A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe: arról emlékezünk meg, hogy Szent Ilona megtalálta Krisztus keresztjét.
Ján 3,13–17. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda
A szentmisében ma a rézkígyó történetét elevenítjük fel, amit Mózes emelt a sivatagban, hogy megmentse a mérges kígyóktól gyötört népet. Ez a jelenet már önmagában emlékeztet arra, hogy milyen veszélyes és bizonytalan volt abban az időben a sivatagi népek élete. Mózes Isten parancsának engedelmeskedve egy rézkígyót emelt a magasba, és aki csak föltekintett rá, életben maradt. Ez a jelenet valójában már a kereszt előképe. János evangélista így fogalmaz: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is” (Jn 3,14), majd hozzáteszi: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak” (Jn 19,37). Ma is fel kell magasztalni, a magasba kell emelni a keresztet, ahogyan azon a szeptember 14-én 335-ben, amikor felszentelték a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikát, ahol a kereszt fáját megtalálták. A jeruzsálemi szertartáson a miséző pap felmutatja a keresztet a négy égtáj felé, hogy ezzel kifejezze az üdvösség egyetemességét. Nem arról van szó természetesen, hogy egy patibulumot (a kereszt vízszintes szárát) dicsőítsünk, bár fontos, hogy ne felejtsük el annak kegyetlen mivoltát. A szemünk idővel annyira hozzászokott a kereszt képéhez, hogy már eszünkbe sem jut róla, hogy a legkegyetlenebb kínzóeszközök egyike volt. Pedig ha ezt a tudást elveszítjük, könnyen lehet, hogy nem értjük meg azt sem, mennyit szenvedett értünk Jézus, és milyen hatalmas volt szeretete irántunk. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepével éppen ezt a szere- tetet magasztaljuk föl, amikor a mise elején, a prefációban ezt énekeljük:
„Te úgy akartad, hogy az emberi nem üdvösségét a keresztfa hozza meg, hogy ahonnan a halál származott, onnan támadjon az élet.” Azzal, hogy így halt meg, Jézus megmentette a szeretetet. Ahogyan Pál apostol is meg- fogalmazza a Filippieknek írt levelében, Jézus keresztig vezető útja már akkor elkezdődött, amikor „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell”. Szeretetből „ki- üresítette magát, szolgai alakot öltött”, szeretetből „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”. Az Atya annyira megrendült a Fiú határtalan szeretete láttán, hogy „felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek” (vö. Fil 2,6–9).
A Szent Kereszt imádsága
