reggel és este
elmondja a Semát, az bizonyára az eljövendő világ fia”. Talán Jézus is gondolt
erre a mondásra, amikor azt mondta az írástudónak, hogy nincs messze Isten
országától. Aki imádkozik, az az eljövendő világ gyermeke, vagyis nem adta fel
a reményt, hanem életben tartja. És ami a reményt életben tartja, az a
szeretet. „Szeresd
felebarátodat, mint saját magadat!” Jézus egyesíti magában ezeket a szavakat,
egyetlen parancsolattá teszi őket. Aki Istent igazán, teljes szívéből szereti,
az másokat is úgy szeret, mint önmagát, mert tőle tanulja meg szeretni
felebarátját, a konkrét embert, a maga sebeivel és fájdalmaival együtt. Látomás
ez a közös életről és sorsról, Isten országáról, amely mindenkié.
Imádság az Egyházért
