Szent Romuald (†1027) remetének, a kamalduli rend alapítójának emlékezete
Mt 6,1–6.16–18. Atyád megjutalmaz
1Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. 2Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat.
3Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4hogy adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
5Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. 6Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
16Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. 17Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. 18Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
Jézus még mindig az igazságosságról beszél. Az
elmúlt napokban hallott példákkal tisztázta, hogy az ősi törvényt új lélekkel,
megújult szívvel kell megélni. Az Úrba vetett hit nem külsőségekben gyakorolt
vallásosságon, a vallási cselekedetek számán, és nem is az emberek elismerésén
mérhető. A hit mércéje, hogy megtért-e a szívünk az Úrhoz. Jézus ebben az
evangéliumi részben három nagy jelentőségű vallási gyakorlatra hívja fel a
figyelmet: az alamizsnálkodásra, az imádságra és a böjtre. Ám amit valójában
hangsúlyozni szeretne, az a meghívás a bensőségességre, ami ott van mindhárom,
a hívők életében alapvető jelentőségű tevékenységben. Mélységében kell megélni
mindhármat. Az alamizsnálkodás, amelyen napjainkban sajnos olykor egyes
keresztények még gúnyolódnak is, nem egyszerűen a rászorulók érdekében
gyakorolt, örömet okozó gesztus. Az adakozáshoz az is kell, hogy a szívünket
megérintsék a szegények. Meg kell őket érinteni, nevükön kell őket szólítani,
érdeklődni felőlük, vagyis szeretni kell őket, mert maga Krisztus van jelen
bennük. Ez az adakozás lelkisége. És ez az, amit Isten a rejtekben is lát, vagyis
a mélységben. Az imádság sem a rítusok külsőségeiben áll, hanem mindenekelőtt abban,
hogy helyet készítünk a szívünkben Isten szavának. Ez a bensőséges kapcsolat az,
amit Isten észrevesz, és amiben öröme telik. Ugyanez vonatkozik a böjtre is, amely
nem külsődleges gyakorlatok kérdése, hanem belső küzdelem, amely
elengedhetetlen ahhoz, hogy csökkenjen az önzésünk, és egyre nagyobb helyet
készítsünk magunkban az Úr befogadására.
Imádság a szentekkel
