Halottak napján megemlékezünk mindazokról, akik az Úrban szenderültek el; különösen, akikről senki nem emlékezik meg; valamint azokról, akik közel állnak a szívünkhöz.
Iz 25,6a.7–9;
Zsolt 25 (24); Róm 8,14–23; Mt 25,31–46
1Amikor eljön dicsőségében az Emberfia, és
vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján.32Elébe gyűlnek
mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor
különválasztja a juhokat a kosoktól.33A juhokat jobbjára állítja, a
kosokat pedig baljára.34Aztán így szól a király a jobbján állókhoz:
Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített
országot!35Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok
innom. Idegen voltam, és befogadtatok.36Nem volt ruhám, és
felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és
fölkerestetek.37Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk
éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna?38Mikor
láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna?39Mikor láttunk betegen
vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna?40A király így felel:
Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek,
velem tettétek.41Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem
elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.42Mert
éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom.43Idegen
voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és
fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni.44Ekkor ezek is
megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy
ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra?45Erre
majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem
tettetek, velem nem tettétek.46Ezek örök büntetésre mennek, az
igazak meg örök életre.”
Pál apostol arra hív minket, hogy ne feledkezzünk el az
Isten gyermekei számára készített jövőről: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok
ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek
el (...). Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is vagyunk” – írja a rómaiaknak.
Majd hozzáteszi: „De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem
mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.” A mai
emlékezés által bepillantást nyerhetünk az eljövendő dicsőségbe. Számunkra,
akik itt vagyunk, ez a dicsőség még nem érkezett el, de az elhunytak számára,
akik hittek az Úrban, már megmutatkozott. Ők azon a magas hegyen laknak, ahol
az Úr lakomát készített minden nép számára. Ezen a hegyen a fátyol, „ami
eltakarja az arcot”, vagyis a közöny, ami az önzésbe taszít, már nem fedi őket,
szabadon szemlélhetik Isten arcát. Egyikük sem hullat többé szomorú könnyeket –
írja a Jelenések könyve. És ha vannak is könnyek a mennyben, azok a vég nélküli
édes és gyengéd megindultság könnyei. Ma szívünk „szemével” tekintünk
szeretteinkre Isten szívében, azon a „helyen”, ahol már most is lakunk, de
amely elképzelhetetlen teljességében fog megnyílni, amikor „szemtől szemben”
látjuk Istent.
Természetesen még el vagyunk választva egymástól. De
egyúttal erős egységben is vagyunk. Ez nem látható a testi szemünkkel, de ettől
még nem kevésbé valóságos. Halottainkkal való közösségünk Isten szeretetének
misztériumára épül, amely mindenkit egybegyűjt és megtart. Ez a szeretet az
élet lényege. Minden elmúlik, a hit és a remény is. Csak a szeretet marad meg.
Ezt mondja az Úr Jézus a most hallott evangéliumi szakaszban. Igen, az egyetlen
dolog, ami az életben számít, az a szeretet; az egyetlen dolog, ami megmarad
abból, amit mondtunk és tettünk, gondoltunk és terveztünk, az a szeretet. És a
szeretet mindig nagy – jóllehet apró tettekben nyilvánul meg, mint egy pohár
víz, egy darab kenyér, egy látogatás, egy vigasztaló szó, egy kézszorítás.
Boldogok leszünk, ha követjük az evangélium most hallott szavát. Földi életünk
végén ezt fogjuk hallani: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ
kezdetétől nektek készített országot!” – és örömünk teljes lesz.
Imádság az Úr napján
