Damaszkuszi
Szent János szerzetes és egyházatya ünnepe. Damaszkuszban élt a 8. században,
javait szétosztotta a szegények között, és belépett a Jeruzsálem közelében lévő
Szent Szabbász-kolostorba. Imádság a szíriai keresztényekért
Iz 26,1–6. Hadd vonuljon be az igaz
és hűséges nemzet
1Az napon ez ének fog énekeltetni Júda földén: A mi erősségünk városa Sion, a szabadító, kőfalúl helyeztetik abban és bástyáúl.2Nyissátok meg a kapukat, és menjen be az igaz nép, az igazság megőrzője.3A régi tévelygés elmúlt; megtartod a békeséget, a békeséget, mert tebenned bíztunk.4Bíztatok az Úrban örök időktől, és az erős Úr Istenben mindörökké.5Mert meghajtja a magasban lakókat; a magas várost megalázza, megalázza azt földig, levonja mind a porig.6Letapodja azt a láb, a szegény lábai, a szűkölködők lépései.
A most olvasott szakasz dicsőítő és hálaének az
Úrhoz. Két ok is van az örömre és a hálára: a hívők egyfelől „a büszke város”,
Babilon lerombolásán örvendeznek – annak a városnak a lerombolásán, amely a
gyöngéket és a szegényeket elnyomó hatalmasok gőgjének és zsarnokoskodásának
szimbóluma –, másfelől pedig „az erős város”, Jeruzsálem felépítése miatt
ujjonganak, amely befogadja az Úr hűséges népét. Az Isten által felépített
város falai szilárdak és bevehetetlenek. Ezért szól a buzdítás a hívekhez, hogy
bízzanak Istenben. Csakis őbenne. Ez a bizalom Isten szeretetén alapul, amely
sohasem fogyatkozik meg. A próféta felhívja a figyelmünket erre a bizalomra,
szemben az ösztöneinkkel, amelyek arra biztatnak, hogy csak önmagunkban
bízzunk, abba az illúzióba ringatva magunkat, hogy így megóvhatjuk életünket.
Nem használ semmit, ha korlátokat emelünk, falakat építünk, amelyek
megakadályozzák, hogy a szegények elérjenek bennünket, vagy ha megerősítjük a
határokat, hogy visszatartsuk azokat, akik új jövőt keresnek maguknak és
családjuknak. A próféta felemeli a hangját, és dalra fakad azért, hogy tartsuk
mindig nyitva a város és a szívünk kapuit. Olyan felhívás ez, amelynek
napjainkban fel kellene ráznia sokak alvó lelkiismeretét. Ferenc pápa kitartóan
hangsúlyozta, hogy vendégszerető egyházat kell építeni, a mindig nyitva álló
ajtó bibliai próféciája szerint, hogy a hívők kilépjenek rajta és megkeressék
az eltévelyedetteket, és hogy beengedjék azokat, akik védelemre szorulnak. A
város lesz az a hely, ahol együtt élnek a hívők és a szegények sokasága: két
nép, amelynek soha nem szabad különválnia egymástól. A hívők és a szegények
együtt lakják ezt a várost, amely – ahogy a Jelenések könyvében olvashatjuk –
az égből ereszkedik alá a maga teljességében, de már most elkezdődik a földön,
valahányszor a hívő emberek és a szegények találkoznak és befogadják egymást. A
próféta figyelmeztet: az Úr „letaszította a magasban lakókat, és a büszke
várost megalázta, és földig alázta, a porba sújtotta”. A távolság, amely a szegényektől
elválaszt, az Istentől választ el. A lerombolt és porba sújtott város képe
szomorú kép, de fájdalmasan valóságos a föld sok részén. A názáreti Mária, aki
elsőként fogadta be Isten megtestesült Igéjét, a világi gondolkodásmód
összeomlásáról énekel: „Karja bizonyságot tett
hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról
a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.” (Lk
1,51–52)
