Március 18., szerda

 

Szent Cirill (†387) jeruzsálemi püspök emléknapján imádkozzunk Jeruzsálemért és a Szentföld békéjéért.

 

Iz 49,8–15. A visszatérés öröme

⁸Nem is hallottad, nem is ismerted, füled sem nyílt meg előbb; mert tudom, hogy nagyon hűtlen vagy, és lázadónak hívnak az anyaméhtől fogva. ⁹Nevemért türtőztetem haragomat, és dicsőségemért megfékezem irántad, hogy ne pusztítsalak el. ¹⁰Íme, kiégettelek, de nem mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomorúság kohójában. ¹¹Önmagamért, magamért cselekszem, mert hogyan engedhetném, hogy gyalázzanak? És dicsőségemet másnak nem adom!

Kürosz, Isten küldötte

✴¹²Hallgass rám, Jákob, és Izrael, akit elhívtam! Én magam, én vagyok az első, és én vagyok az utolsó is. ¹³Igen, az én kezem alapozta meg a földet, és jobbom terjesztette ki az eget; ha szólítom őket, előállnak együtt. ¹⁴Gyűljetek össze mindnyájan, és halljátok! Ki hirdette közülük ezeket? Akit az Úr szeret, végrehajtja akaratát Babilonon, és karja a káldeaiakon. ¹⁵Én, én szóltam, és hívtam el őt, elhoztam őt, és sikerrel jár útján.

 

Izajás könyve rögtön Isten szolgájának második éneke (Iz 49,1–6) után leírja Izrael visszatérését hazájába és Jeruzsálem helyreállítását. Az örömöt és a reménységet hirdeti, amelyben részesül az egész teremtés. Az egész emberiség, az egek, a föld, a hegyek meghívást kaptak, hogy együtt örvendjenek, mert az Úr nem hagyta el népét, nem feledkezett meg róla, nem hagyta el még akkor sem, amikor az eltávolodott tőle. Az ő szeretete szilárd, örökké tartó és erős. Izrael jól tudja, hisz többször megtapasztalta már, hogy az Úr soha nem hagyta el népét. Épp az ellenkezője igaz: hányszor, de hányszor fordított hátat Izrael az Úrnak, és kötelezte el magát más istenek mellett! És most ismét az Úr az, aki közelít hozzá, és emlékezetébe idézi: „A kegyelem idején meg- hallgatlak…” A megtisztulás és számkivetés ideje után az Úr úgy dönt, hogy „helyreállítja az országot”, összegyűjti Izrael szétszéledt fiait, hogy a béke és jóllét jövőképét kínálja fel nekik. Nem úgy közelít népéhez, mint hatalmas és kérlelhetetlen bíró, hanem mint „aki megkönyörült rajtuk”, mint gyengéd édesanya, aki gondoskodik a gyermekeiről, és megindul láttukon. Olyan magasztos és rendkívüli ez a szeretet, hogy az anyai szeretethez lehet hasonlítani: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” Hogyan ne érzékenyülnénk el egy olyan Isten előtt, aki ennyire kész belevegyülni történelmünkbe, a bűn történetébe is? Pál apostol ezt írja: „…noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,7–8). Nemsokára ezt szemléljük majd mi is, amikor értünk vállalja a halált a keresztfán.

Imádság a szentekkel