Ter 17,3–9. Ábrahám, a népek
sokaságának atyja
3Erre Ábrám arcra borult, Isten pedig azt mondta neki: 4„Nézd, ez az én szövetségem veled. Te népek sokaságának atyja leszel. 5Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek. 6Szerfölött megsokasítlak, néppé teszlek, és királyok származnak tőled. 7Szövetséget hozok létre köztem és közted, majd utánad utódaid Istene leszek. 8Neked és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.”9Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: „De tartsd meg szövetségemet, te és utánad utódaid minden nemzedéken át.
A számkivetés és az idegen uralom – az az
időszak, amikor a most olvasott bibliai szakaszt lejegyezték – Izraelt kicsiny
maradékká zsugorította, amelynek nehéz próbatételként kellett szembenéznie
Isten ígéretével, miszerint nagy és népes nemzetté válnak majd, termékeny
földek birtokosai és lakói lesznek; hazára lelnek, amelyet felvirágoztatnak és
ahol biztonságban és békében élnek. A szolgasors, a nélkülözés, a szenvedés
idején Izrael visszaemlékezik „az örök szövetségre”, amit Isten Ábrahámmal
kötött, amely szerint „népek sokaságának lesz atyja”, és Kánaán földjén fog
lakni. Amikor fölidézi ezt a szövetséget, Izrael népe nem pusztán egy régi
emléket hoz elő, hogy a dicső múlton merengjen, hanem jelenvalóvá teszi ezt az
ígéretet. Ez történik velünk, Jézus tanítványaival is minden alkalommal, amikor
a Szentírást hallgatjuk. Amikor kinyitjuk, főként a közös imádságok alkalmával,
az Úr az, aki ismét leszáll népe körébe, és szól hozzánk. Újjáalkot minket,
olyan néppé, amely hallgatja az ő szavát, és megerősít Szentlelkével.
Megajándékoz álmával, azzal a hivatással, hogy tanúi lehetünk a világban az ő
szeretetének, és a jövő ígéretét nyújtja számunkra. Ezért kérheti Ábrahámtól és
tőlünk is: „…tartsd meg szövetségemet, te és utánad utódaid minden nemzedéken
át”.
Imádság az Egyházért
