Az ortodox egyházak ezen a napon ünneplik a pünkösdöt.
Jób 38,1.8–11; Zsolt 107 (106); 2Kor 5,14–17; Mk 4,35–41
„Nem törődöl vele, hogy elveszünk?” Kétségbeesett kiáltás ez, de kihallhatjuk belőle a Mesterbe vetett bizalmat is. Felismerhetjük ebben a kiáltásban azt a számtalan kiáltást, melyek a sokféle hullám által hányatott világunkból szállnak föl. Ezek a hullámok veszélybe sodorják az emberek életét, különösen a legszegényebb országokban, ahol háborúk és konfliktusok pusztítanak. Mi is gondolhatjuk, hogy Jézus alszik, miközben a világban egyre inkább kiéleződik a helyzet, fennáll a veszélye egy még nagyobb tragédiának. Az evangélium meg akarja értetni velünk, hogy Jézus nem hagy magunkra minket, mindig mellettünk van, a viharban is. Gondolhatjuk persze azt is, hogy alszik. Mi olyan életet szeretnénk, amelyben nincsenek viharok, nincsenek problémák, nincs semmi félelem. Az élet azonban harc is a gonosz ellen, a viharok ellen, melyek meg akarják akadályozni, hogy elérjük a béke partját. Jézus alszik, és ez azt jelenti, hogy teljesen megbízik az Atyában: tudja, hogy senkit nem hagy el. Vár imánkra, segélykiáltásunkra. Az imádság a segélykiáltásból indul ki, személyes kérés, de nem csak az. Fel kell fedeznünk a közbenjárás szolgálatát: a keresztények arra kapnak meghívást, hogy mindenkiért imádkozzanak.
A tanítványok kiáltására Jézus fölébred, feláll a bárkában, parancsol a szélnek, a viharos tengernek. A szél azonnal elcsendesedik és megnyugszik. Isten legyőzi az ellenséges hatalmakat, melyek megakadályozzák az átkelést; azt, hogy elérjük a testvériség, az igazságosság, a béke partjait. Különleges megjegyzéssel zárul a jelenet. A tanítványokat nagy félelem keríti hatalmába, ezt mondogatják egymásnak: „Ki ez?” Márk inkább félelemről, semmint ámulatról beszél. Az a szent félelem ez, amikor az ember az Isten előtt áll. Annak az embernek a félelme, aki kicsinynek és szegénynek érzi magát az élet Megváltója előtt; a gyönge és bűnös ember félelme, akit befogad az, aki felülmúlja a szeretetben; a félelem, hogy nem tudjuk kamatoztatni azt, hogy Isten az életünk minden napján velünk van; félelem attól, hogy elvesztegetjük az új világ álmát, melyet Jézus elkezdett megvalósítani bennünk és velünk. Éppen ez a félelem a jele annak, hogy már a túlsó parton vagyunk.
Imádság az Úr napján
