Az apostol
immár harmadszor óvja Timóteust azoktól, akik meghamisítják az evangéliumi tanítást.
Ők valójában eltávolodnak a közösségtől, mert nem követik az Úr „üdvös szavait”, pedig egyedül azok jelentik az üdvösség forrását,
hiszen megszabadítanak a bűntől és a haláltól. Aki engedi, hogy büszkesége eluralkodjon rajta, az az evangélium szavait is a saját érdekei
szempontjából olvassa. Vakká válik, ami oda vezet, hogy „semmit sem ért”, ahogy az apostol mondja,és„betegesen vitázik,üres szóharcot folytat”. Ez az arrogáns, felfuvalkodott viselkedés nem ártalmatlan, káros saját magára és
a közösségre is. A gőg rombolja a testvéri szeretetet, aminek pedig
a közösség legfőbb jellemzőjének kellene lennie. A gőg keserű gyümölcsei az„irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszindulat gyanúsítás (...), torzsalkodás”. Az apostol különösen
erőteljesen figyelmeztet: az eretnekek visszaélnek az istenfélelemmel, hogy személyes előnyökhöz jussanak általa. A tanítvány
számára éppen az ellenkezője igaz: „Az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő
élet ígérete kapcsolódik hozzá (1Tim 4,8). Az igaz evangéliumi
hit által irányított élet gazdagságot jelent a jelenben és az örökkévalóságban is. Fontos azonban, hogy mindig kapcsolódjon hozzá szelídség, mértéktartás, az ember maradjon
szabad a pénzsóvárságtól, elégedjen
meg azzal, amit Isten adott neki. Pál egy olyan gondolattal hangsúlyozza, mit jelent
a földi javak helyes birtoklása, amely már szerepelt a Szentírásban: „Semmit sem hoztunk erre a világra, s nem is vihetünk el semmit.”
Pál apostol nem fél kijelenteni, hogy „minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás”. Maga Jézus is különösen egyértelmű és kemény volt: „Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak
is” (Mt 6,24). A kapzsiság
összeegyeztethetetlen a keresztényi szeretettel és a valóban emberséges
élettel.
A Szent Kereszt imádsága
