A Santa Maria in Trastevere-bazilikában a betegekért imádkoznak.
1Mak 1,10–15.41–43.54–57.62–64. Antiokhosz Epiphanész birodalma
10És koronákat tőnek föl magoknak mindnyájan az ő halála után, ők és fiaik utánok sok esztendeig; és a gonoszság megsokasodék a földön.11És azokból származék egy bűnös csemete, a nevezetes Antiokus, azon Antiokus király fia, ki Romában kezesképen volt; és királylyá lőn a görögök uralmának százharminczhetedik esztendejében.12Ama napokban Izrael fiai közől gonosz fiak kelének ki, és soknak tanácsolák, mondván: Menjünk, és kössünk szövetséget a pogányokkal, kik köröttünk vannak; mert mióta tőlök eltávoztunk, sok gonosz ért minket.13És a beszéd jónak látszék szemeik előtt.14És eléállának némelyek a nép közől, és a királyhoz menének; ki hatalmat ada nekik, hogy a pogányok rendtartását bevehessék.15És építének Jerusalemben testgyakorló helyet a pogányok törvényei szerint.
41Szentélye pusztává pusztíttatott, ünnepnapjai sirássá változtak, szombatai gyalázattá, és tisztelete semmivé lett.Tób. 2,5Ámosz 8,1042Az ő dicsőségéhez képest megsokasodott gyalázata; és méltósága siralommá változott.43És íra Antiokus király az ő egész országának, hogy az egész nép egygyé legyen, és hagyja el kiki az ő törvényét.
54És meghagyák Júda városainak, hogy áldozzanak.55És a nép közől sokan gyülekezének azokhoz, kik elhagyták vala az Úr törvényét, és a földön gonoszt cselekvének.56És elriaszták Izrael népét rejtekhelyekre, a szökevények titkos helyeire.57Kasleu havának tizenötödik napján, a száznegyvenötödik esztendőben, Antiokus király a pusztaság utálatos bálványát emelé föl az Isten oltárán, és Júda minden városában köröskörűl oltárokat épitének.
62És a hónak huszonötödik napján áldozának az oltáron, mely az (Isten) oltárának ellenében vala.63És az asszonyok, kik körűlmetélék fiaikat, megöletének Antiokus király parancsa szerint.64És nyakokra akaszták föl a gyermekeket minden házaikban, és azokat is megölék, kik őket körűlmetélték vala.
A Makkabeusok első könyvének elbeszélése – amely magában foglalja Izrael történelmét Krisztus előtt 167-től 134-ig – igen rövid történelmi összefoglalóval indul. Ebben megjelenik Alexandrosz (Nagy Sándor) makedón uralkodó, akinek birodalma az egész Keletre kiterjedt „egészen a föld határáig”. Birodalma népeinek sokszínűségét úgy próbálta egyetlen civilizációba olvasztani, hogy a görögöt tette meg hivatalos nyelvvé. Elrendelte azt is, hogy birodalomszerte állítsák föl a hellén kultúra központjait új városok építésével vagy a meglévők görög mintára való átszervezésével. A hellenizmus terjedését a görög istenek templomai mellett a színházak és a testedzésre szolgáló iskolák is segítették. A szerző így ír Nagy Sándor kulturális szempontból is fölényes hatalmáról: „Az egész föld elnémult előtte.” A király szívét óriási hatalma miatt egészen átjárta a büszkeség. Nagy Sándort elérte Isten büntetése, megbetegedett, és meghalt. Előtte azonban még fölosztotta birodalmát legfőbb emberei között. Egyikük volt Antiokhosz Epiphanész, az „istentelen sarj”, aki hadjáratai során később Jeruzsálemet is kifosztotta. Épp az ő uralkodásának idején történt, hogy „hitehagyottak” léptek fel Izraelben (a kifejezés szó szerinti fordítása: ’törvényszegő’), akik a többi zsidó közül sokakat rávettek, hogy a hellén szokásokat és életvitelt kövessék. Izrael népe élete értelmeként védelmezte különleges kapcsolatát Istennel, más népekkel pedig egyedül az Úrral való erős szövetségre alapozva tudott kapcsolatot kezdeményezni. Ez ma is igaz, amikor olyan szokásokat veszünk fel, amelyekkel csak világi elvárásoknak próbálunk megfelelni.
Imádság a békéért
