Aranyszájú Szent János
püspök és egyháztanító (344/47–407) emlékezete: a bizánci egyházban a
leggyakoribb liturgia viseli a nevét.
Kol 3,1–11. A tanítvány
új élete
Az új emberré lett tanítvány már abban az országban él, amelyet
a Feltámadott nyitott meg ünnepélyesen előtte. De jaj nekünk, ha azzal áltatjuk
magunkat, hogy biztonságban vagyunk a bűn csábításával szemben, mert a bűn, ahogy
a Teremtés könyve írja, ott lapul szívünk kapuja előtt. Új te- remtménynek lenni
azt jelenti a tanítvány számára, hogy ennek megfelelően kell viselkednie. Pál ezért
emlékezteti a kolosszeieket arra, hogy öljék meg a „földies” dolgokat, vagyis azokat
az ösztönöket, amelyek arra hajtanak, hogy a saját vágyaink kielégítéséért éljünk.
Pál felsorol néhány ilyen ösztönt az érzéki vágytól a kapzsiságig, amit bálványimádásnak
nevez. A kielégíthetetlen birtoklásvágy ugyanis olyannyira fölemészti az ember energiáit,
hogy végül ennek rendeli alá a szívét is. A tanítványi léthez elengedhetetlen, hogy
harcoljunk a bűn ellen, és erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy uralkodjunk
ösztöneinken. Valódi harc ez, amely arra irányul, hogy alábbhagyjon büszkeségünk,
hogy növekedhessen az irgalmas szeretet. Olyan út ez, amelyen megvalósul a közösség
tagjai között az igazi szeretetközösség. Pál apostol azért emlékezteti a kolosszeieket
korábbi pogány életükre, hogy megértsék, mekkora kegyelemben részesültek, amikor
beléptek a tanítványok közösségébe. Az új ember már nem különül el kultúra, faj,
társadalmi helyzet szerint a többiektől. Ahogyan Pál írja a galatáknak: „Mert mindannyian,
akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé
zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek
Krisztus Jézusban.” (Gal 3,27–28) A Krisztussal való egység relativizálja a különbségeket,
mert sokkal erősebb az, ami egyesít minket, mint ami elválaszt.
Imádság a szentekkel
