2Mak 7,1.20–31. A hét testvér vértanúsága
1Történék pedig, hogy hét testvér anyjokkal együtt megfogatván, kényszeríttetének a királytól sertéshúst enni a törvény ellen, ostorokkal és inakkal kínoztatván.
20De kiváltképen anyjok vala csodálatra és minden jók emlékezetére méltó, ki hét fiát látván azon egy nap elveszni, ezt erős lélekkel szenvedé a reménységért, melyet az Istenben vetett vala.21Ki azok közől mindeniket inté, hazája nyelvén bátorítván, teljes lévén bölcseséggel, és az asszonyi elmével férfiúi szivet egyesítvén,22mondá nekik: Nem tudom, az én méhemben miként lettetek; mert nem én adtam nektek a leheletet, a lelket és életet, és mindenitek tagjait nem én magam foglaltam össze,23hanem a világ teremtője, ki az embert eredetében alkotta, és mindeneknek lételt adott; ő nektek irgalmassággal ismét visszaadja a lelket és életet, valamint most ti magatokat föláldozzátok az ő törvényeiért.24Antiokus pedig, ki magát kijátszottnak vélte, a szemrehányó szavát is megvetvén, mikor még a legifjabb hátra volt, nem csak beszéddel inté, de esküvéssel is bizonyítá, hogy gazdaggá és szerencséssé teszi őt, ha eltér hazája törvényeitől, barátjáúl fogadja, és a szükségeseket megadja neki.25De mivel ezekre a fiú semmiképen sem hajolt, az ő anyját hivá a király, és tanácsolá neki, hogy legyen az ifjú szabadúlására.26Mire miután sok szóval intette, megigéré, hogy fiát rábeszéli.27Azért hozzája hajolván, s a kegyetlen zsarnokot kinevetvén, mondá hazája nyelvén: Édes fiam! könyörűlj rajtam, ki téged méhemben kilencz hónapig hordoztalak, három esztendeig szoptattalak, tápláltalak, s ez ideig fölneveltelek.28Kérlek, fiam! tekints az égre, földre és mindenekre, mik azokban vannak, és értsd meg, hogy az Isten semmiből teremtette azokat és az emberi nemet is.29Azért ne félj e hóhértól, hanem méltó társa lévén testvéreidnek, válaszd a halált, hogy amaz irgalom által testvéreiddel együtt visszanyerjelek téged.30Mikor még ezeket mondotta, így szóla az ifjú: Kit vártok? nem engedelmeskedem a király parancsának, hanem a törvény parancsának, mely nekünk Mózes által adatott.31Te pedig, ki minden gonoszság indítója lettél a zsidók ellen, nem menekedel meg az Isten kezéből.
Ebben a szövegben az utolsó, legfiatalabb makkabeus testvér vértanúságáról olvasunk. Ez a szakasz a fiát a halál elfogadására buzdító anya cselekedetét hangsúlyozza, valamint IV. Antiokhosz királyét, aki arról akarja meggyőzni a fiút, hogy hagyja el atyáinak hitét. A történet világossá teszi, hogy az isteni törvényhez való hűség vértanúsággal is jár. Az anya ismeri az isteni törvény elsőségét, és arra buzdítja fiát, hogy nyugalommal fogadja a halált. Számára az Úr erősebb a fájdalmaknál és magánál a halálnál. Ezért felülemelkedik a test kísértésén, ami arra késztethetné, hogy a hite megtagadása árán mentse meg fiát a haláltól. Ez az édesanya tudta, hogy úgy megölte volna a fiát – így inkább úgy döntött, hogy még egyszer megszüli, de ezúttal az örök életre, arra, amelynek nem lesz vége, és amit senki sem vehet el. Azt mondhatnánk, abban a pillanatban ő is vértanú volt, vagyis egy hívő asszony, aki éppen életet ad fiának. Hasonlóan fogalmazott Óscar Romero érsek egy salvadori katonák által meggyilkolt pap ravatala fölött tartott szentbeszédében. Azt mondta, az evangélium minden kereszténytől kéri, hogy legyen mártír. Ez, mint ennek a papnak az esetében, akár konkrétan a vére kiontását is jelenti. Mindenesetre az evangélium azt mindenkitől kéri, hogy adja oda az életét. Romero érsek az édesanyát említette példaként, aki a méhében megfogant gyermekét kilenc hónapig hordozza, majd megszüli, szoptatja, táplálja. Romero atya szerint ez az édesanya vértanú, mert gyermekének adja életét. Az evangélium olyan szeretetről beszél, amely nem ismer határokat.
Imádság a szentekkel
